Azt mondják róla, hogy az arab világ legnagyobb bazárja, és így nincs tőle nagyobb piac az egész világon. Bizonyos értelemben valóban az. Mindenki az isztambuli Nagy bazárt tartja bazárviszonylatban az etalonnak. De ha nem korlátozzuk az árusokat a hivatalosan megjelölt és körülhatárolt bazárvárosba, akkor a kairói Khan el-Khalili a világ legnagyobb portékavására.
Kairó térképén körbe van rajzolva a bazár területe, de azokat a zegzugos utcákat régen kinőtte, vagy ami valószínűbb: soha sem korlátozódott csak azokra az utcákra. Valamikor a város egyik karavánszeráját (arabul: khan), amelynek el-Khalili emír volt a tulajdonosa, hívták Khan el-Khalilinak (ejt: hán el hálili), de idővel az egész bazárvárosra kiterjedt ez az elnevezés. Több mint hatszáz éve létezik a máig megmaradt formájában. Az 1300-as években az akkori fallal körülvett Kairó két városkapuja között húzódó Muizz utcán telepedtek meg a keletről érkező kereskedők, és hamar benépesítették a környéket. A mai 25 millió lakosú egyiptomi fővárosnak van egy külön iszlám negyede, amelynek középpontjában áll a Muizz utca a bazárral és néhány mecset. Ez a városrész több millió ember otthona. Munkalehetőség kevés van, így a többség kereskedik. Ebben a szakmában az arabok a legjobbak az egész világon. Mivel több száz ezer kereskedő nem fér el a néhány hektáros bazár területén, így sokan a környező utcákon kínálják a portékájukat. Több tíz utcában, járdákon, tereken, felüljárók alatt, parkolóhelyeken, sőt nem ritkán az úttesten is kint vannak a fehér lepedők, rajtuk pedig a különbnél különb kacatok.
Belépvén a Khan el-Khalili kapuján egy másik Kairó tárul elénk. Város a városban. A bazár éjjel-nappal, meghatározott szabályok szerint működik, amelyeket még a helyiek és az árusok is betartanak. Többé-kevésbé rendszerezve van a kínálat: vannak utcák, ahol textíliát árulnak, máshol szuveníreket, megint máshol vízipipa-bárok vannak, esetleg falatozók. Vannak utcák az édességeseknek, a zöldség- és gyümölcsféléknek, a fűszereseknek, a parfümösöknek, az ékszerészeknek, a kézműveseknek, a bőrárusoknak, a rézáru-készítőknek.
A Khan el-Khalili sokkal több mint egy keleti bazár. Fél évszázada az UNESCO az emberiség kulturális örökségének a részévé nyilvánította. Az itt élő és kereskedő emberek több nemzedékre visszamenőleg vezetik a családi vállalkozásokat. Egy részük csak kereskedéssel vagy vendéglátással foglalkozik, de megszámlálhatatlan kézműves is dolgozik a turisták elől eldugott emeleti termekben vagy olyan sikátorokban, amelyeket még a kíváncsi szemek sem vesznek észre. A családi hagyomány továbbvitele kötelessége a mindenkori nemzedéknek. Vannak olyan cégek, amelyek 200–250 éve léteznek ugyanazon a helyen, és gyártják ugyanazokat a kézműves termékeket, ugyanazokkal a szerszámokkal. Több mecset és medresze is működik a bazárvárosban. Ezekben az iszlám iskolákban a középkor óta értelmezik a Koránt és tanítják az iszlám vallásjogot. Így a bazár az identitástudatuk megőrzésének is nélkülözhetetlen eleme.
Az első nekifutásra kaotikusnak tűnő vásárlás végül felejthetetlen élményt fog nyújtani egy európai számára. Aranyszabály a keleti bazárokban, hogy nem értünk angolul, és nem állunk szóba senkivel sem, csak azzal az árussal, akitől vásárolni szeretnénk. De még ekkor se mutassunk túl nagy érdeklődést az áru iránt. Így fogjuk elérni a lehető legalacsonyabb árat. Itt minden holmira kötelező alkudni. Megkérdezem, hogy mennyibe kerül, erre a válasz: tesó, te mennyit kínálsz érte? És elkezdődik egy hosszú-hosszú licitáció, ami számunkra mókás, nekik pedig nagyon is komoly, mert az árral lényegében értékeljük az árujukat. Néhány vásárlás után rájövünk meddig lehet elmenni, hogy jó áron vásároljunk, de ne sértsük meg őket.
Nyitókép: Khalili emír pont ilyennek álmodta meg
