A régi év búcsúztatása, az új esztendő kezdete valahogy mindig a visszatekintésekre sarkallja az embereket. E hatás alól mi sem tudunk megszabadulni, így a karácsonyfa árnyékában épp oly szeretettel mesélünk, mint az év első napjának hajnalán.
2026. április 20., hétfő
Mellékletek
Egy norvégiai képviselő Nobel-békedíjra jelölte a Black Lives Matter nevű, rasszizmus elleni mozgalmat, amely az afroamerikai George Floyd tavalyi meggyilkolását követően tett szert nemzetközi ismertségre.
A nehéz és kacifántos múlt esztendőtől, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, mintegy jó szerencseként egy új előadás bemutatójával búcsúzott.
A minap nem várt helyen nem várt szöveg juttatta eszembe pásztyi nyaraim mindennapi parasztleveseit. Hallgattam is eleget az eddmegleves kanalazásra serkentő dédanyai-nagyanyai terminusát rangidős hársfánk lombsátra alatt, mikor zöldségkarikás, paprikás lével teli tányérom mellől a konyhaajtó fele tekintgettem, hiszen tudtam, a tűzhelyen, a nagy fazékban ott áll már a felmentő szalonnás-túrós tészta.
Kicsiny fűszál című költeményében az önmagát kereső ifjúi hangján a mostoha sorsról, a csalódásról énekelt, szerencsétlen, gyarló embert lát az újszülöttben, akivel a balsorsa, mint átok, egyszerre született, s szomorúságként végigkíséri életét.[1] Bizonyára közeli ismerőse, barátja lehetett az az ifjú, akitől így búcsúzott: „Fáj annak válni mindörökre, / Ki itt a földön mit sem élt!...
Első kiállítása 1943-ban, egy szibériai fogolytáborban volt: Karl Stengel cementzsákra készült faszén rajzain egy katonatisztnek akadt meg a szeme, aki ezután papírt és ceruzát adott a fiúnak, hogy rajzolja meg a portréját. Stengel ettől kezdve sok időt töltött az orosz őrök portréinak a rajzolásával, de megörökítette sorstársait, barátait is.