Tolerancia, békesség és pozitív együttélés

Német László SVD belgrádi érsek december elején ünnepélyesen átvette a pápaválasztói bíboros megbízatást Ferenc pápától a Vatikánban. Először történt meg a szerbiai katolikus egyház történetében, hogy a területeinken szolgálatot teljesítő egyházi méltóság meghívást kapott a bíborosi kollégiumba. A korábban nagybecskereki püspöki szolgálatot teljesítő érsek az első vajdasági magyar, akit a szerbiai katolikus egyház vezetőjévé nevezett ki a pápa két évvel korábban, 2022. november 5-én. A bíborosi kinevezése azonban a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnökeként is tevékenykedő Német Lászlót új kihívások elé állította. 

Habár beszélgetésünket Német László bíborossal korábban terveztük, Ferenc pápa halála és az azt követő kötelezettségek felülírták a terveket, így arra a pápaválasztást követően került sor, miután május 18-án beiktatták tisztségébe XIV. Leó pápát, míg a belgrádi bíboros május 24-én átvehette címzetes templomát, az ostiai Santa Maria Stella Maris templomot.

 Nemzeti összetételében talán a legszínesebb konklávéra került sor, a pápa megválasztásában az eddig legnagyobb számú bíboros vett részt. Miben volt más ez a pápaválasztás?

– A pápaválasztás a Katolikus Egyház egyik legjobban szabályozott eseménye. Ez annak is köszönhető, hogy a történelem folyamán nagyon sok módon választották meg Róma város püspökét, kezdve attól, hogy az elsőt, Pétert, maga Jézus nevezte ki. A mostani szabályok szerint csak bíborosok választhatják a római püspököt (ez a törvény 1059 óta érvényes), semmilyen külső, világi hatalom azt nem befolyásolhatja (ez utóbbi törvény csak 1904 óta létezik). Ilyen értelemben a legutóbbi pápaválasztás a már megszokott szabályok szerint folyt le. Ami biztos újdonság volt, az a választó bíboros száma (133, a mindenkori legmagasabb szám), és a bíborosok földrajzi eredete. Nagyon „kevert” társaság gyűlt össze a Sixtus-kápolnában, de minden pesszimista előrelátás ellenére, a történelem egyik leggyorsabb konklávéját értük meg. És a konklávé alatt két nyelvet használtunk kommunikációra: olaszt és angolt, a latin csak írásos formában fordult elő.

 Mint említette, gyorsan megszületett a döntés. Ez az egységes elvárásnak köszönhető?

– Ez a döntés egy hosszabb folyamat eredménye volt, mert a konklávé egy hosszabb eseménysorozat utolsó eleme. A mindenkori pápa halála után a bíborosok kötelesek a leggyorsabb módon megjelenni Rómában, részt venni az elhunyt pápa temetésén, átvenni az egyház vezetését (amíg nincs új pápa, a bíborosi kollégiuma vezeti azt), majd felkészülni a konklávéra. Ez a felkészülés magában foglal értekezéseket az egyház helyzetéről és kihívásairól, lelki és imatalálkozókat, szentmisék ünneplését az elhunyt pápáért (9 mise), majd a végén a választandó új pápáért. Ez az jelenti, hogy volt időnk magunk közt értekezni arról, hogy milyen pápát kellene találnunk az egyház vezetésére.

 Milyen elvárásokkal szembesülhet az új pápa az előttünk álló időszakban?

– Egy pápa nemcsak egyházi személy, hanem a politikai világban is fontos szereplő, természetesen nem katonai vagy gazdasági erejéből kifolyólag, hanem mint egy erkölcsi, etikai hang a modern kor zűrzavaros világában. Az emberiség tőle vár biztató szót a béke és háború kérdésében, az emberi, különösen vallási szabadság tiszteletben tartásával kapcsolatban, a szegények, kisemmizettek oldalán, de eközben nem veszítve szem elől a szűkebb értelemben vett egyházi feladatok gyakorlását is (hirdetni az Evangéliumot, szentségre buzdítani).

 Ferenc pápa sok mindenben különbözött elődeitől. Szerénységével és nyitottságával egy új színt vitt be az egyházba. Több olyan törekvése volt, amely modern hozzáállásról tett tanúbizonyságot. Az új pápa, XIV. Leó közeli munkatársa volt Ferenc pápának és ezért többen a megkezdett folyamatok folytatását, a folytonosságot látják a személyében. Ön hogyan tekint az új pápa útjára?

– XIV. Leó pápa biztos, hogy nagyon sok kezdeményezést, amelyet Ferenc pápa hívott életbe, folytatni fog, de szilárd meggyőződésem, hogy ezt a saját módján fogja tenni. Ez csak természetes, mert más tapasztalattal a háta mögött kezdi a péteri szolgálatát, Róma város püspökeként. De az is biztos, hogy új dolgokra is hangsúlyt fektet, hisz az egyházunk egy szüntelenül változó világban él és működik, nem elég csak elcsépelt válaszokat ismételgetni az új kihívásokra.

 XIV. Leó pápa bíborosként járt már Belgrádban, egy évvel ezelőtt az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának plenáris ülésén. Az új pápával való személyes ismeretség miben segítheti önt a munkájában? Hozzájárulhat ez a kapcsolat a szerbiai Katolikus Egyház erősödéséhez?

– Fontos, hogy XIV. Leó pápa már járt Szerbiában, mert így tudatában van annak, hogy mi, katolikusok, hogyan is élünk ebben az országban. A személyes ismeretség pedig mindenképpen nagy segítség lesz, ha ügyes-bajos dolgainkkal találkozni fogok vele.

 Amikor önt Ferenc pápa kinevezte bíborosnak, külön feladattal is megbízta. Milyen kötelezettségeket kapott? Az új pápa megválasztásával ezek a kötelezettségei megmaradnak, vagy újabb kihívásokra számít? Milyen feladatok várják Belgrádban, illetve Rómában?

– Ferenc pápa kinevezett a Keresztény Egységtörekvés Dikasztériuma rendes tagjává, tehát a keresztények egységének a visszaállításában szerette volna látni a nagyobb részvételemet. Ezen az új pápa megválasztása semmit sem változtat, további feladatokat is kaphatok, ha azt ő jónak látja.

 A vatikáni és római kötelezettségei mennyire nehezítik vagy segítik belgrádi érseki feladatait?

– Ferenc pápa halála és az új pápa választása miatt majdnem öt hetet töltöttem Rómában, ez azt jelentette, hogy a naptáramat nagyon is át kellett néznem és sok mindent át kellett helyeznem későbbi dátumokra. Most azon dolgozom, hogy a lemaradásokat behozzam, ez az interjú is csak ezért készült el ilyen nagy késéssel.

 Egyik interjújában kiemelte, hogy a belgrádi közösség egy kis közösség, de összetartó. Szükség van-e új, más hozzáállásra és a hívőkkel való kommunikációra Szebiában is annak érdekében, hogy nőjön a hívők közössége (mindenek előtt Vajdaság területén)?

– Egyik fő feladatomnak tartom a Szerbiában élő katolikusok közötti kapcsolatok elmélyítését. Tudjuk, hogy Szerbia a mai formájában egy nagyon fiatal ország, csak 2006-ban alakult meg, de még ez is változott, miután Koszovó 2008-ban egyoldalúan kihirdette függetlenségét. A katolikus egyház is ennek következtében egy teljesen új helyzetben találta magát: függetlenül a századok óta tartó jó kapcsolatoktól, a magyar és horvát nyelvű katolikus püspökségekkel (hogy csak két csoportját említsem az itteni katolikusoknak), 2006-tól nekünk itt, Szerbiában kell megoldanunk a saját kihívásainkat, akkor például amikor az állammal, helyi önkormányzatokkal kell tárgyalnunk. Fontos, hogy sikerüljön kialakítanunk egy funkcionális egyházi közösséget, ahol az öt egyházmegye (Szabadka, Nagybecskerek, Szerémség, a belgrádi érsekség és a Szent Miklósról nevezett bizánci katolikus egyházmegye) vezetői állandó kapcsolatban lennének, minden katolikus hívő javát szolgálva. Ez nem egy könnyű feladat, nem mindenki képes megszabadulni bizonyos nemzeti, nacionalista vonásoktól, amelyek a tájainkat hosszú évtizedek óta jellemzik.

 A mai feszült mindennapokban talán nagyobb szükség van a hitünk megőrzésére, mint bármikor. Mit üzen a hívőknek, hogyan tudják megőrizni lelki békéjüket, és az egymás iránti megbecsülést?

– Nagyon fontos mindenki számára csendes helyet és időt találni ebben a zűrzavaros világban, amikor is szívünket a jóság, a megbékélés, a szeretet gyakorlására buzdítjuk a rengeteg hamis hír, hazugság világában, mert sajnos ez a mi világunk jellegzetessége. Vigyáznunk kell, hogy az igazság apostolai legyünk, hogy beszédünk ne a gonoszságtól, gyűlölettől legyen uralva, hanem a toleranciát, békességet és a pozitív együttélést hirdesse.