Van valami csodálatos abban, amikor emberek minden ellenszolgáltatás nélkül, pusztán a lelkesedésüktől hajtva színpadra állnak. A vajdasági magyar amatőr színjátszás még mindig egy ilyen szenvedélyből szőtt világ: szerény háttérrel, de annál több szellemi ötlettel és közösségformáló erővel.
Amatőrként a hétköznapokban
Döme Zoltán, a zentai KEX Egyesület vezetője több mint harminc éve járja ezt az utat. Neki a színház nem önmegvalósítás, hanem menekvés a hétköznapok szürkeségéből.
– Jó heti egyszer-kétszer kiugrani egy másfél-két-három óra hosszára, és mást csinálni – mondja. Az amatőr színjátszás számára nem munka, hanem szelep: stresszlevezetés és kreatív kibontakozás egyszerre.
Azt, hogy más szellem vezeti az amatőröket, Lénárd Róbert drámaíró, rendező, színész is megerősíti.
– Korlátozott kulturális lehetőségek közötti közegben és időben kultúrát csináltunk, lényegében a semmiből – emlékezik vissza az 1998–2002 közötti időszakra.
Akkoriban két zentai csoport is létezett, barátokkal, szellemi pezsgéssel, vitákkal, ötletekkel. Voltak elképzelések, amelyek végül nem valósultak meg, ahogy ő meséli:
– Volt olyan tervünk is, amiből sose lett bemutató. Egyiknek a szövegét én magam dobtam ki az ablakon, mint rossz szárnypróbálgatást.
Ez is a folyamat része volt. Ahogy ő fogalmaz:
– Egy amatőr még lehet aranyos, ha nem tud hangsúlyozni egy mondatot, de egy profi már nem.
Szabadság és struktúra között
Ez a szabadság kettős: a játszás öröme mellett a hibázás lehetősége is benne van. Nem kell mindig jól sikerülnie egy ötletnek, lehet kísérletezni, elengedni, ha nem működik. Ezzel szemben a hivatásos színházak repertoár-nyomás alatt állnak, előre megtervezett műsort kell teljesíteniük. Zoltán szerint a műkedvelő színjátszás örömmel készül, és nem izzadtságszagú: – A hivatásos színházban muszáj évente bizonyos számú előadást elkészíteniük, és azokból nem biztos, hogy mindegyik a szívük csücske.
Az amatőr színjátszás lehetőséget ad arra is, hogy az emberek olyan készségeiket bontakoztassák ki, amelyekre a hétköznapokban nincs tér. Valaki íróként, más rendezőként, díszlettervezőként vagy egyszerűen közösségszervezőként találja meg benne önmagát. A próbák, előadások, közös turnék, fesztiválok szinte második családdá kovácsolják a résztvevőket.
Két világ között – átjárások és határok
Az átjárás a két világ között nem lehetetlen, de nem is könnyű. Vannak rendezők, akik amatőrökkel kísérleteznek, majd a bevált darabokat később profikkal is színpadra állítják. Zoltán emlékei ezt támasztják alá:
– Valójában ez egy inkubátor volt, ahol ezek a rendezők kipróbálták azokat a dolgokat, amit a profiknál nem akartak, vagy nem volt rá lehetőségük.
Róbert is árnyalja a képet:
– Először is azt kéne tisztáznunk, mire gondolunk „átjárás” alatt. Profik játsszanak többet amatőröknél? Profik rendezzenek többet amatőröknek? Amatőrök játsszanak többet profiknál? Helyzete válogatta, hogy melyiket éreztem szükségesnek és melyiket nem.
Tapasztalatai szerint, bár többféle együttműködésre is volt példa a fentiek közül, ezek többnyire eseti jellegűek voltak.
– Nem hinném, hogy a két világ kompatibilis – teszi hozzá.
Kiüresedő közeg, hűséges közönség
A vajdasági magyar amatőr színjátszás jelenlegi helyzete törékeny. A nagymértékű elvándorlás és az utánpótlás hiánya itt is érezteti hatását. Zoltánnak nagy fájdalma, hogy jelenleg valójában nincs Zentán magyar nyelvű, műkedvelő színjátszás rajtuk, a KEX-en kívül.
Bár évente megrendezik a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját, ezek egyre inkább társasági eseményekké válnak.
– Az éves szemlék során mindenkit elhalmoznak díjakkal, de nincs semmi valós tétje az egésznek – jegyzi meg Zoltán. – Nincs kiemelve semmi és senki, nincs igazi visszacsatolás, ami hajtaná a társulatokat előre.
A közönség azonban továbbra is hálás. Akár profi, akár amatőr társulatról van szó, a nézők legnagyobb része ugyanaz: helyben élő, kultúrára szomjazó közösség. Ez a stabil bázis életben tartja a kisebb csoportokat is.
Bátrabban, őszintébben
Az amatőr színházak bátrabban nyúlnak a kritikusabb, szatirikus hangnemhez. Zoltán szerint a szatíra fontos műfaj, amelyben finoman lehet beszélni a közönségben ülők hibáiról. Állatfigurákkal, mesékkel, ritka nevekkel dolgozik, nehogy valakit megsértsen. Szerinte sokkal nyíltabb lenne a kritika, ha magánszemélyek tartanák fenn a színházat. Róbert úgy látja, hogy nem maga az amatőrség adja a szabadságot, hanem az, hogyan él vele az alkotó:
– A szabadságodat te magad építgeted fel kockáról kockára.
A jövő terepe
Színmű vagy szókimondás, repertoár vagy rögtönzés – ezek a különbségek határozzák meg az amatőr és hivatásos színjátszás viszonyát. De nem egymás ellentétei ezek: inkább kölcsönhatásban léteznek. Az amatőr színjátszás gyakran az a terep, ahol a jövő színházi nyelve és gondolkodásmódja csírázik.
„Mert kedvem volt hozzá”
Végül egy gondolat Lénárd Róberttől:
– Amikor egy próba előtt a fejem verem a falba, hogy mennyire nincs kedvem rendezni, nem árt néha felidézni, hogy ezt valamikor azért kezdtem el, mert nagy kedvem volt hozzá.
Az amatőr színjátszás valahol itt kezdődik – a kedvnél, ami nem hivatás, hanem szívből jön. És amíg van kedv, addig lesznek történetek, lesz közösség, lesz színház is.
Zárszó
A vajdasági magyar amatőr színjátszás világa egyszerre emlékeztet bennünket arra, honnan indul a művészet lényege: a közös alkotás öröméből, a megszólalás vágyából, a közösségformálás erejéből. Ezek a társulatok, ha néha el is csendesednek, mindig újra megszólalnak, akár a porondon. Mert amíg lesznek, akik kedvvel, kíváncsisággal és őszinteséggel lépnek színpadra, addig a színház sem veszíti el legfontosabb szerepét: hogy tükröt tartson és közben élni tanítson.
| Az idei, sorrendben huszonhatodik Közegellenállás riportpályázatra beérkezett alkotások közül a Bíró Tímea újságíró, a tavalyi pályázat nyertese, Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke és Tóth Lívia, a Hét Nap megbízott főszerkesztője, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete alelnöke alkotta zsűri döntése értelmében az első díjat Ádám Csilla Akkor leszek boldog, ha a koporsója mellett állok című riportja érdemelte ki. A bírálóbizottság második és harmadik díjat idén nem osztott ki, odaítélt viszont két különdíjat, amelyek közül az egyiket Piros Bálint Szívvel-lélekkel, szenvedéllyel!, a másikat pedig Kollár Melitta Elbuktak a szuperhősök? című írása kapta. A díjazott pályamunkákat idén is a Magyar Szó Hétvége mellékletében közöljük, ahol ezúttal a két különdíjas írást olvashatják. |
Nyitókép: Jelenet a KEX Egyesület A jó, a rossz és az ember című előadásából (Fotó: Facebook)
