2021. június 20., vasárnap

Nemet mondanak a nemre

A forradalom betört a National Geographic magazinba is, méghozzá nem is akármilyen forradalom, valamiféle idejétmúlt marxista duma az elnyomott osztályok felszabadításáról, hanem legmodernebb és (mondani sem kell) a leghaladóbb felszabadítóharc: a GENDER FORRADALOM!

A mesteri fotóiról ismert képes újság különkiadása nemet váltó, a látvány alapján nemileg nehezen beazonosítható kiskorúakról készített fényképekkel jelent meg. A januári szám a gender forradalom, a társadalmi nemi fordulat jegyében fogant, amit félreérthetetlenül tudomásunkra is hoz a különkiadás témájáról tájékoztató felirat a címoldalon: a GENDER REVOLUTION.

A Nyugaton a nyolcvanas években felbukkanó, az értelmiségi körökben villámgyorsan teret nyerő gender ideológia megkülönbözteti az ember biológiai és társadalmi nemét. (Az utóbbira kezdték el használni a nyelvi nemet jelölő angol gender szót.) Az elmélet szerint a biológiai nem adott, akárcsak a nemi szervek, a társadalmi nemet viszont a társadalom kényszeríti rá a gyerekre neveléssel és egyéb módszerekkel.

Ezen a ponton máris megtalálja az örök forradalmár a „felszabadítani valót”: fel kell szabadítani a gyereket a patriarchális társadalom elnyomó erőszakától, amely megfosztja őt a társadalmi nem-választás jogától, tehát attól, hogy szabadon lehessen leszbikus, meleg, transznemű, queer stb. A társadalmi nem ugyanis egyfajta szüntelenül alakuló, fluid tartalom, amint azt a forradalmi ideológia nagy neve, a magyarországi felmenőkkel is rendelkező amerikai posztstrukturalista filozófus, Judith Butler állítja. A társadalmi nemet szabad választás tárgyává kell tenni, ugyanakkor meg kell akadályozni, hogy a szülő, a tanító, a bölcsődei nevelő (bárki) lánynak kezelje a lányt és fiúnak a fiút. Majd ő eldönti, hogy micsoda. A társadalmi nemformák gazdag választéka áll előtte, amelyek „meghatározásában” az ideológia hívei – nem elírás – már az ötvenen túl tartanak. A hívek szerint a biológiai nemre utaló szópárokat (fiú-lány, apa-anya) is törölni kell a szótárból.

Az erőszakos és hangos kisebbség – a forradalmárok mindig kisebbséget képeznek a társadalmon belül – a gender ideológia szellemét tükröző oktatást-nevelést követel az állami intézményekben már a bölcsődéktől kezdve, és a családban is. Lobbierejükkel az elveiket tükröző és védelmező törvényeket hozatnak.

A National Geographic januári kiadásának címoldala

A gender ideológiára szükségtelen ennél több szót pazarolni, mert esetében sem a filozófiának vagy tudománynak álcázott elméleten, hanem a forradalmon, a valóságnak az eszméhez való hozzáigazításán van a hangsúly. Mint a forradalmaknál mindig. A posztmodern forradalmak esetében, amelynek a tipikus példája a gender forradalom, ezt a tényt csak azért kell kihangsúlyozni, mert ezek a legújabb generációs forradalmak másként működnek és ezért nehezebben ismerhetők fel. A gyökeres társadalmi átalakulást nem az „uralkodó osztály” megdöntésével kívánják megvalósítani, mint a „klasszikus” forradalmak, hanem az egyének gondolkodásának a mélyreható átalakításával. Úgy is kifejezhetnénk magunkat, hogy lent és nem fent akarnak győzedelmeskedni. Ebből kifolyólag működési logikájuk is fordított. A modern(nitás) forradalmárjai, a „klasszikus” forradalmárok az alulról induló munkát, az emberek meggyőzését, a közvélekedés gyökeres átalakítását a forradalmi terep előkészítésének tekintették, amelyet követhetett az alkalmas pillanatban a forradalmi harc, az erőszakos hatalomátvétel az „uralkodó osztály” elsöprésével vagy hatalmának a névlegessé tételével.

Tudni kell, hogy a királygyilkos francia forradalom eszmei előkészítését végző Voltaire-ék sem vetették meg a társadalom felülről induló átalakítását, a „felvilágosult” uralkodókat megdolgozó észmunkát, valamint a másként gondolkodók „eltakarítását” az intellektuális küzdőtérről a maró gúnnyal és a félreállítás egyéb változatos eszközeivel, mégsem ez volt a legjelentősebb hatású európai „klasszikus” forradalom igazi mozgatóereje. Így tettek, mert ezek a görögöktől fogva közkedvelt módszerek a bölcselők és az írók körében. Hivatásukat és természetüket a francia felvilágosodás vezéralakjai sem tagadhatták meg. A forradalmi terep előkészítését, az alulról induló munkát, az emberek meggyőzését egyébként sem ők, hanem az eszméik lelkes híveinek számító ügyvédek, orvosok, papok, újságírók, karikaturisták stb. végezték el. Az Enciklopédia szerkesztői és szerzői csak az „eszmegyártók” voltak.

A posztmodern forradalmárok ezzel szemben a forradalmi terep előkészítését felülről kezdik, lobbierejükkel, olykor harsány nyilvános fellépéseikkel kikényszerítik, hogy az aktuális hatalom nekik kedvező törvényeket hozzon és intézkedéseket tegyen. A politikai hatalom befolyásolásánál is fontosabb eszközük az értelmiségi elit megnyerése az eszméiknek, tisztában vannak ugyanis azzal, hogy az ember tekintélyelvű és mintakövető lény. A többség mindig azt a mintát igyekszik követni – különösen a számukra legfontosabb réteg, a fiatalság –, amelyet a felső réteg – az elismert tudósok, filozófusok, írók, médiaszereplők, filmsztárok, népszerű énekesek rétege – tár eléjük nyíltan vállalt világképével és életvitelével. Miután pedig a már törvényekkel is körülbástyázott eszméiknek megnyerik a fiatalokat és a középkorúak nagy részét, sőt az idősebbek közül is sokakat, azután már nem kell tenniük semmit, csak várni arra, hogy kihaljanak a régi értékvilágot még mindig őrző vén „dinoszauruszok” és hogy reménytelen kisebbségbe szoruljon az a makacsul kitartó maradék, amely sehogyan sem akarja elfogadni a „haladó” forradalmi eszméket. Így zajlik a felülről lefelé irányuló posztmodern forradalom.

Részben már ilyen volt a hatvanas években lendületet vett szexuális forradalom és a feminizmus is. (Az utóbbit ugyan nem szokás forradalomnak nevezni, pedig radikális változatában mindenképpen az.) Velük szemben az egy nemzedéknyi idővel később jelentkező gender forradalom már „vegytisztán” posztmodern forradalom, az ideológiája is az. A gender elmélet voltaképpen a nemiség dekonstrukciója.

Egyébiránt a posztmodern forradalmár módszere mindenben egyezik a klasszikus forradalmár módszerével és lényegi célja is ugyanaz: a társadalom gyökeres átalakítása, a valóság hozzáalakítása az ideológiához, a felszabadító eszméhez. Ennek során pedig az erőszak nemhogy megtűrt, hanem egyenesen kívánatos. Máshogyan nem is megy, merthogy a gondolkodó és szabad akaratú emberekből álló társadalom nem igazán veszi jó néven, hogy egy fellegekben járó, önjelölt messiások gyülekezetéből álló kisebbség minden harminc-negyven évben – így van ez Nyugaton a francia forradalom óta – fáradhatatlan hevülettel azon mesterkedik, hogy valamiféle légből kapott eszméhez alakítsa hozzá a társadalmat, fenekestől felforgatva eközben az egész közösség életét. A kéretlen „boldogítást és felszabadítást” csakis erőszakkal lehet lenyomni a másként gondolkodó vagy az életüket egyszerűen csak élni akaró emberek torkán.

A társadalmi átalakítás eltérő irányultságából adódik, hogy a posztmodern forradalmároknak elég az intellektuális erőszak különböző formáit alkalmazniuk, amelyeknek a tárháza az agresszív vitamódszertől a kigúnyoláson és a lejáratáson át a durva félreállításig igen széleskörű. A továbbiakat, amennyiben szükség van rájuk, már az állandó nyomásgyakorlás alatt tartott államra és bíróságra bízzák. (Ezt a mosom kezem módszert követte az inkvizíció is.)

A forradalmi ügyet szolgáló intellektuális erőszak csak formájában különbözik a véres forradalmi erőszaktól. Lényegét tekintve ugyanazt kívánja elérni ez is, az is: erővel rákényszeríteni az ellenkezést tanúsító embert, közösséget valaminek az elfogadására vagy véghezvitelére. Akár a megsemmisítése árán is.

Erről szólt a véres XX. század. Szemmel láthatólag erről fog szólni a XXI. század is. A forradalom már zajlik. Ezt tanúsítja a januári National Geographic címoldala is.