(Elkészült a Vajdasági magyar kulturális stratégia 2012–2018 tervezete, amellyel kapcsolatban az elkövetkező napokban néhány szakember mondja el a meglátásait lapunk hasábjain. Elsőként Fekete J.József irodalomtörténész)
Nem világos számomra, hogy a dokumentumnak az irodalommal foglalkozó része miért kapta az Irodalom – Forum Könyvkiadó Intézet címet, hiszen az idestova 55 esztendeje működő kiadóház fontos intézménye ugyan a vajdasági magyar irodalomnak, de nem azonos az egésszel, hanem csupán annak egyik tényezője. Ráadásul a stratégia ezen része nem vesz tudomást arról, hogy az irodalom nem csupán nyomtatott szövegfelületeken jelenik meg, hanem elektronikus adathordozókon, az éterben, a világhálón, a távközlés adta lehetőségek legtöbbjén.
„A jugoszláviai/vajdasági [magyar] irodalom önállósága és/vagy az egyetemes magyar irodalom részeként való definiálása mára kevéssé izgalmas kérdés…” – áll a szövegben, ám szerintem továbbra is polémiára ad teret, amennyiben a kulturális stratégia nem foglal állást abban a kérdésben, hogy mi is a vajdasági magyar irodalom öndefiníciója, önazonossága. Később az újvidéki Magyar Tanszék hallgatóit idézi a szöveg: „A tanszék egy bélyeg, amit magunkon viselünk.” Rendben, ez egy vélemény. Csakhogy ha már idézésre került a kulturális stratégiában, akkor ugyanott azt is el kellett volna mondani, hogy miként értelmezhető ez a stigma, és mit lehet, mit kell vele kezdeni.
Képtelen vagyok elhinni, hogy irodalmunk a Herczeg Ferenc és Szenteleky Kornél által képviselt szellemi tér közébe „épülne be”, miként azt a dokumentum állítja. Szerintem irodalmunk feldolgozta a szellemi örökséget, majd értékrendszerében és ízlésében messze túllépet azon.
A VMI mibenlétének definiálatlanságára utal vissza a dokumentum azon része, amely az országot a múlt század kilencvenes éveiben elhagyó írók vajdasági publikációit említi, jelezvén, hogy az azokra fordított támogatás a vajdasági írókat illeti meg. Csakhogy nem tudjuk, ki számít vajdasági írónak, amíg nem fogalmaztuk meg világosan, mit tartunk vajdasági magyar irodalomnak.
Azt sem értem, miért került pejoratív értelmezésbe a „colouer locale” [helyesen: couleur], hiszen nem a helyi színek elméletével volt baj, hanem annak alkalmazási módjával. Sőt, Herceg János esszéiben a „vicinális irodalommal” kapcsolatosan kifejtette a fogalom módosulását, miszerint a VMI kapcsán egy idő után már nem mint mellékvágányon futó, hanem mint szerteágazó irodalomról is beszélhetünk.
A dokumentum felsorolja az irodalmi-művészeti szellemi műhelynek tekinthető nyomtatott kiadványokat. Abból, amit a DNS posztalfabetikus folyó-iratról olvashatunk, nem derül ki az égvilágon semmi erről a 2004-től működő műhelyről, de az se, hogy mitől kiemelkedő szellemi csoportosulás a 2009-től létező Híd Kör a többihez képest. Ebben a fejezetben azonos pozícióra került a „szünetelő” Üzenet és az igencsak aktív Sikoly folyóirat, mindkettő a „vidéki”-nek nevezett periodikák képviselője. Szerintem viszont egy meg nem jelenő folyóirat nem képviselhet egyebet, csupán önmaga hiányát. Jut eszembe: miért nem került említésre az 50 éves Kilátó?
A dokumentum némely szakasza fordítva láttatja a feladatokat. Pl.: „Évente több alkalommal (karácsony, húsvét stb.) kedvezményes könyvvásárok szervezése a kisebb, eldugott magyarlakta helységekben. Ez egyben jelentősen csökkenthetné a Könyvkiadó [Forum] raktárkészletét, és növelhetné a bevételét.” Hát kérem, egy kulturális stratégiának nem éppen azzal kellene foglalkoznia, hogy a vajdasági magyar irodalom ne csupán sátoros ünnepek alkalmával jusson el a szórványba, hanem folyamatos jelenlétét biztosítani, és nem arra kellene ösztökélnie a kiadókat (mert a Forumon kívül igencsak szépen működnek egyéb, vajdasági független kiadók is), hogy ne raktárra termeljenek?
Végül arra is kíváncsi lennék, hogy ugyan milyen megfontolásból számít a könyvkiadásban a többivel szemben kiemelt műfajcsoportnak a művelődéstörténet, az ifjúsági és gyermekirodalom?
A feltoluló kérdések nyomán jut eszembe az egyszeri menyecske, aki a vendégségbe érkezett édesanyját nem különösebben jóra sikeredett süteményével traktálta, miközben folyton kérdezgette, milyen a süti. Az anya végül azt válaszolta: – Hát lányom, ez most ilyen.
A kulturális stratégia első nekifutásra született, de a miénk. Hiányzik belőle az irodalom elektronikus megjelenítése, a könyvkiadás többközpontúsága, s végső soron maga az alkotó. Kétségtelen, hogy a stratégia taktikai megvalósítása pozitívan hat vissza majd a stratégia alakítására.
( Mint ismeretes, a mintegy 270 oldalas dokumentum alapját, egyrészt az MNT felkérésére készült, az amatőr és hivatásos kulturális intézményeket és tevékenységet egyaránt érintő kutatás képezi, másrészt azok a részstratégiák, amelyek szerzői a vajdasági magyar kulturális élet szakemberei. A nyilvános konzultáció részeként a stratégia kapcsán közösségi találkozóra került sor Versecen, Zomborban, Nagybecskereken. November 4-én a stratégia célkitűzéseit, prioritásait és lehetséges támogatási módozatait vitatják meg munkajellegű megbeszélésen a magyar főkonzulátus szervezésében a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, a Magyar Kulturális Alap, a Balassi Intézet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. képviselői és a vajdasági magyar kulturális élet, valamint a Magyar Nemzeti Tanács képviselői. A nyilvános konzultáció november 7-én, Magyarkanizsán, a városházán 18 órától sorra kerülő találkozóval zárul. A Vajdasági magyar kulturális stratégia 2012–2018 ezt követően ismét a Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottsága elé kerül, ahol összegzik a beérkezett észrevételeket. A stratégia ezt követően, várhatóan november végén kerül a Magyar Nemzeti Tanács elé elfogadásra.)
