A halastó terített asztal a kárókatonák számára, ezért nem csoda, hogy az őszi madárvonulások alkalmával Észak-Európából ezrével érkező fekete halevő madarak éppen az alföldi halastavakat veszik célba.
Valójában, szám szerint hány kárókatona – kis és nagy kormorán – él, költ és telel a vajdasági vizeken? Az elmúlt telet megelőzően nem voltak alapos, az összes nagyobb álló- és folyóvizet felölelő felmérések, számlálások, amelyek alapján pontos képet kaphattunk volna a nálunk telelő kárókatonaállományról. Az újvidéki székhelyű Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület magára vállalta a januárban szokásos nemzetközi téli vízimadár-számlálást. Több mint 150 önkéntes madármegfigyelőt sikerült mozgósítani, ennek eredményeként nemcsak a vajdasági vizeken, hanem szűkebb Szerbia nagyobb folyóin és tározótavain is elvégezték a vízimadarak összeírását január 10-e és 20-a között. Impozáns eredmények születtek, közel 380000 vízimadarat vettek számba. A nagy és a kis kárókatonák száma meghaladta a 25000 egyedet, nagyjából fele-fele arányban.
Az elmúlt öt-hat évben Európában látványosan emelkedett a nagy, de főleg a kis kárókatonák száma. A magyarországi madarászkollégák több ezres csapatokról is beszámoltak, amelyek meglepik a halastavakat, és főleg a halivadékban tudnak érzékeny károkat okozni. A nemrég még vörös listás kis kárókatona állománya látványos gyarapodásnak indult. Jelentősebb számban eddig a Duna vajdasági alsó szakaszán levő szigeteken (Dubovac, Čibuklija, Žilava), valamint az óbecsei halastón költött 2007-ben és 2008-ban, de ezek a telepek nem haladták meg a 250–300 párt, a Temes menti halastavakat is számba véve, eddig mindössze 6-7 helyen próbált meg költeni.
Ami a nagy kárókatonát illeti, az ezredfordulón végzett felméréseink alapján Vajdaságban nagyobb telepei voltak a Császár-tavon 100, Pancsova mellett 450, Smederevonál a Duna-szigeten 80–110, míg Kladovo alatt, a Mala Vrbica szigeten kb. 300 pár költött.
A nagy kárókatonák 1994-ben megpróbálkoztak a költéssel a velebiti tározón (10–15 pár), és 2009-ben az óbecsei halastavon (10 pár) is. Az első költő nagy kárókatonák Vajdaságon kívül a Vlasina-tavon az ezredfordulón tűntek fel először, majd 2007-ben a Drinán is megtelepedett 50 pár. Ezekből az adatokból is leszűrhető, hogy a halastavakon komoly károkat okozó fekete seregek nem a mi madaraink, hanem az északról érkező, nálunk telelő ezres nagyságrendben felbukkanó madarak közül kerülnek ki. A halastavak számának növekedésével és ezzel a táplálékkínálat is megnőtt, és nem kell csodálkozni, hogy ennek arányban a nagy kárókatonák kiveszik a vámot a haltermésből.
Korábban a Kopácsi-réten végzett kutatások során a természetvédelmi szakemberek behatóan foglalkoztak a kárókatonák táplálkozásával. Megállapították, hogy a felvett táplálék 83 százalékát dévérkeszeg, karikakeszeg, bodorka és vörösszárnyú alkotta, a piacképes hal részaránya mindössze kilenc százalék volt. A fiókanevelés időszakában a halfogyasztás 700 gramm volt, ezt követően 430 grammra csökkent egyedenként. A madarak étlapján 14 halfaj szerepelt. Méretük 7 és 33 centiméter között alakult, leggyakrabban 9-13 cm volt. Úgyszintén megállapították, hogy a kárókatonák zsákmánya nem fajspecifikus, ezért minden helyben található halfaj szerepel benne.
Az ilyen adatfelsorolás nagy általánosságban akár megnyugtatónak is tekinthető. A vizeinken áttelelő rajok falánksága azonban egyre inkább rámutat arra, hogy a szóban forgó madár védettsége immár indokolatlan. Védettség alá ugyanis akkor helyezték, amikor kevés volt belőle. Ma már ez nem áll fenn, ellenkezőleg, tömegessége más fajok számára jelent komoly veszélyt. Legkirívóbb példája ennek a Drina-vidék, ahol a kis mélység és az áttetsző víz miatt semmi sem gátolja zsákmányszerzésében. Mivel védett, még a halastavakon sem ritkítható. A vidék halőrei szerint a módszeresen begyűjtött orvhalászszerszámokba akadt kárókatonák gyomrából szokatlanul nagy, elsőrendű haszonhalak kerülnek elő. Olyan példányok, amelyeknek zsákmányolásáért a horgászt szigorúan megbüntetnék. Forgalomba kerültek olyan hipotézisek, melyek szerint a kárókatonák sikeres visszatérése életvitelük módosulásával magyarázható, ezen belül a nagyobb falatokra való szakosodás is szerepet játszik.
A kárókatonáknak a szakemberek által veszélytelennek minősített ténykedése egyre kevésbé látszik annak. Ezért mind többen – már nem csak a horgászok – szorgalmazzák az állományszabályozó intézkedéseket. Bárhogyan is alakulnak majd a dolgok, már most kötelezően tényként kell kezelni, hogy távoli vidékek kárókatonái a mi halállományunkon telelnek át.
