2026. február 28., szombat

Politika

Búcsú díszjelvénnyel

A Magyar Nemzeti Tanács pénteken tartotta meg 45. rendes ülését, amelyen elsősorban a nyári hónapok során elnöki jogkörben meghozott előzetes döntéseket erősítették meg a tagok.

A türelem és takarékosság másfél éve

Nem mondanak igazat azok, akik szerint Szerbiában nincs makrogazdasági egyensúly, csaknem 11 milliárd eurót tesznek ki az ország devizatartalékai, miközben csökkenő tendenciát mutat az infláció és a munkanélküliség is – közölte Aleksandar Vučić kormányfő a köztársasági parlamentben pénteken, a költségvetés módosításáról szóló vita során.

Hága ellen tiltakoznak a radikálisok

PET-szkennerrel vizsgálták meg szerdán Hágában Vojislav Šešeljt, a Szerb Radikális Párt elnökét, akit emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel és háborús szokások megsértésével vádolnak. A Szerb Radikális Párt tiltakozott az ellen, hogy Šešeljnek ezt követően nem kézbesítették a vizsgálat eredményét, s országszerte, valamint külföldön is tüntetések szervezését helyzeték kilátásba, mert véleményük szerint egyetlen napot sem lenne szabad hiábavalóan elmulasztani a pártelnök kezelésében.

Antiszuperhősök és az „ebolás” demokraták

A nyugdíjak és a közalkalmazottak bérei csökkentésének témájában Dušan Vujović pénzügyminiszter kifejtette, hogy az érintetteknek úgy kellene tekinteniük személyes áldozatukra, mint egy beruházásra. Vujović hiszi, hogy két-három éven belül a nyugdíjak és a bérek visszaállhatnak a korábbi szintre.

Bejegyeztethetőek a számla nélküli mezőgazdasági gépek is

A Vajdasági Magyar Szövetség többéves küzdelmének eredménye látott napvilágot a Hivatalos Közlönyben október 10-én. Juhász Attila, a VMSZ mezőgazdasági államtitkára lapunknak nyilatkozva bejelentette, hogy az elmúlt hónapok tárcaközi – mezőgazdasági minisztériumi és belügyminisztériumi – egyeztetésének eredményeképpen a kapcsolható eszközök bejegyeztetésével kapcsolatos problémák egyik része megoldódott.

Éjféltől kampánycsend

Mint bármelyik más választás esetében, a vasárnap megtartandó nemzeti tanácsi választások tekintetében is hatályosak a kampánycsenddel kapcsolatos rendelkezések. A kampánycsend éjfélkor kezdődik.