Tizenöt éve heti rendszerességgel írod a hivatásodhoz kapcsolódó szakcikkeket, eddig hét köteted is megjelent. Egyik alaptételed, hogy ha odafigyelünk, hogy mit sajátítunk el a születésünktől kezdődő szocializáció során, majd a tudatos ismeretszerzés révén, annak megfelelő életminőséget alakítunk, alakíthatunk ki. Ehhez kívánnak támpontokat kijelölni szakcikkeid? Amennyiben igen, akkor valami módon emberbaráti tevékenységnek is nevezhetjük a munkád. Nem devalválódott mára a humanitás fogalma?
– Harminc éve már, hogy folyamatosan nagyon sok emberrel találkozom, hétvégéken is. Folyamatosan tapasztalom, hogy az évtizedek során ez az emberközeliség, emberbarátság, humanitás fogalma változáson megy keresztül. Az embernek szüksége van az emberre, ez alaptény, és ebben nincs módosulás. Az értékrendszerünk viszont változik. A közvetlen környezetünkben lefolyt változások képtelenek biztosítani azt a szociális, emberi hálót, amire igény van. Az emberek érzékelik annak a közelség-megnyilvánulásnak a hiányát, ami korábban megvolt. Vasárnap délután kiültek az utcán a padra, hokedlira beszélgetni, elmentek a kocsmába egy pálinka mellett megvitatni a világ dolgait, még a temetések alkalmával is beszélgettek. Mára ezek a mozzanatok a változás folyamata nyomán hiányoznak, és az emberek ezt a hiányt nem üdvözlik. Munkám során azt tapasztalom, hogy ha öt-tíz perc alatt képesek vagyunk megfogalmazni olyan gondolatokat, amelyekben valamilyen életbölcsesség rejlik, ha megfogalmazzuk azt, ami belső konfliktust gerjeszt, és erre visszajelzést kapunk, akkor az fölér bármilyen gyógyszerrel. Úgy hiszem, hogy az emberközi kapcsolatokban a humánum megváltozott tartalma nem az eltűnés felé halad, hanem keresi a helyét.
Könyveid zömmel sötét képet festenek a világról, félelemről beszélnek, de mindig hozol pozitív példát is. A felmérések azt mutatják, hogy a szülők ma naponta mindössze 7 percet foglalkoznak a gyerekükkel. Az idei érettségiztetés az úgynevezett kísérleti tagozatokon, ahol az általánosnál intenzívebb oktatás folyik, több helyen katasztrofális eredménnyel zárult. Lehet a kettő között összefüggés?
– Meglehet, hogy sötétnek tűnik a kép, de hiszek benne, hogy az ember képes tanulni, és a megtanultat hasznosítani. Az alapsejtet, a család-gyermek kapcsolatot vizsgálva, ha feltárunk egy viselkedészavart, akkor az nem végleges állapot, hanem a zavar okának tudatosítása arra sarkallja a családot, hogy ugyanazt ne kövessék el újra. Visszatérvén az oktatásban felmerült problémára, tudnunk kell, hogy a tanulás folyamat, vagyis nem lehet egy adott genetikai állományba vagy adottságba beilleszteni egy tőle idegen, felturbózott rendszert. Ahhoz, hogy egészséges felnőtt legyen, minden gyereknek kell, hogy legyen gyerekkora, és csak a saját természetes menetrendjében képes a világot magába építeni. Gyakorló tanárként is azt tapasztalom, hogy nagyon rossz dolgot teszünk, ha valamiféle elidegenedést serkentünk. Én nem íratok teszteket, nem karikáztatok, nem húzatok alá, hanem beszéltetek. A tanulónak fel kell ismernie, mit sajátított el, milyenek a lehetőségei, mik a korlátai, de erre csak a saját ritmusában és tempójában képes. A fölturbózott iskolaprogram a mai idők igényeit igyekszik követni, vagy inkább majmolni, lemásolván az informatika világát, amiben minden gyorsan történik, és úgy hisszük, mindent be lehet gyorsan építeni, az élet pedig bizonyítja, hogy ez nem így van. S megint csak úgy gondolom, ebből tanulni lehet. A tehetséggondozó iskolákban éppen az a jó, hogy a gyereknek lehetővé teszi, hogy saját ritmusában sajátítsa el az anyagot, s rendkívül fontos a hangos kommunikáció, hogy elmondjuk másoknak a gondolatainkat és meghallgassuk másokét.
Gyakran járod körül a szorongás fogalomkörét.
– A szorongás vele születik az emberrel, mert soha nem nyerheti vissza azt a biztonságot, amit az anyatesttel töltött szimbiózis nyújtott számára. A szorongás segíti életünket, de egyben meg is keseríti azt. Úgy is mondhatnám, szorongás nélkül nincs élet. Nem is tanácsos törekedni a szorongásmentes létmódra, mert az maga a halál. Akkor van baj, ha koncentrált állapotban tör ránk, mert működésképtelenné tesz bennünket. Tudni kell, hogy ez nem végleges állapot, és ilyenkor kell olyan irányba lépni, hogy az egészséges szorongás az ember további működését biztosítsa.
