Évszázadokon át az Új világba indulók kiinduló pontja volt. Családok, kereskedők, művészek, szerencsét próbálók és megannyi kalandor a város kikötőjében szállt hajóra egy új élet reményében. Dokkjaiban megfordult a középkori Európa összes nemzete, minden társadalmi rétege. Ugyanazok a dokkok ma is állnak, de egészen más a funkciójuk.

A banda immár öt tagú

The Cavern club, 10 Mathew St, Liverpool
Liverpool neve eggyé vált a The Beatlesszel és a focival. A háború utáni világ zenei térképére a négy helyi fiatal rajzolta fel. A banda több volt egy közönséges rockzenekarnál: formálták, alakították és nagymértékben befolyásolták az akkori idők fiataljait, ami érezhető hatással volt a kor Angliájára, de New Yorkra és még megannyi európai város helyétkereső ifjúságára is. A sikertörténet egy üres pincében kezdődött 1961-ben. A The Cavern clubban 1961 és 1963 között csaknem 300 fellépésük volt. A pincehelyiség ma is őrzi a hatvanas évek rockhangulatát. Benézni is csak belépőjegy ellenében lehet. A pince hat évtizeddel a dicső évek után is termeli a fontot. A városban úton-útfélen belebotlunk egyik-másik beatlesesbe. Visszaköszönnek a plakátokon, a bögréken, a pólókon, a bulinegyedben, a kikötőben, az utcazenészek gitárjain és sötétedés után a lézershow-kban. A szigetország városai közül Liverpoolban van a legtöbb köztéri szobor – nem egy a banda tagjait vagy hozzájuk köthető relikviákat ábrázolja. A leghíresebb liverpooli Beatles-kompozíció a Mersey folyó partján köszönti a városba hajón érkezőket. Egyedülálló alkotás a Hírnév fala, amelynek 1801 téglájára rávésték azoknak a bandáknak a nevét, amelyek a The Cavernban felléptek az elmúlt évtizedekben.

Az Albert-dokk

China Town bejárata

Katedrális, újraértelmezve
Kikötőváros lévén rengeteg ember érkezett Liverpoolba a történelem folyamán. A rabszolga-kereskedelem révén a város a szigetország első fekete közösségének a bölcsőjévé vált, de az első európai kínai közösség is itt alakult meg. Érkeztek hittérítők, filozófusok, művészek, építészek, gyógyítók, iparosok, akik mindnyájan otthagyták tudományuk egy részét. Egy időben olyan jól ment a városnak, hogy egyszerre két katedrális építésébe is belefogtak. Egyet az anglikán egyház számára, a másikat a katolikusoknak építették. A két templom közötti fél kilométer hosszú utcát a Remény utcájának nevezik. A Liverpooli Krisztus-székesegyház (az anglikán) a világ ötödik legnagyobb istenháza. Külső hossza 190 méter, a belső tere pedig 150 méter. Ez jelenleg a világ leghosszabb hajójú és leghangosabb harangú temploma. A 70 méteres magasságban elhelyezett 13 harang közül a 15 tonnás Nagy György-harang a legnagyobb. A templomban a szokásos ajándéktárgyárus mellett bár és falatozó is működik. Ottjártamkor több száz fő számára terítettek egy gálavacsorához. A perselyek helyett bankkártya-leolvasók vannak templomszerte, beállítva 5 fontra, azaz 700 dinárra.

Az útnak indulók emlékére

Jellegzetes liverpooli utcarészlet

Relikviák háza
Liverpoolt a kultúra angliai oázisának is szokták nevezni. A színházak, koncerttermek, kiállítások és múzeumok mellett a város rengeteg mást is kínál. A sport szerelmesei az Anfield stadion környékét ne hagyják ki, a kikapcsolódni vágyókat a városi parkok, sétányok és bevásárló központok várják. Az ételek szerelmesei a középkori angol konyhától a szecsuáni csirkéig bármit megkóstolhatnak a városban. Kötelezően ki kell próbálni a híres angol emeletes buszokat, amelyek itt kékek. De érdemes céltalanul is bolyongani a Tudor-dinasztia, a viktoriánus kor vagy a századelőn épült bérházak és középületek között.

A Hírnév fala
Egy valamit azért nem árt szem előtt tartani egy liverpooli látogatás során: vagy esik az eső, vagy esni fog.
