Keresés: 14年95号汽油多少钱 (10000 találat)
Egymillió látogatót várnak
A romániai Temesvár (Timișoara) etnikai és kulturális sokszínűségét, értékes örökségét és a szabadság kivívásában vállalt elvitathatatlan szerepét hangsúlyozták a felszólalók a hét végén a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat nyitórendezvényén. A bánsági város a román, a magyar és a német színházi társulatnak is otthont adó kultúrpalotában tartott nyitógálán lett hivatalosan is Európa Kulturális Fővárosa.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.11743/Egymillio-latogatot-varnakEgy emlékezetes előadás
Az Újvidéki Színház épülete ma (Fotó: Újvidéki Színház honlapja) Amikor 1981 áprilisában a tartomány illetékesei a néhány évvel korábban megalakult Újvidéki Színházat bízták meg, hogy részt vegyen Bécsben a Vajdasági Művelődési Napok rendezvényén, sokan meglepődtek. Meglepődtek, merthogy egy igencsak komoly, mondhatnánk, rendhagyó feladatról volt szó. S hogy arra, egy alig néhány éves színházat, méghozzá kisebbségi színházat kértek fel, hogy
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.11581/Egy-emlekezetes-eloadasTélen a Tiszában
Vasárnap van, január közepe. Hét ágra süt a nap, a télnek szinte nyoma sincs, és a zentai téli úszócsapat oszlopos tagjai: Homolya Ákos, Takács Kornél, Hevér László és Lakatos Zsombor a szokásos hétvégi mártózásukra indulnak.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.11719/Telen-a-TiszabanDinamikus fejlődéssel a vezető szerepig
Vajdaságban – vagy ha egy kicsit merészebbek vagyunk – és egész Szerbiában kevés olyan ember él, aki nem hallott volna már az ország egyik legmodernebb takarmánygyártó cégéről, a takarmánypiac meghatározó szereplőjéről, a Gebi Kft.-ről.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.11702/Dinamikus-fejlodessel-a-vezeto-szerepigVan-e imádság, forróbb, könyörgőbb?
Ha Tormay Cécile a Bujdosó könyv utolsó lapjain ködbe vesző vidéken volt kénytelen bujdokolni, Méliusz József Város a ködben (1969) című regényében az egész történelmi Magyarországot látta ködbe borult, pusztulásra megérett vidéknek: „Kitartani? De miért? Kiért? Ezért a nyilván bukott, zátonyra jutott világért, amely fölött már csak a rongyok lobognak?” [1] – kérdezte az ország pusztulása láttán
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.11583/Van-e-imadsag-forrobb-konyorgobbA Szeged is biztos továbbjutó
A Szeged győzelemmel, a Veszprém pedig vereséggel zárta a férfi BL csoportkörének 12. fordulóját.
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.11683/A-Szeged-is-biztos-tovabbjutoKáel Csaba: Három nemzedék képviseli a magyar filmet az idei fesztiválon
Három magyar filmes nemzedék is megjelenik az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), ami nagyban segíti az új alkotások nemzetközi terjesztését
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.11629/Kael-Csaba-Harom-nemzedek-kepviseli-a-magyar-filmet-az-idei-fesztivalonTalált petárdától sérült meg egy fiatal Veterniken
Megsértült egy 14 éves fiú, miután felrobbant egy petárda, amit az újvidéki Veternik városrészben lévő focipályán talált.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.11622/Talalt-petardatol-serult-meg-egy-fiatal-VeternikenSzőlőszentelés Szeghegyen
Idén is nagyszámú vendég vett részt a találkozón (Lakatos János felvétele) Szent Trifun napjához számos, a szőlőszettel kapcsolatos népszokás kapcsolódik a pravoszláv hitvilágban. Egyebek között ezen a napon kezdődik meg a szőlők metszése.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.11613/Szoloszenteles-SzeghegyenA dízel olcsóbb, a benzin drágább lett
Délután 15 órától 194 dinárt tesz ki az eurodízel literenkénti ára, benzint pedig 171 dináros literenkénti áron tankolhatunk a töltőállomásokon.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.11617/A-dizel-olcsobb-a-benzin-dragabb-lettIngyenes vizsgálatok a topolyai egészségházban
A Dr. Hadzsy János Egészségházban, illetve az intézmény által működtetett falusi rendelőkben megelőző vizsgálatokat szerveznek az elkövetkező hétvégéken. Február 18-án 7 és 12 óra között vérnyomás- és vércukorszintmérést, EKG-vizsgálatot végeznek, és általános orvos is tanácsot ad igény szerint.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.11611/Ingyenes-vizsgalatok-a-topolyai-egeszseghazbanMagic Johnson rekordja is átírva
A szezonban már negyedszer csapott össze az a két csapat, amelyet a liga két, vidékünkről származó géniusza fémjelez.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.11606/Magic-Johnson-rekordja-is-atirvaHa kukoricabetakarítás akkor, CORNADO!
A Mat Agro Kft. a Matijević-csoport része, és 2012-ben alakult. A cég fő tevékenysége a gabonatermesztés, valamint a termelési alapanyagok nagykereskedelme. A cég pár év alatt az ország legnagyobb kukoricaexportőrei közé került. Mi ellátogattunk a cég szentmihályi (Mihajlovo) telephelyére, ahol Nemanja Racić, a helyi részleg vezetője megosztotta velünk a vállalat működésének alapelveit.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11452/Ha-kukoricabetakaritas-akkor-CORNADOModern problémákra magyar megoldások az idei Highlights of Hungary-n
Valódi példák, valódi teljesítmények sorakoznak idén is a Highlights of Hungary jelöltlistáján, akik közül egynek lehetősége lesz arra, hogy elnyerje a kétmillió forintos pénzdíjjal járó Highlights of Hungary nagyköveti elismerést, illetve egy másiknak arra, hogy a közönség ítéljen oda számára egy ugyanekkora összeget.
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.11562/Modern-problemakra-magyar-megoldasok-az-idei-Highlights-of-Hungary-nAutósport és női kézi-vb az utolsó negyedévben
Az utolsó negyedév leginkább az autó- és motorsportról szól majd, több Formula–1-es és MotoGP-futamot is rendeznek, de raliban sem lesz hiány. A szerb és a magyar labdarúgó-válogatott is több mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező keretein belül, október 14-én például Budapesten csapnak össze.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.11527/Autosport-es-noi-kezi-vb-az-utolso-negyedevbenNéhány napra felmelegszik, vasárnap beborul
Enyhe, változó irányú szél, és felmelegedés jellemzi a mai nap időjárását, és a meteorológiai előrejelzések szerint hasonló idő várható a következő napokban is. A reggeli -2 és a nappali 10 Celzius fok között ingadozik a hőmérő higanyszála
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11517/Nehany-napra-felmelegszik-vasarnap-beborulBajban a Lakers
Legutóbbi öt meccséből négyet elvesztett a Los Angeles Lakers, amelynek soraiban LeBron James azóta nem lépett fel, hogy az Oklahoma ellen megdöntötte Kareem Abdul-Jabbar pontrekordját.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.11503/Bajban-a-LakersÉletmese pályázat
Az idén is meghirdette Életmese írói pályázatát a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete, amely április 15-éig várja a határon innen és túli magyar családok igaz
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.11472/Eletmese-palyazatTavaszra összehangolják
Maja Gojković művelődési miniszterrel tárgyaltak kedden dr. Pásztor Bálint és Kovács Elvira , a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői, illetve Fremond Árpád , a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Lulić Emil hivatalvezető. Beszélgetésük témája a kultúráról szóló törvény módosításának szükségessége volt, azaz annak a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel teljes egészében való összehangolása.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11457/Tavaszra-osszehangoljakA nap, amikor minden a szerelemről szól
Vannak, akik elcsépelt ünnepnek tartják a Valentin-napot, amikor az üzletek dekorációja rózsaszín és piros szívecskés pompába öltözik. Mások viszont kifejezetten várják a február 14-ét, amikor lehetőségük nyílik egy kicsit romantikusabban és őszintébben kimutatni érzelmeiket szeretteik, szerelmük felé.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.11382/A-nap-amikor-minden-a-szerelemrol-szolÖsszefogás a magyarkanizsai Rideg Emeséért
Az OZ csapata gyűjtési akciót szervez a magyarkanizsai Rideg Emesének, akinek egy tűzesetben leégett a háza. A szervezők megkérnek mindenkit, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá az akcióhoz.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.11448/Osszefogas-a-magyarkanizsai-Rideg-EmeseertSaját költségükön hagyták el Moldovát a Partizán szurkolói
A Partizán szurkolóinak egy része, akik tegnap utaztak el Moldovába, hogy a helyszínen szurkoljanak a fekete-fehéreknek, ma reggel visszautaztak Belgrádba, miután kézhez kapták a határozatot arról, hogy nem léphetnek be az országba, tudósít az N1.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11439/Sajat-koltsegukon-hagytak-el-Moldovat-a-Partizan-szurkoloiA túlélés a tét
Jelentős állami támogatásokra lenne szükség ahhoz, hogy a szerbiai mezőgazdaság életben maradjon – állítják a mezőgazdasági elemzők és a termelők is. A szakemberek szerint az ágazat évtizedes mellőzése miatt fejlesztésekről már nem is beszélhetünk: odáig jutott az ágazat, hogy a túléléshez van szüksége állami segítségre.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.11394/A-tuleles-a-tetÚjvárosi parádé Spanyolországban
A női BL negyeddöntőjének első mérkőzésén a Mihók Attila vezette Dunaújváros minden várakozást felülmúlva négygólos győzelmet aratott a spanyol Mediterrani otthonában, így nagyon kedvező helyzetből várja a hazai visszavágót.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.11421/Ujvarosi-parade-SpanyolorszagbanFiatal felnőttek Valjevón
Valjevón rendezték meg az U23-as korosztály részére az országos bajnokságot, amelyen 21 klub 131 birkózója vett részt.
http://www.magyarszo.rs/sport/kuzdosportok/a.11425/Fiatal-felnottek-ValjevonMagyarország kijutott a tornára!
Románia ellen zárta Miskolcon a júniusi női Európa-bajnokság selejtezős sorozatát Magyarország, amelynek a kijutáshoz le kellett győznie a keleti szomszédot.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.11420/Magyarorszag-kijutott-a-tornaraNégy év alatt másodszor a Chiefs!
Az arizonai Glendale-ben, a State Farm Stadion 68 ezres nézőserege előtt rendezték meg tegnap hajnalban a tengerentúli profi amerikaifutball-liga szezonzáró csúcseseményét, az 57. Super Bowlt. A címmérkőzésen az AFC-főcsoport bajnokaként idáig jutó, 2020-as bajnok Kansas City Chiefs és az NFC-első, legutóbb 2018-ban SB-győztes Philadelphia Eagles csapott össze.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.11417/Negy-ev-alatt-masodszor-a-ChiefsJó reggelt! (2023-02-14)
Úgy alakult, hogy január végén Újvidéken kellett töltenem egy éjszakát. Felkerestem hát egy vendégszállót, amelynek közösségi terében különféle nációk tagjai vegyültek.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.11414/Jo-reggelt-2023-02-14Lezárult Szép Vajdaság! fotópályázatunk tizennegyedik köre
Szép Vajdaság! fotópályázatunk 14. fordulójában „Örvendezzen, aki él!" – Farsang Vajdaságban témában vártuk a fotókat kedves Olvasóinktól. A beérkezett alkotásokkal pályázóink ismételten megosztották velünk a számukra legkedvesebb, legemlékezetesebb pillanatokat, amelyek számukra különlegessé teszik ezeket a heteket.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11405/Lezarult-Szep-Vajdasag-fotopalyazatunk-tizennegyedik-koreElkezdődött az ukrán katonák németországi kiképzése
A német hadsereg (Bundeswehr) megkezdte az orosz támadás ellen védekező ukrán erők támogatását szolgáló új kiképzési programját, amelyben a Leopard 2 típusú harckocsik használatát oktatják – jelentették be hétfőn Berlinben.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.11399/Elkezdodott-az-ukran-katonak-nemetorszagi-kikepzeseMiért költözik az állatkert a Safariba?
Áthelyezik a Belgrádi Állatkertet. És mint ahogy az a Kalemegdan várat érintő történések kapcsán szokott lenni az utóbbi években, ez a hír is megosztotta a közvéleményt. Azok, akik előszeretettel látogatnak az állatkertbe, maguk is belátják, hogy a jelenlegi hely már túlságosan szűk az állatok számára, kényelmesebb, természetben gazdagabb környezetben szeretnék látni őket. A költözködés azonban számos kérdést felvet a belgrádiakban.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.11124/Miert-koltozik-az-allatkert-a-SafaribaMilliókat költöttek egy nem létező műsorra
Branislav Klanšček , a Szerbiai RTV Igazgatóbizottságának elnöke elmondta, észrevette, az RTS berkein belül van egy műsor, amelyet úgy tartanak nyilván, mintha létezne, de valójában nem létezik a műsor, sohasem mutatta be a közszolgálati televízió.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.11374/Milliokat-koltottek-egy-nem-letezo-musorraIsmét besült az ágyú
Sokat tesz azért a Premier League-et vezető Arsenal, hogy esélyt adjon üldözőinek.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.11373/Ismet-besult-az-agyuLeányifjúsági kupagyőztes a Becse
Vasárnap délelőtt az óbecsei sportközpont adott otthont az U13-as leány vízilabdázók kupamérkőzéseinek.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.11371/Leanyifjusagi-kupagyoztes-a-BecseFox elrontotta a közös bemutatkozást
Nehéz sacramentói meccsre készülhetett a Dallas akkor, amikor soraiban először lépett fel együtt Luka Dončić és a friss szerzemény Kyrie Irving.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.11368/Fox-elrontotta-a-kozos-bemutatkozastFolytatódik a jóvátétel
Eddig több mint 90.000 hektár szántóföldet adtak vissza jogos tulajdonosuknak, illetve az örökösöknek (Agronews) A második világháború után elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról rendelkező törvény értelmében az állam március 31-én 2,9 millió euró értékben fizet ki kárpótlási előleget.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11351/Folytatodik-a-jovatetelKishegyesen készülnek a MIRK-re
Az 51. Nemzetközi Kézimunka- és Gyűjteménykiállítást (MIRK) április 10–14. között tartják meg Kishegyesen.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.11344/Kishegyesen-keszulnek-a-MIRK-reFókuszban a szemétgazdálkodás
Pénteken tartotta 32. rendes ülését Kishegyes község képviselő-testülete jelenlegi összetételében. Az ülésnek 14 napirendi pontja volt, köztük a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Hulladékgazdálkodási Kft. működési és pénzügyi programjának jóváhagyása, valamint a Komunál Közvállalat tavalyi beszámolójának és idei terveinek jóváhagyása. Az ülés központi témája tehát a szemétgazdálkodás volt, amelynek kapcsán több érdekes információ is kiderült.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.11342/Fokuszban-a-szemetgazdalkodasVan-e imádság, forróbb, könyörgőbb?
Somogyváry Gyula egyike volt azon magyar gondolkodóknak, aki És Mihály harcolt… című regényében határozottan leszámolt Ady Endre forradalmi költészetével. Elmondása szerint diákévei idején és a háború első éveiben még lelkes vitákban harcolt Adyért, a fronton azonban távolodni kezdett tőle. „A harctér éles szele, egészségesebb, férfiasabb világa, akár
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.11205/Van-e-imadsag-forrobb-konyorgobbHercegségi vízválasztó?
Ismét élesedhet a francia bajnokság, ha a PSG ma (szombaton) nem gyűjti be a három pontot a Monaco vendégeként.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.11276/Hercegsegi-vizvalasztoErős földrengés rázta meg Indonézia középső részét
Erős, 6-os magnitúdójú földrengés rázta meg szombaton az Indonézia középső részén lévő Észak-Szulavézi tartományt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.11300/Eros-foldrenges-razta-meg-Indonezia-kozepso-reszetHansen hiánya sem segített
Az Aalborg elleni idegenbeli találkozóval tért vissza a Bajnokok Ligája körforgásába a Szeged. A dán csapat hozzájuk hasonlóan a várakozások alatt teljesít a szezonban, hiszen hat meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatban jártak, s legutóbb még októberben, éppen Szegeden tudtak nyerni.
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.11274/Hansen-hianya-sem-segitettAz önvád öngyilkosság
Tisztelt Pósa atya! Ön mit gondol, az önmarcangolás bűn?
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11252/Az-onvad-ongyilkossagA Magyar Szóval édesebb a Bálint-nap
A közelgő Bálint-nap alkalmából, a Magyar Szó Online csapata egy igazán édes meglepetéssel készült kedves Olvasóinak!
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11239/A-Magyar-Szoval-edesebb-a-Balint-napFelrobbant a játékospiac
Komoly mozgások történtek az elitliga szezonközi átigazolási időszakának hajrájában.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.11234/Felrobbant-a-jatekospiacA szolgálat kitüntetés
Tisztelt Pósa atya! Régóta olvasom a sorait és most úgy döntöttem kérdezek én is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11175/A-szolgalat-kituntetesKiskorú szexuális zaklatásával gyanúsítanak egy fehértemplomi papot
A fehértemplomi J. C.-t azzal gyanúsítják, hogy szexuálisan zaklatott egy 14 éves lányt. A gyanúsított ellen előzetes vizsgálati eljárás zajlik a verseci alapfokú ügyészségen – írja a Vajdasági RTV a Tanjug hírügynökségre hivatkozva.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.11202/Kiskoru-szexualis-zaklatasaval-gyanusitanak-egy-fehertemplomi-papotNapelemek a családi házakra
Napelemek beszerzésére és beépítésére vonatkozó pályázat jelent meg Topolya községben.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.11181/Napelemek-a-csaladi-hazakraRendkívül lassú a helyreállítási pénzek kifizetése
Fotó: fidesz-eu.hu A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források esetében komoly késedelem tapasztalható a kifizetések terén – jelentették ki Győri Enikő és Deli Andor, a Fidesz európai parlamenti képviselői az Európai Parlament költségvetési, valamint gazdasági és pénzügyi bizottságai keddi ülésén, ahol a helyreállítási alap végrehajtásának állásáról kérdezték az Európai Bizottság illetékes biztosait.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.11162/Rendkivul-lassu-a-helyreallitasi-penzek-kifizeteseKeddig be kell fizetni a vagyonadó első részét
Az Adóigazgatóság emlékezteti az ingatlannal rendelkező polgárokat, hogy február 14-én jár le a vagyonadó első részlete befizetésének határideje. Ez egyaránt vonatkozik a természetes személyekre, vállalkozókra és a jogi személyekre.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.11120/Keddig-be-kell-fizetni-a-vagyonado-elso-reszetA Király ismét felült egy trónra
Az elmúlt időszak egyik fő témája az volt a tengerentúli elitliga berkeiben, hogy LeBron James mikor dönti meg Kareem Abdul-Jabbar rekordját az alapszakasz-mérkőzésekre érvényes pontszerzési örökranglista élén.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.11133/A-Kiraly-ismet-felult-egy-tronraKortárs erőszak egy zimonyi óvodában
Feljelentést tett egy szülő a zimonyi rendőrkapitányságon, mert ötéves gyermekének egy másik, vele egyidős gyermek sérülést okozott, írja a 021.rs hírportál a fővárosi illetékes ügyészség közleményére hivatkova.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.11136/Kortars-eroszak-egy-zimonyi-ovodabanIrving árnyékából a karriercsúcsig
Eddigi pályafutása nagy napjain van túl a brooklyni Cameron Thomas, aki előbb 44 pontot szórt a Washington elleni diadalon, majd ezt is megfejelte, és hét triplával 47-et rámolt be a Clippers gyűrűjébe.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.11106/Irving-arnyekabol-a-karriercsucsigNappali melegedő Bácskossuthfalván
Bácskossuthfalva helyi közössége és a falubeli nyugdíjas-egyesület több helyi vállalkozás és önkéntesek támogatásával az idei év telének leghidegebb napjaiban is megszervezi a nappali melegedőt. A polgárokat délelőtt 9 órától 14 óráig várják meleg teával, némi harapnivalóval a Bácskossuthfalvi Nyugdíjas-egyesület székházában egy, a célra kialakított nemdohányzó helyiségben.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.11085/Nappali-melegedo-BacskossuthfalvanÓbecsei győzelem Nagykikindán
Az I. A liga alsóházának vajdasági rangadóján a Becse minimális előnnyel, de legyőzte Nagykikindán a ŽAK együttesét. A Goran Krstonošić vezette Tisza-partiak számára az idény első fele nem a várakozásoknak megfelelően alakult, a vártnál rosszabbul szerepeltek, a bánátiak viszont jól kezdték a szezont, ezért is meglepetés, hogy hazai pályán kikaptak az óbecseiektől.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.11032/Obecsei-gyozelem-NagykikindanOrszágszerte javul a hóhelyzet
A hétvégi havazást és erős szélt követően hétfőre az ország nagyobb részében rendeződött a helyzet, az útkarbantartók folyamatosan dolgoztak az első- és másodrendű útszakaszok tisztításán. A lakosságot már sehol sem kellett evakuálni – jelentette ki a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában Luka Čaušić , a Belügyminisztérium rendkívüli helyzetek elhárításával foglalkozó szektorának vezetője.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11009/Orszagszerte-javul-a-hohelyzetA rekordbajnok visszakerült a helyére
Kimászott kisebb hullámvölgyéből a német Bundesligában a Bayern, amely három döntetlen után gólgazdag sikert aratott Wolfsburgban.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.11022/A-rekordbajnok-visszakerult-a-helyereDončić mellé szupersztár érkezett!
A jövő zenéje, hogy Dončić és Irving hogy osztja meg a feladatokat a Mavericksben (Fotó: Getty Images) Még el sem jött az NBA szezonközi átigazolási időszakának február 9-ei határideje, amikor jellemzően felrobban a piac, máris minden kétséget kizáróan megtörtént a legnagyobb durranás.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.11021/Doncic-melle-szupersztar-erkezettA táncművészet bódulatában
A Nyári Mozi Színházi Közösség és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház szervezésében, e hó 17-én, pénteken 17.30-tól, Testközelből: Kathleen Reynolds és a kortárstánc
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.11006/A-tancmuveszet-bodulatabanTizennégy éve ölték meg Marian Cozmát, a Veszprém kiváló kézilabdázóját
Egy 26 esztendős, profi sportoló életének utolsó lépései. Ahogy mosolyog, aztán nem sokkal később már holtan fekszik Veszprém egyik utcáján. Ma 14 éve, hogy meghalt Marian Cozma.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.11024/Tizennegy-eve-oltek-meg-Marian-Cozmat-a-Veszprem-kivalo-kezilabdazojatMég egy hétig erős fagyok lesznek
A hét legnagyobb részében enyhe vagy erős fagyokra számíthatunk a reggeli órákban, a hegyvidékeken akár mínusz 20 fok is lehet. A nappali hőmérséklet mínusz 2 és 2 fok között
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11017/Meg-egy-hetig-eros-fagyok-lesznekEladták a Genex-tornyot
Hétfőn új gazdára talált Belgrád egyik szimbóluma, a Genex-torony.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.11010/Eladtak-a-Genex-tornyotVáratlan pofon a Goodison Parkban
Mindössze másodszor kapott ki az angol bajnokságban az Arsenal, amely meglepetésre a kiesőzóna határán táncoló Everton vendégeként maradt alul minimális eredménnyel, Tarkowski góljával (60.).
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.10964/Varatlan-pofon-a-Goodison-ParkbanÚjjászületik a Phoenix?
Az NBA egyik legjobb pillanatnyi formáját mutatja a korábban hullámvölgyben lévő Phoenix, amelyet két éve csak a nagydöntőben állított meg a Milwaukee.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.10961/Ujjaszuletik-a-PhoenixOrkánerejű szél, kétméteres torlaszok
A hétvégén a viharos szél és a hó okozott gondokat országszerte, kiadós havazás volt Közép- és Dél-Szerbiában, a felerősödött széllökések azonban Vajdaságot sem kímélték. A viharos szél káoszt okozott Újvidéken, Szenttamáson és Verbászon, több helyen is fák és oszlopok dőltek ki szombaton.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10946/Orkanereju-szel-ketmeteres-torlaszokNégyszáz felett az új esetszám
Szerbiában az elmúlt 24 órában 441 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, összesen 4507 tesztet végeztek el.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/koronavirus/a.10955/Negyszaz-felett-az-uj-esetszamNagyobb büntetést követelnek a halálos kimenetelű közlekedési balesetek elkövetőinek
A kragujeváci polgárok „Igazságot Nikolinának” elnevezéssel ma tüntetést tartottak. A tömeg azt követelte az illetékesektől, hogy a súlyos közlekedési baleset elkövetőit ne csak 48 órára helyezzék őrizetbe, hanem a büntetőeljárás végéig, tudósít a 021.rs hírportál.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10937/Nagyobb-buntetest-kovetelnek-a-halalos-kimenetelu-kozlekedesi-balesetek-elkovetoinekBašić Palković korosztályos csúcsa
A szerb fővárosban rendezték meg a Horvátország–Szlovénia–Szerbia fedett pályás atlétikai hármas viadalt, melyen a Spartacus együtteséből ketten vettek részt.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.10920/Basic-Palkovic-korosztalyos-csucsaViharos szél tombolt Újvidéken
A viharos szél káoszt okozott Újvidéken, több helyen is fák és oszlopok dőltek ki, tudósít a 021.rs hírportál. Az Ivo Andrić utcában lévő Lidl bevásárlóközpont közelében, a Ljubomir
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.10898/Viharos-szel-tombolt-UjvidekenÚjabb balkáni show Amerikában
Nehéz lenne eldönteni, melyik európai NBA-sztár alakított nagyobbat a tegnap hajnali játéknapon. Nikola Jokić Denvere a Mérföldmagas Városban a bajnoki címvédő Golden State-et fogadta, és a hazai pályán félelmetes mérlegű Nuggets a második félidőben lelépte a Steph Curry (28) vezette Harcosokat.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.10885/Ujabb-balkani-show-AmerikabanKülönösen a gyermekek körében terjed az influenza
Január utolsó hetében, azaz 23-a és 29-e között 9163 influenzás megbetegedést jegyeztek fel Szerbiában – jelenti a 021.rs a Dr. Milan Batut Közegészségügyi Intézet adataira hivatkozva.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/egeszsegugy/a.10873/Kulonosen-a-gyermekek-koreben-terjed-az-influenzaOlcsóbb lett az üzemanyag
Péntek délután 3 órától az eurodízel literje legfeljebb 197 dinár, a BMB 95-ös benziné pedig 168 dinár. Múlt héten az eurodízel maximális ára 200 dinár volt, a BMB 95-ös benziné pedig 170 dinár.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.10860/Olcsobb-lett-az-uzemanyagNyolcszáz alatt az új koronavírus-fertőzöttek száma
Szerbiában az elmúlt 24 órában 751 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, összesen 9370 tesztet végeztek el, tették közzé az egészségügyi minisztérium honlapján.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/koronavirus/a.10849/Nyolcszaz-alatt-az-uj-koronavirus-fertozottek-szamaHuszonöt kanyarós fertőzött van az országban
Kanyarós fertőzést azonosítottak egy 9 éves újvidéki gyermeknél, aki nem vette fel a betegség elleni védőoltást.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.10838/Huszonot-kanyaros-fertozott-van-az-orszagbanAtlétika-vb Budapesten, birkózó-vb Belgrádban
A harmadik negyedévben olimpiai kvalifikációs versenyek sora vár a sportolókra.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.27997/Atletika-vb-Budapesten-birkozo-vb-Belgradban„Örvendezzen, aki él!” – Farsang Vajdaságban
Szép Vajdaság! fotópályázatunk 14. fordulóját ezúttal „Örvendezzen, aki él!” – Farsang Vajdaságban címmel hirdetjük meg, ugyanis a komor, hideg téli napokban a vidámságot hozó farsang egyedi jellegzetességeivel még inkább fokozza mindannyiunkban a tavaszvárás örömét.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10828/Orvendezzen-aki-el-Farsang-VajdasagbanOlcsóbb lett az üzemanyag
Illusztráció (Fotó: Nova) Délután három órától 197 dinárt tesz ki az eurodízel literenkénti ára, benzint pedig 168 dináros literenkénti áron tankolhatunk a töltőállomásokon, írja a Szerbiai RTV.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10823/Olcsobb-lett-az-uzemanyagTovább bővül Szabadka gázhálózata
A szabadkai városi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a város közvállalatainak idei évre vonatkozó működési tervét. A Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat a tervek szerint 2023-ban is folytatja a gázhálózat bővítését, ugyanakkor 500 új fogyasztónak a hálózatra való csatlakoztatása is megtörténik. Minderről, és a gázműveket érintő egyéb kérdésekről Horvát Tímeával, a közvállalat igazgatójával beszélgettünk.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.10822/Tovabb-bovul-Szabadka-gazhalozataDurant nélkül nehéz
A 31 pontos Jayson Tatummal vezetve brutális fölénnyel, 43 ponttal gázolta le a keleti és ligaéllovas Boston a Brooklynt a főcsoport derbijén.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.10795/Durant-nelkul-nehezEgyéb felújításokra is szükség lenne
A szerbiai Művelődési Minisztérium 14 millió dináros és az önkormányzat négymillió dináros támogatásának köszönhetően új tetőt kap az óbecsei Városi Színház. Az intézmény tetőszerkezetének rekonstrukciós munkálatai jelenleg is folynak, és várhatóan február végéig tartanak.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.10769/Egyeb-felujitasokra-is-szukseg-lenne46. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat
Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata meghirdeti a 46. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és 2023. április 11–14-ig Sárvár városában megrendezi az irodalmi pályázat táborát.
http://www.kepesifi.com/programok/a.328604/46-Karpat-medencei-Kozepiskolas-Irodalmi-PalyazatEgyensúly a tanulás és a zenélés között
Miklós Miklós vagyok Tornyosról. A középiskolai tanulmányaimat a topolyai gimnáziumban végeztem. Jelenleg az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán tanulok növényvédő orvosnak.
http://www.kepesifi.com/kozelet/a.328610/Egyensuly-a-tanulas-es-a-zeneles-kozottEgyetemi felkészítőt szervez az MNT
A Magyar Nemzeti Tanács egyetemi felkészítőt szervez leendő egyetemi hallgatók részére február 25-e és június 24-e között 14 tantárgyból: magyar nyelv és irodalomból, német, angol és szerb nyelvből, szociológiából, pszichológiából, történelemből, földrajzból, biológiából, matematikából, fizikából, kémiából, közgazdaságtanból, valamint számítástechnika és
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.10714/Egyetemi-felkeszitot-szervez-az-MNTÉvi tarot előrejelzés – évi kártya
Az évi tarot kártyát ne keverjük össze az évi kirakással, ahol minden hónapra egy kártyát húzunk, vagy minden életterületre egyet, s ezeket a teljes, 78 lapos tarot kártyából húzzuk ki. Ha évi kirakást szeretne, azt lehet januártól megtenni egy évre, de akár születésnaptól is, s ha ezt szeretné, forduljon hozzám!
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.10750/Evi-tarot-elorejelzes-evi-kartyaVince-napi Borfesztivál Temerinben
A múlt hétvégén a dél-bácskai városkára szegeződött a Kárpát-medence borászainak és borínyenceinek figyelme, ugyanis már jubileumi, huszonötödik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Vince-napi Borfesztivált és Borkóstolót, amelyen hat országból 613 bormintát bíráltak el és állítottak ki.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.10734/Vince-napi-Borfesztival-TemerinbenAz EU ne adósítsa el a jövő nemzedékét!
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága kedden megvitatta – Ukrajna 18 milliárd eurós finanszírozása és a koronavírus utáni helyreállítás kapcsán – az unió diverzifikált hitelfelvételi stratégiáját. Deli Andor, a Fidesz európai parlamenti képviselője a vitában felhívta a figyelmet: az EU nem válhat adósságközösséggé, nem adósíthatja el a jövő nemzedékét.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.10723/Az-EU-ne-adositsa-el-a-jovo-nemzedeketEzer eurós büntetést kaphatnak az elektromos rollerezők
A közlekedésbiztonságot szabályozó törvények szerint az elektromos rollert használókra mindeddig azok a szabályok vonatkoztak, amelyek a gyalogosokra is, ám ez mostantól megváltozik, hiszen a Belügyminisztérium törvényben fogja szabályozni ezeket az elektronikus eszközöket.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10717/Ezer-euros-buntetest-kaphatnak-az-elektromos-rollerezokCsaknem ezer pálinkát bíráltak el
A napokban közzéteszik az eredményeket a Facebookon.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.10701/Csaknem-ezer-palinkat-biraltak-elJelentős változások, rövid pihenő
Januárban, különösen az Australian Open révén, alaposan átíródott az ATP- és WTA-lista. Novak Đoković a férfiaknál valamivel több, mint fél év után visszavette az élpozíciót, Rafael Nadal lecsúszott a 6. helyre, Danyiil Medvegyev pedig kiesett a legjobb tíz közül.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.10670/Jelentos-valtozasok-rovid-pihenoGiri a végső befutó!
Anish Giri Rapport Richárd legyőzésével nyerte meg a rangos tornát Amikor már mindenki a végig vezető üzbég Nodirbek Abduszattorov győzelmét várta, jött a drámai utolsó forduló, amelyben a holland Anish Giri kihasználta Rapport Richárd hibás királylépését a 34. lépésben, és begyűjtötte a pontot, míg az egyenlő állást erőltető Abduszattorovot a szintén holland Jorden Van Foreest túljátszotta a végjátékban, és legyőzte.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.10669/Giri-a-vegso-befutoA vádlottak hallgatják ki az együttműködő tanút
Keresztkérdésekkel folytatódott a bírósági eljárás Veljko Belivuk és bűntársai ügyében. A hétrendbeli gyilkossággal, emberrablással, erőszakkal, kínzással, engedély nélküli fegyvertartással és kábítószer-kereskedelemmel vádolt személyek kihallgatása során Srđan Lalić, vádakkal illetett együttműködő tanú kihallgatása folyt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.10656/A-vadlottak-hallgatjak-ki-az-egyuttmukodo-tanutAz önképzőköri jegyzőkönyvek
A szabadkai gimnázium önképzőkörét Kosztolányi Dezső tette ismertté. A szabadkai főgimnázium önképzőkörének fennmaradt jegyzőkönyvei a Szabadkai Városi Múzeum könyvtárában találhatók, s habár hiányosak, kiolvashatók belőlük fontos információk, amelyek segítenek megérteni egy kort, egy helyzetet, egy folyamatot, egy várost, sőt e bácskai
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.10592/Az-onkepzokori-jegyzokonyvekAz infláció ferde tükre
Melegszendvicseket készítettem tegnap vacsorára, amikor a szokásos nagyságú sajtdarabon közel hatszáz dináros árcetlit pillantottam meg. Soha nem vásárolunk fél kilogrammnál többet egyszerre, így gyors utánaszorzással nyilvánvalóvá vált, hogy 1200 dinár lehet immár kilogrammja az egyik legolcsóbb sajtfajtának.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.10580/Az-inflacio-ferde-tukreStvaranje dodatne vrednosti kroz saradnju
U organizaciji Fondacije „Prosperitati”, uz podršku Državnog sekretarijata za nacionalnu politiku kabineta premijera Mađarske i Udruženja preduzetnika vojvođanskih Mađara, i uz stručno partnerstvo „Design terminala”, u oktobru prošle godine počela je treća sezona Mentorskog programa Vojvodine. U ovom je učestvovalo 77 mentorisanih – njihov broj se skoro udvostručio u odnosu na ranije – i 26 mentora.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.10609/Stvaranje-dodatne-vrednosti-kroz-saradnjuA hazai lányok mindent vittek
Az adai Halász József Női Kézilabdaklub péntektől rendezte meg Adán a sportcsarnokban a háromnapos nemzetközi női utánpótlástornát, amelyen 8 szerbiai, magyar- és horvátországi egyesület 14 csapata lépett pályára két korosztályban 200 játékossal.
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.10622/A-hazai-lanyok-mindent-vittekKeserves egyezkedések az állammal
Čačak és Lučani környéke tíz falvának lakosai bejelentették, hogy február 1-jétől tiltakozó megmozdulásokat tartanak a čačaki Felsőbb Bíróság épülete előtt, mert az állam méltánytalanul keveset kínál a Preljina–Požega autópálya építése miatt elvett földjeikért.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.10615/Keserves-egyezkedesek-az-allammalA C. zvezda és a Vojvodina a kupagyőztes
A Crvena zvezda nem kis meglepetést keltve a szombati elődöntőben a Radničkit, majd a fináléban a jóval esélyesebbnek vélt Novi Beogradot legyőzve megnyerte a hazai férfi kupadöntőt.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.10614/A-C-zvezda-es-a-Vojvodina-a-kupagyoztesKevesen kapnak menedéket
Tavaly a szerbiai befogadóközpontokban és menedékkérő központokban 124 127 személy fordult meg – derül ki a Menekültügyi Főbiztosság éves jelentéséből, illetve az erről szóló közleményből.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10604/Kevesen-kapnak-menedeketLetartóztattak egy szerb állampolgárt Koszovóban, 107 kg marihuánát csempészett
Fotó: koszovói rendőrség A koszovói rendőrség vasárnap letartóztatta a 32 éves M.P. szerb állampolgárt és 107 kilogramm marihuánát foglalt le, tudósít a 021.rs hírportál. A gyanúsított által vezetett
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.10565/Letartoztattak-egy-szerb-allampolgart-Koszovoban-107-kg-marihuanat-csempeszettAz éllovas nem bírt el a sereghajtóval
Kisebb meglepetésre a Ferencváros–Vasas találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget. A címvédő és éllovas zöld-fehérek igencsak álmoskásan játszottak az első félidőben, noha a második játékrészre rákapcsoltak, és helyzeteket is kidolgoztak, gólt nem tudtak szerezni.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.10560/Az-ellovas-nem-birt-el-a-sereghajtoval
