Egy tudósnő szomorú életútja (26.)

Szerémség a XIX. század végén iparilag nagyon fejlett volt

Kovács Károly

2019. április 12., 11:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A fotó a századfordulón készült Csepelen, itt gyártották az Osztrák–Magyar Monarchia vasútjain közlekedő mozdonyokat

A titeli születésű  Mileva Marić Albert Einstein felesége volt 1903-tól 1919-ig. Hogyan küzdötte fel magát Mileva a tudósvilágba, milyen volt viszonya Einsteinnel, egyáltalán milyen volt életútja, megtudhatják folytatásos tárcánkból, melyet pénteki számainkban közlünk.

A berlini döntés után Milan kenéz elküldi első tárgyalóküldöttségét a bécsi udvar illetékeseihez, akik Szerbia nevében kereskedelmi megállapodást kötöttek az osztrák–magyar politikusokkal. E megállapodás részét képezte egy vasútvonalat kiépítése, a vasútépítésről szóló konvenciót 1880. március 22-én írták alá.

Miloš Marić számára 1889. nyara vidámságot és keserűséget is hozott. August Vidorral, Guido Pongratz Vrdniker Kohlenbergwerk in Agram nevű cégének főmérnökével ekkor már két éve dolgozott a Száva menti, Vrdnik–Ruma–Jarak vasútvonal építésén. Földmérést végzett a Kuduš folyó völgyében, 18,9 km hosszúságban, Ruma és Jarak között. A vasútvonal sínpárját a szabványos, megszokott keréktávolságon fektették le, mely a vrdniki szénbánya magántulajdonaként épült. És akkor, mint derült égből a villámcsapás, az Osztrák–Magyar Monarchia törvénybe foglalta azt, hogy az összes magánvasútvonalat államosítani kell! A Vasminiszter ragadványnéven ismert Baross Gábor, a magyar közlekedési tárca vezetője 1888. április 27-én írta alá ezt a törvényt. Vrdnik lakói 1889. július 4-én bevárták a Ruma irányából érkező vonatot, arra számítottak, hogy zágrábi vendégek érkeznek benne. Sokkolta őket a vonatban utazók névsora: köztük volt Guido Pongratz fia, Gusztáv, aki addigra már átvette az üzleti impérium vezetését, akárcsak egy népes, budapesti küldöttség. E küldöttséghez tartozott a leendő, vrdniki vasútállomás főnöke, pénztárosa, diszpécsere, a csapatban voltak melósok is: kőművesek, lakatosok és ácsok – ők fogják megépíteni a vasútállomás sablon szerinti épületét, ugyanolyanra, mint amilyeneket a Magyar Királyi Államvasutak építenek Magyarország-szerte. – És íme, a Fruška gorának ebben a földműveléssel-állattenyésztéssel foglalkozó vidékén is a fogatos civilizációt felváltotta a gőz és az iparosítás ereje – írta le a Vrdniki vonat című könyvében Željko Marković publicista, akit Vrdnik történelmének talán legjobb ismerőjeként tartanak számon. A szerző tíz könyvét szentelte a bányászatnak, a mérnököknek, a geológusoknak, a földmérőknek, számos könyvében foglalkozik a vrdniki munkástelepek mindennapjaival. Írt a Fruška gora-i bányák ekszploatációjáról, a fellendülésről és a hanyatlásról, a boldog napokról és a bányabalesetek sorozatáról is. Műveiben olvashatunk a vrdniki bánya 1968-ban történt, végleges elárasztásáról és bezárásáról, akárcsak a vasútállomás felrobbantásáról, amely az amerikai Kelly’s Heroes című, háborús filmben lett megörökítve. Az állomás eltakarítása után 1982-ben a vasúti vágányokat is felszedték. A monarchia déli vidékeinek és a Horvát Bánság Szerémségének ipari bummjára ma egy 4 kilométer hosszú sínpár emlékeztet, amely a rumai vasútállomástól vezet nyugat, majd észak felé, egészen a rumai, Voganj falu felé vezető utcáig. Teljesen lerombolták még az Európának ezen a tájain elsőként megépített hőerőműt is, amely Újvidék áramellátását is szolgálta. Eltüntették az utolsó, grandiózus bizonyítékát is annak, hogy Vajdaságnak ezen vidéke valamikor gazdag ipari hagyományt ápolt. Arra a tényre, hogy a Marić család Rumán élt 14 évig, egy omladozó, gondozatlan ház emlékeztet a Vasút utcában, akárcsak egy Mileva Marić emlékszoba a helyi Zmaj Jova Jovanović Általános Iskolában (amelynek talán a tudósnő nevét kellene viselnie?). A szoba annak állít emléket, hogy a kis Milica – sokan így becézték Milevát – az 1881/1882-es tanévben itt iratkozott be – 42 másik kislánnyal együtt – az általános leányiskolába, Jelena Stanojević tanítónő osztályába. Megmaradt tehát annak a vasútnak egy darabkája, amelyen Mileva Marić kislányként utazott, kibontakoztatta szárnyait, belekóstolt a tudományba, a matematikába és a fizikába. A ma 72 éves Radović Đorđe, akit Szerémség főpostásaként ismernek, arra emlékszik, hogy gyermekként az idős rumaiak a „hihetetlenül okos Milicáról” meséltek neki, és arról, hogy miként tudott bánni a számokkal. A nyugdíjas postás meséje szerint a kislány azt számolgatta, hogy a MÁV 814-es vonalán a vonat miért halad kétszer akkora sebességgel Rumától Vrdnikig, mint Vrdniktől Rumáig. A vonat kombinált szerelvény volt. A mozdonyt a MÁVAG gőzgépgyárában és a Manfréd Weiss-féle, budapesti acélgyárban gyártották, a 18,1 km hosszú szakaszon három utasvagont, és nagyjából tíz tehervagont vontatott oda, majd vissza. Az utaskocsik első és másodosztályú vagonok voltak, míg a tehervagonok rakománya a Vrdnik körüli szénbányák, nagyjából tíz tárnából felszínre hozott, kiváló minőségű szénből állt. Befolyásos és igencsak közkedvelt édesapjának köszönhetően Mileva jelen lehetett a szénbánya laboratóriumában, miközben a szakemberek a különböző, vrdniki szénminták kalóriaértékének meghatározásán dolgoztak. A legdrágább és legértékesebb szén a Gusztáv nevű tárnából került a felszínre, ez a bányaalagút a XIX. század végén már meghaladta a 200 méter mélységet. Az innen felhozott szén értéke megegyezettt a kőszén értékével, 5-7000 közöttire becsülték a kalóriaérték-indexét. A legsilányabb az a szén volt, amelyet „kapáltak”, pontosabban összelapátoltak a felszínen. Ez lignit, illetve barnaszén volt, amelyet háztartásokban használtak, a legolcsóbb volt, nagyjából 3000-es kalóriaindexszel.



Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége