2024. május 10., péntek

Szerbia, Belgrád, millió...

A napi sajtóban a leggyakrabban előforduló szavak

A Szerbia és a Belgrád szó szerepelt a legtöbbször az elmúlt évben a szerb sajtó hasábjain – derült ki a Ninamedia által végzett felmérésből. Az újvidéki vállalat a honi szerb napi sajtót vizsgálta, a 2017-ben megjelent újságokban kiemelt címeket figyelte meg.

A Srbija (Szerbia) szó több mint 18 ezerszer jelent meg, 25 százalékkal többször, mint 2016-ban, a Beograd (Belgrád) szó pedig 7626-szor. A harmadik, címben leggyakrabban használt szó a milion (millió).

A nevek közül Aleksandar Vučić nevét említették a legtöbbször, megelőzve Donal Trumpot és Vladimir Putyint is.

Gyakori szó az állam, az elnök és a SZHP rövidítés is, a gazdasági témákban pedig gyakran előfordult a millió, az euró és a dinár szó is. Földrajzzal és politikával kapcsolatos témákban a Szerbia, a Belgrád, illetve az Európa kifejezés emelkedett ki.

A sport terén gyakran említették a Zvezdát (mintegy 3740-szer), a Partizant (2319-szer), illetve Novak Đokovićot, akinek 1814-szer szerepelt a neve címben. Érdekesség, hogy társadalmi témák címeként gyakran használt szavak között szerepel a gyermekek, a gyilkosság és a letartóztatás is.

A korábbi évekhez képest egyre ritkábban emelik ki a Demokrata Pártot, a vízilabdát, a Szerbiai Demokrata Pártot, Barack Obamát, Bosznia-Hercegovinát és Bojan Pajtićot.

A Ninamedia az analízis során összesen 331799 címet vizsgált meg, 909-et naponta, és a legnagyobb szerb sajtót vette górcső alá: az Alot, a Blicet, a Danast, a Dnevniket, az Informert, a Kurirt, a Politikát, a Sportski žurnalt, a Srpski telegrafot és a Večernje novostit.