A Denver Jokere és a gyűrű

Néhány napja a Denver 47 évnyi várakozás után megnyerte az NBA bajnoki címét, ezzel a huszadik tengerentúli franchise lett, amely felült a világ legerősebb versengésének a trónjára. A siker első számú kovácsa pedig egy hazánkfia, mi több, szűk értelemben vett környékünkről származó kosaras, Nikola Jokić volt, aki nemcsak az elfogult szurkolók, patrióták és más rajongók, de a nemzetközi szaktekintélyek, az amerikai és általában a pártatlan hozzáértők széles körű véleménye alapján is új fejezetet nyitott a játék történetében.

Mondani sem kell, hogy az egykori Jugoszlávia területén el vagyunk kényeztetve kiváló kosarasokat illetően. Predrag Danilović minapi, meglepő, az aktualitások fényében némiképp ünneprontó nyilatkozata is erről szólt, a Szerbiai Kosárlabda-szövetség (KSS) elnöke ugyanis a diadal csúcspontján, a totális eksztázis kellős közepén beszélt arról a horvát index.hr portál széles körű szakmai közvélemény-kutatásában, hogy nem tartja a Jokert minden idők legjobb európai játékosának. A KSS-vezérnek természetesen megalapozott oka van ezt gondolni, elég csak Dirk Nowitzkire, Giannis Antetokounmpóra, Pau Gasolra, Arvydas Sabonisra, Dražen Petrovićra stb. gondolni, bár a mondatai nyersesége szembeötlő volt abban a pillanatban, amikor mindennek az örömről kell(ene) szólnia.

Az exjugoszláv térségre és szigorúan az NBA-ben elért eredményekre szorítkozva véleményem szerint már kijelenthető, hogy Jokić a legkiemelkedőbb, legmeghatározóbb játékos. Adja magát a felvetés, hogy a Michael Jordan fémjelezte Chicagóval három bajnoki gyűrűt nyerő Toni Kukoč elérhetetlen a zombori számára, de a horvát minden zsenialitása ellenére, azzal együtt is, hogy mennyivel megelőzte a korát, igen távol állt attól, hogy egy NBA-bajnok gárda egyértelműen legfontosabb játékosa legyen (meg inkább igaz ez a Dallasszal 2011-ben bajnok Predrag Stojakovićra és főleg más szerb, horvát vagy szlovén, a csapatukban sokadhegedűs NBA-bajnokokra).

Márpedig a zombori a vállán vitte a Nuggetset, nemcsak most, hanem hosszú évek óta – már az alapszakasz MVP-díjai is egyedülállóak az (egykori) jugoszláv játékosok szempontjából, most pedig a Joker úgy lett a nagydöntő egyöntetűen megszavazott MVP-je, hogy a Miami elleni sorozatban 30 pontot, 14 lepattanót és 7 asszisztot, míg a teljes playoffban 30-at, 13,5-et és 9,5-et átlagolt, miközben rendre kritizált védekezését is magasabb szintre emelte. Eközben tíz tripla duplát jegyzett a rájátszásban – 16 csapatból mindenki más összesen hármat –, és az első játékos lett a háromnegyed évszázados ligatörténetben, aki mindhárom statisztikai kategóriát abszolút értelemben is az élen zárta egy playoffban (600 pont, 269 lepattanó, 190 assziszt).

Az egyik legnépszerűbb amerikai ligaelemző műsor, az NBA on TNT állandó vendége, Shaquille O’Neal már évek óta azzal a hálálkodó fordulattal él Jokić kapcsán, hogy őáltala visszatértek a „nagy emberek” az NBA-be. A centernagyágyú nyilván mások mellett magára és Tim Duncanre gondol ilyenkor, hiszen utóbbi – minden idők legjobb erőcsatárának tartott Spurs-legenda – 2016-os visszavonulása után, a triplaforradalommal és az egyre pörgősebb játék meghonosodásával egyidejűleg fokozatosan eltűntek azok a magas kosarasok, akik köré bajnokesélyes csapatot verbuválnak, és inkább a fürge, jól dobó irányítók, az akrobatikus kisemberek vagy épp a jól védekező hárompontos-specialisták kerültek rivaldafénybe. A szerb azonban bajnoki gyűrűjével pecsétet is tett rá, miszerint átírta ezt a trendet, és a magas posztról végzett intelligens játékszervezői munkájával egy személyben új irányt adott a ligának – olyan irányt, amely immár bizonyítottan eredményes.

Végezetül, a Denver sikere kapcsán szót érdemel a teljes franchise évtizedes munkája is, amely a korszakra nem jellemző módon hozta meg gyümölcsét. Manapság, amikor a klubtulajdonosok – kevés kivétellel – rövid távon megtérülő befektetésekre alapoznak, és egy-két év alatt, nagy sztárok összevásárlásával akarnak összerakni egy bajnokesélyes csapatot, üdítő és ritka ellenpéldának számít a Nuggets, amely edzőjét, Mike Malone-t 2015 óta foglalkoztatja, és minden bukdácsolás, rájátszásról való lemaradás és korai kiesés ellenére hitt benne, miközben körülötte számos csapatnál röpködtek az edzők felé a felmondások egy-egy korai rájátszásbeli búcsú, sőt szezonközi hullámvölgy miatt.

Ahogyan Malone trénert kezelte a multimilliárdos Stan Kroenke tulaj és a teljes vezetőség, úgy bánt a franchise a játékosokkal is, akik közül több mostani alapember is megjárta a poklok poklát, mielőtt a mennybe jutott. Denverben akkor is bíztak a bajnoki futás második legfontosabb emberében, Jamal Murray-ben, amikor a kanadai 18 hónapos kényszerpihenőt hozó térdsérülést szenvedett 2021 áprilisában, és akkor sem engedték el Michael Porter Jr. kezét, amikor a hórihorgas triplaspecialista sorra járta a karrierjét megmentő hátműtéteket. Az ilyen szintű bizalomra alapuló építkezést kiváló kiegészítő játékosokkal tették teljessé a Mérföldmagas Városban, 2021-ben Aaron Gordont, tavaly Kentavious Caldwell-Pope-ot és Bruce Brownt szerezték meg, miközben a tavaly draftolt Christian Braunnak is megadták a lehetőséget, hogy a legforróbb tűzben edződjön, és a veterán Jeff Green is kapott érdemi playoffperceket – a felsorolt hatos-nyolcas rotáció nyerte meg a Nuggetsnek az NBA-gyűrűt. A mese pedig ott kezdődött, amikor 2014-ben egy Taco Bell-reklám alatt, a képernyő hírsávjában a nézők értésére adták, hogy a játékosbörze 41. helyén egy bizonyos szerbet, Nikola Jokićot választotta ki a bajnoki címtől fényévekre járó Denver…