2022. január 27., csütörtök

Szép munka volt, mester!

A magyarkanizsai vállalkozók egyesületének székhelyén bárki betekintést nyerhet a régi idők iparosainak mindennapjaiba

A magyarkanizsai vállalkozók egyesületének tagjai közel egy hónapja, éppen a községnapra időzítve nyitották meg kiállításukat.

Fejsztámer Róbert, Raffai Mária és Pejin Attila a kiállítás megnyitóján
Fejsztámer Róbert, Raffai Mária és Pejin Attila a kiállítás megnyitóján

A magyarkanizsai mesterek, mesterségek és kézműipar a 19–20. században című kiállítást időszakosra tervezték, de azóta is töretlen az érdeklődés iránta, és az egykori iparosok utódai folyamatosan érkeznek a letűnt korok mesterségeinek féltve őrzött tárgyaival. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy állandósítják a kiállítást, és a vállalkozók egyesületének székhelyén bárki betekinthet a régi idők mindennapjaiba, különösen az egykori iparosokéba. Cégtábláktól kezdve régi képeken át az iparosok által használt tárgyakig mindent felvonultatnak, ami nemcsak a hagyományőrzés szempontjából fontos, hanem akár példaértékkel is szolgálhat a ma emberének, hiszen régen is csak kemény munkával lehetett érvényesülni, és ma is ez az elsődleges a vállalkozókat tömörítő egyesület számára, ahogy azt az elnöktől, Raffai Máriától megtudtuk. A dolguk nem egyszerű, sok küzdelem van mögöttük, de természetesen a sikerek sem maradnak el.

– 1932-ben a magyarkanizsai iparosság összefogott, és önerőből megvásárolt egy magántulajdonban lévő házat tevékenységének biztosítására, mert akkor is az volt az elképzelés, hogy a gazdasági tevékenység és a tagság felkarolása mellett kulturális rendezvényeket is szervezzen. Téglajegyek néven összeadták a pénzt, és megvásárolták ezt az épületet, amelyet ma is használunk. Ez a komplett épület az akkori iparosság érdekeit szolgálta, mindaddig, míg 1964-ben először bérbe vették tőlünk az épület egy részét, a régi mozit, majd később átruházták az Univerzal kereskedelmi vállalatra, vagyis eladták. De a vállalkozók sosem adták el, csak eltulajdonították tőlük. Tizennégy éve teszünk azért, hogy újra birtokba vehessük, hiszen a kanizsai kisvállalkozók kulturális és egyéb rendezvények megtartását is szorgalmazzák. Annál is inkább szükségét éreztük ennek, mivel a létszámunk 60 főre duzzadt, és a tagok szívesen részt vettek volna a rendezvényeken. A maradék épületünkben csak 35 fős terem volt, amely szűknek bizonyult. Sokáig sikertelennek és reménytelennek tűnt a törekvésünk, de a mostani tulajdonos rendelkezésünkre bocsátotta az épületet. Öt évre kaptuk el, és ingyen használhatjuk, mi újítjuk fel, úgy, ahogy nekünk megfelel.

 

Milyen tevékenységeket folytatnak ebben az épületben jelenleg?

– Az első lépés a kiállításunk volt, amely régóta dédelgetett álma a vállalkozóknak. Szabó Imre kovácsmester elképzelése volt annak idején, mivel az iparosságra Kanizsán nagyon büszkék lehetünk, meg kell becsülnünk, és fel kell vonultatnunk az értékeinket. 1777 óta, a céhek megalakítása óta Kanizsán az iparosság mindennemű társadalmi körülmények között fennmaradt, és jelentős gazdasági szegmensét képezte a városnak. Fontosnak tartottuk, hogy méltó emléket állítsunk ezeknek az embereknek, akik nagymértékben hozzájárultak Kanizsa gazdasági fejlődéséhez, tekintélyéhez és a gyerekeik révén egy értelmiségi réteg kineveléséhez. Őszintén meghatódtam, amikor sorra érkeztek a családi ereklyék. Sokuk könnybe lábadt szemmel hozta az otthon évtizedeken át őrzött tárgyakat, szerszámokat, fényképeket. Örültek, hogy megbecsülést kapnak elődeik. A vállalkozók az adóterhek és a járulékok miatt nehéz helyzetben vannak, ez a réteg mindig komoly próbatétel előtt állt, mert általában egyszemélyes, családfenntartó vállalkozásokról volt szó. A valamikori termelő-szolgáltató vállalkozások java része mára átalakult szolgáltatóvá vagy kereskedelmivé, ami szomorú, mert tartunk tőle, hogy a szakmaiság kihal.

 

A nehéz helyzet ellenére mégis tevékenyek.

– Nagy akaraterő van a kisvállalkozókban, a túlélési politikájuk mindig vezérli őket, soha nem adják fel. A kivándorlás nagymértékben rányomja a bélyegét erre a rétegre is. A jó szakemberek és az utánpótlás már 80 százalékban külföldön van. Mi próbáltuk a kornak megfelelően megszervezni az átképzéseket, továbbképzéseket. Mire megteremtődtek a feltételek, az érdeklődők külföldre távoztak. Szeretnénk visszacsalogatni őket, mindent megpróbálunk, például pályázatok révén, akár át- és továbbképzések szervezésével is.

 

Néhány éve egy helyi, közismert vállalkozó, Rózsa Rózsa cukrász révén elkészült egy gazdagon illusztrált, nagy kutatást igénylő munka, az Iparosságunk története, amely bemutatja az egykori községbeli iparosokat. A múltból a jövőbe tekintve mit remélhetnek?

– Nagyon optimista vagyok, saját vállalkozásomból, saját példámból indulok ki. Kimondott iparoscsaládból származom, a nagyapám cipész, édesapám asztalos, édesanyám varró volt, én meg a virágok között érzem jól magam, egy évszázados rálátásom van arra, hogy egykoron hogyan értékelték őket. Én mindig azt mondom, hogy ha a mikrovállalkozások minőséget képviselnek, és megtalálják azt a piaci rést, ahol érvényesülni tudnak, mindig a közösségben gondolkodnak, akkor minőségi becsületes munkával megkapják az erkölcsi megbecsülést. Annál nagyobb elismerés nincs, mint amikor visszahalljuk azt a mondatot, amely a könyv végszava: Szép munka volt, mester!