Keresés: 电科芯片2025年重大资产重组进展公告 (3457 találat)
Rekordmennyiségű drogfogás
Történelmi nagy fogást jelentett be a napokban Ivica Dačić, belügyminiszter, miután a bűnügyi rendőrség igazgatóságának Kruševac környékén végrehajtott akciójában mintegy öt tonna marihuánát foglaltak le. A belügyminiszter
http://www.magyarszo.rs/kozelet/bunugy/a.346573/Rekordmennyisegu-drogfogasÚj piacok és innovációk
Belgrádban tegnap megkezdődött az Agro Belgrade 2026 Nemzetközi Gyümölcsészeti, Konyhakertészeti és Szőlészeti Kiállítást. A háromnapos rendezvényen több mint 500 hazai és külföldi kiállító képviselteti magát, akik a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek, öntöző- és jégvédelmi rendszerek gyártásával foglalkoznak.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346533/Uj-piacok-es-innovaciokÖsztöndíjpályázati lehetőség
Nagybecskerek pályázatot hirdet a város középiskolás tanulóinak és egyetemi hallgatóinak ösztöndíjazására a 2025/2026-os tanévre. Az ösztöndíjra azok a középiskolai tanulók és egyetemisták jogosultak, akik állami, tartományi
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagybecskerek/a.346555/Osztondijpalyazati-lehetosegHó alatt biztonságban a búza
A kúlai határban jó állapotban vannak az ősszel elvetett kalászosok. Az elmúlt időszakban lehullott hónak és esőnek köszönhetően a talaj nedvességtartalma jelentősen javult.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.346554/Ho-alatt-biztonsagban-a-buzaKét hónapon belül döntenek a sorkatonaságról
Aleksandar Vučić szerb államfő közölte: a következő egy vagy két hónapban dől el, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2026 decemberében vagy 2027 márciusában vezetik-e be. A hadkötelesek nyilvántartásba vétele várhatóan kora
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.346548/Ket-honapon-belul-dontenek-a-sorkatonasagrolAz elnök fegyveres emberei
Azok után, hogy a Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) ügynökei szombaton Minneapolisban több lövéssel megölték Alex Pretti 37 éves helyi lakost, a Minnesota állambeli városban zajló történések és azok politikai hullámverései nagy médiafigyelmet kaptak.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.346536/Az-elnok-fegyveres-embereiĐoković szerint ő nem a tenisz jelenlegi legjobbjai után fut
Ingerülten reagált Novak Đoković arra a felvetésre, hogy ahogyan a karrierje elején, most is a tenisz két legjobbja után fut. A szerb játékostól egy újságíró kérdezte meg a Lorenzo Musettivel vívott mérkőzést követően, milyen érzés számára, hogy ahogyan a karrierje elején a két legjobb teniszező, Rafael Nadal és Roger Federer sikerei után futott, most ismét a két legjobb, Jannik Sinner és Carlos Alcaraz nyomában van.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.346495/Dokovic-szerint-o-nem-a-tenisz-jelenlegi-legjobbjai-utan-futČista petica za posvećenost
– Svetosavska nagrada jedna je od najprestižnijih nagrada u prosveti u Srbiji, koja se svake godine dodeljuje ustanovama i pojedincima koji su ostvarili izuzetan doprinos u radu u oblasti obrazovanja i vaspitanja.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.346460/Cista-petica-za-posvecenostKiállnak a magyarságért
Az új év kezdete lehetőséget teremt arra, hogy összegezzük a tetteinket és a munkánkat. Az elmúlt napokban a Vajdasági Magyar Szövetség nagykikindai képviselői tették meg ezt: Talpai Sándor, Nagykikinda városának idegenforgalommal
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.346470/Kiallnak-a-magyarsagertA Mese vándorútja Topolyán és Bácskossuthfalván
A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtárban, majd a bácskossuthfalvi fiókkönyvtárban is bemutatta Csík Mónika: A mese vándorútja című kötetét, amely zeneiségben és ritmusosságban gazdag mondókákat, ráolvasásokat, dalokat,
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.346463/A-Mese-vandorutja-Topolyan-es-BacskossuthfalvanTopić és Sinančević az élen
A Szerbiai Atlétikaszövetség tegnap ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös idény kiemelkedő versenyzőit, a felnőttek mezőnyében Angelina Topić magasugró és Armin Sinančević súlylökő vehette át a legjobbnak járó
http://www.magyarszo.rs/sport/a.346480/Topic-es-Sinancevic-az-elenÚj időpont a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetésére
Aleksandar Vučić államfő bejelentette: egy–két hónapon belül döntés születik arról, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat hivatalosan idén decemberben vagy a jövő év márciusában kezdődik-e. Hozzátette, hogy a sorkatonák
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346476/Uj-idopont-a-kotelezo-sorkatonai-szolgalat-bevezetesereZentainak maradni
Dr. Bálint Béla zentai származású, sokoldalú orvos, kutató és alkotó, akinek pályáját a természettudományok, a humánum és a művészetek iránti mély elkötelezettség határozza meg.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.346475/Zentainak-maradniA grafika élvonalában
Rangos elismerésben részesült a Tiszavirág Fesztivál arculata. Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete örömmel számolt be arról a közösségi média felületén, hogy a fesztivál 2025-ös grafikai arculata bekerült az Arany Rajzszög
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.346473/A-grafika-elvonalabanVádat emeltek Karácsony Gergely ellen
A Budapesti V. és XIII.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346449/Vadat-emeltek-Karacsony-Gergely-ellenElfogadták a szabadkai közvállalatok működési tervét
A szabadkai városi képviselő-testület ma tartotta meg sorrendben tizenharmadik rendes ülését, amelyen 26 napirendi ponttal kapcsolatban született döntés. Az ülés fókuszában a város közvállalatai, valamit a város által alapított kft.-k idei évre vonatkozó működési terve szerepelt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346464/Elfogadtak-a-szabadkai-kozvallalatok-mukodesi-tervetKoccintás határok nélkül
A bor ismét közösséget teremtett Temerinben. Szombaton ugyanis 28.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.346462/Koccintas-hatarok-nelkulBeírta magát a sakk világtörténetébe
A városi képviselő-testület tagjai rábólintottak arra, hogy a 2025-ös évre vonatkozóan Leonid Ivanović tízéves sakkozó kapja a Februári Díjat.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.346436/Beirta-magat-a-sakk-vilagtortenetebeKépzett gazdáké a jövő
A 21. században nem elég, ha van termőföldünk: versenyképessé kell tennünk a termelésünket – hangsúlyozta Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke tegnap az újvidéki Tudományos-Technológiai Parkban, ahol az Okos agrárinnováció és képzési program (SAGITTA) elnevezésű IPA-projektet mutatták be. A nyitóbeszédében a képviselőház elnöke kiemelte: Vajdaságban tudással és innovációval fejlesztjük a mezőgazdaságot.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346454/Kepzett-gazdake-a-jovoElhivatottságból csillagos ötös
– A Szent Száva-díj Szerbia egyik legrangosabb oktatási elismerése, amelyet minden évben az oktatás és nevelés területén kiemelkedő munkát végző intézményeknek és egyéneknek ítélnek oda.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.346452/Elhivatottsagbol-csillagos-otosA Legjobb szurkolói élmény-díj a Hungaroringé
A tavalyi Forma-1-es világbajnoki szezonban a Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring nyújtotta a legjobb szurkolói élményt, az ezért megítélt díjat pedig szerdán Londonban vette át a mogyoródi létesítményt üzemeltető cég
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346434/A-Legjobb-szurkoloi-elmeny-dij-a-HungaroringeDačić: Fontos a nemzeti kisebbségek nagyobb arányú jelenléte a rendőrségben
Ivica Dačić miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter az Európai Nemzeti Kisebbségek Rendőrei rendőrségi szövetség éves jelentéstételéhez kapcsolódó második közös találkozón hangsúlyozta a nemzeti kisebbségekhez tartozó rendőrök folyamatos támogatásának fontosságát, valamint azokat az ösztönző intézkedéseket, amelyeket a belügyminisztérium a kisebbségek rendőrségen belüli nagyobb arányú képviselete érdekében valósít meg.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.346426/Dacic-Fontos-a-nemzeti-kisebbsegek-nagyobb-aranyu-jelenlete-a-rendorsegbenTovább romlott az osztrák feldolgozóipar teljesítménye
Januárban 2025 júniusa óta a legmeredekebben csökkent a feldolgozóipari aktivitás Ausztriában az UniCredit Bank Austria beszerzésimenedzser-indexének alakulása alapján.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.346424/Tovabb-romlott-az-osztrak-feldolgozoipar-teljesitmenyeSikeres véradási akció
Az idei év első önkéntes véradási akciója kiemelkedő részvétellel és példaértékű szolidaritás mellett zajlott Óbecsén. A Vöröskereszt felhívására összesen 152-en jelentkeztek véradásra, közülük az orvosi vizsgálatot
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.346412/Sikeres-veradasi-akcioA közvállalatok működési tervének jóváhagyásáról döntenek
A szabadkai városi képviselő-testület csütörtökön tartja meg sorrendben tizenharmadik rendes ülését, amelyen 26 napirendi ponttal kapcsolatban döntenek a képviselők. Az ülés kapcsán Gyivánovity Dániel, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke sajtótájékoztatót tartott.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346403/A-kozvallalatok-mukodesi-tervenek-jovahagyasarol-dontenekMa jár le a határidő
Máig jelentkezhetnek a kisnyugdíjasok a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap által fedezett gyógyüdülésre. A jelentkezésre minden, Szerbiában elő nyugdíjas polgár jogosult – öregségi, rokkant- és családi nyugdíjasok is egyaránt. Kikötés, hogy havi juttatásuk nem haladhatja meg az 56.834 dinárt, nem rendelkezhetnek másmilyen jövedelemmel a nyugdíjon kívül, valamint feltétel az is, hogy 2020 augusztusa óta nem vettek részt az alap által szervezett gyógyfürdői kezelésen.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346396/Ma-jar-le-a-hataridoKörnyezetvédelem pályázatok révén
Jaksa Róbert: Az önkormányzatok február 3-áig pályázhatnak a kazáncserét célzó pénzösszegekre A környezetvédelmi minisztérium már januárban kiírt több olyan pályázatot, amelyen az önkormányzatok vehetnek részt. Mint arra
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346387/Kornyezetvedelem-palyazatok-revenIrán és a rendszerváltás illúziója
Az iráni hatóságok múlt héten közzétették a 2025. december végén kezdődött, majd január elején erőszakba torkolló megmozdulások hivatalos mérlegét. A Mártírok és Veteránok Alapítványa szerint az események során 3117 ember vesztette életét: közülük 2427 fő civilként és a biztonsági erők tagjaként, míg 690 áldozatot fegyveres csoportokhoz, illetve „terroristákhoz” soroltak, vagy esetükben a vizsgálat még nem zárult le.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.346373/Iran-es-a-rendszervaltas-illuziojaPobeda je pripala senćanskim ajkulama
Tim pod nazivom „A cápak” (Ajkule), koji čine učenici Ekonomsko-trgovinske škole u Senti, pobedio je u finalu takmičenja u preduzetničkim idejama pod nazivom „Vajdasági virtus – Ötletből valóság” (Vojvođanska umešnost – Od ideje do stvarnosti), koje je juče održano u Bečeju, u Spomen-kući „Tan”. U finalu se predstavilo deset timova, sa ukupno 33 učenika.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.346347/Pobeda-je-pripala-sencanskim-ajkulamaElismerés az oktatásügy kiemelkedő szereplőinek
Kedden Belgrádban a Szent Száva napja alkalmából szervezett ünnepségen adták át a 2025-ös Szent Száva díjakat, amelyekkel a szerbiai oktatási rendszer legkiemelkedőbb szereplőit ismerték el. A díjazottak között diákok, tanárok,
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.346365/Elismeres-az-oktatasugy-kiemelkedo-szereploinekA megújult Isten házának csodálatos története
Lábadi Károly: Reformátusok Nagypiszanicán – Reformirani vjernici u Velikoj Pisanici; Eszék–Budapest, Horvátországi Keresztyén Kálvini Egyház, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Református Közéleti és Kulturális
http://www.magyarszo.rs/velemeny/gyurodesek/a.346363/A-megujult-Isten-hazanak-csodalatos-torteneteKutatások, kiállítások, együttműködések
A korlátozott infrastrukturális lehetőségek ellenére is mozgalmas évet zárt az Óbecsei Városi Múzeum. Bár az intézmény nagy kiállítóterme 2025-ben sem állt a látogatók rendelkezésére, a szakmai munka nem torpant meg:
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.346355/Kutatasok-kiallitasok-egyuttmukodesekHazatért Nagyváradra a Szent Jobb-selyemfestmény
A nagyváradi püspöki palotában ünnepélyesen adták át az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által restaurált, Mária Terézia korából származó Szent Jobb-ereklyét. A királynő személyéhez köthető festett Szent
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346325/Hazatert-Nagyvaradra-a-Szent-Jobb-selyemfestmenyAz első és az utolsó
Utolsó fordulójához érkezett a Bajnokok Ligája alapszakasza. Óriási meglepetésnek kellene történnie ahhoz, hogy a nyolcadik kört követően ne az Arsenal végezzen a táblázat élén, hiszen a jelenlegi listavezető hazai pályán fogadja
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.346349/Az-elso-es-az-utolsoSzentségek mentén formálódó közösségek
A plébániák számára is fontos az elmúlt év összegzése. A keresztelések, házasságkötések, elsőáldozások és a temetések száma nemcsak statisztikai adatot jelent, hanem a közösségek lelkiállapotáról is képet ad.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.346344/Szentsegek-menten-formalodo-kozossegekLehetne jobb is
Sehol nem működnek a dolgok tökéletesen. Közhelyes, de igaz, hogy mindig a folyamatok optimalizálásra kell törekedni. A szerb elnök vasárnapi megnyilvánulásából az szűrhető le, hogy nem csupán a kormánytagok munkájával elégedetlen.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/raforditasok/a.346334/Lehetne-jobb-isElkötelezetten a jövőbe
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) tulajdonjogait illetően jó irányba tartanak a tárgyalások, a közeljövőben ezt a problémát is megoldja az állam, és megteremti az energiabiztonságot az országban – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter a Szerbiai RTV vendégeként
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346332/Elkotelezetten-a-jovobeJó reggelt! 27-01-2025
A kisebb gyerekem egészen jól eszik. Nagy fölüdülés volt ez a nagyobbik után, aki mindent elkövet, csak hogy megússzon egy-egy étkezést, de azért néha egészen elképedünk, amikor a kicsi telepakolja a tányérját.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.346326/Jo-reggelt-27-01-2025Tizennégy év alatt közel 580 ezerrel csökkent Szerbia lakossága
Szerbia 2012 és 2025 vége között a negatív természetes szaporulat miatt 579 953 lakost veszített – derül ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal adataiból. Ebben az időszakban 888 622 élveszületést regisztráltak, miközben 1 469 576 személy hunyt el.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346306/Tizennegy-ev-alatt-kozel-580-ezerrel-csokkent-Szerbia-lakossagaA győzelem a zentai cápáké
Ma tartják a Vajdasági virtus – Ötletből valóság elnevezésű, középiskolások számára szóló vállalkozói ötletverseny döntőjét Óbecsén a Than Emlékházban, melyen három vajdasági középiskola 10 csapata vesz részt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.346287/A-gyozelem-a-zentai-capakeEgy év a közösség szolgálatában
A 2025-ös évben a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ (VMIK) számos eseményen, programon és kezdeményezésen képviselte a vajdasági fiatalokat, erősítve a közösséghez tartozás és a nemzeti összetartozás érzését. Februárban
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.346276/Egy-ev-a-kozosseg-szolgalatabanA bor nem készül, hanem születik
A 28. Vince-napi Nemzetközi Borfesztiválon Temerinben a szakmai bírálatot követően a közönség vette át a főszerepet: a poharakban a 2025-ös évjárat borai kerültek, a rendezvény ismét a borászok, a szakemberek és borkedvelők találkozási ponttjává vált. A fesztivált Juhász Attila, mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási államtitkár nyitotta meg.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.346259/A-bor-nem-keszul-hanem-szuletikEmpátia nélkül nincs igazi gyógyítás
Az óév végén, december 28-án ünnepelték Nagykikinda városának napját, amelynek alkalmából tizenhét elismerést és tizenhat köszönőlevelet adtak át azoknak a személyeknek és az egyesületeknek, akik, illetve amelyek 2025-ben meghatározó és példaértékű tevékenységet végeztek a szakterületükön. A Városdíjat, Nagykikinda városának legrangosabb elismerését dr. Antal Zoltánnak, a Nagykikindai Közkórház fül-orr-gégészének ítélték oda
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346217/Empatia-nelkul-nincs-igazi-gyogyitasKeresztényellenesség Európában
A Strasbourgban működő Európai Jog- és Igazságügyi Központ 2025-ös jelentése kellemetlen kérdést szegez Európának: miközben a vallásszabadság az európai jogrend egyik alappillére, vajon minden vallási közösség egyformán részesül-e ebből a védelemből? A huszonöt oldalas dokumentum válasza egyértelműen nemleges – különösen akkor, ha a keresztényeket érő erőszakot és diszkriminációt vizsgáljuk.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346216/Keresztenyellenesseg-EuropabanUnalmas vagy józan paraszti?
„Unalmas vagy!” – mintha ezt olvastam volna, amikor kézhez kaptuk a következtetést az általunk kitöltött kérdőívre egy egyetemi kurzuson
http://www.magyarszo.rs/terasz/a.346233/Unalmas-vagy-jozan-parasztiKét embert csapott be
A nikšići rendőrség büntetőfeljelentést tett a 29 éves I. P.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346254/Ket-embert-csapott-beVučić: Aki nem akar változtatni, távozzon
Aleksandar Vučić államfő felszólította a közvállalatok igazgatóit, hogy hagyják el tisztségüket, amennyiben hiányzik belőlük az akarat és az elszántság a változtatásra. A kormány minisztereitől azt is megkérdezte, közülük
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346253/Vucic-Aki-nem-akar-valtoztatni-tavozzonJanuár 30-tól új egy-, két- és ötdináros érmék kerülnek forgalomba
A Szerb Nemzeti Bank január 30-tól forgalomba hozza az egy-, két- és ötdináros címletű, 2025 verési évszámú érméket – tudatja a Tanjug.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.346243/Januar-30-tol-uj-egy-ket-es-otdinaros-ermek-kerulnek-forgalombaHarmincegy új szerb-magyar útirányjelző tábla Vajdaságban
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy lezárult a kétnyelvű útirányjelző táblák kihelyezésének első szakasza.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346226/Harmincegy-uj-szerb-magyar-utiranyjelzo-tabla-VajdasagbanÚj áramkor küszöbén
Új korszak bontakozik ki a nemzetközi politikában és a világgazdaságban. Az energiaszektor sem képez kivételt. Sőt, olyan átalakulás kezdődött meg ezen a területen is, amilyenre régóta nem volt példa.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346208/Uj-aramkor-kuszobenCsatornákba csorog el a tej
A világpiacon tapasztalt ingadozások, a hazai kereslet csökkenése és a tejtermékek minőségét vitató negatív kampány miatt az összeomlás szélére került a hazai tejtermelés – tudósít a helyzetről a szerb sajtó
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346206/Csatornakba-csorog-el-a-tejA Kárpát-medence mezőgazdasága természetes egységet alkot
Nincs könnyű időszaka Európa-szerte a mezőgazdaságban dolgozóknak, az agrárium helyzete, úgy tűnik, egyre nagyobb kihívást jelent az Európai Unió legfelső vezetésének. Magyarországon 2023-tól, az új agrártámogatási ciklusban
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346199/A-Karpat-medence-mezogazdasaga-termeszetes-egyseget-alkotMinden kontinensről látogatják a Zsinagógát
2025-ben is gazdag programkínálattal várta a szabadkai Zsinagóga a hazai és a külföldi vendégeket. Az épület ma már nem csupán szakrális tér és turisztikai látványosság, hanem a város kulturális életének egyik meghatározó központja is. Az intézmény koordinátora szerint a számok és a közönség visszajelzései egyaránt azt mutatják, hogy a komolyzene és a minőségi kulturális programok iránt van igény.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346205/Minden-kontinensrol-latogatjak-a-ZsinagogatMarad a háromszázalékos GDP-prognózis
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint 2026-ra 3,6 százalékra emelte volna Szerbia bruttó hazai termékének (GDP) növekedési prognózisát. Az intézmény hivatalos álláspontja szerint a legfrissebb előrejelzés továbbra is 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346186/Marad-a-haromszazalekos-GDP-prognozisKihirdették a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázat eredményeit
Immár tizennyolcadik alkalommal hirdették ki a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázat eredményeit a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén. Az idei megmérettetésre tíz kiadó és intézmény összesen 36 kiadványt
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.346191/Kihirdettek-a-Vajdasagi-Szep-Magyar-Konyv-palyazat-eredmenyeitAz Egyesült Államok véglegesítette kilépését az Egészségügyi Világszervezetből
Az Egyesült Államok véglegesítette kilépését az Egészségügyi Világszervezetből (Worldh Health Organization – WHO) – közölte az amerikai külügyminisztérium pénteken. A közlemény szerint az Egyesült Államok január 22. óta nem tagja az ENSZ szakosított szervezetének, ami egyéves kilépési folyamatot zárt le. Donald Trump elnök 2025. január 20-i hivatalba lépését követően egyik első elnöki rendelete az Egyesült Államok távozását írta el a WHO-ból.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.346179/Az-Egyesult-Allamok-veglegesitette-kilepeset-az-Egeszsegugyi-VilagszervezetbolHála a búzát adományozóknak
A Moholi Családok Egyesülete szervezésében ünnepséget tartottak Moholon azoknak az Ada községi mezőgazdasági termelőknek, akik búzát adományoztak a 2025-ös Magyarok Kenyere programban. A rendezvényre a Kárpát-medencei
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.346154/Hala-a-buzat-adomanyozoknakTemplom és az iskola
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a magyar kultúra napja alkalmából Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) által szervezett értelmiségi fórumon kifejtette: amíg van magyar kultúra, addig van jövő, a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346135/Templom-es-az-iskolaSikkasztás gyanújával vették őrizetbe a niši kórház pénztárosát
Sikkasztás bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják a Gornja Toponica Speciális Pszichiátriai Kórház pénztárosát, a niši illetőségű S. K.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346138/Sikkasztas-gyanujaval-vettek-orizetbe-a-nisi-korhaz-penztarosatAz éves tevékenységet a nyelvi részleg megnyitása koronázta meg
2025 mozgalmas és eredményekben gazdag időszak volt a Szabadkai Városi Könyvtárban. A hagyományos könyvkölcsönzés mellett egyre nagyobb szerepet kaptak a modern szolgáltatások, miközben az olvasók érdeklődése is változatosabbá
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346130/Az-eves-tevekenyseget-a-nyelvi-reszleg-megnyitasa-koronazta-megÖsztöndíjpályázat középiskolásoknak és egyetemistáknak
A magyarcsernyei önkormányzat a napokban írta ki ösztöndíjpályázatát a községben élő középiskolásoknak és egyetemistáknak a 2025/2026-os iskolaévre. A pályázaton azok a diákok vehetek részt, akik Szerbia állampolgárai, a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.346093/Osztondijpalyazat-kozepiskolasoknak-es-egyetemistaknakKözösség, hagyomány, összetartozás
A törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület az idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/torokkanizsa/a.346081/Kozosseg-hagyomany-osszetartozasVidám talpalávaló Szenttamáson
Telt házas előcsarnok, pótszékek és kiváló hangulat fogadta szombaton este a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában a népzene kedvelőit. Az Őseink zenéje népzenei találkozó szervezője, az Arany János Magyar
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.346076/Vidam-talpalavalo-SzenttamasonTöbb mint gazdasági ágazat
A sertéstenyésztés túlmutat a gazdasági szempontokon: az ágazat őrzi a szerb falvakat, a családi gazdaságokat, és a hazai termelés megmaradását is szolgálja – mondta Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter azon a találkozón,
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346073/Tobb-mint-gazdasagi-agazatAmikor a nap a borokról szól
Január 24-én ismét a bor kerül a középpontba Temerinben: ekkor rendezik meg a Vince-napi Nemzetközi Borversenyt és az ahhoz kapcsolódó borkóstolót.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.346017/Amikor-a-nap-a-borokrol-szolTöbb figyelem az anyai regenerációra
Közel három éve nyitotta meg kapuit Óbecsén a környék első babawellnessközpontja, amely rövid idő alatt a kisgyermekes családok közkedvelt helyévé vált. A Baby Spa olyan komplex szolgáltatásokat kínál, amelyek a babák korai
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.346019/Tobb-figyelem-az-anyai-regeneracioraA múlt év mérlege, az új év ígérete
Újabb évet kezdtünk, de mielőtt teljes lendülettel belevetnénk magunkat 2026-ba, érdemes visszanézni 2025-re. A mögöttünk hagyott esztendő igazi érzelmi hullámvasút: volt, amikor mosolyt csalt az arcunkra, máskor könnyeket a
http://www.kepesifi.com/zene/a.346028/A-mult-ev-merlege-az-uj-ev-igereteHozzuk ki húszas éveinkből a legtöbbet!
Egyetemistákat kérdeztünk arról, mit visznek magukkal a 2025-ös évből
http://www.kepesifi.com/kozelet/a.346026/Hozzuk-ki-huszas-eveinkbol-a-legtobbetNapi egymillió eurós büntetés a határok védelméért
Ameddig nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem lesz betelepítés és migránskvóta, vagyis nem engedik, hogy bevándorlóországot csináljanak az országból – jelentette ki az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.345996/Napi-egymillio-euros-buntetes-a-hatarok-vedelmeertKiállításmegnyitó, szakmai fórum és ünnepség Zentán
Zenta több programmal is csatlakozik a magyar kultúra napjának vajdasági megünnepléséhez a hét második felében. Csütörtökön hat órakor nyitják meg a Hungarikumok a Föld körül című vándorkiállítást a Kiszsinagógában.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.346006/Kiallitasmegnyito-szakmai-forum-es-unnepseg-ZentanMoholra várják a véradókat
Ada községben már évek óta tíz véradó napot szerveznek, négy-négyet Adán és Moholon, valamint kettőt az Adai Műszaki Iskolában. A Vajdasági Vérátömlesztő Intézet a Vöröskereszt adai szervezetének közreműködésével ma,
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.346005/Moholra-varjak-a-veradokatRazvoj zahteva promenu perspektive
Završena je javna rasprava o nacrtu Strategije regionalnog i ekonomskog razvoja mađarskih zajednica u Vojvodini (2026–2033), koja je održana u vremenskom rasponu od dva meseca, od 20. novembra 2025. do 20. januara 2026. godine, u Bečeju, Somboru, Subotici, Novom Sadu, Skorenovcu, Mužlji i Kanjiži, u organizaciji Saveza vojvođanskih Mađara (SVM) i Fondacije „Prosperitati”.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.345987/Razvoj-zahteva-promenu-perspektiveUtak, víz, rendezvények
Körülbelül egy éve azt a címet adtuk a királyhalmi helyi közösségről szóló írásunknak, hogy Beruházásokra várva. Az azóta eltelt időszakban megindultak a várt beruházások, bővült a kerékpárút-hálózat, több utca
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.345988/Utak-viz-rendezvenyekSzombatig még jár a hét százalék
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) január 24-éig meghosszabbította a decemberi számlák után járó 7 százalékos kedvezmény igénybevételének határidejét.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345982/Szombatig-meg-jar-a-het-szazalekA fejlődéshez szemléletváltás szükséges
Lezárult A Vajdasági Magyar Közösség Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája (2026–2033) tervezetének közvitája, amelyet 2025. november 20-ától 2026.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345977/A-fejlodeshez-szemleletvaltas-szuksegesJó reggelt! 21-01-2025
Hosszú évek várakozása és a szürke telek után Vajdaság végtelen rónaságát ismét vastag, fehér hótakaró borította be. Van valami leírhatatlanul békés abban, ahogy a hópihék némán megülnek a fák ágain vagy a házak ereszein.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.345981/Jo-reggelt-21-01-2025Stabil és összefogó közösség
A magyarcsernyei helyi közösség számára a 2025-ös esztendő a stabilitás és a közösségi összefogás jegyében telt el – hangzott el Tanók Tamásnak, a magyarcsernyei helyi közösség tanácselnökének az évértékelőjén. ‒ A
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.345957/Stabil-es-osszefogo-kozossegTöbb mint húszmillió turista látogatott Magyarországra
Rekordévet zárt Magyarországon a turizmus. Tavaly a vendégek száma meghaladta a 20 milliót, és a Liszt Ferenc repülőtér forgalma is csúcsot döntött.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.345926/Tobb-mint-huszmillio-turista-latogatott-MagyarorszagraAz aranykor erőembere
„Sok ember a lépéseit kiszámítja. Én nem számítom ki a lépéseimet előre. Teljes mértékben kiszámíthatatlanok a lépéseim.” Ilyet is mondott saját magáról Donald Trump, meg olyat is, hogy ő egy „stabil zseni”, sőt király, „aki megmenti hazáját”, s eme minőségében „nem sért meg semmilyen jogszabályt”, vagyis e világi törvények felett áll. Persze sok egyebet – szépet, jót, figyelemfelkeltőt – is írt, nyilatkozott.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.345941/Az-aranykor-eroembereVárosnapra készülődve
A tízéves Leonid Ivanović egyöntetű bizottsági döntéssel kapott jelölést a rangos városi elismerésre. Az ünnepnapok meghatározására és a város elismeréseinek odaítélésére létrehozott bizottság hétfői ülésén mindegyik tag rábólintott arra a javaslatra, hogy Leonid Ivanović sakkozót jelöljék a 2025. évi Februári Díj kitüntetettjének.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.345919/Varosnapra-keszulodveBátran pályázni, itthon boldogulni
A Prosperitati Alapítvány jelenleg nyitva álló két pályázata a legjobb példája annak, hogy a folytonosság kiemelkedő szerepet játszik a Vajdasági Magyar Közösség Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiájában – emelte ki dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke azon a lakossági fórumon, amelyet az alapítvány szervezett meg Temerinben.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345937/Batran-palyazni-itthon-boldogulniTudatos tervezés
Bár a 2025-ös év gazdaságilag sok kihívást tartogatott, Ludas helyi közössége azonban sikeres évet zárt. A Kosztolányi-ház megújulása, a Kosztolányi-mellszobor felavatása és az aktív közösségi élet bizonyítja, hogy az
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.345934/Tudatos-tervezesMegegyezett a MOL és a Gazprom Neft
A MOL és a Gazprom Neft megegyezett a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) adásvételi szerződésének alapvető feltételeiről, amelyeket az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) vizsgál majd ki. Szerbia közben megerősítette pozícióját a NIS-ben, a jövőben 5 százalékkal növeli a tulajdonrészét – jelentette be tegnap Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345938/Megegyezett-a-MOL-es-a-Gazprom-NeftAz IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén
A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 3,3 százalékkal nőhet az idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ma kiadott prognózisa szerint. A jövő évre vonatkozó 3,2 százalékos GDP-növekedési várakozás nem változott. Tavaly a globális gazdaság 3,3 százalékkal nőtt.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345901/Az-IMF-minimalisan-javitott-idei-globalis-novekedesi-elorejelzesenFolyamatos fejlődés
Palics számára a 2025-ös év egyszerre szólt látványos fejlesztésekről és a mindennapokat érintő, aprólékos előrelépésekről. Miközben a tóparti település turisztikai szerepe tovább erősödött, a helyiek számára legalább
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.345866/Folyamatos-fejlodesMűfaji sokszínűség az értékek mentén
A Forum Könyvkiadó Intézet csaknem hét évtizedes múltra visszatekintő intézményként ma is meghatározó szereplője a vajdasági magyar kulturális életnek. Az elmúlt év eredményeiről, a 2026-os tervekről, a fiatal szerzők
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.345849/Mufaji-sokszinuseg-az-ertekek-mentenBenedek Miklós verse a TOP10-ben
Benedek Miklós költő, lapunk szabadkai szerkesztőségének újságírója, a Képes Ifjúság szerkesztője Háborús horizontok című verse is bekerült a KULTer.hu magazin 2025-ös TOP10 költeményei közé.
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.345848/Benedek-Miklos-verse-a-TOP10-benKevesebb vendég a szerbiai gyógyfürdőkben
A tavalyi évben december kivételével jegyzett összesen 4,01 millió turista közül 578.940-en keresték fel a gyógyfürdőket, ami 4,2 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.345845/Kevesebb-vendeg-a-szerbiai-gyogyfurdokbenAz emberi és állati okosságról
Angol nyelvterületen viszonylag gyakran jelennek meg olyan könyvek, amelyek egyszerre szórakoztatók, tudományosak, ismeretterjesztők, sőt helyenként szellemesek. Ilyeneket írt Stephen Jay Gould, Richard Dawkins, Jared Diamond, Steven Pinker.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.345742/Az-emberi-es-allati-okossagrolElőadások, közösségépítés, utánpótlás
Az óbecsei Perem Magyar Színházi Egyesület elsődleges célja a közösségépítés: színházi előadások létrehozása és utaztatása Vajdaság-szerte és a határokon túl, gyermekcsoportok működtetése, táborok szervezése, valamint a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.345831/Eloadasok-kozossegepites-utanpotlasHamarosan indulhat az elmaradt tejprémiumok kifizetése
A kormány elfogadta a 2026. évi mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások elosztásáról szóló rendeletet, amely lehetővé teszi a 2025 harmadik negyedévére járó tejprémium fennmaradó összegének kifizetését, valamint meghatározza a negyedik negyedévre járó tejprémium teljes összegét.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.345819/Hamarosan-indulhat-az-elmaradt-tejpremiumok-kifizeteseA megmaradás záloga
Az év vége és az új esztendő eleje értékelésre és számvetésre sarkallja az embert. Nem történt ez másképpen Talpai Sándorral, a kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ elnökével sem, akivel
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.345785/A-megmaradas-zalogaSikeres volt az első félév
A szerbiai oktatási intézményekben hétfőn megkezdődött a második félév. A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában két tannyelven – szerbül és magyarul – folyik az oktatás.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.345784/Sikeres-volt-az-elso-felevInspiráló és tanító közösségi tér
Az Óbecsei Népkönyvtár több mint százéves múltra tekint vissza: 1898. december 19-én Bács-Bodrog vármegye törvényhatósága szabályzatban döntött a községi népkönyvtár felállításáról Óbecsén.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.345783/Inspiralo-es-tanito-kozossegi-terGazdasági stratégia és 3D-s könyv
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Topolya községben jelenleg az egyik legsikeresebb helyi közösség a gunarasi. Ezt támasztja alá mindaz, amely a múlt évben valósult meg. Kovács Viktor, a helyi közösség tanácsadója arról számolt be lapunknak, hogy kisebb és nagyobb projektumok egyaránt zajlottak.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.345766/Gazdasagi-strategia-es-3D-s-konyvTöretlen a reformkedv
– Miután a múlt év közepén Szerbiának átutalták az első uniós forrásokat 51,66 millió euró értékben, a nyugat-balkáni Növekedési Terv előfinanszírozása keretében, újabb 56,5 millió eurót hagytak jóvá kifizetésre a teljes
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.345793/Toretlen-a-reformkedvMegvalósították a legfontosabb beruházásokat
Dobai Jánosnak, a tordai helyi közösség tanácselnökének értékelése szerint a 2025-ös év az előző évekhez hasonlóan átlagosan alakult. A tanácselnök visszatekintésében elmondta, hogy a falu életében nem történt nagyobb
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.345781/Megvalositottak-a-legfontosabb-beruhazasokatHétszáz könyvvel gazdagodott a népkönyvtár
A Szenttamási Népkönyvtárban az irodalmi események mellett több kulturális rendezvényre is sor került. Az iskolás gyerekek számára szervezett és tervezett műhelymunkákon és irodalmi pályázatokon kívül a felnőtteknek több
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.345743/Hetszaz-konyvvel-gazdagodott-a-nepkonyvtarTöretlen elhivatottsággal
Van Zentán egy egyesület, amelynek igen fontos cél lebeg a szeme előtt: az, hogy a gyermekeknek minőségi kikapcsolódást biztosítson, ezáltal kimozdítva őket a hétköznapok és a szünetek szürke ritmusából. A Gyermekbarátok
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.345727/Toretlen-elhivatottsaggalÉlő népművészet
A Rozetta Kézműves Társaság 2008-ban alakult meg Zentán azzal a céllal, hogy közösen ápolják a népművészet hagyományait. Jelenleg mintegy nyolcvan tagot számlál, akik mind elkötelezettek a népi iparművészeti technikák életben
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.345726/Elo-nepmuveszet
