November 18-án két helyen is bemutatják Pogány Margit Ami az életrajzokból kimaradt című helytörténeti könyvét. Előbb Apatinban, a Magyar Házban, ahol 17 órakor kezdődik a promóció, majd 19 órától a zombori Magyar Polgári Kaszinóban.
Irodalom
Piroska és a farkas eredetének titkát fejtette meg egy brit antropológus matematikai modell segítségével.
A nagybecskereki Madách Irodalmi Színpadának évadnyitó rendezvényén bemutatták Klemm József Kilencvenkilenc című verseskötetét, amely a Forum gondozásában jelent meg. A kötet 99 haiku verset tartalmaz, a szerző a címben egyben arra is utal, hogy sok mindent átélt „kilencvenkilences” generációból való.
VÉLETLENEK PEDIG NINCSENEK – szokta volt mondogatni egyik kedves íróbarátom, s mindinkább hajlok elfogadni állítását. Merthogy Ferdinandy György első, Magyarországon (1988-ban) megjelent könyve, a Szerecsenségem története, ott a polcomon.
A zEtna tizedik irodalmi fesztiváljának a második, s egyben zárónapján óriási érdeklődés övezte a veszprémi EX Symposion Tolnai-számának a bemutatóját, amelyen jelen volt Tolnai Ottó is.
Négy kategóriából kerültek ki a legeredményesebbek (Fotó: Ótos András) A délvidéki/vajdasági költészet jegyében zajlott szombaton Udvarnokon a III. Szűcs Imre Gyermekversmondó Verseny, amelyet Pál...

