Fölszámolás helyett restrukturálást kér a zombori Prehrana Rt., ettől 150 munkahely megőrzését remélik a kereskedelmi vállalat dolgozói. A kezdeményezést a városi tanács is támogatja.
Tíz évvel ezelőtt magánosították a számos önkiszolgálót üzemeltető céget, ám az új tulajdonos nem tartotta be a szerződésben foglalt kötelezettségeit, ezért 2002-ben a Privatizációs Ügynökség fölbontotta az adásvételi megállapodást. A vállalat tőkéjét az újabb eladásig a köztársasági Részvényalapra bízta, amely vagyonkezelőt nevezett ki a Prehrana élére. A cég tőkéjének értéke meghaladta a hitelezők követeléseit, ám a vagyonkezelő keze gyakorlatilag meg volt kötve, a Prehrana számláit ugyanis mintegy öt éven keresztül zárlat alatt tartották a bankok. A részvényesek közgyűlése ezek után 2009 novemberében úgy határozott, hogy a vagyon megőrzése és a hitelezők védelme érdekében csődeljárást kér a Prehranában.
A csődeljárás idejére hat alkalmazott maradt a részvénytársaságban, akik rendszeresen kapják a bérüket, a cég pedig fizetti utánuk a járulékokat és az adót. A hitelezők iránti törlesztés érdekében bérbe adták az üzlethelyiségeket, s a bérlő átvette a 150 dolgozót is, akik 2009-től rendszeresen megkapják a fizetésüket. A Prehrana a csődeljárás kezdetétől saját jövedelméből rendszeresen fizeti összes kötelezettségét, és a 2010-es esztendőt pozitív mérleggel zárta. A vállalatban úgy vélik, ezeknek az eredményeknek az alapján a Privatizációs Ügynökségnek lehetővé kellene tennie a státusváltást, azaz a csődeljárás alatt álló gazdasági társulás helyett restrukturálás alatt álló társulássá kellene minősítenie a céget.
A városi tanács úgy véli, hogy szociális szempontból messzemenően hasznosabb lenne ez az átminősítés, mint a vagyon eladása, a restrukturálás által ugyanis megteremthető az újabb, munkahelymegtartó, és gazdálkodást továbbvivő privatizáció lehetősége, ennél fogva támogatja a kezdeményezést. Nemanja Delić polgármester tájékoztatja erről a Gazdasági és Régiófejlesztési Minisztériumot, valamint a Privatizációs Ügynökséget.
