2026. április 6., hétfő


Keresés: 摩恩电气 2026年1月15日 最新公告 股权激励进展 (10000 találat)

A sokoldalú újságíró, szerkesztő és lapkiadó

Idén ünnepli fennállásának nyolcvanadik évfordulóját a Magyar Szó. A különleges jubileum alkalmából az egész év folyamán számos újítással, illetve kisebb-nagyobb meglepetéssel készülünk olvasóink számára.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.314329/A-sokoldalu-ujsagiro-szerkeszto-es-lapkiado
A „dolgozó ember felszabadításának és a társadalom humanizálásának” a szolgálatában 1944–1989

5. rész 1944-ben az új jugoszláv hatalom a maga szempontjából kellően körültekintő volt, amikor a magyar napilap szerkesztését az általa kiválasztott négy emberre bízta.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.314355/A-dolgozo-ember-felszabaditasanak-es-a-tarsadalom-humanizalasanak-a-szolgalataban-1944-1989
Közösen ünnepelték a Pro Urbe díjat

Három és fél éve folyamatos közös munka áll az Egymásért Egyesület mögött. Olyan hölgyek a tagjai, akik a rák ellen küzdenek, illetve már legyőzték a borzalmas kórt.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.314346/Kozosen-unnepeltek-a-Pro-Urbe-dijat
Készülődés a nemzetközi robotikavetélkedőre

Pénteken tartották meg a 2. Összetartó tábort, amelynek a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.314345/Keszulodes-a-nemzetkozi-robotikavetelkedore
Még szeptemberben is lehet jelentkezni az Emmausz Kollégiumba

Szeptember 1-jén megnyitotta ajtaját a muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Ebben a tanévben 37 kollégistájuk lesz, de még van szabad hely, ezért szeptemberben is várják az új kollégisták jelentkezését.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagybecskerek/a.314336/Meg-szeptemberben-is-lehet-jelentkezni-az-Emmausz-Kollegiumba
Együtt a növekedésért

A Connect+Grow üzleti konferencia a vajdasági magyar vállalkozók kiemelt éves gazdasági eseménye, melyet az idén szeptember 19-e és 20-a között tartanak meg Palicson a Vigadóban a vajdasági magyar vállalkozói közösség kiemelt

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.314338/Egyutt-a-novekedesert
Az igazi turizmus akkor kezdődik, amikor a látogatók visszatérnek

A szabadkai Dankó Dénes teljesen véletlenül, előzetes elhatározás nélkül került a turizmus világába, azonban mindig is benne rejtőzött a vállalkozói szellem. A szakmai ranglétrán lépésről lépésre haladt felfelé.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.314331/Az-igazi-turizmus-akkor-kezdodik-amikor-a-latogatok-visszaternek
Borislava Perić Ranković második ezüstérmét szerezte meg Párizsban

A szerb para-asztaliteniszező, Borislava Perić Ranković ezüstérmet szerzett a párizsi paralimpiai játékokon, miután a döntőben 3:1 arányban vereséget szenvedett a német Sandra Mikolaschek ellen. Az óbecsei születésű sportolónő

http://www.magyarszo.rs/sport/asztalitenisz/a.314318/Borislava-Peric-Rankovic-masodik-ezustermet-szerezte-meg-Parizsban
Szigetvári Szulejmán-kutatások

Magyarországon korábban még sosem feltárt, a középkori török elit körében használatos aranyozott evőeszközök is előkerültek az I. Szulejmán szultán szigetvári, turbéki mauzóleuma körül az idén nyáron újraindult terepi

http://www.magyarszo.rs/kultura/a.314311/Szigetvari-Szulejman-kutatasok
Magyar győzelem a rajton

Az U19-es emléktorna 1. fordulójában a magyar válogatott kétgólos győzelmet aratott Szerbia felett, habár a szerbek veszélyesebben játszottak, de a befejezéseknél pontatlannak bizonyultak.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.314280/Magyar-gyozelem-a-rajton
Egy röpte után fordult a kocka

A US Open női döntőjében szombaton este a nemrég Cincinnatiben vívott döntő ismétlése, a fehérorosz Arina Szabalenka és az amerikai Jessica Pegula rangadója következik. Új New York-i bajnokot avatnak, viszont Szabalenka a harmadik –

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.314277/Egy-ropte-utan-fordult-a-kocka
Állandósult Világos jó formája

A priboji stadionban lezajlott Szerbia egyik legnagyobb nemzetközi atlétikai viadala, a challenger besorolású Vlado Pivljanin-emlékverseny. A megmérettetésen ezúttal is komoly nemzetközi mezőny gyűlt össze, a legnagyobb érdeklődés a

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314275/Allandosult-Vilagos-jo-formaja
Kezdődhet a munka

Ahogyan valamennyi tanintézményében, úgy a pacséri Moša Pijade Általános Iskolában is ünnepélyesen fogadták az elsősöket és a szüleiket. Méhészkei Kiss Gizella igazgatónő kitartó munkavégzésre kérte a gyerekeket, és hogy

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.314288/Kezdodhet-a-munka
Magyar éremeső Párizsban

Csütörtökön igazán jó napot zártak a magyar versenyzők Párizsban, Ekler Luca távolugrásban szerzett aranyérme után később még három medált gyűjtöttek a delegáció tagjai. A legfényesebbet a 400 méteres gyorsúszásban egy

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314276/Magyar-eremeso-Parizsban
Tizenhetedszer is Hagyományőrző napok

A kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ szervezésében ma, szeptember 7-én, a Gödör városrészben sportpályáin kerül megrendezésre a 17. Hagyományőrző napok rendezvény.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.314333/Tizenhetedszer-is-Hagyomanyorzo-napok
Hétvégi sportajánló

SZOMBAT AUTÓSPORT 12.00, Arena Premium 1, 16.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314279/Hetvegi-sportajanlo
Visszatért a merénylet helyszínére a szlovák kormányfő

Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak eszköz volt valakinek a kezében – a szlovák kormányfő erről

http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.314270/Visszatert-a-merenylet-helyszinere-a-szlovak-kormanyfo
Sok nagy kicsire megy

A globális nettó pénzügyi vagyon (amely nem tartalmazza az olyan eszközöket, mint a termőföld vagy a lakóingatlan) majdnem hét százalékkal, 275 ezer milliárd dollárra nőtt tavaly az előző évhez képest. A leggyorsabb emelkedéssel, több mint ötvenszázalékossal ismét Észak-Amerika büszkélkedhetett.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.314265/Sok-nagy-kicsire-megy
Kelemen Hunort indítja az RMDSZ a romániai államfőválasztáson

Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a november-decemberi romániai államfőválasztáson – döntött a szövetség belső „parlamentje", a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT)

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.314262/Kelemen-Hunort-inditja-az-RMDSZ-a-romaniai-allamfovalasztason
„Emlékszik-e még Szuboticára?”

Az idei városnapon Horváth Károly, ismertebb nevén Charlie lépett fel. A Liszt Ferenc-díjas énekes jellegzetes hangján több évtizedes legendás karrierje során főleg jazz és blues számokat énekelt, és énekel a mai napig.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.314257/Emlekszik-e-meg-Szuboticara
Moholról a doroszlói Mária-kegyhelyre

Moholról harmincegy éve a katolikus hívek egy csoportja rendszeresen gyalogosan is elzarándokol a doroszlói Mária-kegyhelyre, ahol részt vesznek a szeptember 8-ai kisboldogasszonyi búcsún. Az idei búcsúra péntek kora reggeli indult el a

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.314252/Moholrol-a-doroszloi-Maria-kegyhelyre
Olcsóbb lett a benzin

Az elkövetkező hét napban az eurodízel literjéért 194 dinárt, míg a benzinért 179 dinárt kérhetnek el a szerbiai töltőállomásokon. Az előző heti értékekhez képest a gázolaj ára változatlan maradt, míg a benziné literenként

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.314251/Olcsobb-lett-a-benzin
Đukić végül ötödik

A spanyol Pontevedrában zajló U20-as világbajnokságon a szerbiai kötöttfogású különítménynek végül nem sikerült éremhez jutnia. Erre utolsónak a 97 kg-os Branko Đukićnak volt esélye, aki viszont a bronzmeccsen 7:3-ra kikapott az

http://www.magyarszo.rs/sport/kuzdosportok/a.314225/Dukic-vegul-otodik
Pótjegy, nem büntetés

Szeptember 1-jétől megdrágultak a vonatjegyek, de azok, akik a Srbijavoz mobilalkalmazásán keresztül vesznek jegyet, az eddigi 5 helyett, 10 százalékos kedvezményt kapnak. Azokkal viszont, akik jegy nélkül szállnak fel a vonatra, a

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.314226/Potjegy-nem-buntetes
Melbourne bajnokai New Yorkban duplázhatnak

New Yorkban kialakult a US Open elődöntőjének mezőnye. A nagy tornák korábbi bajnokai közül csupán az Australian Open idei győztesei, Jannik Sinner és Arina Szabalenka maradtak állva, és 2-2 győzelemre járnak a 2024-es duplázástól.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.314224/Melbourne-bajnokai-New-Yorkban-duplazhatnak
Nyolcvanezer tanulót érint

Országossá válik a nemzeti emlékezetpedagógiai program – jelentette be a szerdai budapesti sajtótájékoztatón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Ismertetés szerint a kezdeményezés a 7.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.314242/Nyolcvanezer-tanulot-erint
Pénteki sportajánló

KERÉKPÁROZÁS 14.30, Eurosport 1: Vuelta a España, 19.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314223/Penteki-sportajanlo
Kicsikart döntetlen

A szerb labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent harcolt ki az aktuális Európa-bajnok spanyol válogatott ellen Belgrádban, a Nemzetek Ligája 2024/2025-ös idényének csütörtöki első fordulós mérkőzésén az A divízióban.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.314240/Kicsikart-dontetlen
Konkoly Zsófia aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban

Az úszó Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön az S9-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. A 22 éves pécsi versenyző – aki egy hete 400 gyorson is nyert Párizsban - a délelőtti

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314232/Konkoly-Zsofia-aranyermes-200-meteres-vegyesuszasban
Ünnepi hangulat a Tisza-parton

A városnapi rendezvénysorozat részeként csütörtökön délután a zentai Kiszsinagógában a Giovani Artisti Vonósnégyes és a Mesélő Zenekar zenés, táncos produkciójára várták a gyerekeket és szüleiket. Az épület zsúfolásig

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.314222/Unnepi-hangulat-a-Tisza-parton
Cseppenként

Apró, töpörödött öregasszony kék szegélyű, fehér száriban. Arcára mély barázdákat nyomott a tengernyi szenvedés és nyomor, amellyel hosszú éveken át élt együtt. Első ránézésre nem sokban különbözik a társadalom legaljára szorultaktól, azoktól a szerencsétlen sorsú embertársaitól, akik között és akikért élete nagy részében dolgozott. Tartása egyenes, földöntúli mosolya tükrözi lelke kiapadhatatlan gazdagságát, az embertársai iránt érzett végtelen szeretetet, a tenni, segíteni akarást. Soha más ja

http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.314211/Cseppenkent
A sorkatonaságról húsz nap múlva

Aleksandar Vučić államfő  a gučevoi hadgyakorlaton csütörtökön bejelentette, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetéséről is zárótárgyalást folytat. A következő 20 napban döntés is születik, ami már a

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.314219/A-sorkatonasagrol-husz-nap-mulva
Ha nyár, akkor fesztivál!

A nyár valakinek a tengert, valakinek a szabadságot és van, akinek a fesztiválszezont jelenti. A környező országokban, akárcsak Szerbiában, azon belül pedig Vajdaságban is számos kiváló fesztivál található. A környékünkön természetesen az EXIT fesztivál számít a legnagyobbnak, de közel van még a szegedi SZIN, illetve mellettük itt vannak a kisebb és jobban megfizethetők is, mint az oromi Malomfesztivál, a topolyai Lake Fest vagy a zentai Green Future. Ezek a rendezvények általában igyekeznek min

http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.314209/Ha-nyar-akkor-fesztival
Jobb feltételek az új tanévben

A horgosi Kárász Karolina Általános Iskola új és modern környezetben várta a diákokat az iskolakezdésre. Az új digitális eszközöket, a bútorok felújítását és a biztonsági rendszer fejlesztését a NIS kőolajipari vállalat

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.314218/Jobb-feltetelek-az-uj-tanevben
Biztonságos és fogyasztható a víz

Kedden sajtótájékoztatót hívtak össze a nagykikindai vízgyárban, ugyanis az utóbbi időszakban olyan híresztelések láttak napvilágot, melyek szerint az ivóvíz fogyasztása és használata nem biztonságos. A sajtótájékoztatón dr.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.314210/Biztonsagos-es-fogyaszthato-a-viz
„Ez nem egy demagóg, populista akció”

– Nem szimbolikus összegű megtakarítás az, amit a Legjobb ár akció kínál, az árleszállítás nem kis arányú – folytatta a kormány legújabb gazdasági intézkedésének népszerűsítését tegnap Tomislav Momirović kereskedelmi miniszter. Obrenovacon, a Maxi üzletlánc egyik boltjában bekapcsolt kamerák és mikrofonok előtt kérte fel a polgárokat, látogassanak el a kiskereskedésekbe, amelyekben szeptember 1-je óta 81 féle „legjobb árú” termék közül válogathatnak, és „győződjenek meg arról, hogy ez nem egy de

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.314204/Ez-nem-egy-demagog-populista-akcio
Odaítélték Zenta község nyilvános elismeréseit

A zentai községi képviselő-testület csütörtökön délelőtt megtartotta a harmadik rendes ülését, amelyen 15 napirendi pontot tárgyaltak meg. Az egyik legfontosabb volt, hogy odaítélték a város legrangosabb nyilvános elismeréseit

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.314216/Odaiteltek-Zenta-kozseg-nyilvanos-elismereseit
Táncra fel!

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör modern tánc csoportja a 2024/25-ös évadra tagtoborzást szervez Óbecsén és Bácsföldváron a táncoslábú-, illetve táncolni vágyó fiúk és lányok számára. – A táncpróbákat Óbecsén

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.314208/Tancra-fel
Télen-nyáron vízen

Aki a Palicsi-tó partján járt, bizonyára felfigyelt a sétány mellett lévő kikötőre, ahol kisebb-nagyobb vitorlás hajók és egyéb vízi járművek ringanak a vízen. Ezek egyike a Lara nevet viseli, és kapitánya, Dubicsanac Attila

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.314470/Telen-nyaron-vizen
Az amerikaiak tökéletes éjszakája

Messze még a serlegosztás, ám a vendéglátóknak máris akadt okuk az ünneplésre. A US Openen kedden éjszaka a negyeddöntő két-két meccse volt műsoron, a csatákban három amerikai volt érdekelt, és mindhárom bejutott az elődöntőbe.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.314173/Az-amerikaiak-tokeletes-ejszakaja
Étel- és életművészet, avagy a lakodalmi cukortorta „hangulata”

Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, (p)illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.314466/Etel-es-eletmuveszet-avagy-a-lakodalmi-cukortorta-hangulata
Látogasson el családjával a Palicsi Állatkertbe!

A Magyar Szó Online csapata újabb meglepetéssel szeretne kedveskedni Olvasóinak!  Ez alkalommal három családi belépőjegyet sorsolunk ki a Palicsi Állatkertbe.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.314200/Latogasson-el-csaladjaval-a-Palicsi-Allatkertbe
Fele zöld, fele üres

Szakértők szerint az aszály felgyorsította a kukorica betakarítását, a hozamok 20–50 százalékkal alacsonyabbak. A készletek azonban felhalmozódtak, ami annyit jelent, hogy exportra is jut.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.314206/Fele-zold-fele-ures
December 15-én nyitják meg a Šabac–Loznica gyorsforgalmi utat

Aleksandar Vučić elnök ma bejelentette, hogy december 15-én megnyitják a Šabac–Loznica gyorsforgalmi utat, amely 54,5 kilométer hosszú lesz. Vučić, miközben Podrinje térségébe látogatva ellenőrizte az út építési munkálatait,

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.314199/December-15-en-nyitjak-meg-a-Sabac-Loznica-gyorsforgalmi-utat
Soler édes szenvedése

Parádés etappal kezdődött a Vuelta harmadik, utolsó hete, amelyen eldől, vajon Ben O’Connor képes lesz-e a várakozásokkal szemben megőrizni a piros trikót, vagy valamelyik kihívója, mindenekelőtt a korábbi háromszoros győztes

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314176/Soler-edes-szenvedese
Kezdődhet a városi park rendezése Topolyán

Hamarosan megkezdődhet a topolyai városi park rendezése. Topolya község önkormányzata sikeresen pályázott egy IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, így a pénzeszközök zömét sikerült bebiztosítani.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.314190/Kezdodhet-a-varosi-park-rendezese-Topolyan
Csütörtöki sportajánló

ATLÉTIKA 20.00, M4 Sport, Sportklub 3: Gyémánt Liga, Zürich.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314171/Csutortoki-sportajanlo
Minden eddigi rekord megdőlt

A múlt hónapban a nemzeti légitársaság a rendes és charter járatokon összesen 558.524 utast szállított, ami rekordnak számít és 4,7 százalékos növekedést jelent a múlt év augusztusához viszonyítva – közölte az Air Serbia, és kiemelte, hogy amióta ezen a néven működik a légiforgalmi cég, ekkora utasszámot még egyetlen hónapban sem jegyeztek.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.314179/Minden-eddigi-rekord-megdolt
Kétmilliárd eurós vasútfelújítás

A Belgrád–Bar vasútvonal szerbiai szakaszának felújítása 1,5-2 milliárd euróba kerül majd, jelentette be tegnap Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Nyilatkozatában emlékeztetett arra, Szerbia és

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.314174/Ketmilliard-euros-vasutfelujitas
Kiírták a Tóth Isaszegi Irén Alapítvány ösztöndíj pályázatot

A 2024/2025-ös tanévre szóló tanulmányi pályázatra a vajdasági középiskolák magyar nyelvű osztályaiban tanuló kiemelkedően tehetséges, hátrányos szociális helyzetben lévő diákok jelentkezhetnek, akik a 2023/2024-es tanévben

http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.314154/Kiirtak-a-Toth-Isaszegi-Iren-Alapitvany-osztondij-palyazatot
A tudásszerzés hosszú útján

Az iskolakezdés mindig különleges alkalom a gyerekek számára. A szülők is bizonyára várják szeptember 1-jét, annak ellenére, hogy nem kis kiadással jár a tanszerek beszerzése.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.314119/A-tudasszerzes-hosszu-utjan
Táskaszentelés Szenttamáson

A szenttamási gyerekek nemcsak az iskolában nyithatták meg az idei tanévet, hanem Isten segítségét is kérhették az új évre, ugyanis szeptember 1-jén, a templomban, a 18 órai mise keretében megáldották és megszentelték a tanulókat,

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.314142/Taskaszenteles-Szenttamason
Illésé a második magyar érem

Illés Fanni révén megszületett a magyar delegáció második érme a párizsi paralimpián. Az első dobogós Konkoly Zsófiához hasonlóan Illés is az úszók között jeleskedett, az SB4-es kategória 100 méteres mellúszószámában zárt

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314122/Illese-a-masodik-magyar-erem
Elhunyt Borisav Bora Đorđević

Elhunyt Borisav Bora Đorđević szerb rockzenész. A 72 éves zenészlegenda halálhírét egykori zenekara, a Riblja Čorba is megerősítette.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.314136/Elhunyt-Borisav-Bora-Dordevic
A jövőjüket is együtt fogják építeni

Az elmúlt napokban Vajdaság-szerte beiskolázási ajándékcsomagokat osztottak ki a magyar osztályokba beiratkozó elsősöknek. A tanszercsomagot 2011 óta a Magyar Nemzeti Tanács biztosítja Magyarország Kormányának támogatásával, a

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.314135/A-jovojuket-is-egyutt-fogjak-epiteni
Anyanyelven a legmagasabb színvonalon

Tegnap Tomislav Žigmanov, emberi és kisebbségi jogokért, valamint társadalmi párbeszédért felelős miniszter és Jerasz Anikó oktatási államtitkár a tanévkezdés kapcsán két olyan oktatási intézménybe – a szabadkai Majsai Úti

http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.314128/Anyanyelven-a-legmagasabb-szinvonalon
Harmadszor is ötjátszmás?

A sorsolás nagyon kedvelhet egyes párharcokat. Már a torna elején megjegyeztük, hogy az idei nagy tornákon a lehető négyből három-három alkalommal játszották a Paolini–Andreescu és a Đoković–Popyrin meccset, és most ugyancsak az

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.314121/Harmadszor-is-otjatszmas
Szerdai sportajánló

KERÉKPÁROZÁS 14.30, Eurosport 1: Vuelta a España, 17.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314120/Szerdai-sportajanlo
A lázadó ellenzéki

Vuk Drašković a napokban lemondott a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) éléről. Helyére a párt Aleksandar Cvetkovićot választotta új elnökének. Vuk Drašković a kilencvenes évek talán legkarakánabb szerb politikusa volt.

http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.314162/A-lazado-ellenzeki
Borutca a Topolyai Napokon

Megjelent a Topolyai Napok rendezvénysorozat programja. Az idén is színes és színvonalas programra számíthatnak az érdeklődők.

http://www.magyarszo.rs/kultura/szorakozas/a.314080/Borutca-a-Topolyai-Napokon
Nyerjen egy felejthetetlen élményt!

A Magyar Szó Online csapata ismét egy különleges meglepetéssel készült a kikapcsolódni vágyó Olvasói számára. Ezúttal három darab, két fő részére szóló, fél órás sétahajókázást sorsolunk ki a Palicsi-tavon, a Lara

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.314101/Nyerjen-egy-felejthetetlen-elmenyt
A novella jegyében Szenttamáson

A szenttamási Gion Nándor Emlékházban augusztus 31-én hirdették ki az idei novellapályázat eredményeit. A bírálóbizottság – Antalovics Péter költő, újságíró, Bordás Győző prózaíró, kritikus, Piszár Ágnes kritikus,

http://www.magyarszo.rs/kultura/irodalom/a.314077/A-novella-jegyeben-Szenttamason
Egy kisfiú született a városnapon

A hagyományokhoz híven Szabadka Város képviselői tegnap meglátogatták a Szabadkai Közkórház szülészeti osztályát, és megajándékozták a város napján született csecsemőt és édesanyját. Dr.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.314093/Egy-kisfiu-szuletett-a-varosnapon
Püspöki szentmise Versecen és Borcsán

A Nagybecskereki Egyházmegye közleménye szerint Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én szombaton 17 órakor ünnepi püspöki szentmisét tart  msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök a Verseci

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.314089/Puspoki-szentmise-Versecen-es-Borcsan
Sikeres a modellváltás

A modellváltás következtében több mint háromezerrel nőtt a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt képzéseken részt vevő hallgatók létszáma – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.314086/Sikeres-a-modellvaltas
Egy kereskedelmi lánc tulajdonosa a Legjobb ár akcióról

Szeptember 1-jétől Szerbiában 2.500 kiskereskedelmi egységben zajlik a Legjobb ár akció, amely során 81 kategóriában 700 termék ára csökkent.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.314073/Egy-kereskedelmi-lanc-tulajdonosa-a-Legjobb-ar-akciorol
Illés Fanni: Nekem ez az ezüst arannyal ér fel!

Illés Fanni rendkívül boldogan nyilatkozott az után, hogy mindössze négy századmásodperccel lemaradva a címvédésről ezüstérmet szerzett 100 méteres mellúszásban az SB4-es kategóriában, a párizsi paralimpia mai versenynapján. –

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314070/Illes-Fanni-Nekem-ez-az-ezust-arannyal-er-fel
Tanszercsomag és iskolatáska az elsősöknek

A Magyar Nemzeti Tanács nevében Rigó Pál Zsófia alelnök, Lajkó Szilvia, a kulturális bizottság tagja és Lakatos Adrián, a nyelvhasználati bizottság elnöke adta át Ada községben a magyar nyelven tanuló elsős kisdiákoknak az

http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.314069/Tanszercsomag-es-iskolataska-az-elsosoknek
Svédország azt ajánlja, hogy a szülők ne engedjék képernyőhöz a két év alatti gyerekeket

A két év alatti gyerekeket a szülők ne engedjék a tévé-, okostelefon- és a számítógép képernyője, kijelzője elé – tanácsolták a svéd hatóságok hétfőn, amikor ismertették ajánlásaikat arról, hogy a gyerekek mennyi időt tölthetnek képernyő előtt.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.314057/Svedorszag-azt-ajanlja-hogy-a-szulok-ne-engedjek-kepernyohoz-a-ket-ev-alatti-gyerekeket
Illés Fanni a második idővel döntős

A címvédő Illés Fanni a második legjobb időt érte el a délelőtti előfutamban, ezzel bejutott az esti döntőben az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában a párizsi paralimpia hétfői versenynapján. Az ötödször

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314053/Illes-Fanni-a-masodik-idovel-dontos
Szeptemberi láz

Csiling-giling, irka, tábla Fiúk, lányok, iskolába! Csiling-giling, ébredjetek!

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/uveggolyo/a.314406/Szeptemberi-laz
Ünnepélyes tanévnyitó az adai iskolában

Az adai Cseh Károly Általános Iskola központi épületénél hétfőn reggel Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.314052/Unnepelyes-tanevnyito-az-adai-iskolaban
Termékeny év

A szenttamási Gion Nándor Emlékház az idén tizenkettedik alkalommal hirdetett szépirodalmi pályázatot február 1-jén, az író születésnapján. A pályázatra a megadott határidőig, június 1-jéig 71 novella érkezett Magyarországról

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.314042/Termekeny-ev
A TSC hazai pályán alulmaradt a lučani Mladost ellen

A Szerb Szuperliga 7. fordulójában hazai pályán kapott ki 2:1-re a TSC a lučani Mladost ellen. A topolyai labdarúgók 40 percet emberelőnyben játszottak és egy büntetőt is kihagytak. 

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.314051/A-TSC-hazai-palyan-alulmaradt-a-lucani-Mladost-ellen
Drágább a vonatjegy

Szeptember 1-jén, vasárnap, a Srbijavoz vasúti közvállalat korábbi bejelentésével összhangban, emelkedett a vonatjegyek ára. Azoknak, akik mobiltelefonos alkalmazáson keresztül váltanak jegyet, 10 százalékos kedvezményt hagynak

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.314040/Dragabb-a-vonatjegy
A fiatalok sikere a nemzet sikere

A 2024/25-ös köznevelési és szakképzési tanévet Dunakeszin nyitotta meg ünnepélyes keretek között Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.314039/A-fiatalok-sikere-a-nemzet-sikere
Búcsúztattuk a nyári fesztiválszezont Szegeden

Szeged koronát tett az idei fesztiválszezonra: a Coca-Cola SZIN közönsége négy napon át élvezte a nyár utolsó nagy buliját. A Szegedi Ifjúsági Napok évről évre töretlen népszerűségnek örvend, a zárónapon már ki kellett tenni a

http://www.magyarszo.rs/kultura/zene/a.314033/Bucsuztattuk-a-nyari-fesztivalszezont-Szegeden
A „dolgozó ember felszabadításának és a társadalom humanizálásának” a szolgálatában 1944–1989

4. rész @k = Az osztályharc elkötelezettjei Hogy az osztályharc fegyelmezett alattvalókat követel, azt ismételten kiemelte a lap igen hangzatos, A Vajdaság magyarsága kíméletlenül leszámol a soraiban bujkáló fasisztákkal című

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.314028/A-dolgozo-ember-felszabaditasanak-es-a-tarsadalom-humanizalasanak-a-szolgalataban-1944-1989
Otthon ötöt kapott a TSC

A TSC az Európa-liga rájátszásában hazai pályán is vereséget szenvedett a Makkabitól, így a Konferencia Liga csoportkörében folytatja a nemzetközi szereplést. Dean Klafurić együttese a szombathelyi 0:3 után Topolyán 1:5-tel zárt,

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.314023/Otthon-otot-kapott-a-TSC
Még egy kicsit zavaros az új rendszer

Monacóban csütörtökön este vontatott és elég átláthatatlan módon kisorsolták a BL-ben induló csapatok ellenfeleit. A sorsolást megelőzően Aleksander Čeferin átadta az elnöki különdíjat Gianluigi Buffonnak, Cristiano Ronaldo pedig

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.314022/Meg-egy-kicsit-zavaros-az-uj-rendszer
Roglič mindenkinek adott

Két „hokiütő”-jellegű, vagyis olyan etappal fordult rá a középső hét végére a Vuelta mezőnye, amelyeknek a szintrajzát a célhoz vezető komoly hegy határozza meg, addig viszont legfeljebb kisebb emelkedőket kell teljesíteni.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314021/Roglic-mindenkinek-adott
A centerpálya közönsége nem hitt a szemének

Amikor Jelena Ribakina visszalépett, Hurbert Hurkacz és Mira Andreeva pedig váratlan vereséget szenvedett, azt hihettük, hogy a nagy nevek távozásából ennyi elegendő is egy napra. A csoda azonban a nap végén, a centerpályán történt.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.314020/A-centerpalya-kozonsege-nem-hitt-a-szemenek
Leclerc nyerte a Ferrari hazai versenyét

Charles Leclerc, a hazai közönség előtt szereplő Ferrari monacói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása hetedik futamgyőzelme, Monzában 2019 után

http://www.magyarszo.rs/sport/a.314017/Leclerc-nyerte-a-Ferrari-hazai-versenyet
Sárral szemben

Megvannak a jelöltek, összeálltak a csapatok az amerikai elnökválasztásra. Gőzerővel halad a kampány.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.314012/Sarral-szemben
Tűzoltás és közösségfejlesztés

Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Budapesten, a Budavári Palotában  átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat. E rangos elismerésben részesült az idén 145 éves fennállását ünneplő bezdáni

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zombor/a.313998/Tuzoltas-es-kozossegfejlesztes
Együtt az anyanyelvű oktatásért

Hétfőn megkezdődik a tanítás a szerbiai oktatási intézményekben. Mintegy 14 500 magyar ajkú általános- és középiskolás ül be az iskolapadba.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.314006/Egyutt-az-anyanyelvu-oktatasert
A családok gazdasági erősítése a cél

Hivatalos meghívásra Kúlára és Cservenkára érkezett pénteken Milica Đurđević Stamenkovski családügyi és demográfiai miniszter. A látogatás első állomása a kúlai Petőfi Brigád, majd a cservenkai Vuk Karadžić Általános Iskola

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.313997/A-csaladok-gazdasagi-erositese-a-cel
Ezüstérmesek a szerb para-asztaliteniszező hölgyek

A szerb para-asztaliteniszezők, Nada Matić és Borislava Perić-Ranković ezüstérmet szereztek, miután a paralimpiai játékok döntőjében szettben 3:1-re legyőzték őket a kínai nők, Gu Shaodantól és Pan Jiamintól, tudósít a

http://www.magyarszo.rs/sport/a.313994/Ezustermesek-a-szerb-para-asztaliteniszezo-holgyek
Hosszú a várakozás

A nyár utolsó napján is hosszas várakozással kell számolnia annak, aki Szerbiából Magyarország irányába tart, derül ki a határinformációkra kialakított mobilapplikáció adataiból. Bár napközben a kisebb határátkelőhelyek zöld

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.313992/Hosszu-a-varakozas
Száznyolcvan elsős diák Zenta községben

A jövő héten kezdődik az új iskolaév, ezért összegyűjtöttük az adatokat, hogy Zenta községben hány diák iratkozott be az első osztályokba, és rákérdeztünk, hogy az intézmények készen állnak-e a fogadásukra. A szülők már

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.313987/Szaznyolcvan-elsos-diak-Zenta-kozsegben
A mimimálbér változó

A héten meghozott döntés értelmében 2025-ben óránként legkevesebb 308 dinárt kell hogy elszámoljanak a munkaadók az alkalmazottaiknak. Ez egy átlagos hónapban 53.592 dináros jövedelmet jelent, azaz az idei minimálbértől 6257 dinárral több ker

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.313966/A-mimimalber-valtozo
Szeptember 8-án vége a strandidénynek

Nagykikindai község területén Bánátnagyfaluban szeptember 1-jén, Nagykikindán pedig egy héttel később, szeptember 8-án zárul a fürdőidény a szabadtéri uszodákban. A szabadtéri medencék a nagykikindai Jezero Sportközponthoz

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.313937/Szeptember-8-an-vege-a-strandidenynek
Szerbia kulcsország az IT terén

Már a kora délelőtti órákban fokozott biztonsági intézkedéseket foganatosítottak Újvidéken Emmanuel Macron francia államfő látogatása miatt, a Mihajlo Pupin sugárúton, mely a Matica Srpska Galériához, Macron egyik látogatási

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.313941/Szerbia-kulcsorszag-az-IT-teren
Szeptember 7-én szántóverseny

A Pionir Mezőgazdasági Birtok ad otthont szeptember 7-én a 25. Szenttamási Barázda szántóversenynek és a 9.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.313880/Szeptember-7-en-szantoverseny
Holnap Palacsintafesztivál

Holnap tizennegyedik alkalommal tartják meg a Palacsintafesztivált Bácsföldváron. A rendezvény során palacsintasütés, művelődési műsor, gyermekeknek szervezett foglalkozások és koncert is várja az érdeklődőket, de a különböző

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.313939/Holnap-Palacsintafesztival
Megnyílt a Svetofor Zentán

Végre-valahára valóra vált azon zentaiak álma, akiknek ez idáig Szabadkára vagy pedig Nagykikindára kellett elkocsikázniuk, hogy az orosz – Tescóban, vagyis Svetoforban vásárolják meg a kívánt portékákat. Ugyanis az egykori Derby

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.313931/Megnyilt-a-Svetofor-Zentan
A Zvezda és a Slovan bravúrja

Szerda este kiváló meccseket, erőn feletti teljesítményeket és meglepetésgyőzteseket hozott a BL-selejtező visszavágója, amelynek szerbiai vonatkozása is volt, mert a Crvena zvezda egy halvány norvégiai szereplés után hazai pályán

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.313930/A-Zvezda-es-a-Slovan-bravurja
Györe feladta…

Novak Đoković bejutott a US Open 3. fordulójába.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.313929/Gyore-feladta
Klafurić távozik a topolyai kispadról

A TSC tegnap este hazai pályán 5:1-es vereséget szenvedett a tel-avivi Makkabitól az Európa-liga rájátszásának visszavágóján, így a Konferencia Ligában folytatja a nemzetközi szereplést. A klubtól júliusban távozó sikeredző,

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.313928/Klafuric-tavozik-a-topolyai-kispadrol
A gazdasági fejlődés motorja

Tegnap Szabadkára látogatott Sandra Božić, a Tartományi Kormány alelnöke, aki Stevan Bakićtyal, Szabadka Város polgármesterével, valamint Milimir Vujadinović köztársasági parlamenti képviselővel a Vámszabad Övezett és az annak

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.313926/A-gazdasagi-fejlodes-motorja