Minden évben az évszaknak megfelelően átrendezem a szekrényeinket. Télen a vastag ruhák kerülnek elérhetőbb helyre és a vékonyabbak várnak sorukra, nyáron pedig fordítva. Az utóbbi néhány évben szokásomhoz híven újra és újra átrendeztem a szekrények polcait, azonban a kiszámíthatatlan időjárás miatt nem volt mindig egyértelmű, hogy melyik ruhadarab hova kerüljön. A nyári hőség kellős közepén is vettünk már elő vastag pulcsit és kiskabátot, míg télen is jártunk már vékonyabb öltözetben. Nehéz a megfelelő helyre tenni a megfelelő ruhadarabokat, ha az ember sokszor azt sem tudja, milyen idő lesz holnap. Hiába tudjuk, hogy télen hideg, nyáron pedig meleg van, míg tavasszal és ősszel átmeneti az időjárás, bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, mostanában egyre gyakrabban tűnhet úgy, mintha csak két évszak váltogatná egymást, ráadásul azok sem feltétlenül a megfelelő sorrendben.
A klímaváltozás nem csupán globális jelenség, amit a hírekben látunk és hallunk. A hétköznapjainkban is ott van, akár a fent említett ruhadarabok kapcsán, akár a megemelkedett hőmérséklet, az árvizek és a túlzott esőzések formájában, sőt akár még az étkezési szokásainkban és az energiafogyasztásunkban is érzékelhetjük. Volt időszak, amikor azt gondoltam, hogy divattá vált a klímaváltozással kapcsolatos különböző tudományos kifejezésekkel dobálózni, tüntetésekre járni és kiállni mindazért, amit maga az emberiség tett és tesz tönkre nap mint nap. Be kellett azonban látnom, hogy mindez jóval több puszta hóbortnál meg egyszerű divatláznál, hiszen tényleg saját magunktól kell megvédenünk a bolygónkat, mert mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei, és minél később ismerjük ezt fel, annál rosszabb helyzetben találjuk magunk.
A minap eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne akkor, ha a leghétköznapibb dolgok egyszer csak megszűnnének. Mi történne akkor, ha egy nyári napon a szomszéd házban elmaradna a szokásos kertöntözés, mert már nem folyna víz a csapról? Vagy, ami egyébként több metropoliszban is előfordult már, felnéznénk az égboltra, és az óriási szmog meg légszennyezettség következtében egyszerűen nem látnánk a csillagokat? Az aszályok és árvizek óriási terménykieséseket okoznak világszerte, ennek következtében az élelmiszerárak is folyamatosan nőnek. De vajon mi lesz, ha egyszer akkora hiány alakul ki a piacokon, hogy az emberek arra kényszerülnek, hogy változtassanak a pazarló életmódjukon?
Kérdéseknek végeláthatatlan sora fut át újra és újra az agyamon. Valahányszor a jövőnk alakulására gondolok, elfog valamiféle megmagyarázhatatlan félelem, miközben tisztában vagyok azzal, hogy ezt mind az ember tette és teszi a mai napig. Az ember az emberrel és a saját bolygójával. Tulajdonképpen az sem elképzelhetetlen, hogy ez az egész egy jól megérdemelt büntetés, amiért nem tudtunk, nem tudunk úgy vigyázni a Földünkre, ahogyan azt a feladatot ránk bízták.
Hogy miben rejlik a változás lehetősége? Talán az alkalmazkodásban, ami, valljuk be, nekünk, embereknek nem az erősségünk. Sokszor a kis közösségekben, sőt a családban is nehéz alkalmazkodnunk a változásokhoz, a klímaváltozásról nem is beszélve, hiszen olyan világméretű problémáról van szó, amelyre hatványozottan nehéz reagálnunk, éppen ezért talán az lenne a legcélravezetőbb, ha a hétköznapi emberek is megkísérelnének saját megoldásokat találni ahhoz, hogy felkészültebben várhassák a jövő kihívásait.
Ha mindenki így tenne, akkor egyszer talán globálisan is a megelőzés útjára léphetnénk. Van remény, ha az emberiség képes lesz egyesíteni erőforrásait, alkalmazni a tudományos és technológiai vívmányokat, és megfelelő intézkedéseket tud hozni a fenntarthatóság érdekében. A jövőnk attól függ, hogy mennyire leszünk képesek felismerni a problémát, mennyire tudunk alkalmazkodni és cselekedni a szebb jövő érdekében. Az energiahatékonyság növelése, a fenntarthatóbb közlekedés vagy éppen a közösségi erőfeszítések mind-mind elengedhetetlenek a siker felé vezető úton. A tudomány szerint, ha az emberiség nem csökkenti radikálisan az üvegházhatású gázok kibocsátását, akkor a 21. század végére 2 fokkal is megemelkedhet az átlaghőmérséklet. A jégsapkák olvadásának következtében a tenger szintje is folyamatosan emelkedik, ami az előrejelzések szerint a 21. század végére akár az 1 métert is meghaladhatja, és ennek következtében számos város és közösség tűnhet el.
A hulladékkezelés és az egyszer használatos műanyagok használata súlyosbító tényezőnek számít, hiszen a műanyagok nem bomlanak le könnyen, és számos állatot veszélyeztetnek. Az anyagok újrahasznosítása és a hulladékcsökkentés igen jelentős lépés lehet a megoldások felé vezető úton. Ezért is kulcsfontosságú a tudatosság, hiszen minél többen figyelünk oda a saját környezetünkre, annál többet tudunk tenni a világszintű változás érdekében is.
A klímaváltozás természetesen nem új keletű probléma, hanem egy hosszú folyamat következménye, amelynek a hatásai a 21. században váltak egyre inkább érzékelhetőkké. A kérdéskör azért ilyen megosztó és sokakat foglalkoztató, mert a probléma már nemcsak a távoli jövőnket érinti, hanem a mindennapi életünket is befolyásolja. A következő évtizedekben minden valószínűség szerint az lesz az egyik legfőbb kérdés, hogy képesek leszünk-e alkalmazkodni azokhoz a megváltozott éghajlati körülményekhez, amelyek ránk várnak.
A változás első lépéseit mindenkinek magában kell keresnie, ha ezt megtettük, akkor tudunk a környezetünkre is hatást gyakorolni, majd egyre nagyobb és nagyobb körben is tenni valamit az ügy érdekében. Változnunk kell, hogy változtatni tudjunk, mert bár kétségtelen, hogy egy fecske nem csinál nyarat, sok fecske a világ különböző pontjain már igenis nyarat köszöntő lehet. Szeretném, ha a ruháink újra a megfelelő időben a megfelelő polcra kerülhetnének, ha sosem kellene attól tartanunk, hogy a víz nem folyik többé a csapokból, ha az az égbolt csillagosabb lenne, mint valaha, ha az emberek hálával a lelkükben élnének egy olyan körforgásban, amelyben a bolygónk is hálás lehet nekünk, éppúgy, mint ahogyan mi is hálásak lehetünk neki azért a temérdek természeti csodáért, amelyeket tartogat számunkra.
Nyitókép: Pixabay
