Az írás feltalálása elhintette a tökéletes írásbeli kommunikáció iránti vágyakozás magvát. A gondolatok grafikus megjelenítését, az írást vélhetően egymástól függetlenül négyszer találták fel: Kínában, Mezopotámiában, Egyiptomban, Közép-Amerikában. Ehhez hasonlóan a tízes számrendszer is négy alkalommal bukkant fel egymástól függetlenül: Babilonban, Kínában, Indiában és ugyancsak Közép-Amerikában. Az ábécét is sok helyen és sokszor feltalálták. A latin betűs írás ősét legelőbb talán négyezer évvel ezelőtt, Egyiptomban, a görögök írása az első két betű neve nyomán lett alfabéta, vagyis az ábécé, a régi ír ábécé, az ogham első betűi a BLF, a német rúna írásrendszer is az első betűi alapján kapta a futhark elnevezést, de miként John Man leszögezi Az írás története című könyvében, „mindegyiküket áthatja az az eszménykép, hogy a beszéd hangjait meg lehessen ragadni két vagy három tucat egyszerű jellel, melyek mindegyike megfelel egy kiejtett hangnak”. Csakhogy ez az elképzelés hiú remény – teszi hozzá. Az írásos kommunikáció tökéletesítésére több írásrendszert is kidolgoztak, de se a képírások, se a szótagalkotó írásmódok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt, viszont az ábécé forradalmi módon megváltoztatta a világot, ma is meghatározója a nyugati népek kommunikációs létmódjának, ezért is kizárólagos témája John Man könyvének. A kutató két oldalról is lehatárolja érdeklődésének körét: nem foglalkozik magával a betűk formájának kialakulásával, de a szellemin, azon a mágián kívül, hogy az emberi lény a felszínen látott jelek tapasztalásával azonos időben képes meghallani a jelek látható és láthatatlan beszédét, azokkal az egyéb hatásokkal sem törődik, amelyeket az ábécé feltalálása magával hozott, például a nyomtatással, papírkereskedelemmel, vagy az internettel.
John Man szerint nem létezik Abszolút Alfabéta, mert az ábécé a beszéd szimbolizálására szolgáló intellektuális segédeszköz, csupán az agyunkban létező rendszer, amelynek bármely fizikai megjelenítése csupán egy a variációk végtelen sorából. Valahogy úgy működik, mint az elvonatkoztatás a számok esetében. A számjegy egyedül a matematika komplex rendszerében lehet csupán puszta szám, mondjuk 5, de a valóságban csak mint 5 valami jelenik meg. Az ábécé John Man szerint „pusztán felületi megjelenése a rejtett nyelvi mélységeknek. Kevés írásjele semmiféleképpen nem hasonlítható az általa képviselt hangok komplexitásához, miközben ezek a hangok pusztán utalások magának a nyelvnek a komplexitására”. Angol nyelvű példájában szemlélteti, hogy ha leírva a telegraph szóból telegraphy lesz, az „y” betű hozzáadása a kimondott szóban négy hangsúly- és intonációváltást idéz elő. Tegyük hozzá, az angol helyesírást „őrjítő ortográfiának” nevezi a szerző, ugyanis az angol írásmód részben szótagábécé, ugyanis a helyes kiejtéshez fel kell ismerni a szótagot a maga kontextusában. Igaz, a franciát a szabadon áramló magánhangzói miatt kész ortográfiai katasztrófának tartja, ugyanakkor az orosz szerinte „nem rossz”, a német meg a mássalhangzók gyakorisága folytán szerinte majdhogynem tökéletes.
A hangok pontos lejegyzése bizony meghaladja az ábécé lehetőségeit. A nemzetközi fonetikai ábécé jelenleg – mert folyamatos ellenőrzés és módosítás alatt áll – 74 mássalhangzót, 24 magánhangzót, 31 diakritikus (hangsúly) jelet, tucatnyi hangszínmutatót, ugyanennyi hangsúlyjelzőt használ, de van tizennyolc jele a hangszalag-zárhangok megjelenítésére, egyes fonetikusok ennél is több szimbólumot alkalmaznak, hogy jelölhessék a beszédbeli rendellenességeket, illetve szokásokat, pl. a suttogást, vagy a nazális ejtést. Ezek felvonultatásával támasztja alá John Man azon megállapítását, hogy az ábécé egyfelől valamiféle lepárlás, másfelől viszont egy rendkívül bonyolult beszédromlás. Ennek ellenére mégis a nyelv magas szintű lenyomata, amely „teret enged a rugalmasságnak, az elnagyoltságnak, a csiszolatlanságnak, és hidat ver szimbólum és valóság között, hiszen a nyelvnek magának éppen ez az esszenciája”. Az ábécé sikere éppen ebben a tulajdonságában rejlik, amit a fotósnyelv vonaléletlenségnek hív – szögezi le John Man.
A szerző széles történelmi hátérbe helyezte ábécénk kialakulásáról szóló érzékletes előadását, mintegy ötezer éven keresztül követvén az írásrendszerek alakulását az ókori egyiptomitól a protosémin, arámin, görögön át a latin betűsig, kitérvén az óarab, a föníciai, a brahmin, arab, héber, etruszk betűrendszerekre és azok leágazásaira.
