11. rész
Muraköz Zala vármegye részeként sem a honfoglalás előtt, sem azután nem tartozott a régebben Szlavóniának és Tótországnak, később Horvátországnak nevezett Dráva–Száva közötti területhez. A Dráva mindenkor határfolyója volt a Magyarországnak és a régi Szlavóniának, majd Horvátországnak nevezett Dráva–Száva közötti területnek. A táj szülöttje, Margitai József, aki egész tanári és történetírói pályáját Muraköz múltja föltárásának szentelte, Muraköz és a horvátok címmel 1929-ben közzétett füzetnyi tanulmányában így mutatta be a vidéket: Magyarország nyugatra hajló déli határán, „a Dráva és a Mura folyók közt, valamint a stayer és a muraközi hegyek lábainál folydogáló két patak által határolt 783 négyzetkilométer nagyságú területen fekszik az Istentől jó néppel, gabonával, nemes gyümölccsel, jó borral és szép vidékkel, a Mura fövényeiben arannyal, hegységeiben kőszénnel, völgyeiben petróleumforrásokkal megáldott, vadban, halban bővelkedő Muraköz szigete”. Közvetlen mellette pedig a Murán túl, a stayer határ mentén a Murától a Rábáig elnyúló, körülbelül ugyanolyan nagyságú területen fekszik az ő szorgalmas, munkás, jóravaló, becsületes népével a Vendvidék.
A vidék történelme a török időkben elszenvedett kínok és gyötrelmek során öltötte magára mai arculatát. A törökök által szorongatott Dráván és Száván túli szlavón nép főleg a Zrínyiek idejében nagy számmal telepedett le a Muraközben élő, többségében magyar lakosság közé, hogy idővel, százados jelenlétével, nyelvi és néprajzi sajátosságaival meghatározó részévé váljék a vidéknek. Zrínyi Miklós Emlékirat Lipót császárnak – Bécs, 1644. július 17. című írásában így írta le saját helyzetét: „Birtokom földúlva, jobbágyaim szétszórva, magam katonáimtól megfosztva az elpusztított, néptelen, az ellenség előtt nyitva álló Muraközben, amit negyven éven át védtem mostanáig a magam és enyéim sok verejtékével és vérével az ottománok óriási hatalmával szemben, és most onnan ered romlásom, ahonnan segítséget kellett volna remélnem, amibe minden bizalmamat és reménységemet helyeztem. És ami a legnagyobb fájdalmam: hogy sem Felségedet nem szolgálhattam, sem a kereszténységnek nem lehettem hasznára, s most ezzel az egy szál karddal oldalamon várom Felséged parancsát.”
Lázár Gyula Muraköz viharos múltjából című, a Muraköz című lap 1884. szeptember 20-i számában megjelent tanulmányában kiemelte: a Czilleyek és Hunyadiak mozgalmas kora, a szentgotthárdi ütközet és az azt követő szerencsétlen vasvári béke óta nem volt magyar hazánk történetének jelentékenyebb epizódja, hogy Muraköz és népe hovatartozásának, nemzeti hűségének kérdése szőnyegre nem került volna. Évszázadokon átnyúló, akut probléma forrása a területnek a Zágrábi egyházmegyéhez történő kötődése, ami az idők során a horvátok számára önmagában is a horvát anyaországhoz való tartozását indokolta. Ennek rendezése, Muraköznek a zágrábi egyházmegyétől való elcsatolásának szándéka régi keletű probléma, már az 1625. évi pozsonyi országgyűlésen, ezt követően 1776-ban, valamint 1848-ban és 1883-ban is sürgették a mindenkori országgyűléseken Muraköznek egyházilag Zágrábtól való elcsatolását s a Szombathelyi egyházmegyéhez történő átirányítását.
1848. augusztus 18-án Varasd vármegye első alispánja, Simonich a Zala megyei közigazgatási hatóságok tudta és jóváhagyása nélkül a muraközi lakosságot Csáktornyára nagy tanácskozásra hívta össze. „A mondott napon az egész muraközi nép elöljáróival együtt megjelent Csáktornyán, mely alkalommal a varasdi alispán Muraközt Horvátországhoz tartozandónak deklarálta, s egyszersmind a népet a bánnal való hódolásra és tömeges felkelésre Magyarország ellen buzdította.” A Muraközi járás főbírája, Séllyey László azonban Simonich fellépését törvénytelenné nyilvánította, s erélyes hangon kijelentette, „a muraközi nép elöljáróival együtt a magyar királynak, a magyar nádornak és a magyar ministeriumnak esküdvén hűséget, a horvát bán hatósága alá tartozni nem akar, és nem fog mindaddig, míg országos rendelet vagy törvény ezt határozottan ki nem mondja. Ennélfogva tehát senkinek a világon, annál kevésbé a horvátországi bánnak hódolni nem akar”. A népgyűlésnek ezzel ugyan vége lett, de Jellachich röviddel ezt követően, 1848. szeptember 28-án kelt rendeletében ismételten kimondatott, hogy az ún. Medjimurja Distrikt „mindenben a zágrábi báni kormány hatósága alá helyeztetett”.
Az alkotmányos rend helyreállításával 1867-ben a nemzeti közszellem Csáktornyán is felszabadult az elnyomás alól, s az „írmagul maradt hazafias tanítóságnak” legelső teendője volt, hogy Molnár Elek uradalmi ügyész elnöki irányításával megalakítsa a hazafias szellemű Muraközi Tanítóegyletet. A tanítóegyletnek döntő szerepe volt abban, hogy létrejött a csáktornyai tanítóképző intézet, mely 1879-től csaknem négy évtizeden át – egészen az 1918. esztendő meghozta tragédiáig – nevelte lelkes növendékeit, s látta el Horvát-Szlavónországot, Muraközt és a Vendvidéket a horvát nyelvben, irodalomban és kultúrában jártas ifjú magyar tanítókkal. A csáktornyai tanítóképző intézet a határszélen valóságos védelmi bástyája lett a magyar kultúrának és hazafiságnak. A muraközi és a vendvidéki magyar oktatásért vívott – nemegyszer politikai méreteket öltött – küzdelemben a csáktornyai tanítóképző intézet tanári testülete maga mellett tudhatta a néhány évvel korábban, 1872-ben alakult helyi polgári iskola tanárait is. Csáktornya bölcs tanárainak lelkesedéséből még arra is futotta, hogy – 1884 és 1918 között Margitai József főszerkesztő, Zrínyi Károly felelős szerkesztő és Brauner Lajos főmunkatárs közreműködésével – itt jelent meg a Muraköz című hetilap Medjimurje mellékletével, amely minden bizonnyal a maga korában a Dráva és a Mura folyó között elterülő lapályon az egyetlen megjelenő, kaj horvát nyelven írt hírlap volt, amely kultúrát teremtett a vidéken. A város vezetői 1890-ben alsófokú iparos tanonciskolát állítottak, öt évre rá, 1895-ben pedig létrehozták a polgári leányiskolát is, amellyel azután teljessé tették a népoktatási intézményeinek hierarchiáját.
Zrínyi Károly 1905-ben megjelent Csáktornya monográfiája – A vár és város története s az 1901-iki népszámlálás című könyvében az 1884. május 18-án alapíttatott Muraköz – Medjimurje címen félívnyi horvát szöveggel s negyedív magyar melléklettel megjelent lapot hazafias cselekedetnek minősítette, hiszen eleve a nép hazafias érzelmeinek ápolása volt a szándéka, mindamellett a közönségét jó erkölcsre, vallásosságra, okszerű gazdálkodásra igyekezett nevelni, hogy ezzel a szellemi hátramaradottságából kiemelje. „A népet öntudatra akarta ébreszteni a hazafias érzületet és benne a Magyarországhoz való tartozandóságot. A muraközi horvátajkú nép s a magyar közönség lelkesedéssel karolta fel a lap ügyét.” Közleményei mindenkor hazafias irányúak voltak – fogalmazott Zrínyi Károly –, s különös tekintettel volt mindenkor a muraközi hazafias ünnepek méltatására s ama „hazafiatlan törekvéseknek ellensúlyozására, melyek Horvát- és Stajerország felől fejöket itt-ott még most is felütik”. A magyar kultúrának ez a kései reneszánsza merült el az évszázados feledés homályába, pedig egykori fényei a bács-bodrogi és az azon túli tájakat is beragyogták.
1884–1918 között Takács István felelős szerkesztő vezetésével jelent meg a Muraszombat és Vidéke című magyar és vend nyelvű, vegyes tartalmú hetilap. Kiadó-laptulajdonos Grünbaum Márk volt. Jeles tudósa volt a Muraköznek Margitai [Majhon] József tanító, tanítóképző intézeti igazgató, lapszerkesztő és történetíró, Gönczi [Gönczy] Ferencz, a jeles néprajztudós, Bellosics Bálint etnográfus és Zrínyi Károly, Csáktornya monográfusa. Muraköz 1918-tól a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz, 1929-től Jugoszláviához tartozott.
Irodalom: [Csaplovits János]: Croaten und Wenden; Ethnographisch geschildert von I. v. Csaplovits; Pressburg, 1829; Pesty Frigyes: Az eltűnt régi vármegyék II. – A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága; Budapest – A M. T. Akadémia könyvkiadó hivatala, 1880; Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza, II. és III. kötet, 1894; [Mikola Sándor]: A vendség múltja. Írta Mikola Sándor; Budapest – Szerző kiadása, é. n.; [Zrínyi Károly]: Csáktornya monográfiája – A vár és város története s az 1901-iki népszámlálás. Írta Zrínyi Károly állami tanítóképző-intézeti tanár; Csáktornya – Fischel Fülöp (Strausz Sándor) könyvnyomdája, 1905; [Margitai József]: Muraköz és a horvátok. Írta Muravölgyi J.; Budapest – Eggenberger-féle könyvkereskedés, Rényi Károly, 1929; Zrínyi Miklós válogatott levelei. Válogatta, a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta Bene Sándor és Hausner Gábor; Budapest – Balassi Kiadó, 1997; Gulyás József: Adalék a dualizmuskori magyarosítás történetéhez a Muraközben; Horvátországi Magyarság, 2011. 3. szám, 9–18. p.; Lázár Gyula, dr.: Muraköz viharos múltjából; Muraköz, 1884. szeptember 20. 1–2. p.
Nyitókép: Fotó: Mák Ferenc archívuma
