2024. február 28., szerda

Mesék a szerelemről

„Van-e szebb műfaji foglalata a szerelemnek a mesénél?” – teszi fel a kérdést a könyv hátlapján a szerkesztő, Ágai Ágnes, és rögtön megadja a választ is. „Hiszen a mese – ábránd és valóság, látomás és költészet, vallomás és igézet. Ha akarom, igaz, ha akarom, mese, tünékeny, szép ráálmodás.”
Egyetérthetünk ezzel a véleménnyel, hiszen mindannyian többé-kevésbé jártasak vagyunk a mesék országában, és bizonyára mindenkinek, még a felnőtteknek is van egy-két kedvenc története, szívéhez nőtt fabulája. Elég, ha kiindulópontként a gyönyörű népmeséket említjük meg (amelyek nem kevés tanító jelleggel is bírnak), ahol általában a cselszövők, ármánykodók elnyerik méltó büntetésüket, míg a szegény, de igazságos mesealakok, mesehősök elérik céljukat, s megkapják megérdemelt jutalmukat.
Olyan műfaj ez tehát, amely nemcsak az értelmünkre, de az érzelmünkre is hat. Méltán igazolja ezt az állítást az is, hogy az első magyar népköltési gyűjteményben is (Vadrózsák) helyet kapott, és a magyar népmesegyűjteményeken (Pingált szobák, Sárkányölő ikertestvérek, Fedics Mihály meséi) kívül fokozatosan felkarolták ezt a műfajt, s belopta magát az irodalomba, sőt a világirodalomban is megállta a helyét. Itt kell elmondani azt, hogy a népmese az egyetlen olyan műfaj, amely az egész világon elterjedt, ellentétben más népköltészeti alkotásokkal, amelyek csak bizonyos kontinenseken találhatóak meg. Országszerte gyűjtötték, majd lejegyezték a meséket, így születtek meg a német Grimm testvérek által kiadott mesekönyvek, majd Benedek Elek, Illyés Gyula meséskönyvei is. Fokozatosan alakítgatták, formálták a nép „költeményét”, s megszülettek a nagy meseírók világviszonylatban is. Ilyen például Andersen, a híres dán meseíró is. 
E kötetben Andersen mellett a világirodalom többi klasszikusától is olvashatunk, például Oscar Wilde-tól, Brentanótól, sőt Boccaccio Dekameronja is helyet kapott a gyűjteményben. Itt van Balázs Béla és Füst Milán egy-egy alkotása, ahol ők is a mese kifejezőeszközeihez nyúltak. Ezenkívül találunk itt még óegyiptomi, ógörög, görög–római mitológiai történet átdolgozását is. A már ismert Orpheusz és Eurüdiké (az orfikus költészetet innen eredeztetik), Ámor és Pszükhé, A kis hableány (Andersen), Mirtuszkisasszony (Brentano), A három narancs szerelme, A csalogány és a rózsa (O. Wilde) című mesék a kötet legszebb alkotásai. A fordítók jóvoltából új, egyéni megoldásokban gazdagodtak, s egyik-másik, így pl. a mitológiai történeteknél a mítosz csak a váz, a kiindulópont, a zárókontextus pedig kibővített, váratlan megoldással él. Ez a „váratlan” deus ex machina a mitológiai történetek átdolgozásában szinte törvényszerű, hisz a mítosz is az állandó változásra, fejlődésre, változékonyságra mutat rá. Valójában a múzsák is a folyton alakuló, változó létről énekelnek, arról, ami volt, van és lesz, természetesen megszépítve mindezt. 
Ez pedig mi más lenne, mint a szerelem? Ezért énekük is így szól:

„Szánkon tarka hazugság, mely a valóra hasonlít,
Ám ha akarjuk, színigazat hirdethet az ajkunk…”

A mesék világára többszörösen is érvényes ez a kiragadott gondolat, mert ha nem így volna, senki sem venne a kezébe meséskönyvet. Hiszen a mese épp a valóságtól távolít el bennünket… Persze tudjuk, hogy a történet „csak” mese, mégis kíváncsian olvassuk végig, mert itt az is valóra válhat, ami az életben sohasem.
De ezért szép, ezért mese.
Jóságot, türelmet, kitartást és bölcsességet tanulhatunk belőlük.