A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat zombori fiókja hat év alatt közel 150 támogatottól követelte vissza a nem megfelelően elköltött, vállalkozás vagy munkahely nyitására felvett pénzt. Abban az esetben ugyanis, amikor a támogatásban részesülők nem teljesítik a szerződéses kötelezettségeket, kötelesek visszatéríteni a kapott pénzt.
Az anyagi támogatás segítségével sokan tulajdon vállalkozást indítottak vagy új munkahelyeket nyitottak, új dolgozókat alkalmaztak, azonban voltak olyanok is, akik meggondolatlanul vágtak bele a vállalkozásba, és nem sikerült teljesíteniük szerződéses kötelezettségeiket. A pályázati feltételektől függően a segélyek 80 és 160 ezer dinár közötti összegűek.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat zombori fiókintézete Nyugat-Bácskában összesen 4 váltót aktivált, 101 pert indított és 40 peren kívüli egyezséget kötött. A Szolgálatban kiemelték: az adatok az utóbbi hat év folyamán indított programokra vonatkoznak, s a támogatások jogosultjainak számát tekintve hat év alatt ez nem túl sok.
Amikor megállapítják, hogy az igénylő nem tartotta tiszteletben kötelezettségeit, először figyelmeztetést küldenek neki, majd amennyiben nem veszi át, akkor kezesének is megküldik, s ekkor az esetek többségében mindketten megjelennek, és általában sikerül megbeszélni a rendeltetéssel ellentétben elköltött összeg visszatérítésének módját, így minden megoldódik peren kívüli egyezséggel. Rendszerint a támogatás három hónaptól egy évig tartó időszakon belüli visszatérítésében állapodnak meg.
Kényszerbehajtás leginkább az önfoglalkoztatásra járó segélyek esetén történik, viszont előfordul az új munkahelyek nyitására igényelt anyagi támogatás használatának alkalmával is. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatban úgy vélik, a segélyek igénylői leginkább azért nem teljesítik szerződési kötelezettségeiket, mert tévesen becsülték fel vállalkozásuk jövőjét.
