Kalász István egy szépirodalmi kötetet nyújt át az olvasónak, címében csak kifejezésmódjára utal: van, amit versben, mást meg prózában közöl. Szövegben más forma nem is választható.
2026. január 29., csütörtök
Kilátó
A horvát történelem magyarországi bemutatásának újabb fejezeteként 1929-ben a Theologiai Szemle harmadik számában jelent meg Tarczay Erzsébet A reformáció Horvát–Szlavonországban című, ugyancsak az újdonság erejével ható tanulmánya.[1] Munkája egy évvel később, 1930-ban a debreceni Országos Református Lelkész-Egyesület kiadásában, önálló kötetként is napvilágot látott.
Abban az évben családjukban sorjáztak a drámai, sőt tragikus események. A két legmegrázóbb, hogy 50 évi házasság után a szálfa magas, jó egészségnek örvendő páter familiáris egy reggel nem ébredt fel.
A korabeli Horvátország határa észak felől a Száva volt, dél felé pedig egészen a tengerig terjedt; így tehát a horvátok a hegyek közt, a tengerparton alkottak maguknak országot, amely horvát királyságként 910–1091 között, majdnem két századon át létezett. 1091-ben László király meghódította a horvátok országát, de csak a Szávától északra fekvő, erdős, s elhanyagolt vidéket fűzte Magyarországhoz, a többi területeket meghagyta szabadnak.
A konyhai szóhasználatban szerepel újabban a felkarikáz ige, rendszerint ’karikába vág’ a jelentése: Felkarikáztam a hagymát az ebédhez. – A hagymát vékonyan felkarikázzuk.
Harag Györgyről, Erdély nagy fiáról, az egyetemes magyar szellemi élet kiválóságáról gyorsan megfeledkeztünk. Elfeledkeztünk, mert ez a rohanó világ, amelyben élünk, könnyen felejti el a tegnap értékeit és söpri be azokat a feledés süllyesztőjébe.