Vadnai Erika, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék hallgatója harmadik helyezést ért el a november 11-én Budapesten megtartott 24. Kossuth-szónokversenyen. A kétfordulós versenyen egy egyperces videóval kellett jelentkezni, majd a legjobbakat beválogatták a budapesti döntőbe. Itt szintén két feladat várt a versenyzőkre. Erika mindkettőt sikeresen teljesítette.
Hol hallottál a versenyről?
– Az egyetemen szóltak, hogy van ilyen lehetőség. Négy téma közül kellett választani. Én a Magoljak vagy sem? – Nagyobb lexikai tudás: kritikusabb gondolkodás címet választottam. Szerintem ez volt a legnehezebb része az egész versenynek, mert egy percben kellett összefoglalnom a szónoklatomat, ez pedig nagyon kevés idő arra, hogy előadjunk valamit, aminek van tartalma, eleje, vége, szerkezete. Emellett meg is kell szólaltatni ezt a szöveget. Valóban nagyon nehéz volt.
Ki készített fel a versenyre?
– Móricz Virág Kinga volt a felkészítőm, ő már szintén járt hasonló versenyeken. Ezúton is köszönöm neki a rengeteg segítséget, hogy átnézte a szövegeimet, jó tanácsokkal látott el. Viszont igyekezett, hogy ne mondja meg a konkrét megoldásokat, csak irányt mutatott, és inkább rám bízta a döntéseket.
Hogyan álltál neki a feladatnak?
– A videóhoz megírtam egy szöveget, és addig faragtam belőle, míg megszületett az a rövid szónoklat, amely belefért egy percbe. A döntőbe huszonegy versenyzőt juttattak be. Közülük csak én voltam határon túli. Két hetünk volt felkészülni. Egy háromperces beszédet kellett megírni, ahol már csak két téma közül lehetett választani. Én Az ember tragédiája című drámából egy idézetet választottam. „Óh, e zűr között / Hová lesz énem zárt egyénisége…” Hogyan szerezzük vissza napjainkban a paradicsomi életérzést? Ez volt a szónoklatom címe. Izgalmas volt, hogy a retorikai szituációt teljesen szabadon választhattuk ki, ahogy a műfajt, szerkezetet is. Mi dönthettük el, hogy a beszédben kik vagyunk, és ki a közönségünk.
Miről szólt a döntős szónoklatod?
– A tartalmon addig nem is gondolkodtam, amíg ezeket ki nem találtam. Végül a beszédemet úgy alakítottam, hogy egy szülői tanács előtt beszélek, mint igazgató, annak apropóján, hogy a legutóbbi dolgozatok többsége az élet értelmetlenségéről, a mindennapok sivárságáról szólt. Elmondtam, hogy meg kell tanítani a gyerekeinket, hogy hálásak legyenek a saját értékeikért. Érdekes, hogy én teljesen optimistán dolgoztam fel a témát, míg a versenyzők többsége, pesszimista módon közelítette meg.
Hogy érezted magad a versenyen?
– Az egész napot végigmosolyogtam, mert annyira izgalmas volt. A döntőt a Nemzeti Színházban tartották meg. Számomra már ez is hatalmas élmény volt, mivel előtte nem jártam ott. Az egész épületet birtokba vehettük. Maga a verseny a negyedik emeleten volt, de a színház többi részét is szabadon bejárhattuk. Először tíz szónok lépett fel, majd egy kis szünet után tizenegy. Én a második csoportban álltam a közönség elé. Ez alatt az idő alatt még arra is volt időm, hogy egy kicsit változtassak a szónoklatomon, mivel az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy másként szeretném lezárni. Ezután ismét egy kis szünet következett, majd kihirdették a hat döntőst. Én is közöttük voltam. Ez egy vitakör volt. Párokba rendeződtünk, és kihúztuk a tételünket. A mi témánk az volt, hogy Le az atyai szigorral! pró és kontra. Én az utóbbi álláspontot képviseltem. Nagyon tetszett a témánk, bár igazából minden tétel olyan volt, ami közel áll a fiatalokhoz. Fél óránk volt jegyzetelni, összeszedni a gondolatainkat. Amikor elkezdtük a vitát, először a partnerem mondta el az érveit három percben, aztán én is, majd öt perc vitázási időnk volt. Ekkor mindketten kézfelemeléssel próbáltuk a saját igazunkat megvédeni. Egy ilyen vitának az a lényege, hogy nem veszekszünk, nem egymást támadjuk, hanem közösen próbáljuk megkeresni az igazságot. Nagyon jó vitapartnert kaptam, Kovács Domonkost. Ő nagy harcos volt, de nagyon kedves is, és tényleg jól érvelt. Ez is nagyon fontos, mert ha ő passzív lett volna, vagy nincs benne a játékban, akkor hiába próbáltam volna vitázni.
Mesélj az eredményhirdetésről!
– Miután mindenkinek kiosztották a részvételi diplomát, a harmadik hellyel kezdték az eredményhirdetést, amit én kaptam. Így közben nem volt időm izgulni. Igazából nem azért mentem, hogy nyerjek, de természetesen nagyon örültem a harmadik díjnak. Az pedig, hogy elnyertem a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége különdíját, amely a legjobb női szónoknak járt, nagyon meglepett, főleg azért, mert nem is tudtam, hogy létezik ilyen. Szerintem emiatt még jobban látszott az öröm az arcomon.
Móricz Virág Kinga és Vadnai Erika (Fotó: Facebook)
Mi az, amit kiemelnél a versenyről, mit hoztál onnan magaddal?
– Nagyon szeretek ilyen versenyekre járni, mert új embereket ismerhetek meg, illetve a régi barátaimmal is találkozhatok. Az egész rendezvény légköre hihetetlenül barátságos volt. Az egyik zsűritag is kiemelte, hogy látja rajtunk, hogy egymásnak is szurkolunk. Ezeken a szónokversenyeken mindig nagyon belevaló emberek jelennek meg, akik szeretnek beszélni és beszélgetni, érdekli őket a művészet, a közélet, tehát mindig van valamilyen közös témánk.
Mit jelent számodra a szónoklás?
– Szeretem benne azt, hogy ki tudom használni a nyelvet. Ez egyfajta játék a szavakkal, a közléssel. Sokan hasonlítják a színházhoz is. Lényegében nem egy verset kell elmondani vagy egy színdarabot betanulni, de mégis játszhatunk a nyelvvel, a hangsúllyal, a hanglejtéssel, a beszédszünetekkel, a tempóval. Valahogy meg kell győzni a közönséget. Egy szónoklatba bármi belefér, akár a humor is. Nagyon örültem, mert a zsűri ezen a versenyen is nagyon nyitott volt erre. Ami még lényeges egy szónoklatnál, hogy önmagadat add, és elhidd azt, amit mondasz. Nem szabad hazudni, mert akkor az nem úgy fog szólni a szádból, ahogy annak kell, és nem tud hatni az emberekre.
Nem ez az első ilyen versenyed, mesélj egy kicsit a szónok múltadról!
– Középiskolában ismerkedtem meg a szónoklással. Akkor az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyre Pakai Orosz Annamária tanárnő készített fel. Igazából ő alapozta meg a tudásom, tőle tanultam meg az egyes műfajok szerkezetét, azt, hogy kell kiállni, jegyzetelni. Többször is részt vettem ezen a versenyen, és valahogy beleragadtam ebbe a társaságba és légkörbe. A mai napig visszajárok, és tartom a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akiket ott ismertem meg.
A versenyeken kívül hol tudod még kamatoztatni ezt a tudást?
– Mindenhol. Akár egy interjú során, de például az egyetemen is, ha valamilyen előadást kell tartani, vagy ha csak válaszolni kell egy tanár kérdésére. A szónoklás arra tanít, hogy merjünk megszólalni. Ez pedig a mindennapok során egy alapvető kihívás, szinte minden élethelyzetben.
Erika az újvidéki Európa Kollégium lakója, ahol tagja a versmondó szakkörnek. Szavalóversenyekre jár, de szívesen vállal ilyen jellegű fellépéseket, például a kollégium különféle rendezvényein, valamint a műsorvezetés is közel áll a szívéhez. A jövőbeli tervei között szerepel az egyetem elvégzése, ezzel párhuzamosan pedig a szónoklással sem hagy fel. Jelenleg az esztergomi szónokversenyre készül.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
