Szellemi fogódzó

A közelmúltban az udvarnoki művelődési házban mutatták be Precz István Ittvarnoktól Udvarnokig – Szülőfalum története című kötetét. Az est során Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke mondott köszöntőt, majd Precz István szerzővel, Mezei Zsuzsanna szerkesztővel, prof. dr. Várady Tiborral és dr. Németh Ferenccel, a kötet két recenzensével a kötet felelős szerkesztőjeként beszélgetett.

A közép-bánáti kis falu a történelem során több néven is ismert volt, Udvarnokként, Ittvarnokként, Szőlősudvarnokként, Rogendorfként és Dušanovacként is. Bár ma már csak kevés magyar él a településen, ők továbbra is fontosnak tartják anyanyelvük megőrzését. Az udvarnoki származású Precz István, a szerző, aki jelenleg Muzslyán él, egész éltében szülőfaluja történetét kutatta. A kötet megírására 8 évvel ezelőtt a Szűcs Imre Gyermekvers- és Prózamondó Versenyen vetődött fel az ötlet, többek révén.

– A versenyen éppen Dobai Jánossal és Pál Károllyal beszélgettünk egy könyv lehetőségéről, és Dobai rögtön mondta: „Precz, írd meg! Ezt más nem fogja helyetted megírni!”. Minden akkor kezdődött. Eleinte nem vettem komolyan az ügyet, folytattam tovább a munkámat, eljártam a munkahelyemre dolgozni, illetve tudósítgattam hobbi szinten, mert azt is nagyon szerettem csinálni, habár sosem lett belőlem profi újságíró. Hogy mégis ilyen messzire eljutottam, azt Törköly Istvánnak, a Magyar Szó újságírójának is köszönhetem, akivel a bégaszentgyörgyi községházán találkoztunk néhányszor, és minden alkalommal arra biztatott, hogy írjak, tudósítsam a lapokat. Ugyanez volt a helyzet dr. Németh Ferenccel is, aki szintén minden lehetőséget megragadott a biztatásomra, hogy írjak, tudósítgassam a Bánáti Híradót, a Magyar Szót. A kutatásaimból tetemes anyag jött össze, de ekkor még álmodni sem mertem arról, hogy egyszer megírom Udvarnok történetét. Eddigi tapasztalataim azt mutatták, hogy Udvarnok esetében a Csekonics család túl nagy jelentőséget kapott, mintha megfeledkeztek volna a Rogendorf vagy a Petrović család szerepéről. A kötettel az is volt a célom, hogy helyreigazítsam a kialakult tévhiteket, illetve hogy a még itt élőknek maradjon valami Udvarnok múltjából – magyarázta a szerző.

Az Ittvarnoktól Udvarnokig című könyvében Percz azt mutatja be, miként alakult a falu népessége az idők során, és ezek a változások milyen hatással voltak a helyi magyarság helyzetére, hallottuk Mezei Zsuzsanna szerkesztőtől.

– Annyiszor volt itt betelepítés, annyiszor keveredett a lakosság, hogy végül is ez van ami van, hogy a faluban nincs magyar oktatás, és ebben a könyvben nagyon szépen, lépésről lépésre végig lehet ezt a folyamatot követni. Valamikor egy erős magyar közösség élt ezen a településen, voltak hagyományaik, az emberek élték a mindennapjaikat. Torda és Udvarnok között az volt a különbség, hogy Udvarnokon keresztülment a kisvasút, és ide mindenki jöhetett. És jött is. A falu élt tovább a saját ütemében, és mindenkit befogadott, aki csak idejött. De ez a könyv nemcsak a falu történetét helyezi bele a nagy világtörténelembe, hanem a falunak az életét mutatja be évszázadokon keresztül. Szerkesztőként bele kellett ásnom magam a történelembe, majd pedig Udvarnok történetébe. Ezáltal megismertem az udvarnoki embereket, a mindennapi szokásaikat. Sokat csodálkoztam azon, hogy három iskolájuk, három templomuk és ugyanannyi temetőjük volt. Nekem ez sok volt, ugyanis Tordán csak egy templom és egy temető van. Elég sokat dolgoztam rajta, de szerintem egy olyan könyvet adunk az olvasók kezébe, amilyen a környéken nincs. Ez nem igazán monográfia, hanem személyes tapasztalásból leírt történelem – közölte Zsuzsanna.

Dr. Németh Ferenc, a kötet egyik recenzense arról beszélt, hogy nem szabályos monográfiáról van szó, hanem egy adatgazdag, emlékőrző kötetről, amelyet a szerző, Precz István életpályája ível át, aki immár 55 éve elkötelezetten gyűjti, kutatja szülőhelye múltját, eseményeit, szokásait.

– Talán érthető is, hogy erős érzelmi kötődésekkel látott hozzá évtizedekkel ezelőtt az adatgyűjtéshez, és ezért is kerülhetett kötete borítójára alcímként, hogy Szülőfalum története. Ez a meghatározás egy szorosabb érzelmi kapcsolatot jelez a szerző és szülőhelye között, egy pozitív értelemben vett lokálpatriotizmust, erős ragaszkodást a gyökerekhez és az udvarnoki magyar közösséghez. Alapvetően szubjektív megközelítésű munkáról van szó, amelyet a szerző hiteles történelmi adatokkal gazdagított – magyarázta dr. Németh, majd hozzátette: – A szerző a helytörténeti adatok begyűjtése mellett saját emlékezetére, ismeretségeire, s több évtizedes, gazdag élményanyagára hagyatkozva írta meg munkáját, amely csak növeli annak hitelességét. Ha az idősebb udvarnokiak közül valaki kézbe veszi e munkát és beleolvas, nyilván megelégedéssel és nem kevés nosztalgiával nyugtázza, hogy Precz kötetének anyaga egybecseng az udvarnoki magyarság életérzésével, tapasztalataival, s voltaképpen annak kifejezője – tette hozzá.

A kötet recenzensének véleménye szerint Udvarnok története voltaképpen a bánáti magyar falvak történetének paradigmája, amely három évszázaddal ezelőtt a török kiűzésével és az 1718. évi pozsareváci békével vette kezdetét. Szavai szerint akkor egy új korszak indult Bánát történetében.

– A lápos, mocsaras, egészségtelen, elnéptelenedett vidéket ismét be kellett telepíteni, ami a 18. század folyamán több sikeres és sikertelen telepítési kísérlethez vezetett. A Bécsi udvar Gróf Mercy kormányzó hathatós segítségével a 18. század folyamán több betelepítést is eszközölt, melynek nyomán ebbe a térségbe olaszokat, franciákat, katalánokat, németeket, magyarokat, szerbeket, bolgárokat, románokat telepítettek. S attól kezdődően alakult ki Bánát ma is jellemző etnikai sokszínűsége, multikulturalizmusa. Fontos mérföldköve volt a térség történetének a déli megyéknek az anyaországhoz való visszacsatolása 1779-ben, amellyel a vidék rendezett közigazgatást kapott, majd a kamarai birtokok 1781-ben és 1782-ben megtartott árverése, amelyen több bánáti nagybirtok talált gazdára. A földbirtokosoknak azután gondoskodniuk kellett a hatalmas, több ezer, sőt tízezer holdas termőföldek műveléséről és éppen a munkaerő biztosítása érdekében fogtak hozzá a telepítésekhez, amelyek gyakran új falvak alapítását eredményezték. Így volt ez Udvarnok esetében is. A földesurak rendszerint kastélyt is építettek maguknak, ahonnan nagy odafigyeléssel irányították a birtok gazdasági tevékenységét, s csakhamar felvirágoztak az uradalmakhoz kapcsolódó falvak is – magyarázta dr. Németh Ferenc.

– Munkájában Pretz kitér az udvarnokiak életének csaknem minden szegmensére a többnemzetiségű lakosságtól kezdve a település egyházi életén át a művelődési- és a sportéletig, a lakosság szokásvilágáig, valamint a falu életében fontosabb szerepet játszó személyek életpályájáig. Ez utóbbiak között találjuk dr. Putz Jakab katalinfalvi körzeti orvost, dr. Várady Imre nagybecskereki ügyvéd és parlamenti képviselő apósát, Ács Mártont, a Jugoszláv Kommunista Mozgalom egyik kimagasló alakját, valamint udvarnok szülöttjét, Szűcs Imrét, a költőt, publicistát és műfordítót, Guth Ottó tanítót, a gólkirály Szalma Gáspárt, a kancsikakészítő Kószó Mihályt és így tovább. Külön érdekessége e sokszínű munkának Rácz Ferencné Csíkos Erzsébet, Tóth Mihályné Csordás Katalin és Csordás Hajnalka visszaemlékezése is, amelyek a kötet végén kaptak helyet. Munkájában a szerző feltérképezte saját családjának, az udvarnoki Precz család tagjainak a helyét és szerepét is a falu életében. A ma már fogyatkozó udvarnoki magyar közösség Prércz István kötetében szellemi fogódzót talál, amely összekapcsolja a dicső múltat a szerény jelennel, s amely kellőképpen dokumentálja az egykori udvarnoki magyarság összetartását, gazdag közösségi életét és annak jeles szereplőit. Erőt lehet meríteni ebből a kötetből, biztatást és kitartást – összegezte dr. Németh Ferenc, a kötet egyik recenzense.

Prof. dr. Várady Tibor akadémikus, a kötet másik recenzense udvarnoki gyökerekkel is rendelkezik.

– A nagyapámnak az apósa erről a környékről származik, ő orvos volt. Én nagyon fontosnak tartom itt, Bánátban a folytatást – a magyarok között különösen –, ez feladattá is vált, de ahhoz, hogy tudjuk folytatni a dolgokat, fontos tudni, hogy mit is folytatunk. És erre mutat rá ez a könyv. Tehát nagyon fontos látni a múltunkat, látni, hogy mit csináltunk, hogy hogyan éltünk, és hogy kikkel éltünk együtt – közölte prof. dr. Várady.

A könyv kiadását a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség támogatta.

– A Művelődési Szövetségnek az egyik nagyon fontos vállalása volt mindig is a megalakulása óta, hogy a szórvány magyar közösségeket erősítse, illetve a szórványból jövő kezdeményezések mellé úgy álljon oda, hogy azt támogassa, hogy azt felemelje, hogy azt menedzselje, mai szóval élve, de mindenképp az emberre, a közösségekre koncentráljon, az ott megfogalmazódó igényekre. Hálásak lehetünk a gondviselőnek, hogy Mezei Zsuzsanna és mgr. Hajnal Jenő személyében jó szerkesztőket sikerült találnunk a kötet kéziratának gondozására. Dr. Várady Tibor akadémikus, professzor és dr. Németh Ferenc recenzensként is, de ösztönző emberként is végig ott volt Precz István lelkesedése mögött. Így állt össze igazából, hogy nemcsak az udvarnoki, de a közép-bánsági magyarság ünnepre tudott itt összejönni – összegzett Sutus Áron, a VMMSZ elnöke, aki arra is megragadta az alkalmat, hogy beszéljen Udvarnok művelődési életéről.

– Udvarnokon nagyon sokáig a helyi kocsmák adtak otthont a művelődési életnek, a színészek a Janelle-féle és az Esbach nevű kocsmában adták elő a színdarabokat. 1967 óta itt van ez a kultúrotthon, ahol most vagyunk. Nagyon fontos megemlíteni azokat a személyeket, akik a vállukra vették ezt a művelődési életet, ki-ki a saját korszakában, így akár említhetjük Néred Lajost is, illetve Guth Ottó tanár urat, aki szintén fontos szerepet töltött be a színjátszó életben, a színjátszó élet mozgatásában. Előtte nagyon fontos még Putz Alfréd és felesége is, hiszen ők voltak a legelsők, akik Udvarnokon a művelődési élet élére álltak, sőt Putz Alfréd színdarabokat is írt a településen működő öntevékeny színjátszó csoport részére. Nagyon jó visszaolvasni azt is, hogy volt itt egyszer egy mozi is. Ez a Janelle-féle kocsmában működött a legelején. Momirov Géza bácsi működtette, aztán valamikor ez átköltözött a Rogendorf-kastély egy szobájába, egyik részlegébe, több száz férőhelyes moziterem volt itt – tette hozzá Sutus.

A könyvbemutatón a munkatársak és a közönség egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy érdemes lenne folytatni a munkát, és a szerző gazdag gyűjteményéből a falu jelenét is bemutatni egy következő kötetben.