„Mi azt szeretnénk, ha «békévé oldaná az emlékezés» mindazt, ami ezer éven át történt velünk.”
(Bori Imre: Ezredéve itt)
A Forum Könyvkiadó dr. Bori Imre születésének kilencvenedik és halálának tizenötödik évfordulójáról emlékezett meg ezzel a kötettel, melyben összeállítást közöl a neves irodalomtudós 1951 és 1989 közötti levelezéséből. A szemelvényes levélgyűjtemény darabjait a hagyatékból a jogörökösök nevében Bori Imre leánya, Ózer Ágnes muzeológus válogatta.
A Bori Imreének írt levelekbe beleolvasva „újabb adalékokkal gazdagodhat irodalomtörténetünk, kultúratörténetünk, illetve megmutatkozik az a hatalmas kapcsolati tőke, az a hálózat, amellyel a Tanár Úr kapcsolatban volt. Nincs olyan jelentős személyisége a XX. századi magyar irodalomnak, akivel ne levelezett volna. Persze, akkor lenne teljes a kötet, ha azokat a leveleket is sikerülne begyűjtenünk, amiket Bori Imre írt ezeknek az embereknek” – nyilatkozta Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet vezetője a kötet megjelenésének kapcsán. (Németh Ernő: Címzett: Bori Imre (http://www.vajma.info/)
Bori Imre 1929. december 28-én született Bácsföldváron. A Széchenyi-díjas (2003) irodalomtörténész, egyetemi tanár, kritikus és szerkesztő a vajdasági magyar irodalom központi alakja volt. 1971-től tanára volt az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének, amelynek alapítói közé tartozott. 1979 és 1981 között a Hungarológiai Intézet igazgatója, 1984-től a Híd főszerkesztője volt. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választották. 1999-ben a Vajdasági Írószövetség életműdíjjal jutalmazta az irodalmtörtnénészt, aki 2003. március 15-én a magyar irodalmi modernség és a vajdasági irodalmi hagyomány kutatásában elért eredményéért Széchenyi-díjat kapott. Tudományos munkássága páratlan jelentőségű a vajdasági magyar irodalomtörténet számára, foglalkozott a magyar és délszláv irodalmak kölccsönhatásának múltjával, jelenével, valamint a magyar folklórral. Irodalmi antológiákat szerkesztett, tankönyveket írt, jelentős tudományszervező munkát folytatott. Monográfiát írt Kassák Lajosról, Miroslav Krležáról, Sinkó Ervinről, Krúdy Gyuláról, Kosztolányi Dezsőről, Ivo Andrićról és Szenteleky Kornélról is.
A kötetbe szerkesztett, a keltezés éve szerint időrendbe sorolt, kimerítő jegyzetaparátussal ellátott, szám szerint 351 levél olvasásakor Bori Imre baráti körének és ismeretségi kapcsolathálózatának színes-széles palettája tárul elénk. A kötet szerkesztője, Berényi Emőke és munkatársai (Ferencz-Fehér Dorottya, Herédi Károly, Mikuska Judit, Penovác Sára és Rizsányi Attila) szakértelmének, alapos kutatómunkájának eredményeként a levelekből nyomon követjetjük ennek a kivételes életpályának eseményeit (1951-ben, a Híd szeptemberi számának összeállításának körülményeit, majd 1957-ben a Forum-kiadóház létrejöttét, amikor 1959-ben Magyar Tanszék megkezdi működését, majd 1964-ben doktori disszertációját védi meg). Legtöbb levél 1967 és 1973 közötti, ezekből a Kassák-monográfia keletkezési körülményeiről is megtudhatunk részleteket.
Bori Imre 2004-ben hunyt el Újvidéken. Ezredéve itt című, utolsó, még életében megjelent kötete kapcsán írta az ugyanígy felejthetetlen emlékű dr. Bányai János a következőket nekrológjában: „Ebben van Bori Imrének mindannyiunkhoz szóló, a vajdasági magyarság önbizalmát erősítő, de egyben figyelmeztető hagyatéka is. Tudnunk kell majd olvasni, mindig újraolvasni ezt az emberi, intellektuális, szellemi örökséget. Felfedező volt, aki igaz emberi örömet a felfedezésben, múltbeli és kortárs irodalmi meg művelődési értékek feltárásában lelt. S abban is, hogy a feltárt értékeket mások számára hozzá- és elérhetővé tehette. Ezért írta fáradhatatlan szenvedéllyel a tanulmányait és adta ki a könyveit.” (Bányai János: Bori Imre. In: A védett vesztes. Forum, Újvidék, 2006. 95.p.)
Vajdasági magyar irodalmi, szellemi örökségünk kincseként, reméljük, Bori Imre válaszleveleit is hamarosan kötetbe gyűjtve olvashatjuk majd.
