Keresés: 摩恩电气 2026年1月15日 最新公告 股权激励进展 (10000 találat)
A fogad marad!
December 13-án ünnepeljük Luca napját, melyhez igazán sok hagyomány és hiedelem fűződik. Ebben az évben azonban a 13-a éppen pénteki nap lesz, mely sokak számára nem jó ómen.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.319520/A-fogad-maradMinden követelés teljesült?
Aleksandar Vučić szerb elnök nemzethez intézett beszédében az EXPO 2027 jelentőségét hangsúlyozta, és a folyamatban lévő projektek tervszerű befejezését sürgette. Bejelentette, hogy a vasútállomási tragédia áldozatai számára emlékművet állítanak, a fiatalok számára kedvezményes lakáshitel-program indul, és teljesítette az egyetemisták követeléseit is, de szerinte politikai célok állnak a tüntetések mögött.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.319536/Minden-koveteles-teljesultKarácsonyi vásárral és ünnepi műsorral készülnek a közelgő ünnepekre
A magyarittabéiek jövő szerdán, december 18-án 15 órai kezdettel ünnepi kirakodóvásárral, 16 órától pedig a Miloš Crnjanski Általános Iskola diákjainak karácsonyi műsorával készülnek az ünnepekre a Deák Ferencről elnevezett
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.319503/Karacsonyi-vasarral-es-unnepi-musorral-keszulnek-a-kozelgo-unnepekreNem drágul a földgáz
Szerbiának nem lesz gondja a gázellátással a fűtési idény végéig, a földgáz ára a lakosság számára nem változik – nyilatkozta a Prva televíziónak Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.319511/Nem-dragul-a-foldgazAz Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán felfüggesztik az oktatást
Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának vezetősége a Hallgatói Parlament kérésére felfüggeszti az oktatást, írja a 021. Ugyanakkor a Mezőgazdasági Kar 15 a 15-ért nevű nemformális csoportja kijelentette, hogy a Hallgatói
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.319521/Az-Ujvideki-Egyetem-Mezogazdasagi-Karan-felfuggesztik-az-oktatastNövekszik a külföldi kiküldetések napidíja
Szerbiában jövőre január 1-jétől külföldi üzleti út esetén 90 euróig megnövekszik az adómentesen adható napidíj, ami nagy változás, mivel a munkáltatók eddig adómentesen 50 eurót fizettek a munkavállalóknak. Ez az összeg 2016 óta nem változott.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.319509/Novekszik-a-kulfoldi-kikuldetesek-napidijaNem lehet tabutéma!
A 16 akciónap nemzetközi kampány a nők elleni erőszak felszámolásáért kampány keretében Élet erőszak nélkül a családban elnevezéssel tartottak kerekasztal-megbeszélést Verbászon. Az önkormányzat helyiségeiben ott voltak
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.319502/Nem-lehet-tabutemaKözel 15 ezer háztartás csatlakozhat a gázhálózatra Szabadkán
A jövő évben 15 szabadkai, külvárosi helyiközösség csatlakozhat a gázvezetékre, állapodott meg két hónappal ezelőtt Juhász Bálint, tartományi házelnök és Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója. A tartományi
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319500/Kozel-15-ezer-haztartas-csatlakozhat-a-gazhalozatra-SzabadkanFaültetés Kishegyesen
A Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának kishegyesi szervezete faültetési akciót tartott. Szélvédő sávot ültettek a Verbászi út vége és a hulladéklerakó udvar közötti út mentén.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.319495/Faultetes-KishegyesenRátgéber Újvidék új vendégprofesszora
Rátgéber Lászlót az Újvidéki Egyetem Sport- és Testnevelési Kara vendégprofesszorának választották. A Pécsen működő Nemzeti Kosárlabda Akadémia (NKA) vezetője a vajdasági városban született, pályafutását is ott kezdte, ám
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.319466/Ratgeber-Ujvidek-uj-vendegprofesszoraSzabadkán is tiltakoztak az egyetemisták
Kedden 11 óra 52 perckor a szabadkai Közgazdasági Kar előtt tüntettek az egyetem diákjai. A demonstráció 15 percig tartott, utalva az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia áldozatainak számára.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319493/Szabadkan-is-tiltakoztak-az-egyetemistakSzerdai sportajánló
KÉZILABDA Női Eb, középdöntő: Szlovénia–Németország (15.30, M4 Sport, Arena Sport 2), Dánia–Hollandia (18.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.319464/Szerdai-sportajanloSakkjátszma a civilizáció bölcsőjében
A szíriai ellenzék fegyveresei november 27-én nagy offenzívát indítottak a kormánysereg állásai ellen Aleppó és Idlíb tartományokban. December 7-én estére több nagyvárost (Aleppót, Hamát, Deraát és Homszot) elfoglaltak, december
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.319483/Sakkjatszma-a-civilizacio-bolcsojebenMohamed el-Basírt nevezték ki az átmeneti kormány élére
Mohamed el-Basírt, Idlíb tartomány ellenzéki kormányzatának vezetőjét nevezték ki az átmeneti szíriai kormány élére. Ezt Basír saját maga jelentette be kedden az állami televízióban.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.319463/Mohamed-el-Basirt-neveztek-ki-az-atmeneti-kormany-elerePéntektől Jégerdő
Három nap múlva kitárja kapuit a régóta várt Jégerdő, Újvidék szívében kezdetét veszi a már hagyományos, téli varázslat. December 13-án, pénteken kezdődik az immár kilencedik alkalommal megszervezett, Jégerdő név alatt futó,
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.319417/Pentektol-JegerdoDél-bánáti karácsonyi szokások és betlehemes játékok
Szombaton Pancsován a Borromeo Szent Károly Püspök római katolikus templomban 15 órai kezdettel szervezik meg a Dél-bánáti Karácsonyi Szokások és Betlehemes Játékok XXVII. Találkozóját.
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.319437/Del-banati-karacsonyi-szokasok-es-betlehemes-jatekokÉpül a műjégpálya Zentán
Zentán a főtéren kedden délelőtt elkezdték a műjégpályát felállítani. Az előző évhez hasonlóan idén is Zenta község önkormányzata az idegenforgalmi szervezettel közösen és a Zenta Kedvelőinek Egyesületével együttműködve állítja a pályát, melynek használata ingyenes.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.319453/Epul-a-mujegpalya-ZentanEgy tonna szalonna sült ki
Szombaton tartották meg a 11. Hagyományok Téli Fesztiválját Palicson a Kisvendéglő melletti parkolóban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319443/Egy-tonna-szalonna-sult-kiHatásos javítás
Sikerült feledtetni a denveri szurkolókkal a csúfos washingtoni zakót a csapatnak, hiszen a két nap alatt lejátszott második mérkőzést már kiütéses különbséggel behúzta a Nuggets. A keleti körúton lévő coloradóiak Atlantában az
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.319413/Hatasos-javitasKeddi sportajánló
KÉZILABDA Női Eb, középdöntő: Románia–Lengyelország (15.30, M4 Sport, Arena Sport 1), Magyarország–Franciaország (18.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.319411/Keddi-sportajanloA Szerbiából kifelé tartó teherszállítók 17 órát várnak Batrovcinál
A Batrovci határátkelőnél a kamionosok 17 órát várakoznak, míg más határátkelőkön 1–5 órás visszatartás tapasztalható. Az utasforgalomban és az autópályadíj-állomásoknál nincs késés.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.319416/A-Szerbiabol-kifele-tarto-teherszallitok-17-orat-varnak-BatrovcinalAz EU több mint 4,2 millió eurót folyósít Ukrajnának
Az EU több mint 4,2 milliárd eurós támogatást folyósít Ukrajnának, miután a Tanács jóváhagyta a hitelkeret második részletét. A támogatás az Ukrajna-terv reformjaira és újjáépítésére irányul, az EU-csatlakozási folyamat részeként.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.319409/Az-EU-tobb-mint-4-2-millio-eurot-folyosit-UkrajnanakLezuhant egy katonai helikopter Törökországban
Lezuhant egy katonai helikopter hétfőn Törökország délnyugati részén, miután a levegőben összeütközött egy másik helikopterrel, a hatfős személyzet valamennyi tagja életét vesztette – közölte a török védelmi
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.319407/Lezuhant-egy-katonai-helikopter-TorokorszagbanVisszavágók
A sorsolás, illetve az MLSZ szeszélye folytán a héten a szurkolók kétszer is megtekinthették a Puskás Akadémia–Győr párharcot, és ugyanez elmondható a Paks–MTK összecsapásról is. A Győr és a Paks, tanulva a hétközi kudarcból,
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.319400/VisszavagokA Barca újabb botlása
A múlt heti, kínosra sikeredett születésnapi találkozót követően ismét pontokat hullajtott a listavezető Barcelona. Pedig nem kezdtek rosszul a katalánok, a Betis otthonában fél óra sem kellett Robert Lewandowskinak, hogy megszerezze
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.319392/A-Barca-ujabb-botlasaĐukić Dejanović: Nem fogok lemondani
Slavica Đukić Dejanović oktatásügyi miniszter ma kijelentette, hogy az egyetemen nincs helye a politikának és az ideológiai aktivistáknak. A hallgatók harmincnál is több egyetemet tartanak blokád alatt, követelve a november 1-jén
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319396/Dukic-Dejanovic-Nem-fogok-lemondaniAdventi hangverseny a moholi óvoda javára
Immár hetedik éve varázsolja ünnepélyesebbé és meghittebbé az advent időszakát a moholi Babos Fehér Nóra színész-énekes, aki vasárnap este ismét nagy sikerű élőzenés jótékonysági hangversenyt adott Adán a színházteremben a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.319389/Adventi-hangverseny-a-moholi-ovoda-javaraSzabadkán sem termett topolyai babér
Szabadka: Spartacus–TSC 0:0 (0:0) Városi stadion, 400 néző, vezette: Jovanović (Belgrád). Spartacus: Vulić, Ćalasan (Mijailović), Bogićević, Kolarić, Babić, Kayque (Mijić), Lukić, Prijović, Todoroski (Nwokeabia), Ubiparip
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.319399/Szabadkan-sem-termett-topolyai-baberFelhős, helyenként esős időt jósolnak a meteorológusok
A Szerbiai Rádió és Televízió beszámolója szerint délelőtt Vajdaság északi részén, napközben csak helyenként, az ország nyugati és délnyugati részén várható csapadék. Gyenge, változó irányú szél fúj.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.319383/Felhos-helyenkent-esos-idot-josolnak-a-meteorologusokNégy között a Vojvodina!
A Vojvodina házigazdaként mindhárom riválisát legyőzte a Challenger Kupa második selejtezőkörében, így bejutott a sorozat négyes döntőjébe. A harmadik számú európai kupasorozat hétvégi kvalifikációján a Slađana Drezgić
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.319373/Negy-kozott-a-VojvodinaGyilkossággal gyanúsítják a rendőrnőt
Továbbra is őrizetben van a zombori K. K.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.319381/Gyilkossaggal-gyanusitjak-a-rendornotKeserű karriercsúcs Washingtonban
Sokak szerint behullott az utolsó csepp a Denver poharába, ami az idei keret összeállítását és az összteljesítményt illeti. A Nuggets ugyanis a ligautolsó, vállaltan fiatalító és újraépítkező, ezt megelőzően 2/18-cal álló
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.319372/Keseru-karriercsucs-WashingtonbanKilencven határsértő ellen intézkedtek a hétvégén
Kilencven határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 48, szombaton 27,
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.319380/Kilencven-hatarserto-ellen-intezkedtek-a-hetvegenJoe Biden a Szíriával szomszédos országok támogatását és Szíria demokratikus átalakítása érdekében tett lépéseket ígért
A Szíriával szomszédos országok támogatását és Szíria demokratikus átalakítása érdekében tett lépéseket ígért Joe Biden amerikai elnök vasárnap az Aszad-rezsim bukására reagálva. Az elnök a Fehér Házból adott televíziós
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.319376/Joe-Biden-a-Sziriaval-szomszedos-orszagok-tamogatasat-es-Sziria-demokratikus-atalakitasa-erdekeben-tett-lepeseket-igertAhova érdemes tartozni
A cserkészet szelíd szeretetre tanít, mégis katonásnak ható szabályaival, egyenruhájával rendet és rendszerességet visz a tagjai életébe. Erkölcsi tartást, haza- és nemzetszeretetet közvetít, na meg a modern ember szelleméből már kikopott találékonyságot a természet lágy ölén. Az 1907-ben a Brownsea Islanden szervezett első cserkésztábor napjához képest 20 évre rá érkezett meg Topolyára a cserkészet szele, amikor megalakult a Zrínyi Miklós Cserkészcsapat. Ekkorra már a lányok is bekapcsolódtak a
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.319321/Ahova-erdemes-tartozniMagyarország elődöntős!
A magyar válogatott a részben hazai rendezésű női Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában legyőzte Romániát, így az utolsó, Franciaország elleni összecsapás eredményétől függetlenül ott lesz a kontinensviadal
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.319367/Magyarorszag-elodontosAmikor beteg a borjú vagy sérült a gólya
Amikor Zentán egy sérült, törött lábú darut találtak, a Vitulus (borjú) állatorvosi állomáson megröntgenezték, majd a nyílt lábszárcsonttörést a madár altatása alatt megműtötték, fém protézist ültettek a törött csontba,
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.319342/Amikor-beteg-a-borju-vagy-serult-a-golyaEgy vándorpap esete az Al-Dunánál
Dr. Péter László irodalomtörténész emlékére 1.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.319352/Egy-vandorpap-esete-az-Al-DunanalMinden szakasz számít
A jelek szerint a decemberi időjárás kedvez a bicikliutak felújításának, hisz Szabadkán több helyen is ilyen munkálatok vannak folyamatban. Javában tart a kerékpárút felújítása a Stop Shop, valamint a Távfűtőművek Kommunális
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319345/Minden-szakasz-szamitVučić meglátogatta a Firić családot
Aleksandar Vučić államfő ma meglátogatta a Firić családot, amelynek három tagja vesztette életét a november 1-jén történt újvidéki tragédiában. – Az Újvidéken történt szörnyű tragédiát követően igazságszolgáltatást
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319349/Vucic-meglatogatta-a-Firic-csaladotA tiltakozók és a hallgatók találkozásával ért véget a tüntetés Újvidéken
A ma 11.52-kor kezdődött tiltakozó megmozdulás, amellyel a tizenöt áldozatot követelő újvidéki tragédiáról emlékeztek meg, a tüntetők az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karáig vonultak, ahol találkoztak a hallgatókkal,
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319343/A-tiltakozok-es-a-hallgatok-talalkozasaval-ert-veget-a-tuntetes-UjvidekenTeniszrekordok
A teniszben nem úgy történik a csúcsdöntés, mint például az atlétikában vagy az úszásban, inkább párját ritkító sorozatok és egyéb statisztikai adatok keltik fel a figyelmet. 2024-ben a következő öt lehetne a legérdekesebb.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.319270/TeniszrekordokDerültebb lesz ma az idő
Szerbiában ma mérsékelten felhős idő várható, délután nyugaton és délen felhősödéssel, helyenként esővel és faggyal. A hőmérséklet -3 és 9 fok között alakul. A következő napokban változó felhőzetre és gyenge csapadékra lehet számítani, a jövő hét végére derültebb idő várható.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319334/Derultebb-lesz-ma-az-idoOdú készült 250 pár szalakóta számára
Hajdújáráson a Ludasi-tó mellett 250 madárodú készült szalakóták számára a Riparia Egyesület szervezésében. Az odúkat tavasszal helyezik ki, hogy a visszatérő madarak költeni tudjanak. Az ilyen mesterséges odúk jelentősen növelték a szalakóták vajdasági állományát az elmúlt 15 évben.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319333/Odu-keszult-250-par-szalakota-szamaraA legfényesebb csillag
A topolyai Kovács Nemes Klára érdemelte ki az idei Tinifesztivál fődíjáért járó 100 ezer dináros jutalmat.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.319330/A-legfenyesebb-csillagZa konkurentno znanje
Zahvaljujući donacijama iz Mađarske, kao i domaćim donacijama, uz posredovanje Nacionalnog saveta mađarske nacionalne manjine, osnovne škole u Vojvodini u kojima se nastava odvija i na mađarskom jeziku su dobile 749 tablet računara. U petak
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.319328/Za-konkurentno-znanjeÖt és fél évvel a tűzvész után megnyílt az újjáépített párizsi Notre-Dame
Öt és fél évvel a 2019. április 15-i tűzvész után ma ünnepélyesen megnyitották az újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyházat. Az ünnepi szertartáson mintegy negyven állam- és kormányfő vett részt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.319327/Ot-es-fel-evvel-a-tuzvesz-utan-megnyilt-az-ujjaepitett-parizsi-Notre-DameNem indul még a gyors
A Szerbiai Vasutak közvállalattól kapott, nem hivatalos információk szerint mégsem indul el a közlekedés vasárnap, december 8-án a Belgrád–Szabadka gyorsvasút Újvidék és Szabadka közti szakaszán.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.319309/Nem-indul-meg-a-gyorsVálságban az autóipar
Az európai autóipar egyre nagyobb válságban van, gyárbezárásokat helyeztek kilátásba, és egyre kevesebb modell kerül ki a piacra. Kérdés, hogy mindez hogyan érinti a hazai piacot. Petar Veličković, a Használt autók weboldal munkatársa a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában elmondta, hogy a hazai piacon jelenleg nagy a kínálat használt gépkocsikból, de vásárlás előtt a polgároknak körültekintőnek kell lenniük.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.319316/Valsagban-az-autoiparÚj év, magasabb nyugdíj
Már az új év első kifizetésekor magasabb nyugdíjra számíthatnak az idősek Szerbiában – írja a Biznis.rs portál a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) válaszlevelére hivatkozva. Ebben ugyanis kiemelik, hogy a beharangozott 10,9 százalékos emelést már december elsejétől érvényesítik a korábban tervezett január elseje helyett. Ugyanitt azt is hangsúlyozzák, hogy az emelés a biztosítottak minden kategóriájára, és minden fajta jogosultságra érvényes.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.319314/Uj-ev-magasabb-nyugdijA két sérült állapota továbbra is súlyos, de stabil
A Szerbiai RTV értesülései szerint a november 1-jén, az újvidéki vasútállomáson történt szerencsétlenségben súlyosan megsérült fiatal férfi és nő állapota továbbra is súlyos, de stabil. A Vajdasági Klinikai Központ tájékoztatása szerint egy multidiszciplináris orvosi csapat komplex kezelést és folyamatos felügyeletet biztosít a sérültek számára.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319322/A-ket-serult-allapota-tovabbra-is-sulyos-de-stabilFüttykoncert és dulakodás
Olyan körülmények között zajlott le a tartományi parlament hetedik ülése, amilyeneket ez az épület ezidáig még nem látott – fogalmazott a dulakodással, transzparensek felmutatásával, s végig ellenzéki fütyüléssel jellemzett pénteki parlamenti ülést követően Juhász Bálint házelnök. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „az ellenzék a munka obstruálása, ellehetetlenítése mellett döntött”. Kiem
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319312/Futtykoncert-es-dulakodasEgy tonna szalonna sült ki
Ma tartották meg a 11. Hagyományok Téli Fesztiválját Palicson a Kisvendéglő melletti parkolóban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319308/Egy-tonna-szalonna-sult-kiFt. Nagy Endre a Nagybecskereki Egyházmegye új titkára és irodaigazgató-helyettese
Miután megkapta a Szentszék elbocsátó engedélyét a Kármelita Rendből, ft. Nagy Endrét december 3-án msgr.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319306/Ft-Nagy-Endre-a-Nagybecskereki-Egyhazmegye-uj-titkara-es-irodaigazgato-helyetteseA dél-koreai elnök bocsánatot kért a szükségállapot bevezetéséért
Jun Szogjol dél-koreai elnök bocsánatot kért szombaton a kedden kihirdetett és még aznap visszavont, ám belpolitikai válságot kiváltó szükségállapot miatt, ugyanakkor nem mondott le, noha pártja egyes tagjai ezt szorgalmazzák, a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.319304/A-del-koreai-elnok-bocsanatot-kert-a-szuksegallapot-bevezeteseertGólzápor Debrecenben
Nem akármilyen mérkőzést láthatott, aki megtekintette a Debrecen–Ferencváros első fordulóból elhalasztott bajnokit. A Loki Bárány mesterhármasával szűk húsz perc alatt megnyugtató előnyre tett szert, ráadásul Szalai butasága
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.319274/Golzapor-DebrecenbenA versenyképes tudásért
Magyarországi és hazai adományoknak köszönhetően 749 táblagépet kaptak a Magyar Nemzeti Tanács révén azok a vajdasági általános iskolák, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás. A digitális eszközöket pénteken a Szekeres
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.319281/A-versenykepes-tudasertMi lesz a Pelicansszel?
Nagy és diadalmas visszatérésnek lehettek tanúi a szurkolók New Orleansban, ahol a csapat egyik, eddig sérült sztárja, Brandon Ingram tért vissza szalaghúzódása után. A Pelicans megünnepelhette alapembere felépülését, hiszen a
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.319272/Mi-lesz-a-PelicansszelKulcsfontosságú magyar győzelem
A magyar válogatott fontos két pontot szerzett Montenegró ellen a női Európa-bajnokság középdöntőjének nyitófordulójában. Mindkét együttes a maximális két ponttal, csoportelsőként jutott be a kontinenstorna második szakaszába,
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.319271/Kulcsfontossagu-magyar-gyozelemHétvégi sportajánló
SZOMBAT AUTÓSPORT 11.25 és 15.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.319273/Hetvegi-sportajanloÁtadták a Prima Primissima Díjakat
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. Magyar építészet kategóriában Földes László
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.319294/Atadtak-a-Prima-Primissima-DijakatSzékházunkban járt a Mikulás
A legkisebbek kirobbanó örömére pénteken délután a Magyar Szó székházába is megérkezett a piros ruhás nagyszakállú. A harmadik emeleten lévő díszterem – akárcsak az előző esztendőben – ezúttal is szűknek bizonyult a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.319283/Szekhazunkban-jart-a-MikulasA szerb kormányfő is részt vesz a Notre-Dame-székesegyház megnyitóján
Miloš Vučević miniszterelnök holnap részt vesz a felújított párizsi Notre-Dame-székesegyház ünnepélyes megnyitóján – jelentette be a szerb kormány. A székesegyház megnyitását követően Emmanuel Macron francia elnök
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319282/A-szerb-kormanyfo-is-reszt-vesz-a-Notre-Dame-szekesegyhaz-megnyitojanBejelentették az újvidéki Jogtudományi Kar blokádját
Az újvidéki Jogtudományi Kar blokádja várhatóan december 9-én, hétfőn kezdődik.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.319265/Bejelentettek-az-ujvideki-Jogtudomanyi-Kar-blokadjatMa este kezdődnek az Újvidéki Sörnapok
Az eredetileg november 1-jére és 2-ára tervezett Újvidéki Sörnapokat ma este és holnap, december 6-án és 7-én tartják meg az Újvidéki Vásár Master Csarnokában.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.319262/Ma-este-kezdodnek-az-Ujvideki-SornapokTemerin község lemondta az újévi koncerteket
A november 1-jén Újvidéken történt tragédia miatt Temerin község úgy döntött, hogy lemondja az Téli varázslatok rendezvénysorozat keretében tervezett összes koncertet.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.319261/Temerin-kozseg-lemondta-az-ujevi-koncerteketTíz hellyel hátrébb rajtol Leclerc az Abu-Dzabi Nagydíjon
Tíz hellyel hátrébbról kell majd rajtolnia Charles Leclerc-nek, a Ferrari monacói versenyzőjének a vasárnapi szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.319258/Tiz-hellyel-hatrebb-rajtol-Leclerc-az-Abu-Dzabi-NagydijonVučević átvette az Expo 2027 zászlaját
Miloš Vučević, Szerbia miniszterelnöke ma ünnepélyes keretek között átvette a belgrádi Sava Központban az Expo 2027 nemzetközi kiállítás zászlaját az ország elnöke, Aleksandar Vučić nevében.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.319259/Vucevic-atvette-az-Expo-2027-zaszlajatA magyar gazdák hálaadása
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar gazdáknak a tettekben megnyilvánuló hálaadását jelenti – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Bács-Kiskun vármegyei Tasson. Az Állami Gondoskodásban Élő és
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.319253/A-magyar-gazdak-halaadasaÚjvidék ismét 15 percre leáll
Újvidék ezen a pénteken is leáll 15 percre, hogy adózzon a vasútállomás feletti védőtető leomlásakor elhunyt 15 áldozat emléke előtt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.319244/Ujvidek-ismet-15-percre-leallTartalmas advent
Az adventi gyertyagyújtásnak hagyománya van Kishegyesen, a falu elkészült főtere új lehetőséget kínál, így az idén gazdag programsorozat kíséri az adventi gyertyák meggyújtását. Az idén először szabadtéri betlehemet is
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.319220/Tartalmas-adventVeszprém-siker Dániában
A Veszprém újabb fölényes sikert aratott a férfi Bajnokok Ligájában, a bakonyiak a szerdai játéknapon a dán Fredericia együttesét verték meg kilenc góllal. A magyar alakulat fölénye már az első játékrészben kidomborodott,
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.319210/Veszprem-siker-DaniabanSzélesedő egyetemista tiltakozás
Egyre több egyetemi karon döntenek a hallgatók a tiltakozás kimutatásaként a kar zárlat alá helyezése mellett. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara, a Belgrádi Egyetem Színművészeti Kara már napok óta blokád alatt van,
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.319236/Szelesedo-egyetemista-tiltakozasSimán nyert az éllovas
A TSC szerda este a Crvena zvezda ellen lépett pályára, a Szuperliga 6. fordulójából elhalasztott találkozót pótolták Belgrádban.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.319209/Siman-nyert-az-ellovasPénteki sportajánló
AUTÓSPORT 10.30 és 14.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.319208/Penteki-sportajanloIsmét megállásra szólítják fel a polgárokat
A Zöld Baloldali Front (ZLF) felszólította az ország polgárait, hogy pénteken az Állítsuk meg Szerbiát! elnevezésű akció keretein belül 15 percre álljanak meg az újvidéki tragédia áldozatai előtt tisztelegve.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319217/Ismet-megallasra-szolitjak-fel-a-polgarokatA Semmelweis-filmet megnézték az Amerikai Filmakadémia tagjai is
Az elmúlt két hétben Los Angelesben és New Yorkban is bemutatkozott a Koltai Lajos rendezésében készült Semmelweis című film az Amerikai Filmakadémia tagjai előtt – közölte a Szupermodern Filmstúdió, a film gyártója az MTI-vel
http://www.magyarszo.rs/kultura/film/a.319167/A-Semmelweis-filmet-megneztek-az-Amerikai-Filmakademia-tagjai-isÉvről évre megújuló barátság
Az Old Bikers Vojvodina motorosklub tagjai tizennégy esztendeje rendszeresen meglátogatják a hajdújárási Lurkóházat, hogy évente kétszer, húsvét alkalmából és Mikulásra örömet okozzanak az intézmény védenceinek. A motoros
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319204/Evrol-evre-megujulo-baratsagGyermekkorunk kedves emléke
Ahogy az ünnepi láz és a karácsonyi hangulat elkezd beköszönteni, a Mikulás alakja ismét előtérbe kerül a világ számos részén. A Mikulás ma már egy globálisan ismert, kedvelt figura, aki mindenhol örömöt és izgal
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.319189/Gyermekkorunk-kedves-emlekeIsmét elhalasztják a fizetési osztályok bevezetését
Tíz éve emlegetik az illetékesek, hogy ki kell dolgozni és bevezetni a közalkalmazottak bérezési osztályainak rendszerét, de azóta is halogatják. Legutóbb a 2025. január 1-jei dátum lett volna az indítás napja, de ebből sem lesz semmi.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.319187/Ismet-elhalasztjak-a-fizetesi-osztalyok-bevezetesetMinden, ami szem-szájnak ingere
Szombaton tartották meg az adorjáni 13. Hurka- és Kolbászfesztivált, amelyre ismét több ezer ember látogatott ki.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.319193/Minden-ami-szem-szajnak-ingereNovak Brisbane-ben kezdi az idényt
Novak Đoković úgy határozott, hogy 15 év elteltével ismét az ausztráliai Brisbane-ben kezdi az új idényt, amelyben elsődleges célja, hogy legalább még egy Grand Slam-tornát nyerjen, és azzal 25-ös abszolút csúcsot állítson
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.319149/Novak-Brisbane-ben-kezdi-az-idenytÚj közjegyzőre várva
Bús Karolina közjegyző hivatalos levélben értesítette Zenta község önkormányzatát arról, hogy december 31-én nyugdíjba vonul.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.319198/Uj-kozjegyzore-varvaTúl sok kell Jokićtól?
Nagy derbit nyert meg a Denver szerda hajnalban az elitligában, a 2023-ban bajnoki címet ünneplő Nuggets az egy évvel korábban trónra ülő Golden State-et múlta felül parázs végjátékban 119:115-re. A diadal fő kovácsa, mondani sem
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.319161/Tul-sok-kell-JokictolEsély a vajdasági zenei tehetségeknek is
Tízéves a Virtuózok népszerű tehetségkutató műsor, mely évforduló alkalmából a programot szervezői kiterjesztik a határon túli régiókra is. Így a vajdasági fiatal, klasszikus zenei tehetségeknek is szurkolhatunk a jövő évi
http://www.magyarszo.rs/kultura/zene/a.319156/Esely-a-vajdasagi-zenei-tehetsegeknek-isHagyományok téli fesztiválja Palicson
Szombaton tartják meg a 11. Hagyományok téli fesztiválját Palicson, a Kisvendéglő melletti parkolóban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319182/Hagyomanyok-teli-fesztivalja-PalicsonElmaradt a csoda
A szerb válogatott a legalább négygólos győzelem terhe mellett lépett pályára Románia ellen a női Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulójában, ám Uroš Bregaréknak végül nem jött össze a haditett, kikaptak, és
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.319148/Elmaradt-a-csodaEvenepoel balesetet szenvedett
Egy balesetben többszörös csonttörést szenvedett, valamint a tüdeje is károsodott Remco Evenepoelnak, a belgák kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok országúti kerékpárosának. A 24 éves versenyző kedden edzés közben
http://www.magyarszo.rs/sport/a.319163/Evenepoel-balesetet-szenvedettSzerbiában borult idő várható helyenként esőzéssel
Szerbiában december 5-én, csütörtökön borult idő várható, helyenként esővel, a hegyvidéki területeken havazással, ami a hótakaró vastagodását eredményezi.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.319174/Szerbiaban-borult-ido-varhato-helyenkent-esozesselCsütörtöki sportajánló
KÉZILABDA Férfi BL: Szeged–Aalborg (18.45, Sport 1), Dinamo–PSG (18.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.319145/Csutortoki-sportajanloAlul maradt a TSC
Hazai pályán 3:1-re nyert a TSC csapata felett a Crvena zvezda a Szerbiai Szuperliga hatodik fordulójának utolsó mérkőzésén. A Zvezda gólját Bruno Duarte a 17.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.319171/Alul-maradt-a-TSCKirabolt egy benzinkutat a 18 éves
A kragujevaci rendőrök az illetékes ügyészséggel együttműködve elfogtak egy tizennyolc éves fiatalt, akit rablás elkövetésével gyanúsítanak, írja a Szerbiai RTV. A gyanú szerint december 1-jén 176 ezer dinárt rabolt egy
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.319153/Kirabolt-egy-benzinkutat-a-18-evesKorcsolyázásra fel!
Zenta község önkormányzata az idegenforgalmi szervezettel közösen és a Zenta Kedvelőinek Egyesületével együttműködve műjégpályát állít fel a város főterén. A pálya december 15-től január 15-ig üzemel.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.319134/Korcsolyazasra-felElmarad az újévvárás Szabadka főterén
Az újvidéki vasútállomáson történt tizenöt áldozatot követelő tragédia miatt Stevan Bakić, Szabadka polgármesterének rendelete értelmében elmarad az idei szilveszterezés Szabadka főterén. A szilveszterezésre szánt összeget a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.319135/Elmarad-az-ujevvaras-Szabadka-foterenBevezetik a dinamikus áramtarifákat
– Az új évet régi árakkal kezdjük, célunk pedig az, hogy a fűtési idény végéig ne emelkedjen a villanyáram és a földgáz ára. Ehhez a végsőkig észszerűen, takarékosan kell használnunk az áramot – figyelmeztetett Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter az RTS műsorában.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.319125/Bevezetik-a-dinamikus-aramtarifakatKirályi védekezés a Királyéknak
Minneapolisban játszották a múlt NBA-játéknap rangadóját, amelyen a házigazda Minnesota a Lakers együttesét fogadta. A találkozó hamar, a második negyed elejétől kezdett egyoldalúvá válni, köszönhetően a Timberwolves
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.319109/Kiralyi-vedekezes-a-KiralyeknakMobil robot és mesterséges intelligencia
A Debreceni Szakképzési Centrum Beregszászi Pál Technikum, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola és az adai Műszaki Iskola az idei évtől közös projektumot indított az Erasmus+-program keretében.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.319177/Mobil-robot-es-mesterseges-intelligenciaĐoković veresége az év meglepetése
Az ATP közzétette az ötös listát, amely szerintük az év meglepetéseit rangsorolja. Az első helyre Novak Đokovićnak az olasz Luca Narditól az Indian Wells-i 3.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.319108/Dokovic-veresege-az-ev-meglepeteseAdventi vásár Magyarkanizsán
Magyarkanizsa községben a december évek óta rendkívül gazdag különféle rendezvényekben. Ezt igazolja az eseménynaptár is, hiszen 50 oldalon keresztül sorolja a különféle, ünnephez és nem ünnephez köthető kulturális és sporteseményeket, amelyek Magyarkanizsa tizenhárom településén valósulnak meg.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.319176/Adventi-vasar-MagyarkanizsanBebiztosított csoportelsőség
A magyar válogatott alaposan megnehezítette a saját dolgát Észak-Macedónia ellen a részben hazai rendezésű női Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Golovin Vlagyimir együttese a már biztos továbbjutás tudatában
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.319106/Bebiztositott-csoportelsoseg
