2025. július 10., csütörtök

Pedagógusok maradhatnak munka nélkül

A SZTDSZ szerint az igazgatók mulasztásának a tanárok látják kárát

A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezete számos, törvényszegésnek minősülő mulasztásról értesült a tanévkezdés idején, amelyek a tanügyben alkalmazottak nem kis hányadát akár egzisztenciálisan is érinthetik. A szakszervezet a mulasztásokról értesítette az illetékes minisztériumot, valamint az oktatási körzetek koordinátorát, és a következmények kiküszöbölésére szólította fel a címzetteket. A mulasztásokról és a lehetséges következményeikről Hadži Zdravko M. Kovač professzort, a szakszervezet főtitkárát kérdeztük.

– A zombori oktatási körzet területén a közelmúltban készült el a beosztás nélkül maradt, illetve csökkent normával dolgozó pedagógusok iskolánkénti listája. A listát kötelezően el kell készíteni, ezt a törvény és az ágazati kollektív szerződés is előírja. Sajnos a Vajdasági Tanügyi Dolgozók Szakszervezete tagságától, helyi szervezeteinek elnökeitől kapott információk és maga a lista is számos törvényszegésre hívta fel a figyelmünket. Az iskolák döntő többségében nem folytatták le az előírt, és a minisztérium értelmezésével is szabályozott eljárást, nem kérték be a pedagógusok dokumentációját, annak alapján nem történt meg az érvényes mércék szerinti minősítésük, és végül az igazgatók nem adtak végzést arról, hogy valaki nem kapott beosztást az iskolában, vagy csökkentett norma mellett kell majd dolgoznia.

Milyen következménnyel járhat az Ön által ismertetett eljárás elmulasztása az érintett tanerőkre?

– Legelőbb azzal, hogy az érintett elveszíti a fellebbezés jogát, hiszen voltaképpen nincs mi alapján fellebbeznie. Másfelől, egzisztenciális veszélyforrást is jelentenek a fiktív alapon összeállított, végeredményben tehát meghamisított listák, mert például, ha valaki nem szerepel az oktatási körzet szintjén véglegesített transzfer-listán, nem kerülhet automatikusan más iskolába teljes, vagy részmunkaidővel, hanem az oktatási körzet vezetője pályázaton meghirdeti a betöltetlen munkahelyeket, és senki se szavatolja, hogy azt veszik majd fel, aki az említett mulasztások folytán lemaradt a listáról. Persze olyan esetről is tudunk, ahol a tanügyi dolgozó nem látja be a lista fontosságát, mert úgy véli, az valamiféle szégyenlista, pellengér. Pedig egyáltalán nem az, hanem az érdekérvényesítés egyik eszköze.

Az Ön által vezetett szakszervezet minderről augusztus utolsó előtti napján értesítette a minisztériumot. Mit javasoltak az ügy megoldása érdekében?

– Előzőleg természetesen tárgyaltam a zombori oktatási körzet vezetőjével, Borislav Staničkov professzorral, aki teljes mértékben átlátja a helyzet, érzi annak súlyát, ami rendkívül fontos, hiszen ő hirdeti meg a betöltetlen pedagógusi munkahelyeket. Tudvalevő, hogy ha a meghamisított listák alapján bárki feljelentést tesz munkaügyi jogai megsértésének kapcsán, meg is nyeri a pert, és ez végtelen procedúrát indíthat el a tanügyben. Szakszervezetünk azt javasolja, hogy az oktatási minisztérium a tanfelügyelőség által, vagy egyéb hathatós módszerrel minden lista esetében ellenőrizze le, hogy az előírásoknak megfelelően készült-e, az érintett tanerők kaptak-e végzést a normacsökkenésről, vagy beosztás nélküliségükről, valamint, hogy ezek a végzések jogerőre léptek-e. Csupán ezt követően lehet elkészíteni a végleges listát az oktatási körzet szintjén.

Magyar ember Magyar Szót érdemel