A nyugati világban Kr. u. 1500 táján évente közel 200 ezer kötetet adtak ki, Kínában pedig 800 ezret. Ez az évi egymillió könyv hozzávetőlegesen 500 tonnányi felhasznált papírt jelent – írja John Man az írás történetét feldolgozó, 2000-ben publikált monográfiájában. Az ezredfordulón gyűjtött adatai már évi szinten tízmilliárd megjelent könyvről, és 50 millió tonna – csupán könyvnyomtatásra felhasznált – papírról számolnak be. A monográfia írásának idején a szerző 8391 megjelenő napilapról tudott, illetve 73 ezer egyéb kiadványról, hetilapokról, magazinokról. A világ jelen tudomásunk szerint összességében mintegy 130 millió tonna papírt gyárt az írásbeli kommunikáció szükségleteire, ebből a világ minden lakosára évi 25 kiló újság és könyv jut. John Man azt is kiszámolta, hogy 500 év alatt a Föld lakosságának száma tizenháromszorosára növekedett, az írástudó, miközben olvasó populáció megezerszereződött, a nyomtatott anyagok száma pedig kétszázötvenezerszeresre emelkedett. A növekedés legnagyobb arányban a XX. században zajlott. Középkori elődeinkhez képest a nyomtatott anyagok mennyiségének húszezerszeresét fogyasztjuk – állapította meg a kutató.
Ennek a cikknek az írása pillanatában a világ különböző adatait számláló adatbázis szerint idén nyolc hónap alatt 745 236 címszó jelent meg könyv formában, míg az újságok példányszáma a mai napon megközelítette a 304 milliót!
Ezen adatok ismeretében aligha védhető az állítás, miszerint bolygónk lakossága egyre kevesebbet olvas, az olvasás elveszítette funkcióját, emelkedettségét, az emberi létben betöltött kivételes szerepét. Természetesen nem valószínű, hogy mindenki elejétől végigolvassa a neki évente jutó 25 kiló újságot és könyvet, de olvasnak az emberek, a betűkkel viszont már nem csak papírfelületeken találkozunk, ezért inkább azt mondhatjuk, megváltoztak olvasói szokásaink. Másként fogalmazva, az olvasás demokratizálódott. Az említett adatokból kitűnik, hogy ha minden ma élő felnőtt személyt írástudónak tekintünk – ami persze koránt sincs így –, akkor félezer évvel ezelőtt csak minden ezredik ember tudott írni-olvasni. Érthető, hogy akkoriban az olvasás különleges tudománynak számított, és ezt a szentségét, ritualitását veszítette el az analfabetizmus visszaszorulása révén. Ezen túlmenően egyéb változások is történtek olvasói berkekben a rituális, fennhangon olvasás, a néma olvasás, vagy a bibliaolvasás és a filmfelirat-olvasás semmiképpen se hasonlítható össze egymással, viszont lényegét tekintve mindegyik azonos tőről ered.
Ám nézzük meg a tények másik oldalát. Mekkora a nyomtatott anyagok „szavatossága”? A könyveké egy év, a magazinoké és hetilapoké egy hét, a napilapoké egyetlen nap. Egyéb hírközlő – elektronikus – médiákkal szemben a hírérték tekintetében még ennyi sem, csakhogy még a napilapok se csupán híreket tartalmaznak, így kegyesen megadhatjuk nekik a 24 órás kérészéletet. Utána viszont az újságba és könyvbe nyomtatott lapok már csupán betűtemetőnek számítanak. Milliók munkája száll betűsírba egyetlen nap alatt, és kerül újra olvasók elé ugyanezen milliók újabb, másnapra eldobható szellemi terméke.
De van más is, legalábbis a könyvkiadás terén. Egyes angolszász egyetemek már harminc évvel ezelőtt használták a kis példányú könyvkiadás technológiáját, nagyobb nyugati könyváruházak már évekkel ezelőtt bejelentették azokat a könyvnyomtató automatákat, amelyekben az olvasó kiválasztja, melyik könyvre van szüksége, és a berendezés kinyomtatja, beköti, becsomagolja annyi példányban, ahányban a vásárló óhajtja. Természetesen akár egyetlen példányban is. Magyarországon is működik digitális nyomda keretében ilyen print on demand (nyomtatás igény szerint) műhely, ahol egyéni rendelésre készülnek könyvek – amit nyugodtan nevezhetünk a könyvhöz jutás demokratizálódásának, de a nyomdaipar forradalmának is, hiszen a könyv csupán akkor készül el, ha valaki megrendeli – nincs eladatlan példány, nincs raktározási gond, nincsen felhalmozódó gyártási költség. Ráadásul, ha egy könyv elkészült egy print on demand műhelyben, soha nem fogy el, bármikor hozzáférhető. Az sem utolsó szempont, hogy amíg valamelyik olvasó elő nem hívja a digitális archívumból, megrendelésével életre nem kelti, egyetlen lap papírt nem foglal el a szöveg, szemben a hagyományos nyomdai termékek remitendájával, sérült, eladatlan kiadványok újrahasznosításával.
Megtörténhet, hogy ez az igény szerinti nyomtatás lesz a megoldás, hogy az írástudók szellemi produkciója ne végezze nyomban a betűtemetőben, sőt, az újra és újra előhívhatóság szinte valami halhatatlanságot is ígér alkotásaik számára.
