Keresés: 2026年1月25日601519股票分析 (10000 találat)
Volt egyszer egy emléktábla
Ahogy lapunk is beszámolt róla, nemrégiben felavatták Bíró Károly, Szabadka egykori polgármesterének emléktábláját, ami Bíró Károly egykori otthonának falán kapott helyet. Városunknak több emléktáblája is van, amelyek ismert
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.309788/Volt-egyszer-egy-emlektablaA Celtics bedarálta a Mavst
Elkezdődött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nagydöntője, és a pályaelőnyt élvező Boston az első meccsen erődemonstrációval szerezte meg a vezetést a Dallas ellen. Gyakorlatilag már egy negyed alatt eldőlni látszott a
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.309803/A-Celtics-bedaralta-a-MavstÖt százalékon az infláció
Az idén 3,5 százalékos gazdasági növekedés várható, a következő években pedig 4-5 százalékos bővülés valószínű. Az infláció az utóbbi egy évben fokozatosan csökkent, és áprilissal bezárólag öt százalékra esett vissza. Az év végére a pénzhígulás visszatér a célként kitűzött értékek közelébe, az élelmiszerárak mérséklődnek – ismertette Az új kor kockázatai – A fenntarthatóság új korszaka elnevezésű fővárosi konferencián Željko Jović, a Szerb Nemzeti Bank kormányzóhelyettese.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309782/Ot-szazalekon-az-inflacioKapacitásbővítés, ablakcsere, tetőfelújítás, hőszigetelés
A tartományi kormány összesen 34 óvodát, általános és középiskolát részesít támogatásban az épületeik felújítására, adaptációjára és rekonstrukciójára. Az összesen 186 millió dinár értékű támogatásból négy
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.309770/Kapacitasbovites-ablakcsere-tetofelujitas-hoszigetelesA tavalyi döntős a ranglista ellen
Egyetlen férfimeccset játszottak szerdán este a Roland Garros negyeddöntőjében, és ezen eldőlt, hogy a német Alexander Zverev az ausztrál Alex de Minaur feletti győzelmével bejutott az elődöntőbe, és ma a serlegmeccs jogáért a
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309762/A-tavalyi-dontos-a-ranglista-ellenPénteki sportajánló
ATLÉTIKA 9.35 és 18.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309760/Penteki-sportajanloVajdaság Vizei: folyamatban a vízelvezetési díjakról szóló végzések küldése
A Vajdaság Vizei Közvállalat megkezdte a 2023-as és 2024-es vízelvezetési díjakra vonatkozó végzések küldését a természetes személyek számára. Ezek a végzések először azok számára lesz elérhető, akik regisztrált
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309754/Vajdasag-Vizei-folyamatban-a-vizelvezetesi-dijakrol-szolo-vegzesek-kuldeseSporhetsztori 136.
136. rész – A polenta, a gnocchi és a sült zab
http://www.kepesifi.com/eletmod/a.328160/Sporhetsztori-136Határokon átívelő projektek
A tartományi kormány Vladimir Galić alelnök elnökletével megtartott tegnapi ülésén információkat fogadott el több olyan projektumról, melyet Vajdaság AT a határon átnyúló együttműködés keretében valósít meg régióbeli
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.309742/Hatarokon-ativelo-projektekPalicsi bronzérem az Eb-n
Csipak Szergej, a Palicsi Evezősklub és Milan Stevanović, a Crvena zvezda versenyzője bronzérmet nyert kétpárevezősben a lengyelországi junior-Európa-bajnokságon. Az Eb-t a román páros nyerte meg, a görög és a szerbiai kettős előtt.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309735/Palicsi-bronzerem-az-Eb-nAz elmúlt 12 év második legjobb eredménye
A hétvégi választásokat követő napokban megjelent kritikákra dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-bejegyzésben reagált, amelyben előbb a szabadkai, majd a tartomány többi községében elért választási
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309728/Az-elmult-12-ev-masodik-legjobb-eredmenyeĐoković visszalépett, Sinner a trónon!
Novak Đoković nem tudta megvédeni a Roland Garros serlegét, és hétfőn az olasz Jannik Sinnernek adja át a világranglista első helyét. Az első kiemelt szerb teniszező térdsérülése komolyabbnak bizonyult a reméltnél, és kénytelen
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309714/Dokovic-visszalepett-Sinner-a-trononCsütörtöki sportajánló
BIRKÓZÁS 17.00, M4 Sport: nemzetközi rangsorverseny, Budapest.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309713/Csutortoki-sportajanloTöbb magyar elsős lesz Szenttamáson
Munjin Szokola Erika, az iskola igazgatója, akit a mögöttünk lévő tanév összefoglalójára kértük fel, bevezetőjében elmondta, már csak néhány nap választja el a diákokat a nyári szünidőtől, pénteken ballagnak a nyolcadikosok, a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.309705/Tobb-magyar-elsos-lesz-SzenttamasonEgyre népszerűbbek az alkoholmentes sörök
Annyira gyors ütemben növekszik az alkoholmentes sörök iránti kereslet, hogy a világ legnagyobb sörgyártója is ezt az italt fogja népszerűsíteni a párizsi olimpián.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309692/Egyre-nepszerubbek-az-alkoholmentes-sorokÁtadták Magyarország első zöldhidrogén-üzemét
Átadták Magyarország első zöldhidrogén-üzemét hétfőn, a Bükkábrányi Energiaparkban.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309691/Atadtak-Magyarorszag-elso-zoldhidrogen-uzemetA méltósággal megélt hétköznapokért
Idén is benépesült az egyik leginkább emberpróbáló megbetegedéssel küzdők világnapján a topolyai Kisbácska Szklerózis Multiplex Egyesület székháza a szervezet tagjaival és a meghívott vendégekkel, akik igyekeztek minél több
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309670/A-meltosaggal-megelt-hetkoznapokertMegműtötték Đokovićot
Novak Đoković ma reggel Párizsban térdműtéten esett át. A teniszező kedden úgy döntött, hogy visszalép a Roland Garrosról, miután a nyolcaddöntőben az argentin Francisco Cerúndolo elleni mérkőzés során megsérült a jobb térde.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309680/Megmutottek-DokovicotLépéselőnyben a címvédő
Kezdetét vette a szerb Szuperliga két győzelemig tartó döntős sorozata, amelyben a zsinórban nyolcszoros címvédő Crvena zvezda a belgrádi örök riválissal, a Partizannal szemben tervezi megvédeni a trónját. A munka első felvonása
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.309678/Lepeselonyben-a-cimvedoMegkéselték az AfD egyik képviselőjelöltjét
Kedden késő este Mannheimben megkéselték a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik önkormányzatiképviselő-jelöltjét a német dpa hírügynökség szerdai értesülése szerint. Az áldozat megsebesült, az elkövetőt
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.309677/Megkeseltek-az-AfD-egyik-kepviselojeloltjetÁtadták a felújított geszti Tisza-kastélyt
Egy újabb birodalmi érdek háborúba akar sodorni minket, ám öt nap múlva a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt, választásokon mondhatunk nemet erre – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, a felújított geszti Tisza-kastély
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.309664/Atadtak-a-felujitott-geszti-Tisza-kastelytMa indul a szavazás a Magyar Szó Facebook-oldalán!
Szép Vajdaság fotópályázatunk 17. fordulójában A legszebb tablókép címért a vajdasági általános és középiskolák 74 magyar végzős tanulója vetélkedik egymással.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309675/Ma-indul-a-szavazas-a-Magyar-Szo-Facebook-oldalanA sérült Novak két csúcsot döntött
Az előző forduló ötszettes és a hajnali órákban befejeződött maratonija után mindössze 36 óra állt Novak Đoković rendelkezésére, hogy kipihenje magát, és felkészüljön a nyolcaddöntőre, amelyben hétfőn délután a salakon
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309660/A-serult-Novak-ket-csucsot-dontottDublinban szakadt meg a veretlenségi sorozat
Az Európa-bajnokság jövő heti rajtjára készülő magyar labdarúgó-válogatott hosszabbításban kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett az ír csapat vendégeként a Dublinban rendezett keddi barátságos mérkőzésen. Marco Rossi
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.309673/Dublinban-szakadt-meg-a-veretlensegi-sorozatSzerdai sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 15.10, Eurosport 2: Critérium du Dauphiné.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309659/Szerdai-sportajanloA jelenünket jövővé alakíthatjuk
A nemzeti összetartozás napjának vajdasági központi rendezvényét Királyhalmon tartották meg a Jézus Szentséges Szíve plébániatemplomban, és a templomkertben. 2010-ben a magyar országgyűlés június 4-ét, az első világháborút
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309654/A-jelenunket-jovove-alakithatjukMagyarkanizsán és Zentán marad a VMSZ-többség, Adán a haladó
Magyarkanizsa községben tizenhárom településen, kilenc helyi közösségben 20 946 szavazati joggal rendelkező polgárt vártak az urnák elé vasárnap. Összesen 35 szavazóhelyen adhatták le voksaikat a községbeliek, akik ezt
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.309628/Magyarkanizsan-es-Zentan-marad-a-VMSZ-tobbseg-Adan-a-haladoMelyik a nyerő pénz?
Amikor 25 évvel ezelőtt bevezették az Európai Unió közös valutáját a nemzetközi pénzügyi rendszerbe, már sejteni lehetett, hogy kihívást jelent majd a hegemón dollár számára.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309653/Melyik-a-nyero-penzGyorsulást hozhat a magyar elnökség
A Szerb Köztársaság és Magyarország stratégiai partnersége a barátság és a tisztelet szilárd alapjain nyugszik, mindkét ország határozottan elkötelezett az együttműködés további elmélyítése és erősítése mellett, értékelte
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309643/Gyorsulast-hozhat-a-magyar-elnoksegElőzetes választási eredmények Szabadkán
Szabadka Város területén 102 választóhelyen zajlott le a voksolás vasárnap a helyhatósági választásokon, melyen öt lista indult Szabadkán. A Szerb Haladó Párt előzetes számításaira alapozva a választópolgárok 51,28 százaléka,
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.309639/Elozetes-valasztasi-eredmenyek-SzabadkanFolytatódik a munka
Óbecse község területén 38 szavazóhelyen 31.371 polgár voksolhatott a vasárnapi helyhatósági választásokon.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.309636/Folytatodik-a-munkaEgyszerre lépnek a legjobbak
Nem volt ugyan minden meccs előre lefutott, a Roland Garros férfi egyesében a nyolcaddöntő első csatáiban az esélyesek meglehetősen könnyen harcolták ki a továbbjutást. Az olasz Jannik Sinner, aki hétfőn megszakíthatja Novak Đoković
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309603/Egyszerre-lepnek-a-legjobbakTrónon a Győr
A Győr magabiztos játékkal, a találkozó során végig vezetve hat góllal megverte a német Bietigheim együttesét a női Bajnokok Ligája fináléjában, és története során hatodszor hódította el a győztesnek járó trófeát. A magyar
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.309602/Tronon-a-GyorKeddi sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 15.10, Eurosport 2: Critérium du Dauphiné, 3.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309601/Keddi-sportajanloJó reggelt! 04-06-2024
Terven felül Dohában töltöttünk a közelmúltban néhány élményteli órát. A csatlakozó gépre várva, a reptéri unatkozást áthidalandó városnézőbe mentünk, és belekóstoltunk Katar hétköznapjaiba.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.309600/Jo-reggelt-04-06-2024Magyar földek sorsa a Délvidéken I.
A megszállt területeken lévő nagybirtokokra vonatkozó jugoszláv agrárreform – jellegében jogfosztó – kormányrendelet jóval az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés aláírása előtt
http://www.magyarszo.rs/velemeny/gyurodesek/a.309613/Magyar-foldek-sorsa-a-Delvideken-IMbappé a Real Madridban folytatja
A világbajnok Kylian Mbappé a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A 25 éves francia játékos Madridba szerződését a teljes nemzetközi sportsajtó hónapok óta tényként kezelte,
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.309597/Mbappe-a-Real-Madridban-folytatjaEgyre több a rákbetegségben szenvedő fiatal
Egyre több fiatal személy betegszik meg rákban, az esetek száma pedig kétszer gyorsabban növekszik az 50 év alatti fiataloknál – derült ki egy kutatásból, amit brit tudósok végezte el, írja a 021.rs hírportál.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309594/Egyre-tobb-a-rakbetegsegben-szenvedo-fiatalOlaf Scholz: Szigorúan föl kell lépni a szélsőségesekkel szemben
A mannheimi késes támadást követően, amelyben egy rendőr meghalt és többen megsebesültek, Olaf Scholz német szövetségi kancellár kijelentette, hogy szigorúbban föl kell lépni a szélsőségesekkel szemben. „Mindenünkkel, ami
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.309588/Olaf-Scholz-Szigoruan-fol-kell-lepni-a-szelsosegesekkel-szembenKiesett az adorjáni Tisza
SZERB LIGA – VAJDASÁG Sajkásszentiván: Borac–Tisza 0:0 Borac-stadion, 150 néző, vezette: Petrović (Mitrovica). Borac: Todić, Pavlović, Paroški (Petrović), Maksimović, Bursać, Gojković, Ljubojević (Bugarin), Grgić, Tedić (Rakić),
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.309583/Kiesett-az-adorjani-TiszaKevésen múlt Dina címvédése
Remek eredménnyel zárta a nemzetközi szövetség (UCI) Europe Tour-sorozatába tartozó Kis-lengyelországi Körversenyt (Tour of Małopolska) Dina Márton. A magyar kiválóság címvédőként érkezett a viadalra, és ehhez méltón is kezdett,
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309567/Kevesen-mult-Dina-cimvedeseTanévzáró az állatkertben
A nagy ötlet Zsolt fejéből pattant ki. – Mi lenne – kezdte a fiú –, ha kisebb testvéreinknek is bemutatnánk Hófehérkét?
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/uveggolyo/a.309932/Tanevzaro-az-allatkertbenA 3. Magyar szemmel fotópályázat Család kategóriájának nyertesei
Az újvidéki Ótos Annabella fotója nyert a család témakörében a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Magyar szemmel című fotópályázaton. Az általa beküldött képen a gyermek születése
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.309580/A-3-Magyar-szemmel-fotopalyazat-Csalad-kategoriajanak-nyerteseiNovak beállította Federer csúcsát
Novak Đoković megint kivágta a rezet, és hátrányból nyert meccset, aminek révén beállította Roger Federer egy csúcsát, versenyben maradt a 25. nagy serlegért, és lehetséges, hogy a ranglista első helyét is meg tudja őrizni.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309554/Novak-beallitotta-Federer-csucsatAdai eredmények
Ada községben a vasárnapi helyhatósági választáson a nem hivatalos információk szerint a választási névjegyzékben szereplő 14 533 választópolgár 53,11 százaléka, vagyis 7718-an járultak az urnákhoz és adták le szavazataikat a 3
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309572/Adai-eredmenyekTopolyán a VMSZ nyert – nem hivatalos eredmények
Nemhivatalos információink szerint Topolya községben 7,772 szavazatot kapott a Vajdasági Magyar Szövetség 1-es számon indult listája a helyhatósági választásokon, a Szerb Haladó Párt, Aleksandar Vučić – Topolya holnap 2-es számú
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309569/Topolyan-a-VMSZ-nyert-nem-hivatalos-eredmenyekMinden harmadik magyar a Balatonra utazna
Az idén minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél – ismerteti a Mandilla Hotel és az Opinio piackutató közös reprezentatív felmérése.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309540/Minden-harmadik-magyar-a-Balatonra-utaznaBajsától a Himalájáig
Hogy hol húzódnak az emberi természet, azaz a pszichikum és a fizikum határai, arra már sokan, sokféleképpen keresték a választ, ám csak kevesen találták meg. A legtöbb embertársunkat az életfolyama tetszőleges irányba sodorja,
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.309510/Bajsatol-a-HimalajaigRafa
A slágerszerzők eltúlozzák az érzelgést, amikor a búcsúzások pillanatait énekelik meg, ami egyre inkább a sportra is jellemző. Mintha a mézédest és a keserűséget ügyesen keverő dalszövegírókat bíznák meg egyik-másik híres
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309457/RafaMagyarkanizsa községben harmincnégy helyen szavazhatnak
Vasárnap tíz óráig a a tizenhárom települést és kilenc helyi közösséget magába foglaló Magyarkanizsa községben rendben zajlott a szavazás. A 20 ezer 946 szavazati joggal rendelkező községbeli polgárt reggel hét óra óta várják a szavazóhelyeken. A részvételi arányról Kasza Attila, a Választási Bizottság elnök adott tájékoztatót.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/valasztasok/a.309526/Magyarkanizsa-kozsegben-harmincnegy-helyen-szavazhatnakHÍRFOLYAM – Folyamatosan érkeznek az eredmények
Összesen 67 városban és községben, valamint további 23 községi rangú városnegyedben tartanak helyhatósági választásokat ma. A voksolás reggel 7-kor kezdődött és 20 óráig tart.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309512/HIRFOLYAM-Folyamatosan-erkeznek-az-eredmenyekSzerb nyelvi felzárkóztató képzés
A Magyar Nemzeti Tanács ingyenes intenzív szerb nyelvi tanfolyamot szervez annak érdekében, hogy a szerbiai felsőoktatási intézménybe felvételiző egyetemisták szerb tudását olyan szintre fejlesszék, amellyel könnyebben vehetik a szerb
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.309479/Szerb-nyelvi-felzarkoztato-kepzesBékemenet Budapesten
Ma minden idők legnagyobb Békemenetére számítanak a szervezők: a tizedik alkalommal, ezúttal a Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval meghirdetett szombati megmozdulás résztvevői a Lánchíd pesti oldaláról a Margitszigetre
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.309499/Bekemenet-BudapestenJó volt újra együtt dolgozni
Tizenkilencedik alkalommal szervezték meg Verbászon a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségéhez tartozó tagcsoportok műhelymunkáját. A szombati eseményen 65 kézimunkázó vett részt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.309486/Jo-volt-ujra-egyutt-dolgozniJön a Boston–Dallas finálé!
A Minnesota sem lesz képes a csodára, vagyis az eddig soha meg nem valósult 0:3-ról való felállásra és fordításra az NBA rájátszásainak történetében. A Dallas az első meccslabdánál még kiengedett egy győzelmet a kezéből, de
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.309459/Jon-a-Boston-Dallas-finaleNovak rutinos, Olga bravúros
Miomir Kecmanović és Dušan Lajović vereségei nem rontották el a szerbiaiak napját a Roland Garroson, hisz a címvédő Novak Đoković és a kiszámíthatatlan Olga Danilović bejutottak a legjobb 32 közé, pénteken pedig Olga a
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309458/Novak-rutinos-Olga-bravurosVasárnap szavazás
Vasárnap Topolya község területén 50 szavazóhely nyílik majd meg. Három lista közül választhatnak a szavazati joggal rendelkezők az önkormányzati választáson.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.309473/Vasarnap-szavazasTársasjátékok éjszakája Zentán is
Péterréve és Csantavér mellett az idén Zenta is csatlakozik a Magyarországon elindított Társasjátékok éjszakája rendezvénysorozathoz. Az eseményre június 1-jén, szombaton este kerül sor a Rin Tin Tin kávézóban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.309450/Tarsasjatekok-ejszakaja-Zentan-isKapcsolja Budapestet!
Manapság egy okostelefonnal és internet-hozzáféréssel szinte a világ bármely pontját elérhetjük. A vezetékes telefonok korában azonban nem telefonálhattunk akárhova, csak olyan településekre, amellyel volt telefon-összeköttetés.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.309440/Kapcsolja-BudapestetMegvalósult az évszázados álom
A biztató kezdés ellenére – az első percekben mindkét kapu előtt gólhelyzet alakult ki – nem lehet azt mondani, hogy az Olimpiakosz–Fiorentina Konferencia Liga-döntő lett volna minden idők legjobb nemzetközi kupafináléja. Az első
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.309412/Megvalosult-az-evszazados-alomHuszonhét díjazott részesült könyvjutalomban
A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata tegnap harmadízben szervezte meg az Olvasni jó! – Felolvasási versenyt az alsó tagozatos diákok számára az MTTK épületében.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309419/Huszonhet-dijazott-reszesult-konyvjutalombanÚjabb nap- és szélerőművek épülnek
Mindössze két év alatt hét és félszeresére emeltük naperőműveink teljesítményét, ami ez év végére már meghaladja a 150 megawattot – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter a Szerbia energetikai átalakulásáról tartott tanácskozáson, melyet a Re-set Summit konferenciasorozat keretében tartottak Belgrádban. Mint mondta a napenergia-felhasználásba sikeresen bekapcsolódtak a vásárló-termelő kategóriába tartozó háztartások is, melyek mintegy 20 százalékát az állam
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309423/Ujabb-nap-es-szeleromuvek-epulnekEső kísérte ki Miomirt és Fábiánt
Miután az eső csaknem teljesen elmosta a szerdai játéknapot, csütörtökön a váratlan záporok csak szaggatták a műsort, és csupán a két tetős stadionban folyhatott zavartalanul a küzdelem. Szerbia és Magyarország is egy-egy
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309408/Eso-kiserte-ki-Miomirt-es-FabiantPénteki sportajánló
AUTÓSPORT 18.30, Arena Sport 1: rali vb, Szardínia-rali, 1.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309407/Penteki-sportajanloErős önkormányzatok, erős Európa
Szabadkán a Városháza dísztermében tartották meg a Vajdasági Magyar Szövetség kampányzáró rendezvényét, a lakossági összejövetelen a párt csúcsvezetése, képviselőjelöltjei és szimpatizánsai mellett részt vett Gál Kinga, a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.309402/Eros-onkormanyzatok-eros-EuropaSoha ennyi utat nem építettek
Jó két és fél év múlva, 2026 végére elkészül a tartományunkat nyugat–kelet irányban átszelő Vajdaság mosolya gyorsforgalmi út első szakasza, amely Béregtől (Bački Bregtől) Kerényig (Kljajićevóig) vezet – ígérte Goran Vesić közlekedési miniszter a Prva tévében. Az út teljes hossza a bánáti Szerbcsernyéig majdnem 186 kilométer lesz, elkészültével teljesen megváltozik az észak-bácskaiak élete, de hatalmas jelentőséggel bír a szomszédos Románia polgárai számára is, amikor Nyugat-Európába szeretnének
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309378/Soha-ennyi-utat-nem-epitettekGyűjtse szelvényeinket, és szavazzon a legszebb tablóképre!
A vajdasági általános és középiskolák 74 magyar végzős tanulója jelentkezett fotópályázatunkra, ők a következő hetekben a Legszebb Tablókép Tulajdonosának címéért fognak vetélkedni egymással a szelvényes szavazás és a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.309368/Gyujtse-szelvenyeinket-es-szavazzon-a-legszebb-tablokepreA belgák Witsellel, de Courtois nélkül
A válogatottságot korábban lemondó Axel Witsellel, de a szombati Bajnokok Ligája-döntőben védő Thibaut Courtois nélkül áll ki a belga labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságon. A 35 éves, 130-szoros válogatott Witsel
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.309385/A-belgak-Witsellel-de-Courtois-nelkulKiváló lehetőség
Oroszország nagy érdeklődést mutat a szerbiai alma iránt, az év eleje óta 30 900 tonnát importált. Azerbajdzsánból 28 400 tonnát, Kínából pedig 15 200 tonnát. Szerbia egyébként tavaly a legtöbb almát Szaúd-Arábiába exportálta, 11,3 millió euró értékben.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309377/Kivalo-lehetosegMegmenekültek a Farkasok
Egyelőre várni kell a tengerentúli elitliga nagydöntős párosítására. A Boston után a Dallas is 3:0-s előnyről várta a főcsoportdöntős szériája negyedik mérkőzését, ám míg a Celtics keleten 4:0-val kiütötte az Indianát,
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.309358/Megmenekultek-a-FarkasokU Bačkoj Topoli poboljšanje kvaliteta života je cilj
Prema rečima Adriana Satmarija, gradonačelnika opštine Bačke Topole i nosioca izborne liste Saveza vojvođanskih Mađara, SVM ima tim spreman za akciju i stručno pripremljen. On je za naš list rekao da je opštini i ubuduće potrebna jedna
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.309384/U-Backoj-Topoli-poboljsanje-kvaliteta-zivota-je-ciljTopolyán a cél az életminőség javítása
Szatmári Adrián, Topolya jelenlegi polgármestere egyben a VMSZ listavezetője az önkormányzati választáson. Véleménye szerint a Vajdasági Magyar Szövetségnek tettre kész és szakmailag felkészült csapata van.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/valasztasok/a.309371/Topolyan-a-cel-az-eletminoseg-javitasaIrodaház tárgyalóterme
Mielőtt hozzáfogna otthona, irodája, egyszóval környezete megtervezéséhez, kérje ki lakberendezőnk tanácsát! Olyan ötleteket és megoldásokat kaphat tőle rovatunkban, amelyeket csak tapasztalt szem lát.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.310711/Irodahaz-targyalotermeA magyar szavazatok értéke nem mérhető kilóban
Pásztor Róbert 1967. március 22-én született Temerinben.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.309351/A-magyar-szavazatok-erteke-nem-merheto-kilobanVilágos harmadik Ostravában
Világos Adriana 60,21 méteres kísérletével a harmadik helyen zárt a női gerelyhajítók mezőnyében az ostravai Golden Spike elnevezésű viadalon. A körülmények nem voltak ideálisak, a kedvezőtlen időjárás alaposan megnehezítette a
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309356/Vilagos-harmadik-OstravabanNem remekelt az „öreg”, de elégedett
Annak ellenére, hogy az eső miatt a Roland Garros keddi játéknapján ötórás késéssel, valamivel 16 óra után kezdtek, s addig csak a két tetős stadionban zajlottak a meccsek, az egyéni teljes műsorát sikerült lebonyolítani,
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309355/Nem-remekelt-az-oreg-de-elegedettCsütörtöki sportajánló
ATLÉTIKA 20.00, M4 Sport, Sportklub 2: Gyémánt Liga, Oslo.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309354/Csutortoki-sportajanloKözép-bácskai Népművészeti Fesztivál Topolyán
A topolyai Tájházban csütörtökön, május 30-án 9 órakor a Szivárvány Kuckó képzőművészeti szakkör kiállításmegnyitójával startol a XIII. Közép-bácskai Népművészeti Fesztivál, majd A csillagszemű juhász címmel kezdődik
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.309348/Kozep-bacskai-Nepmuveszeti-Fesztival-TopolyanSöpréssel a fináléba
Szívósan küzdött, és sokáig úgy tűnt, hogy lophat egy meccset, végül azonban negyedszer is alulmaradt az Indiana a Bostonnal szemben az NBA keleti főcsoportdöntőjében, vagyis a széria 4:0-s söpréssel ért véget a kiemelt bajnoki
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.309281/Sopressel-a-finalebaNégyszázötvenmillió eurós bányászati beruházás
Szerbia növelni fogja a szén kiaknázását, és 2026-tól újabb bányákat nyit meg – közölte Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter. „A Kolubara bányászati medencében az energiaszektor egyik legfontosabb fejlesztési projektje van folyamatban, a felszerelésekbe több mint 450 millió eurót fektettünk. Így újabb szénmennyiségekhez tudunk hozzáférni, és növeljük az energiabiztonságot” – mondta a tárcavezető a Kolubara bányában tett tegnapi látogatásakor. Az ott folyó fejlesztési m
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.309306/Negyszazotvenmillio-euros-banyaszati-beruhazasLajović ünnepelt, Nadal búcsúzott
Györe László után még egy szerbiai versenyző játszott maratoni hosszúságú csatát a Roland Garros nyitókörében. Dušan Lajović az orosz Roman Szafiulinnal találkozott, és több mint négy órát töltött a pályán, mígnem,
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309280/Lajovic-unnepelt-Nadal-bucsuzottSzerdai sportajánló
KÉZILABDA 18.00, M4 Sport, Sportklub 1: Szeged–Veszprém (férfi magyar bajnokság, döntő).
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309279/Szerdai-sportajanloXavi győzelemmel búcsúzott
Hosszabb huzavona után biztossá vált, hogy Xavi, a Barcelona vezetőedzője az idény végén távozik a katalán klubtól. Az utolsó bajnokin az ezüstérmes csapat Sevillában vendégszerepelt.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.309223/Xavi-gyozelemmel-bucsuzottMenni vagy nem menni?
Tópart, hegyvidék, tengerpart vagy kerti medence. Mindenki másra vágyik és mindenki mást is engedhet meg magának, hogy miként fogja eltölteni szabadságát az előttünk álló nyáron. Legutóbbi körkérdésünkben lapunk arra volt kíváncsi, hogy ki hova tervez utazni az idei tikkasztó nyári napokra. A beérkezett válaszok talán nem is meglepőek,
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.309239/Menni-vagy-nem-menniÖsszetartó közösség él Bajsán
A falunap alkalmából szombaton délután a bajsai helyi közösség udvarán ünnepelt a település apraja-nagyja. A faluházban megnyílt a helyi és a hevesi kézimunkázó-csoportok közös kiállítása, valamint az amatőr festők tárlata.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.309254/Osszetarto-kozosseg-el-BajsanA görögök meglepték Európát
Borult a papírforma az Euroliga berlini négyes döntőjében. A menetrend szerint előbb a két elődöntő vesztese, az Olimpiakosz és a Fenerbahçe csapott össze vasárnap este a bronzéremért, amit végül a stabilabb meccsbefejezést
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.309222/A-gorogok-megleptek-EuropatA kategóriagyőztesek a világbajnokságra utaznak
Szombaton rendezték meg ötödik alkalommal a World Robot Olympiad nemzetközi robotprogramozási versenyt a szabadkai Sportcsarnokban. A megmérettetésre Szerbia szinte egész területéről érkeztek csapatok, a jelenlévők többsége azonban
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.309252/A-kategoriagyoztesek-a-vilagbajnoksagra-utaznakStojić ott lesz az Eb-n!
Ma délelőtt vált véglegessé a szerb válogatott Európa-bajnokságra utazó kerete. Dragan Stojković szövetségi kapitány csapatában ott lesz a TSC labdarúgója, Nemanja Stojić is!
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.309257/Stojic-ott-lesz-az-Eb-nKüzdelem az anyanyelv birtoklásáért
Ragyogó napsütésben értek a helyszínre, s zuhogó esőben, villámlásoktól kísérve értek haza a bácskai anyanyelvápolók csonoplyai elődöntőjéről a résztvevők, a szervezők és a bírálóbizottság tagjai, mégis elégedetten
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.309251/Kuzdelem-az-anyanyelv-birtoklasaertNovak hiszi, hogy övé lesz a serleg
Novak Đoković ma Párizsban a 33 éves, tehát szintén veterán francia Pierre-Hugues Herbert ellen bizakodó hangulatban kezdi meg a címvédési kísérletet a Roland Garroson. A szerb hétfőn a 427.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309221/Novak-hiszi-hogy-ove-lesz-a-serlegKeddi sportajánló
ATLÉTIKA 18.00, Sport 2, Arena Premium 3: Golden Spike, Ostrava.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309220/Keddi-sportajanloOsnaživanje zajednice kroz školu
Robert Fejstamer, nosilac liste SVM-a u Kanjiži i gradonačelnik, posetio je u ponedeljak Poljoprivredno-tehnički srednjoškolski centar „Besedeš Jožef” u Kanjiži, gde je pogledao nedavno realizovane investicije. Direktorica škole Ildiko
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.309247/Osnazivanje-zajednice-kroz-skoluA kapus az legyen kapus – VIDEÓ
Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgetőműsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek,
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/taxi/a.309242/A-kapus-az-legyen-kapus-VIDEOAdán megkezdődött Szerbia legnagyobb napelemparkjának építése
Ma az izraeli Nofar Energy cég letette az alapkövet két, együttesen 26 MW kapacitású napelemparkhoz. Összkapacitását tekintve ez lesz a legnagyobb napelempark, amely az év végéig csatlakozik a hálózathoz.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.309215/Adan-megkezdodott-Szerbia-legnagyobb-napelemparkjanak-epiteseA közösség megerősítése az iskolán keresztül
A tangazdaság több új munkagéppel bővült.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.309206/A-kozosseg-megerositese-az-iskolan-keresztulKroos búcsúja
Toni Kroos tíz év után, a Betis elleni találkozón vett búcsút a Santiago Bernabéu Stadiontól. A válogatott középpályás utolsó bajnokiján a társai nem voltak igazán élesek, bár szép támadásokat alakítottak ki, a befejezésekbe
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.309196/Kroos-bucsujaChebet világcsúccsal nyert
A kenyai Beatrice Chebet világcsúcsot futott női 10 000 méteren az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat eugene-i állomásán. A 24 éves versenyző 28:54,14 perc alatt teljesítette a távot, ezzel az első nő lett, aki 29 percen belül futotta a
http://www.magyarszo.rs/sport/a.309173/Chebet-vilagcsuccsal-nyertNovak várt, mégis furcsa veresége
A múlt heti tornákon Novak Đoković Genfben nagyon furcsa meccsen veszített a cseh Tomáš Macháč ellen. Elképzelhető volt ugyan, hogy a világelső elégedett lesz három tesztmeccsel a Roland Garros előtt, viszont ritkán látni, hogy
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.309172/Novak-vart-megis-furcsa-veresegeLeclerc az első hazai győztes
A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte meg a vasárnapi Formula–1-es Monacói Nagydíjat, így a sportág történetének első hercegségbeli győztese lett Monte-Carlóban. A 26 éves pilótának ez az
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.309169/Leclerc-az-elso-hazai-gyoztesHatáron túliak is jelezték részvételi szándékukat
Minden idők legnagyobb békemenetére készül a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), ami bizonyságtétel, tanúságtétel is lesz – közölte ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.309177/Hataron-tuliak-is-jeleztek-reszveteli-szandekukat
