Katar

Az ország, amelybe a jövő már megérkezett. Egy sikertörténet, amelynek csak nyertesei vannak. Befektetések, amelyek legalább megduplázódnak. Mindent meg lehet csinálni, amit csak el lehet képzelni. Életszínvonal, ami csak keveseknek adatik meg. Katar története egy mese egy népről, amely megálmodott egy boldogabb jövőt, és meg is valósította azt.

Az emírség mindössze 150 éves, de csak fél évszázada lett független a britektől. Ez a röpke öt évtized elég volt ahhoz, hogy egy kietlen sivatagi vidék a világ legfejlettebb államává fejlődjön. Katar ma nem egy beduinok lakta földdarab a Perzsa-öbölben, nem egy elhanyagolható töredéke az arab világnak, nem sivatagi nomád törzsek forró homokja. Az arab törzsi háborúkon túl és az oszmán elnyomás után a világ legjobb gyöngyhalászai lettek. Sikeres kereskedők voltak, eladták a gyöngyöt még annak is, akinek nem is volt rá szüksége. Úgy száz éve japán halászok jóval olcsóbban dobták piacra a gyöngyöt, így a katariak tönkre mentek. A tengerről visszamentek a sivatagba. Ekkor a britek kőolajat találtak a homok alatt, és megegyeztek a helyi törzsekkel.

Amíg égető szükség volt a kőolajra, Katar minden időben tudott elegendő mennyiséget szállítani minden megrendelőjének. Időben felfedezték a földgázban rejlő potenciált, és nagymértékben ők irányították át a figyelmet a kőolajról a földgázra. Mert az is volt nekik. Éveken keresztül ők voltak a világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz exportőrei. De azt is tudták, hogy az ipar nem fog mindig e két energiahordozóra épülni. Megint csak korábban, mint mások, rengeteget fektettek a légi iparba. A Qatar Airways ma az ország imázsának meghatározó eleme. Az országba vitték 2022-ben a futball-világbajnokságot, amely felrajzolta őket a világ sporttérképére is. Mindenki a klimatizált stadionokról beszélt. De ami ettől is fontosabb volt, hogy millió szurkolót hoztak az országba. Több, mint száz ország állampolgárai számára szüntették meg a vízumkényszert. A világbajnokság után is milliószámra érkeznek a turisták ebbe a világtól eddig elzárt olajmonarchiába.

Katarban mintegy hárommillió ember él, de csak alig háromszázezren a katariak. A többiek vendégmunkások Pakisztánból, Indiából és a Távol-Keletről. Ezek az emberek főleg az építőiparban dolgoznak, így a legtöbben férfiak. Becslések szerint az országban élők 90%-a férfi. Egyik alkalommal a dohai metróban 57-en voltunk a szerelvényben, mindnyájan férfiak. Az uralkodó dinasztia modern oktatási-, egészségügyi- és szociális rendszert épített ki. Ezek mindenki számára elérhetők, beleértve a bevándorlókat és a nőket is. A törvények alapja az iszlám saria, de nem annyira szigorú, mint más arab népeknél, mivel számos brit és európai elemet is tartalmaz. Magasabb szinten van a vallási és nemzeti tolerancia, mint a szomszédos országokban. A súlyos bűncselekményeket viszont szigorúan büntetik, ezért alig van gyilkosság, nemi erőszak, drogkereskedelem – hangsúlyozom egy olyan országban, ahol tízből nyolc ember pakisztáni vagy szír bevándorló. Itt még ők is kedvesek, segítőkészek.

Talán még Tamim sejk sem tudja, hogy országa mennyi kőolajat, valamint földgázt adott el, mennyi repülőgépe van, és mennyi pénze van a pár százezer katari honfitársának. Vízióját egy szebb és jobb országról viszont minden időben szem előtt tartja. Családtagjai töltik be az összes állami tisztséget, az ő kezükben van a bankszektor, a természeti kincsek, a befektetések és a beruházásokról az ország területén is kizárólag ők döntenek. Megváltoztatták Katar képét, megkerülhetetlen geopolitikai állammá emelték a forrongó Közel-Keleten. Nem is olyan régen, amikor még kint éltek a sivatagban, nekik volt az egyik legkisebb ökológiai lábnyomuk a világon. Történelmi léptékkel mérve nagyon rövid idő alatt viszont ők lettek a Föld legnagyobb szén-dioxid-kibocsátói, ők üzemeltetik az egyik legnagyobb repülőgépflottát, és évek óta az övéké a legnagyobb ökológiai lábnyom: minden évben fejenként 14 hektárra van szükségük, hogy előteremtsék mindazokat a javakat, amelyek szükségesek a jelenlegi életszínvonaluk fenntartásához.