2025. július 10., csütörtök

Miért buktak el a kísérleti tagozatosok az érettségin?

Zomborban a kereskedelmi szak 23 diákja közül közül kilenc tett csupán eredményes vizsgát

A zombori Közgazdasági Szakközépiskolában három szakon működik kísérleti tagozat: az ügyviteli és pénzügyi adminisztrátori, valamint kereskedelmi szakon. Ez utóbbiak nagyon rossz eredményt értek el az érettségi szakmai-elméleti részén, a teszteket 23 végzős közül 14-nek nem sikerült megoldania, és a záróvizsga gyakorlati részén se jeleskedtek. Viszont jó tanulókról van szó, akik a négyéves képzés során magas osztályzatokat szereztek és zömmel egyetemen kívánják folytatni tanulmányaikat. Az eset nem egyedülálló, Szerbiában összesen 15 iskolában van ilyen szakirányú kísérleti tagozat, máshol is előfordult bukás. A sajtó egyebek közt arról is beszámolt, hogy például a belgrádi Légi Akadémia tizenhét növendéket számláló tagozatán csupán ketten tettek eredményes záróvizsgát.

Mi történt a zombori iskolában?

Június kilencedikén minden ugyanúgy zajlott, mint a többi szerbiai középiskolában, a diákok megkapták az előírt feladatlapokat, amelyek hét tantárgy négyévi tananyagának elsajátítását hivatottak ellenőrizni. Vizsgabiztos és szakmai bizottság előtt oldották meg a feladatokat, majd a bizottság a tesztekhez adott javítási kulcs alapján ellenőrizte és minősítette a megoldásokat. Az eredmény: kilencen pozitív osztályzatra teljesítettek, tizennégynek viszont nem sikerült átmenő osztályzatot kapni.

A bukottak közül hét diák és szülei panaszt tettek, többek között azzal érveltek, hogy az iskolában nem tartottak érettségi felkészítést, illetve amelyik tárgyból igen, az csak rövid ideig tartott, hogy a tesztkérdések 75 százaléka nem a felkészítő anyagból került kiválasztásra, miként annak lennie kell, illetve, hogy meggyőződésük szerint a tanulók megérdemlik az átmenő osztályzatot, a bizottság rosszul osztályozott. Az iskola igazgatója saját és a vizsgabiztos meggyőződése alapján, hogy az érettségi minden tekintetben reguláris volt, mind a hét beadványt elvetette, és tájékoztatta a szülőket, hogy jogorvoslatért forduljanak a tartományi oktatási titkárságoz. A titkárság a tanfelügyelőség révén ellenőrizte a záróvizsga megtartásának módját, és formális hibákat talált, egyebek közt, hogy nem volt minden tanulónak külön mentora, hanem tantárgymentorok vetek részt a felkészítésükben, illetve, hogy a vizsgabizottság tagjai nem kaptak előzetes felkészítést az iskolában, ezért elrendelte a záróvizsga problematikus részének megismétlést. Június 23-án a megbukott kommercialisták közül tizenegyen, a sikertelenül érettségizett négy pénzügyi adminisztrátor közül hárman írtak újra tesztet, és mindkét tagozatról csupán ketten-ketten értek el pozitív eredményt. Erre a szülők újra panaszt emeltek a tartományi titkárságon.

Baj volt a záróvizsga gyakorlati részével is, amelyen 22 tanuló közül (egy gyerek családon belüli haláleset miatt nem vizsgázott) négy nem ment át, ők is beadvánnyal fordultak az igazgatóhoz, aki számukra megismételtette a gyakorlati rész ellenőrzését, mert olyan mulasztásokat tapasztalt az előző körben, hogy a vizsgabizottság tagjai már akkor javítani kezdték a beadott munkákat, amikor többen még írták a feladatot, illetve a tanulók előtt beszélgettek a témákról. Hárman újra megbuktak, csak egy teljesített pozitívan. Ez az érettségi végső eredménye.

Az igazgató véleménye

Dragomir Miljić igazgató szerint valóban nem voltak egyéni mentorok kijelölve, ugyanakkor a bizottsági tagok a vizsga előtt Belgrádban kaptak felkészítést. A diákok felkészítése ugyanannyi ideig tartott, mint a többi iskolában, de azt nem minden érettségiző látogatta rendszeresen, sőt, akár azt is gondolhatták, hogy a záróvizsga puszta formalitás lesz.

– A kísérleti tagozatok érettségije jelentősen összetettebb és nehezebb a hagyományos tagozatokénál. Ezért nem elegendő végighallgatni az órákat, hanem odahaza ki kell dolgozni a feladatokat. Aki júniusban nem volt eredményes, augusztusban pótvizsgát tehet, vagy később magántanulóként érettségizhet – mondta Dragomir Miljić.

Az igazgató szerint az a tény, hogy az egyébként jó tanulmányi eredményű diákok képtelenek voltak megbirkózni a záróvizsgával, részben a tudás értékelésének összehangolatlanságában is kereshető.

– Emellett a vizsgaanyag túl terjedelmes volt, a feladatlapok pedig kizárólag nyitott típusú kérdéseket tartalmaztak, vagyis nem lehetett bekarikázással, aláhúzással felelni. A jó válaszhoz meg kellett érteni a feladványt, és valljuk be, országos szinten komoly problémák vannak a tanulók szövegértésével – hallottuk az igazgatótól.

A szakszervezet is foglalkozott a történtekkel

– A közgazdasági szakközépiskola tanári kara hiába hívta fel a figyelmet a diákok tudáshiányára, hiába jelezte előre, bajok lehetnek a végső megmérettetésnél, ezzel szemben a diákokkal, sőt, szüleikkel is elhitették, aggodalomra semmi ok, a kísérleti tagozaton könnyűszerrel leérettségizik mindenki. Az esemény napján, még zajlott a vizsgadolgozatok értékelése, már lincshangulatú szülők jelentek meg az iskolában, hogy leszámoljanak a minisztériumi vizsgabiztossal, aki minden tekintetben regulárisnak minősítette a vizsgát. Valakik tehát jó előre megszervezték a „készenléti állapotot”, de hogy mi is történt valójában, majd csak később derül ki – nyilatkozta lapunknak Zdravko M. Kovač, a Vajdasági Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezetének főtitkára.

Az elégedetlen szülők bíróság elé kívánják vinni az ügyet, közgazdasági, kereskedelmi szakemberek, valamint ügyvéd segédletével kívánják bizonyítani, hogy a vizsgabizottság rosszul pontozta a tanulók feladatmegoldásait.

Magyar ember Magyar Szót érdemel