Két mázsa mag a madaraknak

csin

2017. december 20., 11:16

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet önkéntesei és néhány helybeli fiatal a hétvégén második alkalommal töltötte fel a madáretetőket Moholon a Tisza-parti akácosban.

Fotó: Csincsik Zsolt

Fotó: Csincsik Zsolt

A helyszínen található hat-hét madáretetőbe mintegy 200 kilogramm napraforgót, kölest és búzát töltöttek. Báity Ferenc, a Zöldike vezetője elmondta, hogy a szombati program az anyaországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre a magyarországi partnerszervezet, a túrkevei Giligán Természetvédelmi és Hagyományőrző Egyesület közreműködésével.

– Az etetőkbe napraforgót teszünk ki, főleg a cinegéknek, illetve kölest és búzát, amit szeretnék megköszönni a helybeli földműveseknek, akik összeadták a magvakat. A 200 kilogramm magból teszünk a négy nagy etetőbe és a két alsó etetőbe, illetve a talaj menti etetőkbe is rakunk eledelt a fácánoknak és a nyulaknak – magyarázta Báity Ferenc. – A vadon élő madaraknak szánjuk az eledelt, mert fontos szerepük van a természetben, és szeretnénk, ha minél több madár lenne a környéken. A kihelyezett magvak segítenek a madaraknak az áttelelésben, mert ilyenkor már kevés táplálékot találnak a természetben. Ezen a területen rendszeresen etetjük a madarakat, amelyek mostanra már elég jól ideszoktak. Az idén már második alkalommal rendeztünk madáretetést. Az első alkalommal 150 kilogramm magot öntöztünk szét, és ezt szeretnénk folytatni a jövőben is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége