Kimondani se könnyű, milyen régről datálódik a mi ismeretségünk. Péter – azazhogy mi mindig Pérónak neveztük őt, tehát a továbbiakban is ezen a néven említem – édesapja, Milosevits Milenko volt a Rózsák terén az egykori Szerb-Horvát Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese – ez volt az iskolánk hivatalos elnevezése, akkor, amikor én ott tanultam és érettségiztem.
2026. április 12., vasárnap
Mellékletek
A délvidéki magyarság mindig is közösségben gondolkodott, és a nagy tragédiák után mindig talpra tudott állni, tenni tudott anyanyelvéért, hagyományaiért, kultúrájáért. Amikor pedig szilárd a jövőbe vetett hite, akkor tud igazán kibontakozni tenniakarása, amely művelődési életében és más tekintetben is megmutatkozik.
Ha jobban meggondoljuk, az emberek többsége nem kifejezetten megcélzott ideig akarna élni (kilencvenéves korig, száz évig, még tovább), hanem egyszerűen nem szeretne meghalni. Ez a disszonancia nehezen oldható fel, hiszen mi értelme van az aggastyánlétnek, ha roskadozva cipeljük sokasodó betegségeinket, látásunk, hallásunk gyöngyül, már bottal is nehézkes a járás.
2020-ban hónapok alatt kiderült, hogy a befojtott sport komoly gondokat okoz, elmaradt az év két legnagyobb eseménye, a labdarúgó-Eb és az olimpia.
Aki valamilyen módon kapcsolatban van a tanüggyel, legyen szó pedagógusról, gyermekről, szülőről, nagyszülőről, és még hosszan sorolhatnám az érintetteket, nem kerülheti el a téli szünidővel járó örökös kérdést, hogy milyen is kell, hogy legyen ez az időszak. Strukturált, tevékeny időtöltés, vagy éppen teljesen szabad, lustulós, amikor a gyerek életkorától függetlenül azt csinál, amit akar.
A thaiföldi biztonsági erők agyonlőtték vasárnap azt az ámokfutó katonát, aki többeket megölt és megsebesített az ország északkeleti részén – olvashattuk az újságban a pontos megfogalmazást. Egyértelmű tehát, hogy a biztonsági erők fegyverből leadott lövéssel eltalálták a katonát, és ennek következtében meghalt.