2026. április 25., szombat

Irodalom

(Fotó: Lakatos János)

Istenhozzád, Bányai János!

(Fotó: Lakatos János) Tisztelt Gyászoló Család, gyászoló gyülekezet, mindenki, aki jelenlétével és azok is, akik innen távol, gondolatban, lélekben ebben a szomorú pillanatban végbúcsút vesz Bányai...

A beszéd és a hallgatás között

,,Nem vagyok egy emlékező típus, de társalkodó típus se, és ez azt jelenti, hogy mindenkinek az emlékezetét elfogadom, függetlenül attól, hogy én valamire másként emlékszem.” Bányai János.

A „szó fegyelme”

Szűkre húzott szeme sarkából tanultuk meg, hogy az irodalmi mű nem ígér válaszokat, csak kérdéseket tesz fel, amelyeket megválaszolni már nem az író dolga, hanem a befogadóé, az olvasóé, a mi dolgunk. Tőle tudjuk azt is, hogy a jó vers rendre és cselekvésre taníthat bennünket, és hogy az irodalom és általában a művészetek határainak a kitágítása birtokbavétel is egyben.

,Számíthattunk rá a bábeli labirintusban”

Bányai Jánossal a Bölcsészettudományi Kar falai között találkoztam először pontosan negyed századdal ezelőtt, amikor a Bevezetés az irodalomtudományba nevű tantárgy első óráján Umberto Ecóról és a regényeiről tartott előadást, arról az Ecóról, akit másfél nappal sikerült túlélnie. Bányai tanár úr azon az órán olyan lelkesedéssel és vehemenciával beszélt az irodalomról, annak tanulmányozásáról, hogy elragadtatottsága átragadt ránk is, s az óra után azonnal rohantunk a könyvtárba kikölcsönözni A rózsa nevét, hogy minél előbb elolvashassuk.

,, A szó a létezés részese”

Itt állunk Bányai János előtt. Az elmúlt fél évszázad során több baráti kávé mellett mondta Újvidéken, Szabadkán, másutt is, hogy egyszer Feketicsre is el kellene együtt mennünk.