SZLOVÉNIÁBAN, MAGYAROK KÖZÖTT (11.)

A hajómotorok mestere

Paraczky László

2019. június 25., 16:51

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Az adorjáni születésű Sárvári János 1960-ban, miután leszerelt a katonaságtól, az egykori Jugoszlávia egyik legnevesebb szlovén gyárában, a Litostrojban kapott mechanikusként munkát.

Felesége, Éva, aki egyébként zentai, első fiuk, Endre (1965) születését követően 1968-ban költözött férje után. Róbert 1969-ben, Attila pedig 1973-ban született. Onnantól pedig már biztosra vehető volt, hogy tartósan letelepedik a család a szlovén fővárosban. Ma már öt unoka boldog nagyszülei.

− Először a ljubljanai repülőtéren dolgoztam, de csak egy évig, onnan kerültem át a Litostrojba, majd tovább mentem, egészen Szingapúrig. Nagy, óceánjáró hajómotorok javításával foglalkoztam, és bejártam szinte az egész világot. 1979-től saját céget alapítottam, és öt dolgozóval folytattam ezt a kicsit sem könnyű, vagy inkább túl bonyolult szakmát – mondja János. Közben valószínűleg leolvassa rólam, hogy számomra teljesen ismeretlen a témakör, mert a folytatásban elmagyarázza, hogy a hajómotorokat nem a szárazföldre vontatott hajón javítják, hanem a vízen, mégpedig ott, ahol elromlik. Ezért kell olyan sokat utazni, repülőgéppel, helikopterrel, mert bizony a motor sokszor útközben romlik el, több ezer kilométerre a legközelebbi kikötőtől.

Sárvári János, Éva és Róbert (Paraczky László felvétele)

Sárvári János, Éva és Róbert (Paraczky László felvétele)

− Úgy kell elképzelni, hogy adva van az embernek egy 3 vagy akár 6-7 emeletes óceánjáró, teherszállító, és egy ,,meghajtó”, vagyis a több mint 1000 tonnás, 1000–80 000 lóerős motor, ami egyébként akkora, mint egy családi ház. Ez az óriási motor egyszerűen meghibásodik és leáll. Cseppet sem egyszerű feladat a helyszínre érni, és megállapítani, hogy mi a baj. Időhöz van kötve az ember, hiszen a hajón vagy utasok vannak, vagy 10–12 ezer, áruval megrakott konténer, akiket, vagy amiket a megadott időpontig be kell vinni a kikötőbe. Miután megállapítjuk a bajt, megrendeljük az alkatrészt, kicseréljük, és a lehető legrövidebb idő alatt beüzemeljük az óriási dízelmotorokat. A legtöbb esetben mire készen lettünk, már jelentették, hogy pár ezer kilométerrel arrébb is áll egy javításra váró hajó. Nagyon sokféle hajómotort ismerek, szinte a zúgásáról megállapítom, hogy mi a baj. Teljesen ismerem a holland, japán, koreai stb. gyártmányú óriásgépeket. Sok utazás és nagyon sok munka volt mindig, emiatt keveset voltam a családommal – magyarázta az immár 81 éves, a szlovén mellett pedig az angol és az orosz nyelvet is kiválóan beszélő mester.

A beszélgetésbe közben Éva néni is bekapcsolódik, és elmondja, hogy a zentai egészségügyi intézetben dolgozott. Szlovéniában először lakásban laktak, de ahogy nőttek a gyerekek, kinőtték a lakást, és 1974-ben elkezdték építeni a házat.

− Endre fiunk Zentán nősült, a felesége is magyar, három gyermekük van, és csak magyarul beszélnek. Attila fiunk már itt nősült, az ő családjukban inkább a szlovén nyelvet használják. Az unokák csak akkor beszélnek magyarul, amikor eljönnek hozzánk. Róbert velünk lakik, mi itthon csak magyarul beszélünk – sorolta a háziasszony. Mint mondta, a gyerekeket már ötéves koruktól szlovén nyelvű óvodába íratták, hogy tökéletesen megtanulják a nyelvet, odahaza pedig a Dnevnik napilapot olvasták, ő abból tanult meg szlovénul.

− A nyári szünetekben viszont mindannyian hazamentünk Zentára. A háborúig (1991-ig − a szerző megjegy.) nagyon jó volt az összeköttetés, hiszen a Vojvodina express naponta járt. Utána már hosszabb időt vett igénybe a hazajutási folyamat, de mentünk, mert a gyerekek nagyon szerettek odahaza. Azon kívül elég nagy a rokonság Zentán, és a férjem oldaláról is, Adorjánon és környékén, így néhány évvel ezelőttig, amíg megvolt a kocsink, rendszeresen jártunk haza. Az osztálytalálkozókra is mindig hazamentem. Itt viszont a szomszédasszonnyal voltunk évekig jóban, naponta összejártunk, a szlovén mellett pedig németül kommunikáltunk, mert anyai részről német gyökereim vannak. Már ő sincs itt, az idősek otthonába került, a házát pedig eladták – meséli Éva néni. Közben kiemeli, katolikus szellemben nevelték a gyerekeket, az unokákat is mind megkereszteltük.

A kérdésre, hogy mi hiányzik mostanában az életükből, János bácsi azonnal rávágja, hogy a szép magyar zene, különösen az eredeti magyar- és cigánynóták. Mert az egyedi és feledhetetlen. Szerinte, amit most játszanak, az már inkább műzene, és a hangzása is teljesen más.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Szerb Köztársaság Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztériuma.

(Folytatjuk)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége