Török Zoltánt egyre többen jelölik meg ismerősükként a Facebookon, s annak ellenére, hogy (az oldal tanulságai szerint) se iskolai végzettsége, se munkahelye, mégis jó nevű irodalmi körökben forog, írók, kritikusok, sőt a József Attila Kör is baráti társaságába tartozik. Egyébként Török Zoli 1972. november 18-án született, kedveli a Fishdom játékot, és követi a Babilon Nyulai Kerékpáros Egyház tevékenységét. Török Zoltán egy kicsit olyan, mint Tyler Durden a Fight Clubból.
Török Zoltán 2009 januárjában született (dolgozattémaként), 12 blogbejegyzésben él, Rácz Krisztinának köszönhetően angolul is olvasható, állandó olvasóinak száma 331. Bevallása szerint imád biciklizni. A Biciklizéseink Török Zolival blogot különben Aaron Blumm jegyzi (hivatásos kerékpározó). Egy interjúból kiderül az is, hogy „sokkal több ő [Török Zoli] egy egyszerű névnél, sokkal többértelműbb szereplő, akinek nagyon sok irodalmi rokona, elődje, intertextusa is van” (Magyar Szó, Megcsalatás biciklivel, Berényi Emőke tollából).
Török Zoli egy regényes novellahős, a Biciklizéseink Török Zolival prózai szösszenetek rejtőző főszereplője. A könyv első fejezete a következőképpen vall róla: „Sokszor és sokan kérdezték már tőlem, ki az a Török Zoli. Legtöbben azt kérdezték, mi közöm van nekem hozzá, én vagyok-e ő, vagy ő én, vagy hogy is van ez. Ilyenkor nem igazán tudtam válaszolni, olykor azt mondtam, nem, olykor azt, igen, de legtöbbször csak mosolyogtam.”
Aaron Blumm rendkívül tág teret ad a főszereplő és az elbeszélő kilétének, mibenlétének értelmezéséhez. Ki az a Boglárka, ki, kit és kivel csal meg, milyen nemű az elbeszélő, s egyáltalán: a történetek során ugyanaz a személy (Klára) marad meg elbeszélőnek, egy a nőkhöz is vonzódó, de Török Zoltánért epekedő személy? Az olvasó ez esetben is legalább annyira összezavarodik, mint (kicsit visszalépve) a mű műfajának meghatározásakor. Az olykor csak pár szavas történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, novellafüzérre gyanakodhatnánk, de (amennyiben az elbeszélő kilétét állandónak tekintjük), lélektani regényről is beszélhetünk. Aaron Blumm könyvét más művek viszonyrendszerében tudjuk a legpontosabban elhelyezni. Első olvasásra kiderül, hogy Török Zoli sem idegenkedett Gion rózsamézétől (Török Ádám!), felcseperedve pedig Esti Kornél utastársa is volt bizonyosan – ha nem is biciklin, hanem villamoson. Az öt fejezet alá rendeződő Biciklizéseink bennem Krasznahorkai László Állatvanbentjét is felidézték. A novellafüzér nemcsak témájában és nyelvezetében rokon Aaron Blumm munkájával, de mindkét könyvben meghatározó szerepet kap az illusztráció. Arról nem is beszélve, hogy Max Neumann színvilága megdöbbentően hasonlít a Biciklizéseinket illusztráló Sinkovits EdE rajzaira. Egyik esetben sem kiegészítő szerepe van az illusztrációnak, hanem további értelmezéseket kínálnak, egyenrangúak a szöveggel. A (nőnek feltételezett) elbeszélő személye miatt adja magát a Kármán József Fanni hagyományaival való összehasonlítás. Világtól elzárt, magányos lélek, sóvárgó levelezés a szerelmeshez, női elbeszélői stílus, ezek a legfontosabb közös pontok a regények (?) közt. „Nem találom őtet sehol... Reggel, midőn egész éjjel vele voltam, vele múlattam, és szinte az erőtlenedésig vele tépelődtem, szememet felnyitom, és őtet sehol sem találom” – panaszkodik Fanni, s „Reggel nagyon rossz volt felébrednem. Szomorú voltam, mert nem találtalak mellettem. Hiányoztál. Nagyon. Pedig tudom, velem vagy minden pillanatban. Ébren is veled álmodok” – vágyódik Török Zoli után az elbeszélő. Beteljesedő szerelem, a férj sorozatos megcsalása, egy megbomlott tudatú nő ködös víziói? Aaron Blumm szabad teret ad az értelmezéshez. Az olykor lírai hangnemű írások magát a biciklizés fogalmát is elbizonyítják. Az egyik szövegben még csak a dombokon fel és le való száguldozás eszköze a „drótszamár”, később az élet metaforája a kerékpározás, de értelmezhető az olvasás vagy az írás máskor a szeretkezés szinonimájaként is. Nádas Péter-i részletgazdagságban amúgy sem szenvedünk hiányt, a szexuális elfojtódás, a vágyakozás szinte túlcsordul a lapokon. „Megfordultam, megfogtalak, önzően a mellem kezdtem el simogatni a hímtagoddal. Néhányszor végighúztam a kezem rajta teljes hosszában. Majd rád guggoltam, egyenesen a meredező test fölé. Lassan beleengedtem magam a merev farkadba, ami tövig belém merült, és lassú, ritmikus mozgásba kezdtem feletted. Megmarkoltad a fenekem, és vezényelted a mozdulataim. Hátradőltem, és engedtem, hogy minél jobban belehatolj a forró, lüktető és izgalomtól sikamlós hüvelyembe. Nagyon értetted a dolgod. Miközben mélyen a szemembe néztél, hosszasan és lassan kezdted bennem húzogatni az engem is teljesen kitöltő farkad. Nagyon jó volt érezni a bennem járó kemény hímvesszőt.”
A Biciklizéseinkről való elmélkedésekkor nem mehetünk el szó nélkül a logikai és nyelvi zavarok mellett, melyek az elmeháborodott nő elképzelést erősítik. „Úgy döntöttem, hirdetést adok fel, hátha tud valaki segíteni rajtam. Kérem, ha láttam a biciklim, hívjon!”, vagy Dzsokinak, a bolond költőnek a zavarba ejtő verse: „Úgy szeretném, / hogy szeressél, / ahogy szeretnéd, / hogy szeresselek, / hogy szeressél.” Ha ifjabb Virág Gábornak a könyvéről egy mondatban kellene beszélnem, bizonyára Dzsoki (kényes logikai egyensúlyos álló) versét idézem. Ahogyan maga Aaron Blumm is szívesen nyúl az idézés, szövegátvétel (Isten bocsá’: plagizálás) eszközéhez. A Prae.hu művészeti portálnak adott interjújában Jókai Mór Aranyemberéből kölcsönzött részletekről beszél, de a Biciklizéseinkben utal saját műveire is (Csáth kocsit hajt – Zoli kocsit hajt), s a kerékpározás filozófiájával kapcsolatosan Svetislav Basarát idézi: „Egy templomban is voltunk, ahol egy néger pap azt prédikálta, hogy aki kerékpárra száll, az valójában keresztre feszül. A felülről alátekintő Szentlélek előtt világos, hogy a biciklizők azért vesznek lendületet, mert hozzá igyekeznek, az égi szerelembe: a föld színén bámészkodó hülyék szemében a kerékpárosok egyszerűen csórók, akiknek nem telik autóra, fajankók, akik arcuk verítékével, szívfájdalmuk önerejéből röpítik önmagukat. Zoli szerint jó az Isten, majd megsegít bennünket.” A részlet a blogos előélet hozománya (legalábbis Berényi Emőke interjúja szerint), hiszen Basara mondatát az egyik olvasó juttatta Aaron Blumm emlékezetébe. Érdekes megvizsgálni, hogy egy eleve a blogoszférában születő szöveg miként viselkedik könyv alakban. Talán amiatt, hogy Blumm a blogban nem él a hivatkozások lehetőségével, a szöveg papíron megjelenve is teljes, nem kelt a történet hiányérzetet bennünk. Szerencsére Sinkovits EdE rajzaival együtt a humort is sikerült átcsempészni a virtuális világból. S noha a könyv négyszögletű, s nem (a kerékpározás képzetét tovább erősítendő) kerékforma, tehát elkerekezni vele csak átvitt értelemben lehet, a rejtői monológot idéző – „Zoli épp a fülem rágja. Ízlik neki. Miért épp a fülem?” – részletek, vagy az Esterházy Péter-es nyelvi játékok – „Ne siess, Zoli, mondtam ma Zolinak, nem zavar a Török” –kellemesen elszórakoztatnak bennünket. Csak aztán fel nem ülni Török Zolinak!
