Keresés: 摩恩电气 2026年1月15日 最新公告 股权激励进展 (10000 találat)
Sikeres volt az idény
Befejeződött az idei versenyidény a kajakosoknál. A magyarkanizsai Bratstvo versenyzői sikeres szezont tudhatnak maguk mögött, edzőjük, Apró István elmondása szerint a kajakosok az idei versenysorozatban kimagasló eredményeket értek
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.315858/Sikeres-volt-az-idenyEgyre többet költenek a szülők iskolán kívüli tevékenységekre csemetéik számára
A tanév kezdetével a iskolán kívüli foglalkozások is elkezdődtek. Előfordul az is, hogy egy-egy gyereknek több aktivitáson is részt vesz, ami megterheli a szülők pénztárcáját, az ilyen célra félreteendő összegek gyakran
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315841/Egyre-tobbet-koltenek-a-szulok-iskolan-kivuli-tevekenysegekre-csemeteik-szamaraÚjra talapzaton Kiss Ernő torzója
Október 6-a a gyász és az emlékezés napja a magyarság számára. Ilyenkor nemcsak az aradi vértanúkra, hanem az 1848-as forradalom és szabadságharc minden hősére emlékezünk.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagybecskerek/a.315834/Ujra-talapzaton-Kiss-Erno-torzojaMinden döntőben volt lovasunk
A döntőben Vámos Mercédesz lova Pipacs kiugrott a rajtnál, ezért hátrányból kellett startolnia. Sajnos ekkora hátrányt már nem tudott ledolgozni és így a negyedik lett.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315831/Minden-dontoben-volt-lovasunkLemaradás
Az elmúlt napokban két olyan táblázatra bukkantam, amelyeket a szerbiai sportrajongók, pontosabban fogalmazva Novak Đoković elfogult szurkolói nem fogadtak üdvrivalgással. Kedvencük mindkettőn rajta van, de nem éppen a legszűkebb
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315735/LemaradasKözvitán a Büntető Törvénykönyv módosítása
November 1-jéig tart a Büntető Törvénykönyv kiegészítő és módosító tervezetének közvitája. A dokumentum számos bűncselekmény vonatkozásában büntetés-szigorítást irányoz elő, más esetben viszont megnehezítené a sértettek
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.315798/Kozvitan-a-Bunteto-Torvenykonyv-modositasaMa van a Nemzeti Vágta döntője Szilvásváradon
Ma rendezik az idén háromnapossá bővült Nemzeti Vágta döntőjét. Az eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban a leggyorsabbnak járó
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315809/Ma-van-a-Nemzeti-Vagta-dontoje-SzilvasvaradonMagyarZó Pistike messéi
Irtó betett atatának a zeptemberi nyaralás. Nemcsak azért, mert a Borisz ciklonnal érkező hideg kissé átírta a fogalmat, hanem elsősorban azért, mert az egyik este fejfájás, hasmenés és rókázás formájában beütött nála a krach.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.315801/MagyarZo-Pistike-messeiNem minden puskás ember vadász
Jövőre növeli a vadászegyesületeknek szánt támogatását a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság – nyilatkozta a Magyar Szónak Tóth Zoltán mezőgazdasági titkárhelyettes, amikor a LORIST nemzetközi vadászati és halászati kiállítással kapcsolatban beszélgettünk. Az Újvidéki Vásáron zajló rendezvényen ugyanis a titkárság képviselői is jelen vannak, hisz az idén is jelentős eszközöket irányoztak elő az ágazatok támogatására a tartományi büdzséből.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315781/Nem-minden-puskas-ember-vadaszÚgy elnézem az idő elejét
A magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely, Úgy elnézem az idő elejét címmel, egy nem mindennapi népzenei bemutatóra invitálja az érdeklődőket. A rendezvény a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, a szegedi
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.315778/Ugy-elnezem-az-ido-elejet„Szerbia a második leggyorsabban növekvő gazdaság Európában”
Október 3-a óta Belgrádban tartózkodik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, hogy elvégezze a 2022-ben Szerbiának jóváhagyott 2,4 milliárd eurós készenléti hitelcsomag negyedik, utolsó felülvizsgálatát. A látogatás nyitónapján, csütörtökön a Szerb Nemzeti Bankban plenáris ülést tartottak a küldöttségek Donal McGettigan és Jorgovanka Tabaković vezetésével, és ekkor találkozott az IMF szakértőivel a pénzügyminisztérium delegációja is, élén Siniša Mali tárcavezetővel.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315779/Szerbia-a-masodik-leggyorsabban-novekvo-gazdasag-EuropabanTöbb volt ebben…
A TSC az Asztana ellen nyitotta szereplését a Konferencia Liga idei kiírásában, s bár a topolyai alakulat rengeteg helyzetet dolgozott ki Almatiban, a szerencse ezúttal a házigazda mellé pártolt. A kazah együttes a 15.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315748/Tobb-volt-ebbenVértanú a pincében
Egy szobor addig áll, amíg a közösség emlékezetében le nem rombolják azt. (haft)
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.315750/Vertanu-a-pincebenEnergiahatékonysági pályázat Kishegyesen
A kishegyesi önkormányzat ebben az évben is megjelentette az energiahatékonyság javítását célzó pályázatát. Puskás Valéria, a községi közigazgatás gazdasági, mezőgazdasági, környezetvédelmi, kommunális, lakásügyi és
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.315767/Energiahatekonysagi-palyazat-KishegyesenFájdalmas vereség Vitóriában
Sokáig kézben lévő mérkőzésen kapott ki a Partizan a Baskonia vendégeként az Euroliga nyitófordulójában. A belgrádiak a küzdelmes mérkőzésen néhány perc után átvették a vezetést, és 38:32-vel jártak élen a nagyszünetben,
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.315740/Fajdalmas-vereseg-VitoriabanMegnyílt a Pionir melletti aluljáró
Habár Szabadkának nincs folyója, sokszor hallhattuk azt, hogy a vasút úgy szeli ketté a várost, mintha egy folyó lenne. Éppen ezért a Belgrád–Budapest vasútvonal felújítása során Szabadkán több alul-, illetve felüljárót alakítanak ki, újítanak fel. A munkálatok miatt hosszabb-rövidebb ideig lezártak bizonyos útszakaszokat, és több helyen ideiglenesen a forgalmi rend is megváltozott.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.315764/Megnyilt-a-Pionir-melletti-aluljaroA kormányfőtitkárság több pénzt kapott az oktatásnál
A költségvetés módosításával a Novak Nedić vezette kormányfőtitkárság jelentős, 15 milliárd dináros összeget kapott, ami nagyobb, mint amennyit például az oktatásra fordítottak, közli az N1. Az ellenzék a parlamentben kérdőre vonta a hatalmi képviselőket, miért kapott Nedić kabinetje ilyen kiemelkedő összeget.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315761/A-kormanyfotitkarsag-tobb-penzt-kapott-az-oktatasnalFelhős idő várható
Az Országos Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint, mérsékelten vagy teljesen felhős lesz az idő, gyenge és mérsékelt északnyugati széllel, helyenként esővel és helyi záporokkal.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.315760/Felhos-ido-varhatoRajt a húszéves kaliforniaival
Novak Đoković ma a 20 éves amerikai Alex Michelsennel kezdi meg a szereplést a sanghaji 1000-es mestertornán, ahol a múltban négy alkalommal nyerte el a győztesnek járó trófeát. A kaliforniai teniszező tegnap két játszmában győzte le
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.315741/Rajt-a-huszeves-kaliforniaivalEgyszer már láttunk ilyet
Az Európa-liga 2. fordulójában bátran kezdett a Ferencváros a Tottenham ellen.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315747/Egyszer-mar-lattunk-ilyetA Veszprém a csúcsra ért!
A Veszprém nyerte meg az Egyiptomban rendezett férfi klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34:33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német Magdeburgot a csütörtöki döntőben. A finálé méltó volt az egész
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.315736/A-Veszprem-a-csucsra-ertHétvégi sportajánló
SZOMBAT KERÉKPÁROZÁS 8.50, Eurosport 1: Langkawi Körverseny, 7.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315742/Hetvegi-sportajanloMonopóliuműzők
Országok egy csoportja, élen az Egyesült Államokkal, megpróbálja megtörni Kína monopóliumát a csúcstechnológiákhoz nélkülözhetetlen kritikus nyersanyagok, vagy ahogyan még nevezik: kritikus ásványi anyagok (CRM) és a ritkaföldfémek piacán. Már legalább tizennégy kormány és az EU jelezte részvételét az akcióban. Egyetértettek abban, hogy közös finanszírozású programokat indítanak és saját ellátási láncokat építenek ki az említett különleges ércek és fémek megszerzésére, mellőzve a piacot uraló kí
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315722/MonopoliumuzokBelgrádban az IMF küldöttsége
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) csaknem két éve kötött készenléti hitelszerződés utolsó, negyedik felülvizsgálatára érkezett Belgrádba csütörtökön a washingtoni székhelyű szervezet küldöttsége, melyet Donal McGettigan vezet.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315721/Belgradban-az-IMF-kuldottsegeA horgászbottól a szarvasbőgésig
Magasleseken vívó szarvasok és trófeák sokasága fogadja a látogatókat az Újvidéki Vásáron, ahol 55. alkalommal tartották meg a LORIST nemzetközi vadászati és halászati kiállítást, mellyel egy időben az Ökológiai Kiállítás is zajlik. A rendezvény 800 négy
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315720/A-horgaszbottol-a-szarvasbogesigKötelességünk emlékezni
Gróf Batthyány Lajosra, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnökére és az aradi vértanúkra emlékeztek pénteken délben a zentai városháza oszlopcsarnokában. Az emléktáblánál megtartott megemlékezésen
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.315716/Kotelessegunk-emlekezniEz mán brutál!
Teljesen szubjektív naplójegyzetek a 2024-es Brutal Assault fesztiválról – 1. rész
http://www.kepesifi.com/zene/a.328058/Ez-man-brutalJól kezdett a Szombathely és az FMP
Az európai klubkosárlabdában lassan egy évtizede zajló megosztottság az új szezonban is folytatódik, hiszen a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) klubviadalai tovább zajlanak az Euroliga–Eurokupa párossal párhuzamosan, amelyekben
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.315691/Jol-kezdett-a-Szombathely-es-az-FMPA Magyarkanizsai Gyógyfürdő meséje nyomán…
„A csodafürdőnek messze dűlőkről, Csodajárta rétekről jön a vize. Mint az olaj, csúszik kénes szaga, S nem tudom betegséget hoz-e, visz-e?
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315693/A-Magyarkanizsai-Gyogyfurdo-meseje-nyomanSpanyol katasztrófa
Rémálomszerű estéjük volt szerdán a spanyol szurkolóknak, hiszen mindhárom pályára lépő hispán csapat vereséget szenvedett a Bajnokok Ligájában. A Girona saját tapasztalatlanságának áldozata lett, hiszen védelme könnyen
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315690/Spanyol-katasztrofaPénteki sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 9.30, Eurosport 1: Langkawi Körverseny, 6.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315684/Penteki-sportajanloTopolyáról érkezett a legnagyobb tök
Esős, szomorkás időjárás mellett tartották meg ma a temerini Kertbarátkör szervezésében a 26. Dél-bácskai Tökfesztivál központi eseményét.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.315694/Topolyarol-erkezett-a-legnagyobb-tokFellendülőben a turizmus Vajdaságban
A Vajdaság turizmusa 2024 eleje óta folyamatos növekedést mutat, amely mind a belföldi, mind a külföldi turisták érkezésében és az ott eltöltött éjszakák számában megnyilvánul.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.315687/Fellenduloben-a-turizmus-VajdasagbanGyermekeknek szánt Pető-kurzus
A Szekeres László Alapítvány keretében ismét megszervezésre kerül Szabadkán a Semmelweis Egyetem Pető András Karának intenzív kurzusa, amely ezúttal a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek számára nyújt
http://www.magyarszo.rs/kozelet/egeszsegugy/a.315673/Gyermekeknek-szant-Peto-kurzusMindegyik fejlesztés kiemelt jelentőségű
Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke ma Óbecsén és Adán
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.315692/Mindegyik-fejlesztes-kiemelt-jelentoseguÚgy elnézem az idő elejét
A magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely, Úgy elnézem az idő elejét címmel, egy nem mindennapi népzenei bemutatóra invitálja az érdeklődőket. A rendezvény a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, a szegedi
http://www.magyarszo.rs/kultura/zene/a.315670/Ugy-elnezem-az-ido-elejetVereség Kazahsztánban
Mintegy 2000 néző előtt elkezdődött az Asztana–TSC összecsapás. Mint utóbb megtudtuk, a biztonsági őrök itt nem örvendenek túl nagy tekintélynek, helyettük inkább rendőrök figyelnek a szurkolókra, ezért ez a (számunkra)
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315686/Vereseg-KazahsztanbanKegyeleti nap Zomborban
A zombori Magyar Polgári Kaszinó szervezésében október 7-én kegyeleti napot tartanak az Aradi Emléknap alkalmából. 17 órakor kegyeletadó gyászmise lesz a zombori Szent Rókus temető melletti Szent Kereszt-templomban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zombor/a.315659/Kegyeleti-nap-ZomborbanAz eddigi legjobb nemzetközi helyezés
Szeptember 25. és 28.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.315667/Az-eddigi-legjobb-nemzetkozi-helyezesSporhetsztori 138.
138. rész – Utópisztikus káosz virágzásban
http://www.kepesifi.com/eletmod/a.328060/Sporhetsztori-138Divčibare
A Valjevótól mintegy 40, Belgrádtól 110 kilométerre, a Maljen-hegyen elterülő Divčibare az A2-es autópálya elkészülésével a kirándulók egyre népszerűbb úti céljává válik. A fennsík egy fiatal lány tragikus halálának
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.316491/DivcibareA tudatosabb hulladékkezelés felé
A Komgrad Kommunális Közvállalat hétfőn kezdi meg az őszi lomtalanítási akcióját. Domány Dudás Diana, a közvállalat igazgatónője elmondta, két helyi közösség tavasszal igényelte a Komgrad konténereit, az őszi lomtalanításra
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.315660/A-tudatosabb-hulladekkezeles-feleMinden évszakban „barátságos” málnás piskótatekercs
Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, (p)illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.316489/Minden-evszakban-baratsagos-malnas-piskotatekercsA zújvidéki lány esete Pesten
ORVOSI KÖR
http://www.kepesifi.com/kozelet/a.328066/A-zujvideki-lany-esete-PestenGyógyító kristályok
Tudjuk, hogy a megbetegedések és a szervi elváltozások összefüggésben vannak a lelki, érzelmi és gondolati világunkkal, életünk eseményeivel, főként azzal, hogy hogyan reagálunk rájuk. A kövek energiája olyan módon járulhat
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.316488/Gyogyito-kristalyokOkóber 26-án lesz az első sorsolás
Megvan a pontos dátum is: A számlás játék második, őszi fordulójának első húzását október 26-án, az utolsót november 23-án tartják. A sorsolást a Szerbiai Rádió és Televízió 1-es csatornáján szombatonként 18 órától élőben közvetítik. Ezt Siniša Mali pénzügyminiszter közölte szerdai sajtótájékoztatóján, ahol ismételten elmondta, hogy minden olyan számla játékban lesz, melynek adatait az év eleje óta regisztrálta a Vedd el a számlát, és nyerj! játékra tökéletesített applikáció, és természetesen az
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315639/Okober-26-an-lesz-az-elso-sorsolasUtcára vonultak a gazdák
A kormány épületében tartandó mai egyeztetések támogatása jeléül több településen is összegyűltek a traktoros gazdák. Előzetes bejelentések szerint mintegy 100 traktoros gazda vonul 10 órától délután 1 óráig a Kiszács és
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.315652/Utcara-vonultak-a-gazdakAlcaraz nagy hajrával nyert
Carlos Alcaraz nyerte meg a pekingi 500-as tornát. A spanyol játékos a döntőben, több mint háromórás színvonalas csatában, a világelső olasz Jannik Sinnert verte meg, ami a 16.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.315623/Alcaraz-nagy-hajraval-nyertKiütések
A Bajnokok Ligája keddi találkozóin több mérkőzésen is kiütéses győzelmet arattak az esélyes csapatok. Sajnos a Crvena zvezda sem kerülte el a nagyobb pofont Milánóban.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315625/KiutesekÓriásgörhe Temerinben
Az immáron hagyományossá vált és nemzetközivé terebélyesedett Dél-bácskai Tökfesztivált az idén 26. alkalommal szervezték meg a Temerini Kertbarátkör tagjai.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.315626/Oriasgorhe-TemerinbenDöntős a Veszprém
A Veszprém döntőbe jutott az Egyiptomban zajló férfi klubvilágbajnokságon, miután hosszabbításban 39:34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő Barcelonát a keddi elődöntőben. A bakonyiak a csoportkörben a brazil Taubatét 26, az
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.315622/Dontos-a-VeszpremVajdaságban ősz, délebbre még nyár van
Az éjszaka folyamán megvastagodott a felhőtakaró Vajdaság nagy része fölött, amely sok helyütt esőt hozott, míg az ország délebbi részeit csak pénteken az esti órákban éri el ez a hullám. Vajdaságot Közép-Európa felől
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.315633/Vajdasagban-osz-delebbre-meg-nyar-vanCsütörtöki sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 8.05, Eurosport 1: Langkawi Körverseny, 5.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315619/Csutortoki-sportajanloBudućnost Mađara
Studenti prve godine uselili su se u Studentski dom „Evropa”, koji već desetu godinu obezbeđuje smeštaj za studente koji studiraju u Novom Sadu. Mladi koji su počeli da studiraju na području glavnog grada pokrajine mogli su da se prijave u
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.315630/Buducnost-MadaraOktóber végén újabb lakásokat sorsolnak ki
Hamarosan kezdődik a számlás nyereményjáték újabb, őszi fordulója – jelezte Siniša Mali pénzügyminiszter. Instagram-oldalán azt írta, az őszi forduló keretében október végén bonyolítják le az első húzást, szokás szerint a nagy nyilvánosság előtt, az RTS 1-es csatornáján. Öt húzás alkalmával összesen 10 belgrádi lakást sorsolnak ki.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315615/Oktober-vegen-ujabb-lakasokat-sorsolnak-kiBedöntő játszma
Eddigi legsúlyosabb válságát éli a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a szabad demokraták (FDP) alkotta német kormánykoalíció. A szeptember 1-jén Szászországban és Türingiában, legutóbb (szeptember 22-én) pedig Brandenburgban tartott tartományi parlamenti választások alaposan megtépázták mindhárom hatalmi párt tekintélyét. Bár az utóbbi tartományban az SPD győzött, alig egy hajszálnyival előzte csak meg a második helyezett Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali és bevándorlásellenes
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.315617/Bedonto-jatszmaOktóber 15-én kezdődik a fűtési idény
A nagykikindai Toplana távfűtő közvállalat felkészült a fűtési idényre. A tegnap megtartott sajtótájékoztatón Dušan Marjanov igazgatótól megtudtuk, hogy október 15-én kezdődik a fűtési szezon.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.315603/Oktober-15-en-kezdodik-a-futesi-idenyA miniszter receptje
Félidőnél tart a Legjobb ár akció. Amilyen nagy népszerűsítéssel indult szeptember elsejétől, olyan hirtelen csend kerekedett az állami árcsökkentő intézkedés körül az elmúlt tíz napban. Korábban ugyanis napi szinten hallhattunk az intézkedés kiválóságáról és hatékonyságáról, és arról a segítőkészségről, amellyel az állami vezetők „gondoskodnak a népükről”. Az akciót a többi nagy bejelentéshez hasonlóan Aleksandar Vučić államfő hirdette meg, majd Miloš Vučević kormányfő is kipakolta az olcsóságo
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.315616/A-miniszter-receptjeAsztanában javítana a TSC
A TSC csütörtök este megkezdi szereplését a Konferencia Liga idei kiírásában, Jovan Damjanović együttese Almatiban az Asztana ellen lép pályára az alapszakasz első fordulójában. A kevésbé sikeres őszi rajt után a topolyai alakulat
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315608/Asztanaban-javitana-a-TSCTökfesztivál Temerinben
A kedvezőtlen időjárási körülmények és a gyenge töktermés ellenére a már hagyományossá vált és nemzetközivé terebélyesedett Dél-bácskai Tökfesztivált az idén is megtartják, immár 26. alkalommal.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.315560/Tokfesztival-TemerinbenHídépítők Kishegyesen
Egy idő után az infrastruktúra is elöregszik, felújításra szorul. A hidak is elhasználódnak, Kishegyesen pedig sok van belőlük.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.315572/Hidepitok-KishegyesenTörténelmi értékek és kortárs szemlélet
Negyvenhárom elsőéves hallgatóval indul az új akadémiai év a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. A beiratkozók közül 15-en okleveles kommunikátor szakra, 15-en okleveles óvodapedagógus szakra, 13-an pedig okleveles
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.315577/Tortenelmi-ertekek-es-kortars-szemleletAlcaraz az első döntős
A pekingi torna elődöntőjének keddi első meccsén a spanyol Carlos Alcaraz két játszmában nyerte meg a Danyiil Medvegyev elleni rangadót. A spanyol játékos kétszer adta le az adogatást, de ötször breakelt, és ma a döntőben a
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.315563/Alcaraz-az-elso-dontosHétfőn a lítiumról
A köztársasági parlament hétfőn befejeződött rendkívüli ülésén egyebek mellett a költségvetés módosításáról és a gyermekes családoknak nyújtott pénztámogatás növeléséről döntöttek. Utóbbi esetben csaknem teljes
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.315583/Hetfon-a-litiumrolMagyar Életfa díj – Plakett – Aranyplakett
Erős és élő közösségeink – egyáltalán a lehetőségek és feltételek – megteremtésében, a közösségek megtartásáért egyének, csoportok, társulások, intézmények vagy egész intézménnyel felérő személyek szolgálnak.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315575/Magyar-Eletfa-dij-Plakett-AranyplakettSzoboszlai huszonötödször
Ma este kilenc órakor újabb mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája idei kiírása. A találkozók közül mindenképpen kiemelendő az Aston Villa–Bayern.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315561/Szoboszlai-huszonotodszorSzerdai sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 8.10, Eurosport 1: Langkawi Körverseny, 4.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315562/Szerdai-sportajanloVégső búcsú Dujmovics Györgytől
A temerini Nyugati temetőben ma a családtagok, rokonok mellett számos barátja, tisztelője és volt munkatársa vett búcsút az életének 74. évében elhunyt Dujmovics Györgytől, lapunk egykori újságíró-szerkesztőjétől és a Temerini
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.315558/Vegso-bucsu-Dujmovics-GyorgytolKétszázassal száguld a Sólyom
Elérték az óránkénti 200 kilméteres sebességet a szerelvények az Újvidéket és Szabadkát összekötő gyorsvasúton – jelentette be tegnap Jelena Tanasković, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra Közvállalat igazgatója. Elmondta, hogy a 183 kilométeres, felújított vasutat szeptember 23-án kezdték el tesztelni, és pénteken sikerült elérni azt a sebességet, amellyel 77 perc alatt Szabadkára lehet majd érni a tartományi székvárosból. Ennek köszönhetően a szóban forgó útvonalon több mint három órával lecsökke
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315540/Ketszazassal-szaguld-a-SolyomA diaszpórában élő szerbiai állampolgárokat is kötelező sorkatonai szolgálatra hívják
Nem számít, hogy valaki Bécsben született, vagy jelenleg Rotterdamban él és dolgozik, ha Szerbia állampolgára, akkor kötelező sorkatonai szolgálatra hívják majd, írja a 021 hírportál.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315534/A-diaszporaban-elo-szerbiai-allampolgarokat-is-kotelezo-sorkatonai-szolgalatra-hivjakEgyelőre tisztes bajsai helytállás
Bajina Baštán szeptember 27-én megkezdődtek a férfi szerb I. liga küzdelmei összesen 12, köztük 6 vajdasági csapattal.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315502/Egyelore-tisztes-bajsai-helytallasAmerikai vagy kínai a rajton
Novak Đokovićnak egészen jó a sanghaji sorsolása, hisz az idény szerdán kezdődő utolsó előtti 1000-es mestertornáján Jannik Sinner, Carlos Alcaraz és Danyiil Medvegyev mind a felső ágon kapott helyet, a 4. helyen kiemelt belgrádinak
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.315501/Amerikai-vagy-kinai-a-rajtonTűzzel játszó szurkolók
Finoman szólva sem hozott szemet kápráztató játékot az Atlético Madrid–Real Madrid találkozó első félideje. A kapusoknak mindössze két-két lövést kellett hárítaniuk, egyébként néhány kósza elfutást leszámítva
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315503/Tuzzel-jatszo-szurkolokMagyarságunk jövője
Beköltöztek az elsőéves hallgatók az Európa Kollégiumba, amely immáron tizedik éve nyújt elszállásolást az Újvidéken tanuló egyetemistáknak. Azok a fiatalok, akik a székváros területén kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, az
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.315504/Magyarsagunk-jovojeMa van az idősek világnapja
A népesség elöregedése a 21. század egyik legnagyobb kihívása, és ez a tendencia Szerbiát sem kerülte el.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315512/Ma-van-az-idosek-vilagnapjaIzzadságszagú Partizan-győzelem Szabadkán
Története során először játszott hazai pályán I. adriai ligás mérkőzést a Spartacus csapata, így nem meglepő, hogy teljesen megtelt a felújított és jelentős bővítésen átesett sétaerdei sportcsarnok.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.315499/Izzadsagszagu-Partizan-gyozelem-SzabadkanKeddi sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 8.30, Eurosport 1: langkawi körverseny, 3.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315498/Keddi-sportajanloMásodik esély
A Második esély oktatási program célcsoportját azok a személyek képezik, akik nem fejezték be az általános iskolát. Ilyenre pedig sajnos bőven van példa Horgoson, úgyhogy ez az akció nagyon szükséges.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.315493/Masodik-eselyPüspöki szentmisék a Nagybecskereki Egyházmegyében
A Nagybecskereki Egyházmegyében az előttünk álló időszakban több esemény is lesz. A nagykikindai Assisi Szent Ferenc plébániatemplom búcsúján október 4-én 10 órától ünnepi szentmisét mutat be és szentbeszédet mond msgr.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagybecskerek/a.315491/Puspoki-szentmisek-a-Nagybecskereki-EgyhazmegyebenAz elkötelezett újságírás otthona
A drávaszögi magyarság hetilapja, az Új Magyar Képes Újság az idén ünnepli folyamatos megjelenésének a 25. évfordulóját, és én azon szerencsések közé tartozom, aki az elmúlt negyedszázad során a lap minden egyes szá
http://www.magyarszo.rs/velemeny/gyurodesek/a.315460/Az-elkotelezett-ujsagiras-otthonaFelzárkóztatni és tanítani
Magyarkanizsa Község önkormányzatának a közelmúltban több nyertes pályázata is volt a szociális védelem területén. Ezúttal Horgosra irányul a figyelem, ahol felzárkóztatják és tanítják a rászorulókat a Magyarkanizsa
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.315489/Felzarkoztatni-es-tanitaniFRISSÍTETT – Brnabić: Nincs idő a lítiumról szóló ülésre
Ana Brnabić, a szerbiai parlament elnöke kijelentette, hogy nem lesz idő rendkívüli ülést tartani a lítiumról. – Minden jel arra utal, hogy nem lesz idő arra, hogy az ellenzék kérése szerint, rendkívüli ülésen vitassuk meg a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315488/FRISSITETT-Brnabic-Nincs-ido-a-litiumrol-szolo-ulesrePontosztozkodás Münchenben
Komoly erőpróba várt a címvédő Leverkusenre szombaton, hiszen Xabi Alonso fiainak Münchenben kellett pályára lépniük. Az első fél órában a hazai csapat volt aktívabb, Jamal Musiala és Raphaël Guerreiro is távoli lövésekkel
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315485/Pontosztozkodas-MunchenbenSzabadkán is változik a távhőszolgáltatás díja
Szabadka Városi tanácsa a ma megtartott ülésén jóváhagyta a hőenergia árának változásáról szóló javaslatot. Ezt követően majd a Szabadkai Távfűtőművek kommunális közvállalata értesíti a fogyasztókat az új árakról,
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.315480/Szabadkan-is-valtozik-a-tavhoszolgaltatas-dijaSinner ügye még nem zárult le
Jannik Sinner doppingügyének végére még nem tettek pontot. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) élt ugyanis a jogával, és fellebbezett a Sportdöntőbíróságnál (CAS) az olasz játékos felmentése ügyében, és legalább
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.315470/Sinner-ugye-meg-nem-zarult-leArcok Üveg Mögött
Szombaton a bácsfeketehegyi Bányai János Emlékház volt a helyszíne a XIV. Arcok Üveg Mögött – műfordítások vers- és prózamondó versenynek.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.315455/Arcok-Uveg-MogottNéptáncolni vágyó ovisok, figyelem!
Tagtoborozást szervez a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület néptánccsoportja, 4-től 7 éves gyermekek jelentkezését várják. A próbákat hetente két alkalommal, keddenként és péntekenként tartják 17:30-tól
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/torokbecse/a.315476/Neptancolni-vagyo-ovisok-figyelemTömeges részvétel a sportnapon
Szeptember 28-án immár tizenharmadik alkalommal rendeztek sportnapot Felsőhegyen. A Felsőhegyi Olvasókör által létrehozott eseményen idén három sportágban mérhették össze a tudásukat a résztvevők: kispályás labdarúgásban,
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315467/Tomeges-reszvetel-a-sportnaponMerckx és Roche nyomában
Újabb lapot írt meg az országúti kerékpározás történelemkönyvében Tadej Pogačar. A szlovén fenomén a svájci, zürichi világbajnokság vasárnapi csúcseseményén, a férfi mezőnyversenyen ugyanis parádés versenyzéssel, már 100
http://www.magyarszo.rs/sport/a.315466/Merckx-es-Roche-nyomabanBregar nem várt nehézségekkel küzd
A szerb női válogatott mindkét felkészülési mérkőzésén vereséget szenvedett Hollandiától. Uroš Bregar tanítványai pénteken 40:27, szombaton pedig 26:22 arányban maradtak alul, igaz, több külföldön szereplő játékos csak
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.315469/Bregar-nem-vart-nehezsegekkel-kuzdA „dolgozó ember felszabadításának és a társadalom humanizálásának” a szolgálatában 1944–1989
8. rész Zenta, Ada, Csóka, Magyarkanizsa (és egy ideig Törökkanizsa) helyi lapja volt az 1969 óta megjelenő Tiszavidék, mely ugyancsak a nagy összeomlás idején, 1993.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.315448/A-dolgozo-ember-felszabaditasanak-es-a-tarsadalom-humanizalasanak-a-szolgalataban-1944-1989Megtalálták Haszan Naszrallah sejk holttestét a romok között Bejrútban
Megtalálták a romok között a libanoni síita Hezbollah szervezet vezetőjének, Haszan Naszrallah sejknek a holttestét Bejrútban, ahol Izrael intézett légicsapást a szervezet katonai parancsnoksága ellen – közölték biztonsági
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.315440/Megtalaltak-Haszan-Naszrallah-sejk-holttestet-a-romok-kozott-BejrutbanMegkezdődtek a parlamenti választások Ausztriában
Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Ausztriában. Csaknem 6,4 millió szavazásra jogosult járulhat az urnákhoz, akik az osztrák szövetségi parlament alsóháza, a nemzeti tanács tagjait választják meg.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.315430/Megkezdodtek-a-parlamenti-valasztasok-AusztriabanMódosult Kishegyes község költségvetése
A jelenlegi összetételben pénteken tartotta meg negyedik rendes ülését a kishegyesi községi képviselő-testület, és ez alkalommal 15 napirendi pontot vitattak meg. Az összejövetel elején a testület elfogadta Kovács Károly képviselő
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.315401/Modosult-Kishegyes-kozseg-koltsegveteseNyerni tudott idegenben a TSC
A Szerb Szuperliga 9. fordulójában a TSC idegenben 2:1 arányban nyert a Čukarčki ellen.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.315414/Nyerni-tudott-idegenben-a-TSCCélunk az első hely megszerzése
Az észak-görögországi Paraliában, az ismert és népszerű üdülőfaluban szeptember 17. és 22.
http://www.magyarszo.rs/kultura/zene/a.315405/Celunk-az-elso-hely-megszerzeseA magyar lélek hangja
Csütörtökön tartották meg a Szól a tárogató Vajdaságban is című tárogatóestet a szabadkai Zsinagóga épületében, a Szekeres László Alapítvány szervezésében. A koncerten a kecskeméti Gregus Tárogató Kvartett, valamint a Liszt
http://www.magyarszo.rs/kultura/zene/a.315407/A-magyar-lelek-hangjaZöld oázis, üvegház és napelemek
Kishegyesen napelemeket és üvegházat, Topolyán zöld oázist létesítenek annak az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programnak a keretében, amely a természetalapú megoldásokat veszi figyelembe a klímaváltozáshoz való
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.315400/Zold-oazis-uveghaz-es-napelemekHamarosan kezdődik a számlás nyereményjáték új fordulója
Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy hamarosan indul a Vedd el a számlát, és nyerj! nevű nyereményjáték őszi fordulója.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.315394/Hamarosan-kezdodik-a-szamlas-nyeremenyjatek-uj-fordulojaA gabonafélék ára 14, a takarmányé 13 százalékkal csökkent
Az Eurostat pénteken közölte az európai uniós mezőgazdasági termékek átlagárának idei második negyedévi alakulására vonatkozó adatokat. Ezek szerint az április–júniusi időszakban a gabonafélék 14 százalékkal lettek olcsóbbak, és hasonlóan nagyarányú, 15 százalékos csökkenést jegyeztek a tojás, valamint 13 százalékosat a takarmányárak esetében. Ugya
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.315378/A-gabonafelek-ara-14-a-takarmanye-13-szazalekkal-csokkent
