2024. május 27., hétfő

„A szeretet a fegyver, amellyel győzni kell”

120 éve alakult meg a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület

Magyarországon az 1867-es kiegyezést követő fél évszázad nemzetépítő munkája megteremtette a társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésnek korábban soha nem tapasztalt lehetőségeit, gazdag virágzásnak indult az ipar, a kereskedelem és a polgárság kellő lendülettel alkotta meg az igényeinek megfelelő társadalmi intézményrendszerét: tudományos egyesületeket alapított, kiépítette az európai szintű középiskolai rendszerét, és megteremtette a magyar sajtó intézményét, amely az elkövetkező évszázad során a közművelődés egyik legfontosabb fórumává vált. A kiegyezést követő évtizedekben alakultak meg az országos és regionális közművelődési egyesületek is, amelyek ugyancsak a magyar nemzeti kultúra értékeinek terjesztését, gyarapítását szolgálták. A társadalmi és közművelődési igény tekintetében a legfontosabb céljaikat valójában már a reformkori nemzeti ébredés korában megfogalmazták, a közművelődési egyesületek igazán látványos szerepet azonban az 1880-as évektől kezdve játszottak Magyarországon. Ifj. Bertényi Iván Széll Kálmán és a Dunántúli Közművelődési Egyesület című 2012-ben megjelent tanulmányában kiemelte: a közművelődési egyesületek alakítása a nyolcvanas évek egyik jellegzetes magyar társadalmi mozgalma volt. A Tisza Kálmán-kormány állam- és nemzetépítő tevékenységének fontos eleme volt a helyi közművelődési szervezetek lendületes gyarapodása, mellettük azonban sokkal látványosabb volt az olyan nagyobb, regionális szervezetek létrejötte, mint a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület 1883-as vagy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1885-ös megalakulása. „Ezek az egyesületek már az országos politikai elit aktív részvételével kezdték meg működésüket” – mutatott rá Bertényi Iván. Kiemelte: „Bár az egyesületek hivatalos dokumentumaikban, így alapszabályaikban is a magyar kultúra terjesztését, a lakosság kulturális színvonalának emelését fogalmazták meg legfontosabb céljaik között, a korszak viszonyai között ez is konfliktusokhoz vezethetett a nemzetiségekkel.”[1] Azzal, hogy a helyi, a regionális és az országos közművelődési egyesületek a magyar nemzetállami érdekérvényesítés fórumaivá váltak, óhatatlanul kihívták maguk ellen az „öntudatosabb nemzetiségi elitek” haragját; akik úgy érezték, a hivatalos politika az állam területén nem tűri meg a párhuzamos nemzeti entitásokat. Bertényi Iván kiemelte: Beksics Gusztáv (1847–1906), a kormánypárt egyik vezető publicistája, „a liberális nacionalizmus talán legjellegzetesebb dualizmus kori alakja vált a közművelődési egyesületek egyik leglelkesebb népszerűsítőjévé”.[2]

Elsőként az 1883-ban Nyitrán megalakult Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület hirdette meg a nemzeti hagyományokat ápoló programját, ezt követte 1884-ben az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület, majd 1890-ben a Dunántúli Közművelődési Egyesület, s csak évtizeddel később, 1903-ban alakult meg Szegeden a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület. A közművelődési egyesületek megszervezése tekintetében az egyházak sem maradtak tétlenek, 1892-ben szervezték meg a budapesti Országos Központi Katholikus Kört mint csúcsintézményt, mely rövid idő alatt kiépítette a maga országos intézményhálózatát is. E közösségek rendszeres találkozóik során felolvasásokat, szabadelőadásokat tartottak, kisebb településeken sor került az egyházi lapokban megjelent cikkek felolvasására és értelmezésére is.

A közművelődési egyesületek működésének regionális megoszlása alapján azonnal kitűnik, a magyar nemzeti értékeket népszerűsítő egyesületek elsősorban a történelmi Magyarország nemzetiségek által lakott területein alakultak, egyszerre szolgálva a magyar közművelődés ügyét, és az egyre erőteljesebben megmutatkozó nemzetiségi törekvések ellensúlyozását. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület alapszabálya kimondta: az egyesület feladata az ország déli vármegyéiben erősíteni a magyar nemzeti szellemet, terjeszteni a magyar nyelv ismeretét, és ezzel együtt fellendíteni a Délvidék iparát, kereskedelmét és gazdaságát. Működésének első éveiben – céljainak megfelelően – internátusokat létesített középiskolai tanulók részére, és számos népkönyvtárat állított fel. A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület „keletkezésének oka a felvidéki panszláv mozgalomra vezethető vissza és azon törekvésre, hogy az ellensúlyoztassék, és egyúttal a tót nép hazafias irányú művelődési biztosíttassék” – írta a Pallas Nagy Lexikonában Buday József.[3] Megalakulását a Nyitrán Libertinyi Gusztáv kir. tanácsos és tanfelügyelő és Orbók Mór tanár társszerkesztésében kéthetenként megjelenő Felvidéki Nemzetőr című hírlap kezdeményezte, s az ötlet az írók, újságírók, tanítók, tanárok és egyházi méltóságok sorában népes támogatói seregre lelt. 

A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület alakuló közgyűlése József főherceg védnöksége alatt 1883. november 20-án tartatott meg Nyitrán, elnökévé Károlyi Istvánt választották. Az alapszabályban megfogalmazták: az egyesület ügyeit a szakosztályokra osztott központi igazgató választmány vezeti, közgyűléseit felváltva tartja nagy számban levő választmányai székhelyein. „A tevékenyen működő megyei és városi választmányok a központtal szerves összefüggésben, egyenlő szervezettel, mégis jelentékeny önállósággal működnek” – emelte ki ismertetőjében Buday József.[4] Az egyesület célja a felvidéki községekben az óvodáktól a középiskolákig – beleértve a felnőttek oktatását is – kiépíteni az oktatási intézmények teljes rendszerét, serkenteni és jutalmazni a magyar nyelv tanításában kellő eredményeket felmutató néptanítókat. Feladatának tekintette továbbá a lapkiadás támogatását, ezen belül a „hazafias irányú tót lapok segélyezését” is. Elvégzett munkájáról az alkalmanként megjelenő Időszaki Értesítőben számolt be. A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület volt a kezdeményezője az 1887. október 9-én és 10-én Budapesten megtartott magyarországi közművelődési egyesületek országos kongresszusának, melyen megfogalmazták a közös teendőket és kidolgozták az alapvető közös munkaprogramot.

Az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület egy évvel később, 1884. december 27-én Kolozsváron alakult meg, elnökévé gróf Bethlen Gábort választották, az alelnökök sorát Bartha Miklós, gróf Béldi Ákos, Horváth Gyula, gróf Kuun Géza és ifjabb gróf Teleki Domonkos alkotta. A főtitkári teendőkkel Sándor Józsefet bízták meg. Megfogalmazott célja volt „Magyarország erdélyi részében a hazafiság fejlesztése nemzeti irányú művelődés által. Eszközei: a nemzeti kultúra és humanizmus pozitív intézményei: iskolák, óvodák, gyermekmenedékhelyek, népkönyvtárak, daloskörök, hazafias nyomtatványok és egyházi segélyek útján való hatás.”[5] Tagjai az egész országot átfogó hálózatba szerveződtek: volt egy székvárosi (kolozsvári), 18 vármegyei, 8 városi, 34 járási és vidéki, összesen 60 fiókválasztmánya. Az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület működése során kiemelkedő eredményeket ért el az ipar – a háziipar, a kisipar és az „erdélyrészi honipar” – érdekeinek szolgálata terén is.[6] 

Az egyre gyülemlő-halmozódó, aktuális társadalmi és gazdasági problémák megoldása – mindenekelőtt a földnélküli parasztság Horvát-Szlavónország felé irányuló nagyarányú kivándorlásának a megállítása érdekében alakult meg 1890. november 20-án Budapesten, de pécsi székhellyel – a Dunántúli Közművelődési Egyesület. Az egyesület megalapításának ötletét azonban jóval korábban, Beksics Gusztáv kormánypárti országgyűlési képviselő és publicista vetette fel, hogy azután az elképzelés 1885-ben egy, a pécsi nemzeti kaszinóban tartott felolvasás alkalmával konkrétabb formában is megfogalmazódjon, amikor a politikus kezdeményezésére a kaszinó hatvantagú bizottságot küldött ki az egyesület megalakítása körüli teendők megszervezésére. Ifj. Bertényi Iván már idézett, Széll Kálmán és a Dunántúli Közművelődési Egyesület című tanulmányában kiemelte: „A bizottság gyűjtőíveket bocsátott ki és megkereste valamennyi dunántúli törvényhatóság vezetőjét a hazafias eszme támogatása céljából. 1886 áprilisában Perczel Miklós, Baranya vármegye és Pécs törvényhatósági jogú város főispánja, a megalakítást szervező bizottság elnöke, illetve annak titkára, Benyovszky Manó aláírásával felhívást bocsátottak ki.”[7] Így került sor 1890. november 20-án Budapesten az alakuló közgyűlésre. A Dunántúli Közművelődési Egyesület alapszabályába foglalt célja „a magyar közművelődésnek és hazafias szellemnek terjesztése; a Dunántúlról történő kivándorlás korlátozása; amennyiben ez nem lehetséges, a kivándorlás irányítása.”[8] Elnöke Széll Kálmán, alelnöke Beksics Gusztáv volt, akit előbb Fenyvessy Ferenc, majd Pallavicini Ede követett a tisztségében. A Dunántúli Közművelődési Egyesület feladatának tekintette továbbá a közművelődés általános színvonalának emelését, amit elsősorban az oktatási intézmények, az óvodáktól az általános iskolákon át a szakiskolák és a gimnáziumok-főgimnáziumok fölállításával és működésük megszervezésével, a magyar nyelv tanításában kiváló tanítók és tanárok alkalmazásával vélte megvalósíthatónak. Kiemelt feladatának tekintette „a magyar szellemnek minden lehető módon való terjesztését” is. A DKE működése során a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának, és a Földmívelésügyi Minisztérium támogatásával a Dunántúl 158 községében rendezett be népkönyvtárat.[9]

 

A Délvidék nyomasztó gondjai

 

Újsághír: Az Alföld metropolisában, Szeged városában nagy ünnep készül. Az ünnep dátumát kőbe vési Szeged városának a historikusa, és időtlen-időkig hirdetni fogja ez a feljegyzés azt a napot, melyen magalakult a Délvidéki Magyar Közművelődési Egyesület. […] A most megalakuló kultúregyesület első lépése művelődés-történelmi mozzanat a Délvidék történelmében, és azok, akik majdan az eszme gyümölcsében fognak gyönyörködni, hálás kegyelettel emlegetik majd azt a napot, melyen az úttörők a magot elvetették. (A Délvidék kultur-ünnepe Szegeden – A Délmagyarországi Közművelődési Egyesület megalakulása; Szegedi Napló, 1903. december 8. 2. p.)

 

Az országos magyar politikai élet vezetői – Apponyi Albert, Széll Kálmán, Beksics Gusztáv, Bethlen Gábort és társaik – a XIX. század utolsó évtizedében a magyar társadalomban felgyülemlett társadalmi, gazdasági, közéleti és kulturális problémák megoldása érdekében átfogó társadalmi mozgalmat szerveztek, regionális szinten – a helybeli kiváló férfiak irányításával – létrehozták a közművelődési egyesületeket. A felvidéki, az erdélyországi és a dunántúli magyar társadalmi élet megszervezése után, évtizedes késéssel, 1903. december 2-án Szegeden megalakult a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület is. „Széles e hazában fölébredt a magyar szívekben a cselekvés vágya, hogy végre valahára a déli Magyarországnak annyira égető bajai orvoslást nyerjenek, s a magyar kultúra e területeken, hová eddigelé nemigen jutott el a hatása, új és merész ösvényeket nyisson – számolt be az előkészületekről a helyi sajtó. – Az országos érdeklődés fölemelő ténye nemcsak reményt, de erős bizalmat is nyújt arra, hogy a DMKE maga elé tűzött fennkölt czéljait a déli Magyarország kultúrájának javára mielőbb valóra váltsa.”[10] Szegeden 1903 őszén erőteljes lendületet vett a közművelődési egyesület megszervezése érdekében végzett munka, 1903. szeptember 16-án László Gyula elnökletével az Otthon Egyesület helyiségében vezetőségi ülésen összegezték az előkészületek során elért eredményeket. Négy hónap alatt az egylet tagjainak sorába jelentkeztek a délmagyarországi megyék vezető férfiai, s a nyomukba számos érdeklődő, ezzel az egyletnek megalakulása pillanatában 200 tagja volt, ebből 100 pártoló és alapító tag. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület alakuló ülését – gondos előkészületek után – 1903. december 2-án tartották Szegeden.

A hírlapok az eseményhez méltó módon, emelkedett hangon számoltak be az eseményről: „A keddi ünnepre már hétfőn lobogódíszbe öltözik a város, hogy külsőleg is méltóan fogadja Szeged illusztris vendégeit, köztük a magyar közélet nagynevű kitűnőségeit, akik a politika zajából ide törekednek a magyarság őrhelyére, ahol a nemzeti Géniusz áldott kezekkel fonogatja az egyetértés, a testvéri szeretet örök koszorúját, amely alatt lobogó reménységgel és szilárd akarattal vonul föl a magyarság a Délvidék utolsó, legigazibb, szeretettel való meghódítására” – írta beszámolójában a Szegedi Napló.[11] Az előkészítő bizottság utolsó ülését előző nap tartotta meg a szegedi kaszinóban, amelyen már Rónay Jenő volt Torontál megyei főispán, a DMKE jövendő ügyvezető elnöke elnökölt. A Szegedi Napló ünnepi számának címoldalán közölt Köszöntőben kiemelte: a szegedi városháza ormán nemzeti színű zászlót lenget az alkonyi szél, de lobogó zászló-erdő integet a házak homlokzatán is, ünnepet ül ős Szeged városa: falai közt köszöntvén a magyar közélet számos illusztris alakját, akik idegyülekeztek, hogy megvessék a fundamentumát a magyar nemzeti eszme legújabb fellegvárának: a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesületnek. Alapos oka van a politikai elhatározásnak: „A magyar glóbuson az igazi magyarság ezer esztendő lepergése után is csak sziget, bár hatalmas és egyre növekvő sziget a nemzetiségek óceánjában, s az ilyen testvértelen szigetek sorsa kétséges és bizonytalan.” A politikai vezetés súlyos, évtizedes mulasztásai vezettek oda, hogy bekövetkezett az elbizonytalanodás. „A belkormányzat ötletszerű, tervtelen kísérletekkel dolgozik, s nem ismerte föl még máig sem azokat a természetes nyomokat, melyek a magyarság modern evolúciójához vezetnek. Nem vádaskodunk amiatt, hogy az ország vezetői inkább csökkentették, mint növelték a magyarság potencziális erejét, hanem örülünk annak, hogy maga a társadalom veszi vállára ezt az államszilárdító és nemzetfönntartó kötelességet: a nemzeti kultúra terjesztését, amit az ország többi részén már régóta magukra vállaltak és több-kevesebb sikerrel teljesítenek is a közművelődési egyesületek. A Délvidék magyarsága későn ébredt ennek a hazamentő munka szükségességének a tudatára, mert Dél-Magyarország áldott térein, melyeket az évszázadokon keresztül hulló honfivér tett termékenyebbé, s amelyeket annyi közös dicsőség és szenvedés csatol a nagy Alföldhöz, sokáig eluralkodott a tétlenség. A kalásznevelő békesség leple alatt még mindig parázslanak a nemzetiségi érzések, várván a pillanatot, mikor lángra lobbanhatnak, hogy megint fölégessenek egy darabot a magyar világból. Csak a mártír-komédiák görögtüze világította meg azt a szomorú igazságot, hogy a magyar Kánaánban magyar a föld, a víz, a levegő, de idegen a nép. Nem a magyar hazáért dobog a szíve, idegen istent imád, idegen nyelven. Nem ismeri ezer esztendő dicsőségét, nem tiszteli meg évszázadok keserveit, bánatát, nem küszködik együtt velünk a jelenben az egy haza boldogságáért, nem várja, hanem rettegi annak jövendőjét, s érzéketlenül minden iránt, ami magyar, téveteg utakon kergeti a maga külön nemzetiségi ideáljait.

(Folytatjuk)

 


[1] Ifj. Bertényi Iván: Széll Kálmán és a Dunántúli Közművelődési Egyesület; In: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat…” – Tanulmányok a 70 éves Kósa László tiszteletére; Szerkesztette Ifj. Bertényi Iván, Géra Eleonóra, Richly Gábor; Budapest – ELTE Eötvös Kiadó, 2012. 37–38. p.

[2] Uo. 39. p. Ifj. Bertényi Iván a továbbiakban kiemelte: „[…] a magyar közművelődési egyesületek megalakulásának hulláma az 1880-as évek közepén természetesen kiváltotta az ellenérdekelt nemzetiségi vezetők bírálatát is. Ők elsősorban attól tartottak, hogy a politikai támogatottsággal rendelkező társadalmi egyesületek komoly veszélyt jelentenek a nemzeti kisebbségek oktatási és kulturális intézményeire, és még nehezebbé válik Magyarország nem magyar lakosainak anyanyelvi művelődése. Úgy vélték, hogy a közművelődési egyesületekkel a magyar nacionalizmus konfrontatívabbá válik. Bár ezek az aggodalmak történelmi távlatból visszatekintve minden bizonnyal eltúlzottak voltak, a nemzetiségek kritikáját osztotta a magyar Mocsáry Lajos (1826–1916) is.” Uo. 40. p.

[3] Buday József: Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület; In: Pallas Nagy Lexikona VII. kötet; Budapest – Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1894. 62–63. p.

[4] Uo. 63. p.

[5] Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület; In: Pallas Nagy Lexikona VI. kötet; Budapest – Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1894. 130–131. p.

[6] (K. A.): Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület; In: Romániai magyar irodalmi lexikon I.; Bukarest – Kriterion Könyvkiadó, 1981. 504–505. p.

[7] Ifj. Bertényi Iván i. m. 46. p.

[8] A Dunántúli Közművelődési Egyesület alapszabályai; Budapest – Fritz Ármin és Társa, 1891. 6. p.

[9] Uo. és Dunántúli Közművelődési Egyesület; In: Pallas Nagy Lexikona V. kötet; Budapest – Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893. 605. p.

[10] A DMKE sikere – Az alakuló közgyűlés előtt; Szegedi Napló, 1903. december 5. 3–4. p.

[11] Szeged kultúrünnepe – A DMKE megalakulása előtt. Apponyi Albert gróf Szegeden; Szegedi Napló, 1903. december 6. 2–3. p.

Nyitókép: Wikipédia