2024. március 28., csütörtök

Az emlékezés kötelesség

Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek Keviben

A kevi Móra István Művelődési Egyesület szervezésében pénteken este megtartott megemlékezésen elsőként Perpauer Attila, az egyesület vezetője, majd Pataki Tibor, Zenta község képviselő-testületének alelnöke köszöntötte az igencsak szép számban összegyűlt közönséget.

A megemlékezést a helybeli gyermekek produkciói tették emelkedettebbé (Horváth Zsolt felvétele)

A megemlékezést a helybeli gyermekek produkciói tették emelkedettebbé (Horváth Zsolt felvétele)

– A magyarság százévente olyan tetteket hajt végre, amelyekre az egész világ felkapja a fejét – emelte ki beszéde elején Pataki Tibor, majd rámutatott, hogy ezek közül mégis a leghihetetlenebb hőstett az 1956-os forradalom volt. – A világban egy nép talpra állt, és azt mondta: Nem, mi magyarok nem! – fogalmazott Pataki Tibor, majd hozzáfűzte, a szovjet birodalom megtorpanása Budapesten kezdődött, és a magyar nemzet tiszta szívvel a lehető legtöbbet tette, vérrel írva a történelmét.

– A forradalom olyan állapot, amelyben percek alatt végbemegy az, amihez máskor évek, évtizedek szükségesek, a tét az emberhez méltó élet és a szabadság, és a magyarok beteltek a hazugság emészthetetlen maszlagjával, nekimentek felfordítani a hegyet és megfordítani a történelmet – idézte Fekete Istvánt az ünnepség szónoka, hangsúlyozva, a világ megtanulta, hogy nincs olyan hatalom, amely képes ellenállni az összefogásnak, a közösség együvé tartozásának és erejének, ugyanakkor a nemzetünk ezer év alatt megtanulta, hogy a szabadságról és a hazáról nem elég csak beszélni, harcolni is kell érte, és tenni kell érte a békés hétköznapjainkban is.

– Az emlékezés kötelesség. Az örökösök felelőssége, mert a történelem természete ilyen. Örökséget hagy, felelősséget helyez a késői nemzedékek vállára – hangsúlyozta beszéde végén Pataki Tibor, hozzáfűzve, azzal, hogy emlékezünk, egyben próbálunk méltó örökösei lenni azon hősöknek és áldozatoknak, akik hitték közösségük szabadságát és függetlenségét.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléke előtti tisztelgés jegyében életre hívott ünnepség folytatásában a kevi óvodásoknak és kisiskolásoknak, valamint a helyi művelődési egyesület csoportjainak a műsorát tekinthették meg az egybegyűltek.