Más helyekkel ellentétben a falumban nem volt szokás megismételni a hétvégi táncmulatsággal összekötött össznépi alkoholizálást, ha annak során a legények nem mártották meg egymásban a bicskájukat. Voltaképpen igazi bicskázásra nem is emlékszem. Könnyen lehet, hogy a markos parasztlegények számára a bicska használata úri nyegleségnek számított, és hogy a hagymát is csak úgy harapták a szalonnához, mint az almát, ha nem volt kezük ügyében disznóölő kés.
A termetesebb eszközöket viszont kedvelték. Akadt, aki nem volt rest, és a kocsma udvari nagykapujának támasztórúdjával adott kifejezést a táncra betévedt idegenek illetlen viselkedése fölötti nemtetszésének, a kerítésléc meg az övből kioldott katonai derékszíj, valamelyik udvarból felkapott gereblye elmaradhatatlan eszköze volt a hajnali kergetőzős játékoknak, amelyek során a szomszéd faluból érkezettek a kertek alján igyekeztek eljutni a határútig, miközben a helybeliek az említett eszközökkel ösztökélték őket elgondolásuk megvalósításában, míg a tömeg passzívabb vagy lustább tagjai fölmásztak a kerítésfalra, és onnét igyekeztek kifürkészni a lapulva menekülők és kurjongató, a bekerítés taktikai részleteit egymással üvöltve közlő üldözők dévaj incselkedésének végeredményét.
A passzív kíváncsiság általános jelenség volt a faluban, az asszonyok menyasszonynézőbe mentek, kiálltak a templom és az anyakönyvi hivatal közé, megbámulták a lakodalmas menet vonulását, és amíg tartott az esketés, elmajszolták a vigadozóktól kapott kifliket, és vártak türelemmel, mert ugye a menetnek csak vissza kell jutnia a lakodalom helyszínére. A férfiak pedig a vasárnapi meccsre vonultak a focipályához. A sportrajongók között mindig akadt olyan, akit inkább az eredmény érdekelt, mint a játék, ezek nem is értek ki a focipályához soha, hanem csak a Makkhetesig, ami esetünkben nem földrajzi lokalitást, hanem biliárdasztallal felszerelt kocsmát jelent. Mérkőzés után ide tértek be a lihegő, kifulladt, izzadságtól és portól koszos drukkerek, akik negyed órával előbb még biciklipumpával hadonászva kergették a bírót, emlékezetesebb napokon az ellenfél teljes csapatát a pálya melletti kukoricásban. Nem is az eredmény felől érdeklődtek az ivóban hűsölő szurkolók, hanem azt kérdezték, hányat kapott a bíró.
A verekedésnek, mert az gyakran előfordult, sajátos retorikája fejlődött ki a faluban. A „majd jól beverem a pofádat”-féle agresszív verbalitásnak nyoma sem volt, helyét az érdeklődő kíváncsiság töltötte be. Ha valakit megkérdeztek, hogy: „Zabáltál már opaszácsot?” (azok számára, akik nem a jugoszláv vagy a szerb hadseregben teljesítettek szolgálatot: derékszíjat), tudta, hamarosan megveretés esete forog majd fenn.
Én bizonyára bánáti génjeim révén vonzódom a bicskákhoz, legalábbis apám is nagy bicskakedvelőnek számított. Most is van minden fiókomban néhány, és természetesen – ezt nem fenyegetésként mondom – magammal is szoktam hordani egyet-kettőt. Mert nem minden bicska szolgálja ugyanazt a célt, a szalonnázóval például nem vakarjuk a sarat a gumicsizma talpáról.
Ez fontos momentum a bicska lelkének megértésében, amit nem fejthetek itt ki részletesebben. Azt viszont még el kell mondanom, hogy a vajdasági magyar irodalom erdélyi népszerűsítésében vállalt áldásos erőfeszítéseim jutalmául kaptam egy valódi székely bicskát kézdivásárhelyi szerkesztő barátomtól, akit ugyanúgy hívnak, mint engem, csak ő a Vince névre hallgat. S onnét származik, ahol becsülete van a bicskának. Meg is írta a férfiak büszkeségének számító eszköz tízparancsolatát, amit mindannyiunk okulására idemásolok: „1. Legyen a legjobb minőségű anyagból a bicskád. 2. Ne használd a pengéjét konzervnyitóként. 3. Egyszerre legyen több is belőlük, és váltsad, cseréljed őket, akár a cipőidet. 4. Mindig gondosan tisztítsd. 5. Felebarátodra fel ne emeld. 6. Ne takarékoskodj a pénzzel bicskavásárláskor. 7. A bicskának a legnagyobb ártalom, ha elmosogatják. 8. Figyelj a bicska fényezésére és időnkénti fenésére (posztózás). 9. Óvd mindenféle nedvességtől, s a rozsdásodástól. 10. Felebarátod bicskáját el ne kívánd.”
A bicska sok esetben van gazdája segítségére, a legegyszerűbb parasztbicska ugyanúgy, mint a svájci csodaeszközök, ezért a gazdának érdemes megbecsülni és szeretni a bicskáját.
