A két- és többnyelvű kommunikáció a mai, felgyorsult, információközpontú, rohamosan változó és tudásalapú világban már inkább szabályként jelenik meg az egynyelvűséggel szemben. Az emberek nagy többsége, ha nem is születésétől kezdve, de élete folyamán egy adott időpontban biztosan találkozik egy számára ismeretlen nyelvvel, melyet kisebb-nagyobb mértékben el kell sajátítania. Sok esetben a későbbi iskolai és szakmai előrehaladás is annak függvénye, hogy egy második nyelvet sikeresen megtanultunk-e. A szerbiai fiatalok idegennyelv-tanulását nagyban motiválja az is, hogy a külföldre vándorolást tekintik perspektivikus döntésnek, ez tehát előrehaladásuk mozgatórugója.
Két nyelv rendszeres használata hatással van az életünk minden szférájára. Mind több kutatás látszik alátámasztani azt a feltételezést, hogy a tapasztalat és a környezeti hatások igen jelentős erőként befolyásolják az ember különböző képességeit, adottságait, tehát nem minden a velünk született struktúráktól függ. Újabb eredmények szerint a környezet igényeire az agyunk strukturális változásokkal válaszol, vagyis ennek hatására módosul. A kétnyelvűek helyzetére vonatkozóan például az agykéreg baloldali részén mutattak ki a megszokottnál nagyobb szürkeállomány-réteget, ami annál sűrűbb volt, minél magasabb szintű a személy nyelvtudása, és minél korábban érte a második nyelv hatása.
A tudományt alapvetően az érdekli, hogyan hat a kétnyelvűség a személyiség nem nyelvi területeire. A kétnyelvűség különböző életterületekre kifejtett hatásával sok kutató foglalkozott különböző képességeket összehasonlítva egynyelvű és kétnyelvű személyeknél. A mai tudomány előtt mára már világos, hogy a kétnyelvűség sok vonatkozásban előnyös hatású, de ne hagyjuk szem elől téveszteni azt a tényt sem, hogy a köztudatban a bilingvizmus hosszú éveken át hátrányos jellemzőként is jelen volt. Újabb kutatási eredmények ezt a negatív irányvonalat egy optimistább irányba látszanak átfordítani. Ezek szerint a kétnyelvűek sok mindenben sikeresebbek, mint egynyelvű társaik: a kognitív (megismerési) rugalmasságot igénylő feladatok megoldásában, a rejtett szabályok felfedezésében és az irreleváns vagy félrevezető információk gátlásában.
Az Ellen Bialystok közismert kétnyelvűség-kutató által kapott eredmény szerint a rövid távú, munkamemóriát mérő feladatokban, melyek a nyelvi előhívást igénylik, a kétnyelvűek rosszabbul teljesítenek ugyan az egynyelvűeknél, de ugyanakkor a kognitív kontrollfolyamatok nagyobb fejlettsége jellemzi őket. A végrehajtó folyamatok jellegzetességei, hogy a magasabb kognitív folyamatokat ölelik fel: a tervezést, a döntéshozatalt, a figyelmi gátlást. Ez az eredmény arra utal, hogy a kétnyelvűeknél a végrehajtó folyamatok korábbi jelentkezése tételezhető fel. A nyelvi váltásban való állandó, mindennapos gyakorlottság pedig arra is hat, hogy felnőttkorban zökkenőmentesebb és sikeresebb a magasabb funkciók működése, öregkorban pedig tönkremenésük, leépülésük is lassúbb lefolyású.
A szellemi tevékenység vizsgálata mellett a kétnyelvűség-kutatásnak az érzelmi funkciókkal is foglalkoznia kell, hisz az érzelmi világ meghatározó erővel bír az ember egészét illetően.
A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy két nyelv tanulása és használata a mindennapokban kihat a kognitív működésre, a személyiségre, a verbális szerveződésre, de az érzelmi folyamatokra is. Figyelembe véve ezt a fontos szférát és beágyazva a kétnyelvűség tematikájába, szinte adódik a kérdés, hogy a kétnyelvű ember érzelmi világa vajon mennyire egységes, illetve mennyire megosztott a nyelvhasználat függvényében.
A kétnyelvűség és az érzelmi dominancia kapcsolatával foglalkozó irányzatot, a pszichológia fiatal, modern hullámát Aneta Pavlenko indította el 2002-ben. Pavlenko Emotions and multilingualism című könyvében a következőképpen fogalmazza meg az új kutatási terület leglényegesebb kérdéseit:
1. Vajon a kétnyelvűek ugyanúgy vagy másként észlelik-e és fejezik ki érzelmeiket az egyik és a másik nyelvükön?
2. Igaz-e az az állítás, hogy anyanyelvünk marad örökre a szívünk nyelve?
3. Milyen az érzelmek szerepe a második nyelv elsajátításában?
Sok elméletalkotó egybehangzó véleménnyel azt állítja, hogy a két- és többnyelvű személyek életében az anyanyelv az érzelmek nyelve. Arra a kérdésre azonban, hogy miért jelentkezik általában az első nyelv dominanciája, valamint hogy néha miért jelenhet meg a kivétel is – a tudósok teljes választ még nem találtak.
Az emberi érzelmeket egyrészt verbális szinten lehet vizsgálni. Panayiotou kiindulópontja például az, hogy vannak olyan érzelmekre vonatkozó fogalmak, amelyek megfeleltethetők egymásnak a két nyelvben, de a kutatás során kiderül, hogy jelentésmezejük a kulturális tapasztalati világ mássága miatt nem azonos – így „kulturálisan lefordíthatatlanok”. Kutatásában a bűntudat és a szégyen szavakkal foglalkozott két különböző kultúra és nyelv, az angol és a görög kontextusában. A szégyen és a bűntudat szociális és egyben morális fogalmak is, amelyek általában óhatatlanul ki vannak téve kulturális hatásoknak és (át)alakulásoknak. A képet még összetettebbé teszi a tény, hogy a két fogalom mindig személyközi helyzetekhez kötött. A kutatásban részt vevő személyek kétnyelvűek és bikulturálisak (két kultúrával is érintkező személyek) voltak.
Panayiotou eredményei alátámasztják a hipotézist: a görög és angol fogalmak, amelyek egymás nyelvi megfelelői voltak, jelentésben nem egyeztek meg, mégpedig főként kulturális meghatározottságuk miatt. Néha ugyanis a jelentés szintjén az angol bűntudatnak közelebbi megfelelője a görög szégyen(érzet). Panayiotou igazoltnak véli azt az értelmezést, hogy az érzelmek részben kulturális konstruktumok.
Végül a kutató a kétnyelvűek érzelmi repertoárját illetően azt a következtetést vonja le, hogy két érzelmi „világegyetemük” van, két különböző rendszerük, amelyek össze vannak kötve és hatnak is egymásra.
A bikulturális kétnyelvűeknek valahogy két kultúrát kell összhangba hozniuk és elfogadniuk önmagukban. Feltételezhetően az érzelemfogalmak használatát illetően is kifinomultabbak és érzékenyebbek, sőt néha elővigyázatosabbak az egynyelvűeknél, mert érzékelik a finom variációkat is.
Lehetséges tehát, hogy a megismerési funkciók fejlettsége és az egynyelvűekétől eltérő működése mellett a kétnyelvűek érzelmi kifejezésmódja és átélési képessége is más és összetettebb mintázatot mutat az egy nyelvet beszélő egyénekétől.
Pavlenko új kutatási területe érdekes kérdéseket vet fel. Személyiségünk egyik leglényegesebb részét képezik az érzelmeink, és nagyon sokszor életünk fontos döntéseit is érzelmeink határozzák meg.
A több nyelv rendszerébe és kódváltások közé ágyazott mindennapjaink függvényében különösen fontos a kérdés, hogy hogyan szerveződik a kétnyelvűek érzelmi világa, és hogy melyik nyelven élik át autentikusan az érzelmeket. A kétnyelvűség pszichológiájának ezek a kérdései számunkra hatványozott relevanciával bírnak.
