2024. április 19., péntek

Hol bolt, hol nem bolt

Újkori találmánynak tekintik a hirtelen „felbukkanó”, majd rövid idő után megszűnő elárusítóhelyeket, pedig valójában csak egy régi módszer újragondolásáról beszélhetünk. A néhány napra, vagy egy-két hétre felbukkanó átmeneti értékesítőhelyként üzemelő pop-up boltok reneszánsza a 2008. évi világgazdasági válság után kezdődött és ma is tart. Az általában egyedi módszerekkel „felturbózott”, forgalmas helyeken létesített átmeneti értékesítőhelyeken mindenféle terméket beszerezhettek az érdeklődők, anélkül hogy az adott márkának komoly befektetést kellett volna végrehajtania egy hagyományos bolt megnyitásával.

A „szakirodalom” is lecsapott a jelenségre és egyes helyeken Párizst, máshol Londont emlegetik, mint azt a helyet, ahol az első ilyen típusú üzletet megnyitották. Valójában azonban nem beszélhetünk másról, mint a piaci vagy vásári, illetve utcai eladás modern kori formájáról. Az ókorban és a középkorban „virágzott” a jelenség, csak abban az időben nem illették ilyen hangzatos névvel és jelzőkkel.

GERILLAMÓDSZEREK

A híres világmárkák ismét felfedezték a gerillaüzletek megnyitásában rejlő lehetőségeket. A „gerillaüzletek” mellett vannak olyan népszerű költöztethető, utazó üzletek is, melyekben korunk „házalói” kínálják portékájukat.

Az utazási értékesítés sem tekinthető a kereskedelem új formájának. A falvakban, városokban, vidéki és urbánus környezetekben a fagylaltárusok vagy a gyümölcs- és zöldségkereskedők egykoron is házaltak és úgy értékesítették termékeiket.

A világ nagyvárosaiban, Londonban, New Yorkban, Los Angelesben, Tokióban és hasonló nagy központokban a szépségápolási termékektől a műszaki cikkekig, a termékek széles választékát szerezhetik be a vásárlók az ilyen típusú elárusítóhelyeken. Általában a cégek nem a teljes portfóliójukkal, hanem egy erősen szűkített kínálattal állítják fel ezeket a standokat. Többnyire kreatív ötletekkel és látványos belsőépítészeti megoldásokkal és akciós árakkal próbálják megragadni az éppen ott elhaladó potenciális fogyasztó figyelmét.

Ezek a boltok legtöbbször jól irányzott marketingcélokat szolgálnak. Termékbevezetés alkalmával így valójában felmérhetik a pop-up boltot nyitó cégek egy adott régió piacát, az ott lakók ízlését, igényeit.

A lényeg valójában az, hogy a vállalkozás egy kis költségekkel járó, kevésbé kockázatos környezetben is kipróbálhatja, hogy mennyire működik egy-egy termék vagy szolgáltatás a gyakorlatban. Kiváló lehetőség, hogy az eladók láthassák az adott piacon való megjelenés költségeit, közben pedig adatokat gyűjthessenek a lehetséges célcsoportok fogyasztási szokásairól.

Az így összegyűjtött adatokat statisztikai módszerekkel feldolgozhatják, és az így kapott adatok a későbbiekben jelentősen megkönnyíthetik a marketingesek munkáját.

INTERNETEN IS HÁZALNAK

A pop-up értékesítés egyre népszerűbb az interneten keresztül. Ez tényleg egy új formája a „házalásnak”. Az interneten is időről időre felbukkannak „boltok”, és általában új, érdekes dolgokat kínálnak, amíg a készlet tart. Sajnos az interneten az is megfigyelhető, hogy csalók próbálják átverni a hiszékeny embereket.

Nagy-Britanniában tavaly a pop-up boltok éves forgalma meghaladta a 2,3 milliárd fontot. Különösen kedvelt formája a fiatal vállalkozók körében az értékesítésnek ez a modernnek hitt, valójában azonban ősi formája. Már a vendéglátás, a gasztronómia terén is terjed, de bármi meglepő, léteznek pop-up templomok és pop-up formában kiadott, nyomtatott sajtótermékek is. Sok esetben a marketingesek ilyenkor arra játszanak, hogy érvényesüljön az úgynevezett „szűkösség pszichológiája”. A potenciális vevőkben igyekeznek tudatosan azt a képzetet kelteni, hogy egy adott termékből kevés van, csak itt és most érhető el ilyen formában vagy ilyen feltételek mellett.

A koncepció lényegében ötvözi az azonnaliságot és az élményszerűséget, ezzel pedig a mai fogyasztók, elsősorban az újabb generációk elvárásait tökéletesen kiszolgálják, de az idősebb, mondjuk úgy, tapasztaltabb vásárlók is gyakran „bekapják a csalit”. Nem ritkán éppen a nyugdíjas korosztály a célközönség. Érdekes megjegyezni, hogy a pop-up kifejezés meghonosodott a horgászatban is, amikor a halakat fel-felbukkanó csalival próbálják megfogni. Azt írja az egyik horgászszakkönyvben, hogy „nem egyszerű feladat megtalálni az adott víztípushoz és az időjárási körülményekhez leginkább passzoló csalizást, de mindenkinek megvan a tuti tippje, amire esküszik.Valójában így van ez a vevők horogra akadásával is. Amikor potenciális vevőként jelenünk meg és pop-up csalival ránk vadásznak, sokszor nekünk sincs több eszünk, mint a halaknak. Könnyen bekapjuk a vonzónak tűnő „falatokat”, aztán viszont csak tátogunk, mint a szárazra vetett horgászzsákmány, és esetleg csak akkor jövünk rá, hogy valójában mekkora pontyok vagy sügérek voltunk.