2026. április 7., kedd


Keresés: 摩恩电气 2026年1月15日 最新公告 股权激励进展 (10000 találat)

Folytatódik a köztársasági képviselőház ülése - FRISSÍTETT

Befejezdődött a köztársasági képviselőház mai ülése, a képviselők holnap délelőtt tíz órakor folytatják a törvényjavaslatok módosításának vitáját. A mai vita békés volt, és kevés ellenzéki képviselő vett részt rajta.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323943/Folytatodik-a-koztarsasagi-kepviselohaz-ulese-FRISSITETT
Érkezik a kínai ellenvám

Tegnap óta érvényesek az importvámok, amelyeket az Egyesült Államok Kínára, és a szomszédos Kanadára, valamint Mexikóra vetett ki. Az amerikai kormány már korábban bejelentette, hogy március 4-étől 25 százalékos vámot vet ki gyakorlatilag az összes, Kanadából és Mexikóból származó importra. A 25 százalékos kulcs nem érinti a kanadai energiatermékeket, amelyekre 10 százalékos vám vonatkozik. A Kínából származó áruk vámját 10-ről 20 százalékra növelte március 4-től az Egyesült Államok.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323884/Erkezik-a-kinai-ellenvam
Az állami támogatás sem segített

A beruházás ösztönzése érdekben Szerbiában tavaly 54 vállalat kapott állami támogatást, több mint 93 millió euró értékben. Ezek közül a legtöbb külföldi cég volt, amelyek a bevételkiesésük miatt jelenleg egyenként szüntetik meg a gyáraikat Szerbiában – írja a Nova.rs hírportál.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323876/Az-allami-tamogatas-sem-segitett
„Mi, magyarok…”

Szép Vajdaság! fotópályázatunk 19.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323939/Mi-magyarok
A márciusi ifjak forradalmi tettei

Magyarkanizsa község területén az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire és áldozatira elékezve több településen is tartanak megemlékező ünnepségeket. Az események sorrendjéről és a plusz tartalmakról Vranić Váradi

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.323933/A-marciusi-ifjak-forradalmi-tettei
Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya negyvenedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások népzenei vetélkedőjét. A jelentkezők különböző kategóriákban és korcsoportokban versenyezhetnek.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.323899/Szolj-sip-szolj-nepzenei-vetelkedo
Korrupció gyanújával hat személyt állítottak elő Zentán

Hat személyt vettek őrizetbe a zentai Elgas közvállalat megkárosítása és hivatali visszaélés gyanújával. A gyanú szerint M.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.323917/Korrupcio-gyanujaval-hat-szemelyt-allitottak-elo-Zentan
Sainz volt a leggyorsabb

A bahreini előszezoni teszt számos érdekességet és meglepetést tartogatott a Formula–1-es csapatok és rajongók számára. A múlt heti, háromnapos program során a csapatok igyekeztek minél több adatot gyűjteni az új autóikról, ám

http://www.magyarszo.rs/sport/a.323893/Sainz-volt-a-leggyorsabb
Négy év várakozás után

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kedden benyújtotta az Európai Bizottsághoz a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZNT elnöke. Izsák

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.323914/Negy-ev-varakozas-utan
Ismét Đoković–Alcaraz rangadó?

Ha a kiemeltek sikerrel veszik az első három akadályt, a ma a női egyessel rajtoló – a férfiak csütörtökön kezdenek – Indian Wells-i 1000-es torna negyeddöntőjében az ötszörös bajnok és Roger Federerrel együtt csúcstartó Novak

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.323890/Ismet-Dokovic-Alcaraz-rangado
Senki sem állíthatja meg az ország fejlődését!

Eddig soha nem látott káoszban folyt a köztársasági képviselőház idei első rendes ülése. Füstbombákat aktiváltak, vizesflakonokat dobáltak egymásra a képviselők, tojással dobálták meg a minisztereket, majd poroltót fújtak a

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.323909/Senki-sem-allithatja-meg-az-orszag-fejlodeset
Szerdai sportajánló

KERÉKPÁROZÁS 14.15, Eurosport 2: Trofeo Laigueglia, férfiak.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.323889/Szerdai-sportajanlo
Vučević: Politikai terrorizmus történt a parlamentben

Az ellenzéki képviselők politikai terrorizmusa történt ma a parlamentben – jelentette ki Miloš Vučević szerb miniszterelnök a szerb parlamentben az ellenzéki képviselők által okozott incidens kapcsán. Hangsúlyozta, hogy

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.323880/Vucevic-Politikai-terrorizmus-tortent-a-parlamentben
Négyből majdnem egy

Miután a hétvégén lezajlott Nišben a hallgatói követelések teljesítésének támogatásáért szervezett, több tízezer embert megmozgató egyetemista- és polgári tüntetés, az egyetemisták március 15-ére, szombatra jelentették be a

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.323873/Negybol-majdnem-egy
Ringató-koncerttel búcsúztatták a farsangot

Szombaton délután különleges zenei élményben volt részük az újvidéki és a környékbeli, kis gyermekeket nevelő családoknak. A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban a Vajdaságban működő Ringató hálózat

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.323822/Ringato-koncerttel-bucsuztattak-a-farsangot
Bajnok a Soko és a Proleter

Magyarkanizsán a Vajdasági Birkózóakadémia csarnokában rendezték meg a tartományi kötöttfogású birkózóbajnokságot az U15-ös és az U20-as korosztály részére. A viadalon 18 klub 143 birkózója lépett szőnyegre, a fiatalabbaknál

http://www.magyarszo.rs/sport/kuzdosportok/a.323814/Bajnok-a-Soko-es-a-Proleter
Német kór

A német gazdaság teljesítménye korábban fogalomnak számított. Az utóbbi időben viszont folyamatosan az ottani problémákról szólnak a hírek. A Szerbiában működő, német érdekeltségű cégek kilátásba helyezett bezárása is borzolja a kedélyeket.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/raforditasok/a.323840/Nemet-kor
Római este

A Como alaposan ráijesztett a Romára vasárnap este, Lucas Da Cunha ugyanis közvetlenül a szünet előtt gólra váltotta a kiscsapat egyetlen komolyabb lehetőségét. A Roma sem dolgozta ki helyzetek tömkelegét, ugyanakkor egy óra

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323816/Romai-este
Őrségváltás Németországban

Február 23-án este megismerhettük a német előrehozott szövetségi parlamenti választások végeredményét, és azóta az is világossá vált, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) alkotta jobboldali pártszövetség és a Szociáldemokrata Párt (SPD) nagykoalíciója vezeti majd az Európai Unió legnagyobb gazdaságát, a kancellári székben pedig Olaf Scholzot Friedrich Merz fogja váltani. Sokan abban reménykednek, hogy a CDU-ból érkező új kormányfővel az Európai Unió ism

http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.323839/Orsegvaltas-Nemetorszagban
Három személy ellen emeltek vádat az újvidéki tragédia ügyében

A vádlottak között szerepel a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat befektetésfejlesztési menedzsere, valamint a vasútállomáson végzett munkálatok műszaki felülvizsgálatára kijelölt bizottság elnöke és egyik tagja.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323842/Harom-szemely-ellen-emeltek-vadat-az-ujvideki-tragedia-ugyeben
A zentaiak is tovább tüntetnek

Szombaton Zenta központjában mintegy nyolcvanan adóztak tizenöt perces csenddel az újvidéki tragédia áldozatai emlékének, majd Lázár-Szűcs Anikó helybeli pedagógus szólt a jelenlévőkhöz. Az óbecsei születésű zentai pedagógus

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.323855/A-zentaiak-is-tovabb-tuntetnek
A neheze csak most jön

A Bajnokok Ligája idei kiírása a nyolcaddöntőjéhez ért, így akár azt is mondhatnánk, hogy elérkeztünk a sorozat azon részéhez, amely már nem különbözik az előző évtizedek lebonyolítási rendszerétől. Ez azonban csak részben

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323815/A-neheze-csak-most-jon
Blokád alá vonták a zentai bíróságot

A Szerb Haladó Párt zentai és környékbeli aktivistái kedden reggel 7 óra 30 perckor az utcára vonultak és lezárták a Posta utcát a bíróságtól egészen a Mignon kávézóig azzal a szándékkal, hogy blokád alá vonják a Zentai Alapfokú Bíróságot.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.323841/Blokad-ala-vontak-a-zentai-birosagot
Víz, az éltető elem

A víz az élet alapvető eleme, nélkülözhetetlen az emberi élethez és a természet fenntartásához. A természetben a víz biztosítja az élőlények túlélését, formálja a tájat, és alapvetően befolyásolja az éghajlatot. Az ivóvíz tisztasága és hozzáférhetősége kulcsfontosságú az egészség védelme és a fenntarthatóság szempontjából, ezért a vízvédelem a társadalom minden szintjén alapvető fontosságú feladat.

http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.323836/Viz-az-elteto-elem
A Lakers már hatos győzelmi szériában

A Los Angeles Lakers tovább folytatta győzelmi sorozatát, a pénteki 106:102-es győzelem után ezúttal 108:102-re verte meg a városi rivális Clipperst. Bár a csapat továbbra is nélkülözte Austin Reavest, Rui Hachimurát és Jordan

http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.323813/A-Lakers-mar-hatos-gyozelmi-szeriaban
Kedvezmény az e-számlát választó gázfogyasztóknak

A Srbijagas gázszolgáltató közvállalat március 1-jétől kedvezményt nyújt azoknak a háztartásoknak, amelyek a hagyományos papíralapú gázszámla helyett az elektronikus változatot választják. Az intézkedés a Válaszd az e-számlát, és spórolj! kampány részeként lépett életbe, és célja, hogy ösztönözze a digitális ügyintézést, miközben csökkenti a papírfelhasználást.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323835/Kedvezmeny-az-e-szamlat-valaszto-gazfogyasztoknak
Györe harmadik ATP-serlege

Egy nappal azután, hogy a 300. ATP-meccsén kiharcolta hatodik döntőjét, Györe László pályafutása harmadik ATP-serlegét a 150.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.323812/Gyore-harmadik-ATP-serlege
Keddi sportajánló

KERÉKPÁROZÁS 13.00 és 14.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.323811/Keddi-sportajanlo
A niši újságírók nem tájékoztatnak Vučić tevékenységéről

A niši újságírók és médiában dolgozók bejelentették, hogy nem fogadják el Aleksandar Vučić államfő bocsánatkérését, miután megsértette a Szerbiai RTV niši tudósítóit a március 1-jei niši Egyetemista Ediktum elnevezésű

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323824/A-nisi-ujsagirok-nem-tajekoztatnak-Vucic-tevekenysegerol
Pontosztozkodás Nápolyban

Nagy küzdelmet hozott a Napoli–Inter találkozó. Az időként alattomos becsúszásokkal tarkított kilencven perc során Federico Dimarco szabadrúgásgóljával a vendégek szerezték meg a vezetést.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323819/Pontosztozkodas-Napolyban
Újabb pofon

Slavko Matić, a TSC pénteken kinevezett vezetőedzője 4:1-es vereséggel mutatkozott be a topolyai kispadon, a vajdasági együttes a sereghajtó Jedinstvo vendégeként maradt alul a Szuperliga 26. fordulójában.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323807/Ujabb-pofon
Asfaltiraju se putevi i popločavaju se trotoari

Kolovozi i trotoari su izloženi stalnim uticajima i stoga ih je potrebno sa vremena na vreme renovirati. Radovi su u toku na nekoliko lokacija u Bačkoj Topoli. Adrian Satmari, gradonačelnik opštine, u pratnji svojih saradnika, obišao je radove u ulici Svetog Save.

http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.323802/Asfaltiraju-se-putevi-i-poplocavaju-se-trotoari
Újabb pofon az Újpestnek

A vendégek fölényével kezdődött az Újpest–MTK fővárosi rangadó. A lilák ugyanakkor túlélték a kezdeti rohamokat, és idővel kiegyenlítődött a játék képe.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323798/Ujabb-pofon-az-Ujpestnek
Matić győzelemmel mutatkozna be a topolyai kispadon

Salvko Matić, a TSC péntek este kinevezett edzője ma a Jedinstvo ellen mutatkozik be a topolyai kispadon. A hódsági Tekstilactól szerződtetett szakember jól ismeri a hazai Szuperligát.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323797/Matic-gyozelemmel-mutatkozna-be-a-topolyai-kispadon
Márton Viviana az év legjobb ifije

Az olimpiai bajnok tekvandós Márton Viviana lett az év legjobb európai ifjúsági sportolója. A 18 éves magyar versenyző az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 54.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.323770/Marton-Viviana-az-ev-legjobb-ifije
Györe győzelemmel jubilált

Györe László az utolsó pillanatban fért fel a santiagói táblára, ami nem gátolta meg abban, hogy a döntőig meneteljen, és a serlegért játszhasson. A zentai teniszező Chile fővárosában a negyeddöntőben a portugál Jaime Fariát, az

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.323769/Gyore-gyozelemmel-jubilalt
A Bucks eltaposta a tartalékos Dallast

A Milwaukee nem kegyelmezett a Dallasnak, és 132:117-es győzelemmel távozott Texasból. Giannis Antetokounmpo (29 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) és Damian Lillard (28 pont) különösen a kritikus pillanatokban uralták a mérkőzést.

http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.323768/A-Bucks-eltaposta-a-tartalekos-Dallast
Györe megnyerte a Chile Opent – VIDEÓ

Györe László megnyerte a chilei Santiagóban megrendezett ATP 250-es, salakpályás tornát, miután a fináléban 2-1-re legyőzte az argentin Sebastian Baezt. A zentai születésű Györe László pályafutása harmadik, 2020 óta első

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.323784/Gyore-megnyerte-a-Chile-Opent-VIDEO
Útlezárás és hosszabb séta

Szenttamási és turiai diákok, egyetemisták és mezőgazdasági termelők egy nagyobb csoportja ezen a vasárnapon Turián, a falu központjában gyűlt össze, hogy 15 perces csenddel emlékezzenek meg az újvidéki tragédiában életüket

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.323774/Utlezaras-es-hosszabb-seta
Vučević: A tüntetésekkel kapcsolatos helyzet az elkövetkező két hétben megoldódik

Miloš Vučević lemondásban lévő miniszterelnök és a Szerb Haladó Párt (SZHP) elnöke ma Krupanjban kijelentette, arra számít, hogy a következő két hétben rendeződnek a tüntetések és blokádok körüli helyzet, és március 15-én,

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323767/Vucevic-A-tuntetesekkel-kapcsolatos-helyzet-az-elkovetkezo-ket-hetben-megoldodik
Gunarasnak van jövője!

Egyre többet lehet olvasni arról, hogy a fiatalok apolitikusak, nem érdeklődnek a közügyek iránt. Valóban így van, vagy csak mi, felnőttek gondoljuk ezt gyermekeinkről?

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.323752/Gunarasnak-van-jovoje
A halálhírtől a „változó idők közönyéig”

2. rész Munkáinak posztumusz kiállításai és a Pechán-szobor     Valamikor 1924 nyarán adta hírül a napi sajtó, hogy Verbász nagyszabású iparkiállításra készül, amelynek keretében leleplezik „Pechán Józsefnek,

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.323665/A-halalhirtol-a-valtozo-idok-kozonyeig
Polgárőrség az ókorban

Március 1-jén, a polgári védelem világnapján a speciális polgári védelmi egységek tagjai világszerte látványos mentési gyakorlatokon mutatják be szó szerint létfontosságú, emberéleteket mentő tudásukat. Ezeknek a bemutatóknak

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.323740/Polgarorseg-az-okorban
Erőlködés

Másfél éve annak, hogy Novak Đoković a New Yorkban nyert 24. trófeával a Grand Slam-tornák legsikeresebbje lett, 16 hónappal ezelőtt nyerte el Párizsban a 40.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.323682/Erolkodes
A közösségi szolgálat fényei a Délvidéken

8. rész Küzdelem a népjogokért Magyarok, szerbek, németek – és a diktatúra     Herceg János úgy látja, hogy a két világháború között eltelt évek során a délvidéki magyarság politikai, kulturális, gazdasági

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.323663/A-kozossegi-szolgalat-fenyei-a-Delvideken
Képkockák a vajdasági magyar mozgókép történetéből

9. rész A kapus halála1     A tényfeltáró dokumentumfilm középpontjában a rendező rokona, Siflis Géza tragikus sorsa áll.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.323662/Kepkockak-a-vajdasagi-magyar-mozgokep-tortenetebol
Újdonságok a tömegközlekedésben

Mint ismeretes, a szabadkai városi tömegközlekedés működtetését március elsejétől, vagyis szombattól az obrenovaci székhelyű Trans-Jug Kft. veszi át.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.323788/Ujdonsagok-a-tomegkozlekedesben
Elindultak az egyetemistákért a taxisok Nišbe

Mintegy kétszáz belgrádi taxis indult Nišbe, hogy hazaszállítsa azokat az egyetemistákat, akik az előző napokban különböző településekről gyalogoltak az említett városba, ahol tegnap nagyszabású tiltakozást tartottak. Az

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323746/Elindultak-az-egyetemistakert-a-taxisok-Nisbe
Belgrád lesz az egyetemisták tüntetésének következő helyszíne

Hajnali három óráig tart az egyetemisták tüntetése Nišben, ahol több tízezren gyűltek össze az ország minden pontjáról egyetemisták és tiltakozó polgárok. A reggel kilenc órakor kezdődő tüntetés az esti órákban, az

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.323737/Belgrad-lesz-az-egyetemistak-tuntetesenek-kovetkezo-helyszine
Folyamatosan érkeznek a tüntetők Nišbe

A bejelentések szerint 18 órakor kezdődik az egyetemisták niši tüntetésének fő programja, amikor megtartják beszédeiket a különböző egyetemista csoportok vezetői. Az N1 tudósítása szerint több ezer motoros is csatlakozott a

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.323730/Folyamatosan-erkeznek-a-tuntetok-Nisbe
Börtönben maradnak a tragédia vádlottjai

A belgrádi Felső Ügyészség korrupcióellenes osztályának utasítására a katonai rendőrség pénteken három személyt vett őrizetbe, azzal gyanúsítva őket, hogy különböző bűncselekményeket követtek el a Katonai Orvostudományi

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.323727/Bortonben-maradnak-a-tragedia-vadlottjai
Zavartalan a vízellátás Szabadkán

„Zavartalan a vízellátás Szabadkán, erről bizonyosodtam ma meg az 1-es vízgyárban, melyet Sugár György igazgatóval látogattam meg" – tájékoztatott Facebook-bejegyzésében Góli Csilla, Szabadka Város alpolgármestere. Az elmúlt

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.323724/Zavartalan-a-vizellatas-Szabadkan
Vučić: Az elkövetkező hét-nyolc napban a parlament elfogadja a fiatalok lakáshiteléről szóló törvényt

Aleksandar Vučić államfő Szerbia ma folytatta látogatását a zaječari és a bori körzetben. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323723/Vucic-Az-elkovetkezo-het-nyolc-napban-a-parlament-elfogadja-a-fiatalok-lakashitelerol-szolo-torvenyt
Bitte, die NEXXT Show

Pénteken megtartották az évad negyedik bemutatóját az Újvidéki Színházban. Ezúttal a közönség a Nexxt című előadást tekinthette meg, Tasnádi István drámája alapján, Urbán András rendezésében.

http://www.magyarszo.rs/kultura/szinhaz/a.323719/Bitte-die-NEXXT-Show
Negyedórás megállás

A tavaly november eleje óta tartó akciósorozat keretében péntek dél körül ismét több forgalmas útkereszteződés bénult meg a városban.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.323692/Negyedoras-megallas
Összefogással mindent el lehet érni

A mezőgazdasági termelők idejét és figyelmét az év első hónapjaiban a gazdaságaik újrabejegyeztetése és a vetésforgók aktualizálása köti le. A mezőgazdasági minisztérium kedden jelentette be, hogy már a területalapú

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.323749/Osszefogassal-mindent-el-lehet-erni
Korlátozzák a kamatlábakat

A pénzügyi szolgáltatások felhasználóinak védelméről szóló törvényjavaslat alapján az összes kölcsön kamatlábait korlátozzák – közölte Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank (NBS) elnöke. A javaslat előirányozza, hogy a hitelkártyákra és a számlaegyenlegek megengedett túllépésére is vonatkoztassák az intézkedést. Ezeknél a kölcsönöknél a nominális kamatlábakat korlátoznák a Szerb Nemzeti Bank jelenleg érvényes referenciakamatjára. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323701/Korlatozzak-a-kamatlabakat
Tüntetés Nišben - FRISSÍTETT

Nišben megkezdődött az a nagyszabású tüntetés, amelyet a Niši Egyetem hallgatói szerveztek. 

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323707/Tuntetes-Nisben-FRISSITETT
Íme, melyik dal képviseli Szerbiát az Eurovíziós Dalfesztiválon - VIDEÓ

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál szerbiai döntőjének győztese Princ lett a Mila című dallal.

http://www.magyarszo.rs/kultura/zene/a.323706/Ime-melyik-dal-kepviseli-Szerbiat-az-Eurovizios-Dalfesztivalon-VIDEO
A közös jövőért

A Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programjának fenntarthatóságát erősítve megkezdődött a Vajdasági Magyar Közösségek Gazdaságfejlesztési Stratégia aktualizálása a gazdasági változások, a piaci trendek és a pályázói visszajelzések figyelembe vételével.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323698/A-kozos-jovoert
Hétvégi sportajánló

SZOMBAT KERÉKPÁROZÁS 13.30 és 16.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.323687/Hetvegi-sportajanlo
Bezár a Dräxlmaier Nagybecskereken

A Dräxlmaier bejelentette nagybecskereki gyárának 2026-os bezárását a globális autóipari változások és a megrendelések hiánya miatt. A vállalat szociális csomagot ígér a dolgozóknak, és együttműködik a szakszervezettel a legjobb megoldás érdekében.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagybecskerek/a.323679/Bezar-a-Draxlmaier-Nagybecskereken
Új vezetőt választanak az Állami Számvevőszék élére

A Szerbiai Képviselőház Pénzügyi, Köztársasági Költségvetési és Közpénzek Felhasználását Ellenőrző Bizottsága elindította az Állami Számvevőszék (DRI) Tanácsának elnöki posztjára vonatkozó kinevezési

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.323674/Uj-vezetot-valasztanak-az-Allami-Szamvevoszek-elere
Alaptörvényben rögzítik a két nem létezését

A magyar kormány több ponton is az alaptörvény módosítására tesz javaslatot – mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta, az alaptörvény rögzíteni fogja, hogy két nem

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.323673/Alaptorvenyben-rogzitik-a-ket-nem-letezeset
Már nem Damjanović a TSC vezetőedzője

A TSC közösségi felületein jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott vezetőedzőjével, a továbbiakban nem Jovan Damjanović irányítja az együttest. A topolyai alakulat zsinórban hat vereséget jegyzett az idényben,

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323671/Mar-nem-Damjanovic-a-TSC-vezetoedzoje
„Vitt a belső motorom”

A csantavéri származású Dér Henriettát senkinek sem kell bemutatni. Az énekesnő már gyermekkorában kiemelkedett tehetségével, Vajdaság-szerte sorra nyerte az énekversenyeket, és hamar a reflektorfénybe került.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.323670/Vitt-a-belso-motorom
Ércesen szóló milliárdok

Hevesen bírálta nemrég Donald Trump amerikai elnök az ukrán hivatali partnerét, mert elsőre visszautasította a tőle érkezett ajánlatot. Volodimir Zelenszkij szinte azonnal meg is kapta az illegális diktátor és a háborút kirobbantó megkülönböztető címet a magát királynak képzelő tengerentúli vezetőtől. (A koronával uralkodók sorába február 19-én sorolta be magát, miután megszüntette a dugódíjat New Yorkban, majd a közösségi médiában erről közzétett rövidhír végére odabiggyesztette az „Éljen sokái

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323636/Ercesen-szolo-milliardok
Farsangfarki Ringató-koncert

Március 1-jén, szombaton 17 órai kezdettel különleges zenei élmény várja a családokat a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban. A Vajdaságban működő Ringató hálózat foglalkozásvezetői Farsangfarki Ringató-koncertre

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.323617/Farsangfarki-Ringato-koncert
Még hét csalót állítottak elő

Tovább folytatódott tegnap a korrupcióellenes harc, melynek keretében, a Tanjug hírügynökség jelentése alapján, újabb hét személyt tartóztatott le a bűnügyi rendőrség. Alapos a gyanú, hogy mind a hét személy a Dragan Tikić

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323629/Meg-het-csalot-allitottak-elo
Györe visszatért a százba

Györe László elsöprő győzelmet aratott a spanyol Pedro Martínez ellen a santiagói 2. fordulóban.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.323616/Gyore-visszatert-a-szazba
Az Alubinar szélerőműparkok a kínaiak tulajdonában

A 96,6 megawatt teljesítményű Alibunar 1 és a 71,4 megawatt teljesítményű Alibunar 2 szélerőművek projektumait megvásárolta a kínai SANY Renewable Energy szélturbinagyártó. A külföldi médiumok beszámolója szerint a vevő valójában a Heavy Energy International vállalat, a kínai szélturbinagyártó hongkongi leányvállalata. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323635/Az-Alubinar-szeleromuparkok-a-kinaiak-tulajdonaban
Snabdevanje vodom nije ugroženo

U Subotici se proteklih dana mnogo pričalo o gradskom vodosnabdevanju, kvalitetu vode iz gradskog vodovoda, kao i o radu JKP „Vodovod i kanalizacija”. Subotički lokalni ogranak Narodnog pokreta Srbije objavio je u ponedeljak na Fejsbuku da bi od 1. marta moglo biti problema sa vodosnabdevanjem Subotice.

http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.323633/Snabdevanje-vodom-nije-ugrozeno
Szükség volt egy kapocsra – VIDEÓ

A Taxi vendége dr. Csorba Csaba, aki a hétköznapokban két, egymástól teljesen eltérő szakmával is foglalkozik.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/taxi/a.323640/Szukseg-volt-egy-kapocsra-VIDEO
Drámai fordítás Brooklynban

Az Oklahoma City nem ismételte meg a két nappal ezelőtti összeomlását, sőt épp ellenkezőleg, a Brooklyn elleni meccsen olyan hajrát produkált, amelyre sokáig emlékezni fogunk. Chet Holmgren és társai 18 pontos hátrányt ledolgozva

http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.323614/Dramai-forditas-Brooklynban
Szoboszlai a Szarkáknak is beköszönt

Szerda este a Liverpool a vártnál könnyebb győzelmet aratott a Newcastle felett. Szoboszlai Dominik már a találkozó elején vezetést szerzett csapatának, majd a második játékrészben Alexis Mac Allister döntötte el a mérkőzést.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323615/Szoboszlai-a-Szarkaknak-is-bekoszont
Aszfaltoznak, térkövekkel rakják ki a járdákat

Az útburkolat és a járda folytonos hatásoknak van kitéve, ezért időről időre felújításra szorul. Topolyán több helyszínen is munkálatok zajlanak.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.323611/Aszfaltoznak-terkovekkel-rakjak-ki-a-jardakat
Pénteki sportajánló

KERÉKPÁROZÁS 15.30, Eurosport 2: Gran Camino, 3.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.323613/Penteki-sportajanlo
Megduplázta utasainak számát a brassói repülőtér

Egy év alatt megduplázta utasainak számát a brassói nemzetközi repülőtér, mely az idén januárban a marosvásárhelyi és a nagyváradi repülőtereknél is forgalmasabbnak bizonyult.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323600/Megduplazta-utasainak-szamat-a-brassoi-repuloter
Színházi maraton előtt Topolya

Topolya község Művelődési Háza a héten adott otthont a községi szavalóversenynek, majd márciusban több színházi darabot is megtekinthet a közönség.   – Topolya polgárai tudtunkra adták, hogy a színházba feltöltődni,

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.323604/Szinhazi-maraton-elott-Topolya
Nagy harc várható a bajnoki címért

A tíz csapatot felvonultató Nagykikinda–Begaszentgyörgy községi ligában izgalmasan alakult az őszi szezon, a tabella első felében elhelyezkedő klubokat ugyanis csak néhány pont választja el egymástól. Az őszi bajnoki címet a

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323549/Nagy-harc-varhato-a-bajnoki-cimert
Stílusos és funkcionális: fürdőszoba felújítás lépésről-lépésre

Mielőtt hozzáfogna otthona, irodája, egyszóval környezete megtervezéséhez, kérje ki lakberendezőnk tanácsát! Olyan ötleteket és megoldásokat kaphat tőle rovatunkban, amelyeket csak tapasztalt szem lát.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.323925/Stilusos-es-funkcionalis-furdoszoba-felujitas-lepesrol-lepesre
Banki pénztárosokat tartóztattak le

A rendőrség letartóztatta a Novi Pazar-i illetőségű I. G.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.323587/Banki-penztarosokat-tartoztattak-le
Segítik a kezdő és haladó vállalkozókat

Tolóablak-szolgálat nyílt a kis- és középvállakozások, továbbá a leendő cégtulajdonosok támogatására Szenttamáson. A szolgálat elindításáról szóló megállapodást Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere és Branislava

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.323585/Segitik-a-kezdo-es-halado-vallalkozokat
A boszniai Szerb Köztársaságban kialakult helyzetről ülésezik majd a parlament

A boszniai Szerb Köztársaságban kialakult helyzetről ülésezik március 14-én, 15-én és 16-án a köztársasági képviselőház, értesült a Tanjug. Az ülésen részt vesz Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323583/A-boszniai-Szerb-Koztarsasagban-kialakult-helyzetrol-ulesezik-majd-a-parlament
Várják az indítványokat a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjra

A címeket és elismeréseket adományozó bizottság a díszpolgári cím, a Pro Urbe elismerés és a Dr. Bodrogvári Ferenc díj megalapításáról szóló rendelet 5.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.323584/Varjak-az-inditvanyokat-a-Dr-Bodrogvari-Ferenc-dijra
Izgradnja koja obuhvata generacije

Levente Mađar, zamenik ministra ministarstva spoljnih poslova i spoljne ekonomije Mađarske, posetio je severnu Vojvodinu, i u pratnji dr Balinta Pastora, predsednika Saveza vojvođanskih Mađara, kao i Balinta Juhasa, predsednika skupštine AP Vojvodine, posetio je bračni par dobitnika na konkursu za stambeno zbrinjavanje Normanda Nemedija i Dianu Nemedi iz Hajdukova, nakon toga je u gazdinstvu Balaša predao investiciono ulaganje od istaknutog ekonomskog značaja srednje i velike vrednosti, a na kra

http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.323571/Izgradnja-koja-obuhvata-generacije
Letartóztatások a verseci adócsalásügyben

További hét személyt tartóztatott le a korrupcióellenes kampány keretében tegnap a bűnügyi rendőrség, mind a hét személy a Dragan Tikić gazdasághoz kötődő visszaélésekben vett részt az alapos gyanú szerint. A letartóztatást a

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.323582/Letartoztatasok-a-verseci-adocsalasugyben
Gólzápor Barcelonában

Hatalmas meglepetéssel kezdődött a Barcelona–Atlético Madrid spanyol kupa elődöntője. A Matracosok mindössze hat perc után Julián Álvarez és Antoine Griezmann találataival kétgólos előnyre tettek szert.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.323550/Golzapor-Barcelonaban
Ivóvizet a csapokba éjjel is, nappal is!

Žarko Mićin, Újvidék újonnan kinevezett polgármestere villámlátogatást tett az újvidéki Vízművek és Csatornázási Közvállalat keretében működő, limáni vízgyárban, ahol a vezetőséggel a város vízellátásának sürgető

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.323552/Ivovizet-a-csapokba-ejjel-is-nappal-is
Magyar gyermek nélkül nincs magyar jövő

A nemzetpolitikában 2025 a jövő nemzedék éve, amellyel azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy magyar gyermek nélkül nincs magyar jövő – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.323576/Magyar-gyermek-nelkul-nincs-magyar-jovo
Dončić bosszúja

Luka Dončić először lépett pályára korábbi csapata, a Dallas ellen azóta, hogy az NBA történetének egyik legváratlanabb cseréjében Los Angelesbe került. A szlovén klasszis pedig nem hagyta szó nélkül az ügyletet: első lakerses

http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.323548/Doncic-bosszuja
Györe maradt az egyetlen

Mivel Bondár Anna is kiesett a texasi Austinban, a szerbiai és a magyar játékosok közül a héten már csak Györe László maradt versenyben, aki az este kimondott esélyes volt az eddig mindhárom meccsükön legyőzött spanyol Pedro

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.323547/Gyore-maradt-az-egyetlen
Szombaton Magyar Szó-élőújság Tordán

Szombaton, március 1-jén tartjuk meg Tordán a 81. évében járó Magyar Szó napilapunk élőújságját és mezőgazdasági mellékletének, a Magvetőnek a szokásos, nyereményjátékkal egybekötött bemutatóját.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.323569/Szombaton-Magyar-Szo-eloujsag-Tordan
Csütörtöki sportajánló

ÉSZAKI SÍ 10.00 és 12.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.323546/Csutortoki-sportajanlo
Megállapodást kötött a Janaf és a MOL

Az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat közölte, hogy szerződést írt alá a MOL olaj- és gázipari vállalattal, amelynek értelmében az év végéig 2,1 millió tonna nyersolajat szállít a magyar vállalatnak. Ezenkívül a Krk szigetén található Omišalj terminálon és a sziszeki (sisaki) terminálon tárolhatja a kőolajat 2027 végéig – írja a Nova ekonomija hírportál.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323596/Megallapodast-kotott-a-Janaf-es-a-MOL
Katonai temetők a Délvidéken

Ma is magam előtt látom apám rémült tekintetét, akikor kamasz koromban megkérdeztem tőle: kik voltak a leventék? Arcáról leolvashattam: valami nagy-nagy titkot érintettem, amire nem kaphatok választ.

http://www.magyarszo.rs/velemeny/gyurodesek/a.323565/Katonai-temetok-a-Delvideken
Mobilról könnyebb

Az okostelefonok az energetikában is új lehetőséget teremtenek. A Szerbiai Áramszolgáltató (EDS) bejelentette, hogy a polgárok mostantól mobilapplikáción keresztül, illetve a vállalat weboldalán www.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.323559/Mobilrol-konnyebb
Ez nem egy könnyen felejthető show lesz

Az Újvidéki Színházban pénteken tartják a Nexxt – Hanky Panky Science Fiction Retro Show  című előadás bemutatóját, amely egy élő televíziós show felvételét mutatja be. A produkció, amely egy retró show keretében

http://www.magyarszo.rs/kultura/szinhaz/a.323536/Ez-nem-egy-konnyen-felejtheto-show-lesz
Országaink projektjében közösen

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Alexov Lyubomirt és Rusz Milánt fogadta, hogy a Magyar Szerb Kulturális Évad programjairól egyeztessenek. 2025 második felében a magyar kultúra mutatkozik be Szerbiában, 2026 elején pedig a szerb kultúra Magyarországon.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.323528/Orszagaink-projektjeben-kozosen
Kelj fel, Szerbia – FOTÓ, VIDEÓ

Ügyvédek, tanárok, szülők és diákok tüntettek az újvidéki bíróság előtt, ahol 15 perces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokról, majd tüntető sétát tettek a Jogi Karig. A pedagógusok és ügyvédek ajándékot cseréltek: alkotmányt és a Kelj fel, Szerbia kottáját. Közben a Nišbe tartó diákokat az útjuk során tapssal, tűzijátékkal és fáklyás felvonulással fogadták.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.323527/Kelj-fel-Szerbia-FOTO-VIDEO