2024. április 26., péntek

„Nem mindegy, mit hagyunk az utókorra”

Bakos Árpád zenei téren és a szülőfalujában történő gyűjtések kapcsán is az értékmentést tartja fontosnak

Bakos Árpád zenész, zeneszerző nevéhez szinte megszámlálhatatlan színielőadás fülbemászó muzsikája fűződik. Azt talán még nehezebb lenne megszámolni, hogy hány fellépése, koncertje volt már különböző formációkban. Bakos Árpád jelenleg is foglalkozik színházzal, és elmondása szerint már azt is várja, hogy élőben muzsikáljon és találkozzon a közönséggel. Mindemellett a törekvései közt szerepel az is, hogy Csantavér értékei kezdetnek vajdasági szinten elismerést kapjanak oly módon, hogy bekerülnek a Vajdasági Magyar Értéktárba. Bakos Árpáddal a beszélgetésünket azzal indítottunk, hogy mi számít újdonságnak az életében.

 Miután sor került a rendkívüli állapotokra, egy beszélgetés során azt mondtam, hogy úgy érzem, számomra a 2020-as év sorsfordító lesz és valóban nagyot fordult a sorsom iránya. Egy somogyi népdalból idézve: sokat gondolkoztam/ még annak előtte/, felségednél sorsunk/ el vagyon rendelve. Azt gondoltam, hogy a vírushelyzet beálltával előkerül mindaz, ami eddig a háttérbe szorult, és ez lesz majd az életemben a nagy változás. Amikor ugyanis színházi előadások zenéjével foglalkozok, akkor az néhány hónapos munkát jelent, át kell állnia a gondolkodásomnak, ráhangolódnom az előadásra, és ilyenkor a zenekari tevékenységem várat magára. A bemutató után, amint lassan visszatérek oda, ahol a többi tennivalóval leálltam, máris jön egy újabb felkérés, és így ebből egy körforgás lesz. Az intézkedések közepette hirtelen sok időm lett, rendszerező munkához fogtam, otthoni alkotáshoz, azt képzelve, hogy már nem sok történhet, várjuk a vész elmúltát és akkor majd újból találkozhatunk a közönséggel. Ekkor viszont, ahogyan azt Domonkos István megírta: élet lábujjhegyre állni/ vágni engem nyakon. Azt történt ugyanis, hogy hat évig zenetanárként dolgoztam Csantavéren, nemrég pedig felmondtak. Ez hidegzuhanyként ért, különösen az, hogy telefonon keresztül kaptam meg a felmondást. Még próbálom magamat összeszedni, folytatni mindazt, amivel foglalkoztam, hiszen az ilyen helyzetek kihatnak az alkotómunkára. Nem panaszkodom, tudom, hogy sok a sorstársam és sokan sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint én. Erről Sziveri János sorai jutnak eszembe, aki azt írta, hogy még szerencse: derűlátó vagyok tudom hogy lesz lesz még valahogy. Számomra mindig nagyon fontos volt a vers, a dal, a zene. Mindig erőt adtak és ezúttal is ezekhez fordulok. Most, hogy ez történt, előtérbe kerülhetnek a színházi munkák és a zenélések, amint persze erre lehetőség mutatkozik. Nekem mindig is ez volt a szívem csücske. Jelenleg egy miskolci előadás zenéjén dolgozom. Bábprodukcióról van szó, amely Kányádi Sándor meséin alapszik, és a tervek szerint szeptemberben mutatják be. Sajnos nem tudom eljutok-e, mert még érvényben van a karantén, de nagyon szeretnék elmenni. Ami a koncerteket illeti, zenekart nehéz összetartani, mert mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Úgy érzem, hogy most inkább a szóló fellépések vagy a kisebb formációkban, egy-két zenésztárssal történő zenélés közelebb áll hozzám.

Erre akadt példa mostanában?

– Amikor kezdtek lazulni az intézkedések, Miroslav Jovančićtyal Magyarkanizsán játszottunk a Tiszavirág Fesztiválon. Egyébként is nagyon szeretjük Magyarkanizsát, több éven keresztül minden karácsonykor az Art Caféban léptünk fel, oda bármikor szívesen megyünk, mert ahol az embert szeretettel fogadják, ott nagyon jó muzsikálni. Az elmúlt időszakban sajnos sok előadás és koncert lett lemondva, de némelyeket sikerült átidőzíteni egy másik dátumra. Főleg külföldi fellépésekről van szó, viszont mielőtt lezárták a határt, feledhetetlen élményben volt részem. Meghívtak a kiscsőszi Pajtafesztiválra, amelyet Kovács Norbert Cimbi barátom éltet nagy sikerrel és tulajdonképpen egész évben gyönyörű programokat hoz létre. Az ő meghívása révén egy templomi koncerten léphettem fel, méghozzá a lányommal, Rékával együtt. Réka már néhány éve népi éneket tanul, és ez lett az első közös koncertünk. Ez óriási öröm a számomra, nagyon jó volt vele fellépni. Azt gondolom, hogy nincs egy apának nagyobb élmény annál, mint amikor a gyerekével kiállhat a pódiumra. Miután pedig hazajöttünk, nemsokára rá lezárták a határt. Most ő is itthon van, és nagyon tervezgetjük, hogy amennyiben a tanulmányait főleg majd csak online folytathatja, kibővítjük a repertoárunkat és összeállítunk egy kis műsort, amit ketten is bármikor előadhatunk.

A Vajdasági Magyar Értéktárhoz kapcsolódóan is fontos küldetésben veszel rész. Ezzel mi a helyzet?

– Sikerült egy kisebb csapatot toborozni és megalapítottuk Csantavér település értéktárát. Szeretnénk a Vajdasági Magyar Értéktár részeivé válni, ezen keresztül eljutni Kárpát-medencei szintre, egészen a Hungarikumokig. Ez egy nagyon friss kezdeményezés. A tervünk és feladatunk az, hogy kiválasszuk azokat a szellemi és tárgyi értékeket, amelyekről azt gondoljuk, hogy helyük van az értéktárban. Csantavéren is léteznek figyelemre méltó épületek, de sok személyt is felhozhatunk, akik a faluért, a magyarságért rengeteget tettek. Nagyon fontos, hogy ezzel már a gyerekeket, a fiatalokat is megfogjuk. Fontos, hogy ők is érezzék a saját hagyományaink értékeit. A hagyományok nem a városokban, hanem épp a falvakban, kisebb településeken maradnak fenn, mint amilyen Csantavér is. Az is lényeges, hogy számot adjunk magunkról. Tudassuk a világgal, hogy itt is sok minden történt és ezeket dokumentáljuk is az utókornak, legyen szó pozitívumokról vagy negatívumokról. A fiataloknak minden ablakot ki kell nyitnunk, hogy tisztán lássanak. Fontos megtaníttatni velük, hogy ők is fel tudják mérni, mi az, ami mulandó és mi számít igazi értéknek. Ez egy nagy feladat, nem mindegy, mit hagyunk az utókorra.

Milyen terveket dédelgetsz a jövőre vonatkozóan?

– Sok a tervem, az idő majd megmutatja, mit, kivel és hogyan sikerül megvalósítani. Több mint harminc éve foglalkozok színházi munkával és muzsikálással. Nagyon sokat dolgoztam itthon, és most inkább a külföldi vendégszereplések kerülhetnek előtérbe. A magyarországi színházak egyre nyitottabbak az együttműködésre és ez jó, habár dolgoztam már Erdélyben és Szlovéniában is. Érdekes, de valahogy a kezdetektől fogva a gyermekelőadások, a bábprodukciók találtak meg, azok álltak közelebb hozzám és ez ritka kivétellel most is így van. Jelenleg abban bízok, hogy egyáltalán kapok felkéréseket, de nyitott vagyok akár felnőtt előadásokra is. Emellett jó lenne koncertezni és dalokat felvenni. Egyszer egy zenész azt mondta nekem, hogy nem akar lemezeket kiadni, mert akkor az emberek nem mennek el a koncertjére. Talán igaza van, én viszont már bánom, hogy sok zeneszámot, amit remek felállásban játszottunk, nem örökítettünk meg. Tulajdonképpen két lemezt szeretnék készíteni. Az egyik ilyen lenne, egy válogatás a régi dalaimból, amelyeket koncerteken is mindig játsszunk, és különböző szabadkai zenészekkel vennénk fel. A másik egy szólólemez újabb dalokból. Szólólemeznek mondom, de minden dalban lesz vendégzenész is, és nem minden szöveget én írtam, találhatók köztük népdalokból merítettek is. Ez a lemez azért lenne fontos a számomra, mert a dalok a kilencvenes évekre fókuszálnak. Ezt szeretném úgymond kiénekelni magamból, hátha egy kis megnyugvást hoz a lelkemnek. Azok az évek senkit sem hagytak hidegen. Most, hogy több szabadidőm lett, szeretnék nagyon sokat dolgozni és muzsikálni.