Keresés: 2026年1月25日601519股票分析 (10000 találat)
Szerbia vállalta, hogy október 1-jétől legalább hét százalékkal megemeli a villanyáram árát
Szerbia vállalta, hogy 2025. október 1-jétől legalább hét százalékkal megemeli a villamos energia árát – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által ma közzétett dokumentumban, amely a szerb hatóságok által a következő 36 hónapban végrehajtandó intézkedések áttekintését tartalmazza.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335586/Szerbia-vallalta-hogy-oktober-1-jetol-legalabb-het-szazalekkal-megemeli-a-villanyaram-aratJavított a címvédő
Szerdán este Zürichben komoly erődemonstrációt mutatott be az angol válogatott, amely a franciáktól elszenvedett vereség után esélyt sem adott a jó erőkből álló holland csapatnak. Az Eb-címvédő Alessia Russo (Arsenal) fejesével veszélyeztetett először, a 22. percben pedig egy gyors akció végén Lauren James (Chelsea) elé került a labda, aki 16 méterről a bal felső sarokba bombázott.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.335562/Javitott-a-cimvedoNovak két csúccsal elődöntős
Novak Đoković kedden este egészen jó meccsen nyert az olasz Flavio Cobolli ellen, és bejutott a wimbledoni elődöntőbe. A volt világelső szerb játékos Londonban két csúcsot is megdöntött.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335564/Novak-ket-csuccsal-elodontosRendkívül gyenge az idei málnatermés
Szerbiában a málna felvásárlási árát 300 dinárról 600 dinárra emelték, de az idén nagyon gyenge a málnatermés – közölte a Beta hírügynökségnek Dobrivoje Radović, a Szerbiai Málnatermesztők Szövetségének elnöke. Mint mondta, jómaga Ivanjica környékén termeszt málnát
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335578/Rendkivul-gyenge-az-idei-malnatermesA PSG kiütötte a Realt
A Paris Saint-Germain 4:0-s győzelmet aratott a Real Madrid felett a FIFA-klubvilágbajnokság elődöntőjében, így a francia csapat játszhat a Chelsea ellen a vasárnapi döntőben. A párizsiak már az első félidőben eldöntötték a továbbjutást, miközben Luka Modrić utoljára lépett pályára királyi mezben.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.335561/A-PSG-kiutotte-a-RealtPénteki sportajánló
ATLÉTIKA 20.00, Duna World, Arena Premium 3: Gyémánt Liga, Monaco.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335560/Penteki-sportajanloÉpülő magyar–magyar kapcsolatok
Csütörtöktől érhető el a Határtalanul program legújabb pályázata – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.335571/Epulo-magyar-magyar-kapcsolatokTöbb mint egy tábor
Rekordszámú résztvevő, 300 gyermek és 77 segítő, ifivezető élvezi a Nyári Táborok hangulatát Bácskossuthfalván, az Id. Kovács Gyula Általános Iskola falai között.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.335563/Tobb-mint-egy-taborParaszthamlet, Urbán András rendezésében
Urbán András rendezésében, Ivo Brešan horvát író Paraszthamlet című drámáját viszi színre az idén a Tanyaszínház társulata, amely a kisember és a hatalom viszonyát veszi górcső alá. A július 25-ei bemutatóra már javában
http://www.magyarszo.rs/kultura/szinhaz/a.335543/Paraszthamlet-Urban-Andras-rendezesebenÚjvidék jövőre Európai Sportváros
Az Európai Sportfővárosok és Sportvárosok Szövetsége (ACES Europe) döntésével összhangban Újvidék elnyerte a 2026-os Európai Sportváros címet. A szervezet elnöke és alapítója, Gian Francesco Lupatteli által az önkormányzatnak elküldött hivatalos gratulációban az áll, hogy Újvidék példaértékű sportpolitikájával, széles körben elérhető sportprogramjaival érdemelte ki az elismerést.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.335550/Ujvidek-jovore-Europai-SportvarosTizenegy palicsi érem
Palicson 63. alkalommal tartották meg Vajdaság nyílt evezősbajnokságát, amelyen négy ország (Észak-Macedónia, Bulgária, Magyarország és Szerbia) 20 klubjának több mint 300 evezőse szállt hajóba.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335522/Tizenegy-palicsi-eremÉdes élmény Olvasóinknak a Réel Chocolate finomságaiból!
A Magyar Szó Online csapata ismét egy különleges meglepetéssel készült, ezúttal az édesszájú Olvasóinknak kedveskedünk.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.335540/Edes-elmeny-Olvasoinknak-a-Reel-Chocolate-finomsagaibolMódosult rendeletek
Tíz napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők csütörtökön a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület sorrendben kilencedik ülésén. A pontokat kivétel nélkül el is fogadták, csupán a Tisza Menti Vízművek beszámolójára reagált az ellenzék.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.335534/Modosult-rendeletekFolytatódik a kereskedelmi háború
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke hétfőn számos ország vezetőihez intézett levelet, amelyben tájékoztatta őket az augusztus 1-jétől érvénybe lévő vámtarifákról.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335530/Folytatodik-a-kereskedelmi-haboruDrágítanak a közjegyzők
A közjegyzők díjazására vonatkozó szabályzat módosításakor új rendelkezéseket fogadtak el az árjegyzékeket illetően; ezek értelmében számos közjegyzői szolgáltatás drágul. Július 12-étől az alapszolgáltatásért felszámolt összeg például 150-ről 180 dinárra növekszik, ami 20 százalékos drágulást jelent. Ez azonban csak egy az olyan hitelesítések sorában, amelyeket azok igényelnek, akik üzleti ügyeket intéznek, ingatlant örökölnek vagy dokumentumokat hitelesítenek – tette közzé a belgrádi sajtó.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335529/Dragitanak-a-kozjegyzokAz „idős” hölgyek hősies ellenállása
A wimbledoni torna női elődöntőjének első párja a kedd esti összecsapások után alakult ki, amikor Arina Szabalenka és Amanda Anisimova nagy csatában nyertek a „koros hölgyek”, a 37 éves német Laura Siegemund és a 35 esztendős Anasztaszija Pavljucsenkova ellen.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335512/Az-idos-holgyek-hosies-ellenallasaA Richter Safari Parkban jártunk
Izgalmas kalandban volt részünk a minap: a Magyar Szó csapatával Nagykőrösön, Magyarország első és egyetlen autós szafariparkjában, a Richter Szafari Parkban jártunk. Lehetőségünk nyílt arra, hogy a szafari-kisvonattal körbejárjuk
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.335525/A-Richter-Safari-Parkban-jartunkCsütörtöki sportajánló
LABDARÚGÁS Európa-liga, selejtező: Paksi FC–CFR Cluj (19.00, M4 Sport), AEK Larnaca–Partizan (18.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335510/Csutortoki-sportajanloDrágulnak a dohánytermékek
Július 5-től már érvényben van az új szabályzat, amelyet a jövő év január 1-jétől 15-ig átadható adóbevallásokra vonatkoztatnak majd: a jövedéki adó elszámolására és fizetésére vonatkozó rendelkezések módosítása számos változást tartalmaz mind az adókötelesekre vonatkozóan, mind az adminisztráció vezetése, a bejelentés módja és az ellenőrzés szempontjából – írta a Kamatica szakportál, hozzátéve, hogy a pénzügyminisztérium részletesen átvizsgálta az eddig érvényben levő szabályozást annak érdekéb
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335505/Dragulnak-a-dohanytermekekA német kancellár óvatos optimizmusnak adott hangot az amerikai vámok ügyében
Friedrich Merz német kancellár hangot adott „óvatos optimizmusának" az Egyesült Államokkal való vámtarifa-megállapodással kapcsolatban szerdán a berlini parlamentben, kormánya költségvetésének vitájában.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.335496/A-nemet-kancellar-ovatos-optimizmusnak-adott-hangot-az-amerikai-vamok-ugyebenMeghosszabbították a veszélyhelyzetet Parajdon
Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal. Az Agerpres jelentése
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.335483/Meghosszabbitottak-a-veszelyhelyzetet-ParajdonDimitrov, a tenisz Pác Tivaldja
Sosem gondolná a tenisz gyanútlan megszállottja, hogy bármelyik játékos öt egymást követő Grand Slam-tornán is sérülés miatt feladással veszíthet. Grigor Dimitrov szurkolói éppen ezért szomorkodnak és bosszankodnak.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335466/Dimitrov-a-tenisz-Pac-TivaldjaVihar söpört végig az országon
Erős vihar söpört végig Vajdaságon tegnap. Rövid ideig tartó, erős esőzéssel érkezett a lehűlés, a szél pedig minden útjába kerülő tárgyat megmozdított: helyenként ágakat tört le, volt, ahol tövestől csavarta ki a fákat,
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.335474/Vihar-soport-vegig-az-orszagonSzerdai sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 12.45, Eurosport 1: Tour de France, 5.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335464/Szerdai-sportajanloKözzétették a Tanyaszínház idei turnéjának útvonalát
A hatalom és a kisember viszonyát boncolgató Paraszthamletet adja elő az idei évadban a Tanyaszínház. Az előadást Urbán András rendezi.
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.335471/Kozzetettek-a-Tanyaszinhaz-idei-turnejanak-utvonalatAz öntözésen múlhat a jövedelmezőség
Egyre jelentősebb vízhiány vár Európára, ezért az öntözésen és a víztározáson múlhat a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hubai Imre kifejtette, hogy a felmelegedés a Kárpát-medencében gyorsabb, mint a kontinens más részein, csapadék már télen sincs elég, ezért a talaj nem tud feltöltődni, a folyók vízhozama a korábbiakhoz képest egy hónappal korábban visszaesik.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335451/Az-ontozesen-mulhat-a-jovedelmezosegAz úszás szerelmesei
A hétvégén több mint száz amatőr és profi úszó mérettette meg magát a Topolyai-tavon megtartott XXI. topolyai nemzetközi úszómaratonon és a Szerbiai Nyílt Vízi Úszószövetség XIX.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.335428/Az-uszas-szerelmeseiA terrakotta szobrok vonzásában
Nagykikindán szombaton este hivatalosan is megnyitották a 44. Terra Szimpóziumot, a Terra Képzőművészeti és Iparművészeti Központ nemzetközi, nagy formátumú, terrakotta szobrászati tanácskozását.
http://www.magyarszo.rs/kultura/kiallitas/a.335438/A-terrakotta-szobrok-vonzasabanAz együtt zenélés öröme
Szombat este gálaműsorral ért véget a IX. Ludasi Népzenei Tábor.
http://www.magyarszo.rs/kultura/zene/a.335437/Az-egyutt-zeneles-oromeA Masaryk utca
Szabadka köztéri szobrait, illetve szökőkútjait, csobogóit, emléktábláit és emlékjeleit, valamint közkeresztjeit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka utca- és térneveit mutatjuk be. Kiknek a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.335435/A-Masaryk-utcaNovak 63. nagy negyeddöntője
Novak Đoković a nagyon rossz kezdés után négy játszmában nyerte meg az ausztrál Alex de Minaur ellen a wimbledoni nyolcaddöntőt, és szerdán a csúcsot javító 63. nagy negyeddöntőjében szerepelhet. Az első játszma 1:6 volt, azután Novak egyformán 6:4-re – a döntő játszmában 2:4-ről – csikarta ki a győzelmet.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335416/Novak-63-nagy-negyeddontojeNorvég továbbjutás, izlandi búcsú
Jó iramú, változatos mérkőzéssel indult a csoportküzdelmek második köre a svájci Eb-n, a Norvégia–Finnország találkozót ugyanis mindkét csapat meg akarta nyerni, így a nézők sok helyzetet láthattak.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.335413/Norveg-tovabbjutas-izlandi-bucsuKeddi sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 13.00, Eurosport 1: Tour de France, 4.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335412/Keddi-sportajanloErős széllel érkezett az eső
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint kedden véget ér az elmúlt napok tikkasztó hősége. Vajdaság északi területein hétfőn már erős széllel érkezett a lehűlés.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.335408/Eros-szellel-erkezett-az-esoHárom korosztállyal az országos bajnokságon
Az adai férfi felnőtt- és utánpótlás-kézilabda az elmúlt év után 2024/25-ben is nagyon sikeres idényt zárt a Szuper B Ligában, illetve a versenyző korosztályos csapatok a Vajdasági Szuperligában és az országos bajnokságon, ahol kiválóan szerepeltek. Tóbiás József, a Potisje-Pletex elnöke elmondta, hogy minden csapatuk erőn, illetve azokon az elvárásokon, célokon felül teljesített, amelyeket az idény elején vagy közben határoztak meg.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.335351/Harom-korosztallyal-az-orszagos-bajnoksagonÉremeső Piteștiben
A romániai Piteștiben rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokság szombati és vasárnapi döntőiben a magyar válogatott lehengerlő formát mutatott: két nap alatt összesen 16 arany-, számos ezüst- és bronzérmet szerzett. A szerb küldöttség legnagyobb örömét a vajdasági magyar Horvát Zsófi bronzérme hozta vasárnap, emellett szombaton is jegyeztek tisztes helyezéseket.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.335352/Eremeso-PitestibenNovak De Minaurral a nyolcaddöntőben
Novak Đoković szombaton győzelemmel és újabb csúcsokkal ünnepelte meg a 14. évfordulóját annak, hogy először lépett az ATP-lista élére. 2011-ben a megnyert wimbledoni torna után lett újdonsült világelső. Az évforduló napján Londonban honfitársát, Miomir Kecmanovićot verte meg jó játékkal a nyolcaddöntőért, és átírt két öröklistát is.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335353/Novak-De-Minaurral-a-nyolcaddontobenAsllani gólpasszal jubilált
A C csoport nyitómérkőzésének, a Svédország–Dánia összecsapásnak az első félidejét két svéd helyzet foglalta keretbe: a 2. percben Filipa Angendahl közeli lövését blokkolta az egyik védő, majd a 44. percben ismét a Real Madrid légiósa veszélyeztetett, 17 méteres szabadrúgását azonban a dán hálóőr kipiszkálta a léc alól.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.335348/Asllani-golpasszal-jubilaltNorris ünnepelhetett Silverstone-ban
A Brit Nagydíj drámáktól és csapadéktól sem volt mentes, de a legnagyobb öröm Lando Norrisé lett: a hazai pilóta először győzött Silverstone-ban, míg Nico Hülkenberg pályafutása során először állhatott fel a dobogóra – 15 évvel a debütálása után.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335354/Norris-unnepelhetett-Silverstone-banA Chelsea brazil napjai
Régi ismerősök találkozhattak a Palmeiras–Chelsea negyeddöntőben, négy évvel korábban ugyanis pont ez a két csapat vívta a klubvilágbajnokság döntőjét. Akkor hosszabbítást követően a londoniak emelhették fel a trófeát, és ezúttal is ők kezdték jobban az összecsapást.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.335350/A-Chelsea-brazil-napjaiHaverok, buli, Nyári Táborok
Miután a közel 300 táborozó megérkezett elsősorban Vajdaságból, a Kárpát-medencből és távolabbról, és felverte a sátrát Bácskossuthfalván az Id. Kovács Gyula Általános Iskola udvarában, vasárnap délután kezdetét vette a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.335365/Haverok-buli-Nyari-TaborokMagyar irodalom a Délvidéken a Trianon utáni években
6. rész Az 1912-ben Pataj Sándor szerkesztésében megjelent A Bács Bodrog Megyei Irodalmi Társaság Évkönyve című gyűjteményes kiadásban Galambos Margit Egy lány dalaiból című költeményével szerepelt, melyben így
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.335334/Magyar-irodalom-a-Delvideken-a-Trianon-utani-evekbenAjándék híd újratervezett szerkezettel
Az Ada és Padé közötti közúti Tisza-híd 245,1 méter hosszú, 11 méter széles, kétsávos úttest található rajta, amelynek két oldalán járda húzódik. A ferdekábeles szerkezetű létesítmény három pilléren nyugszik, közülük
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.335339/Ajandek-hid-ujratervezett-szerkezettelArt Lover-fraktál
7. rész (Minden álnév külön entitás) Szombathy Bálint rendkívül gazdag és ugyanannyira szerteágazó alkotótevékenysége során mindössze két művésznevet vagy mondjuk, álnevet használt, az Art Lovert mindenki vele
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.335331/Art-Lover-fraktalKényeztetés és életminőség-javító befektetés
Ágyin Kanizsai Nicolette, a zombori Wellness Centar N-Spa központ alapítója a végzettsége szerint sportorvoslás és fizikoterápiás master szakember. Diplomáját az újvidéki Orvostudományi Egyetemen szerezte, és saját bevallása szerint
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.335336/Kenyeztetes-es-eletminoseg-javito-befektetesÖrökség
A szélesréti temető régi részében magasan árválkodik egy fehérmárvány sírkő. Megvan vagy százéves is.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.335329/OroksegJúliusi filmszemle
Amennyiben rálesünk a júliusi filmbemutatókra, láthatjuk, hogy a szó legszorosabb értelmében vett forró hónap vár a filmkedvelőkre. A hónap 4.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.335332/Juliusi-filmszemleĐoković századik győzelmével bejutott a nyolcaddöntőbe
Novak Đoković ma bejutott a wimbledoni teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután három szettben (6:3, 6:0, 6:4) legyőzte honfitársát, az ATP-világranglista 49. helyén álló Miomir Kecmanovićot.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335316/Dokovic-szazadik-gyozelmevel-bejutott-a-nyolcaddontobeZelenszkij: Ukrajna közösen gyárt fegyvereket az Egyesült Államokkal és Dániával
Ukrajna megállapodást kötött a héten egy amerikai céggel közös dróngyártásról, valamint Dániával közös fegyvergyártásról, utóbbi az első olyan egyezmény, amely szerint Ukrajnán kívül gyártanak közösen fegyvert az országnak – jelentette be szombaton a Telegramon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.335315/Zelenszkij-Ukrajna-kozosen-gyart-fegyvereket-az-Egyesult-Allamokkal-es-DaniavalElismerés a kinematográfia nagyjainak
Nemrég arról írtunk, hogy a palicsi filmfesztivál idei Underground Spirit-díját Peter Tscherkassky osztrák avantgárd filmrendezőnek ítélték oda, tegnap pedig az is kiderült, hogy az idei Lifka Sándor-díjasok Szergej Loznyica ukrán
http://www.magyarszo.rs/kultura/film/a.335279/Elismeres-a-kinematografia-nagyjainakNémet nyelvi tábor Muzslyán
A héten Muzslyán 12. alkalommal szerveztek német nyelvi tábort.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.335296/Nemet-nyelvi-tabor-MuzslyanMától 44. Terra Szimpózium
A nagykikindai Terra Képzőművészeti és Iparművészeti Központ nemzetközi, nagy formátumú, terrakotta szobrászati tanácskozását 1982-ben hívta életre Slobodan Kojić akadémikus szobrász, és azóta is minden évben megrendezik
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.335302/Matol-44-Terra-SzimpoziumKróm és graffiti
A szokásosnál is különlegesebb versenyhétvégének ígérkezik a Brit Nagydíj, hiszen két istálló is egyedi fényezéssel tiszteleg a Formula–1 története és szurkolói előtt. A reflektorfényben a McLaren áll, amely ismét krómba öltöztette autóit, méghozzá hazai közönsége kedvéért.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335269/Krom-es-graffitiNovak útját Čilić is egyengeti
Novak Đoković esélyei a wimbledoni tornán csütörtökön este néhány százalékkal megnövekedtek. Egyrészt a volt világelső szerb teniszező domináns játékkal rukkolt ki a tapasztalt brit Danny Evans ellen, akivel eddig negatív volt az egymás közötti mérlege, másrészt a horvát veterán Marin Čilić eltérítette Novak útjából a 4. kiemelt brit Jack Drapert, akivel a sorsolás szerint a negyeddöntőben kellett volna találkoznia.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335268/Novak-utjat-Cilic-is-egyengetiÖt fiatal sérült meg egy közlekedési balesetben
Közlekedési baleset történt Újbelgrádban, az Ušće bevásárlóközpont közelében lévő kereszteződésben, melyben öt fiatal sérült meg.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.335289/Ot-fiatal-serult-meg-egy-kozlekedesi-balesetbenHétvégi sportajánló
SZOMBAT ATLÉTIKA 22.00, M4 Sport+, Arena Sport 1: Gyémánt Liga, Eugene.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335266/Hetvegi-sportajanloÚjvidéken járt Jan Bondy, Csehország szerbiai nagykövete
Žarko Mićin polgármester csütörtökön hivatalos látogatáson fogadta Jan Bondyt, aki Csehország diplomáciai képviseletében a Szerb Köztársaságban nagykövetként tevékenykedik.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.335253/Ujvideken-jart-Jan-Bondy-Csehorszag-szerbiai-nagykoveteDíjözön a NADS táncosainak
A Palicson megtartott nemzetközi táncversenyen, az Infinity Dance 2025 elnevezésű rendezvényen a NADS táncstúdió 60 moderntáncosa más hazai és külföldi táncklubokkal mérettete meg magát. A NADS tagjai, akik Zentagunarasról,
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.335216/Dijozon-a-NADS-tancosainakKormánydöntés a felvételi kvótákról
A köztársasági kormány tegnapi ülésén elfogadta a döntést az állami egyetemekre vonatkozó felvételi kvótákról a 2025/2026-os tanévre. A döntés értelmében az állam összesen 28.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.335220/Kormanydontes-a-felveteli-kvotakrolBesplatni udžbenici za učenike nacionalnih manjina
Ministarstvo prosvete počelo je isporučivati udžbenike na jezicima nacionalnih manjina osnovnim školama u Srbiji za školsku 2025/2026. godinu. Ovaj program će obezbediti 204 različita izdanja za 163 škole, gde ukupno više od 28.000 učenika uči na svom maternjem jeziku.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.335234/Besplatni-udzbenici-za-ucenike-nacionalnih-manjinaHázirangadó a századikért
Novak Đoković csütörtökön leiskolázta a brit Danny Evanst, és bejutott a wimbledoni 3. fordulóba, amelyben honfitársa, Miomir Kecmanović lesz az ellenfele. Novak e meccsen nemcsak a nyolcaddöntőért harcol, hanem a 100. wimbledoni győzelemért is, amennyit eddig csak Roger Federer tudott kivívni.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335199/Hazirangado-a-szazadikertPénteki sportajánló
FORMULA–1 17.00, M4 Sport, Arena Premium 3, Arena Sport 1: Brit Nagydíj, 1.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335197/Penteki-sportajanloFilmek a főtéren
Az idei Európai Filmek Palicsi Fesztiválja elő-rendezvényének műsorában az előző év legjobb európai filmjeit tekintheti meg a közönség. Az előfesztivál csütörtökön kezdődik és július 17-ig tart, amelynek keretein belül az
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.335222/Filmek-a-foterenIngyenes tankönyvek a kisebbségi diákoknak
Az oktatási minisztérium megkezdte a 2025/2026-os tanévre szánt, a nemzeti kisebbségi nyelveken készült tankönyvek kiszállítását a szerbiai általános iskolákba. A program keretében 204 különféle kiadvány jut el 163 iskolába,
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.335186/Ingyenes-tankonyvek-a-kisebbsegi-diakoknakFeltámad-e a Red Bull?
A Brit Nagydíj nem csupán történelmi jelentősége miatt lesz izgalmas: az élcsapatok között kiélezett a küzdelem, és Silverstone lehet a fordulópont, ahol kiderül, a Red Bull meg tudja-e törni a McLaren menetelését.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335152/Feltamad-e-a-Red-BullNövelni kellene a fémzárolt vetőmagok arányát
A fajtatisztaság és termésbiztonság érdekében növelni kellene a fémzárolt kalászos vetőmagok arányát – közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hétfőn az MTI-vel.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335171/Novelni-kellene-a-femzarolt-vetomagok-aranyatNövekedett a munkanélküliség
Májusban az elemzők által várt stagnálás helyett növekedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztrált az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335170/Novekedett-a-munkanelkulisegLyon: Európa-liga vagy másodosztály?
Dráma a francia futballban: miközben a Lyon a pályán kiharcolta az Európa-liga-indulást, a pénzügyi ellenőrök döntése alapján mégis kieshet a Ligue 2-be. És bár a Paris Saint-Germain megpróbál segítő kezet nyújtani, kérdés, hogy ez elég lesz-e a történelmi klub megmentéséhez.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.335154/Lyon-Europa-liga-vagy-masodosztalyGlobális összefogás szükséges
Az Oxfam jótékonysági szervezet jelentése szerint az elmúlt tíz évben a világ leggazdagabbjainak vagyona drámaian megnőtt. Az összvagyonuk elegendő lenne arra, hogy 22-szer felszámolják a globális szegénységet – írja a Biznis i Finansije hírportál.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335166/Globalis-osszefogas-szuksegesNovakot a csodatabletták mentették meg
Novak Đoković kiválóan kezdett a francia Alexandre Muller ellen az idei londoni bemutatóján, a két középső játszmában pedig inkább saját magával háborúzott, mintsem a francia játékossal.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335153/Novakot-a-csodatablettak-mentettek-megA Real Madrid és a Dortmund a negyeddöntőben
A Real Madrid mindössze egy góllal, de fölényes játékkal győzte le a Juventust a FIFA-klubvilágbajnokság nyolcaddöntőjében. A spanyol sztárcsapat 1:0-s sikerrel jutott tovább Miamiban, a győztes találatot Gonzalo Garcia szerezte az 54. percben.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.335155/A-Real-Madrid-es-a-Dortmund-a-negyeddontobenCsütörtöki sportajánló
LABDARÚGÁS Női Európa-bajnokság: Belgium–Olaszország (18.00, M4 Sport), Spanyolország–Portugália (21.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335151/Csutortoki-sportajanloDíjat kap Peter Tscherkassky
Idén is megtartják a palicsi filmfesztivált, ez lesz a harminckettedik, július 19-én kezdődik és 25-éig tart. Az információk is lassan érkeznek.
http://www.magyarszo.rs/kultura/film/a.335105/Dijat-kap-Peter-TscherkasskyGde se kolo i čardaš plešu zajedno
Temerin je mesto susreta, gde se nalazi najduža ulica u Srbiji, gde goste čekaju ukusna hrana i vino, gde se zajedno pleše kolo i čardaš, gde se susreću i prepliću srpska i mađarska tradicija, kultura i nasleđe, sa ovim je pozdravio pristigle goste na proslavu godišnjice predsednik opštine Mladen Zec. Svečanu sednicu, održanu juče povodom dana opštine, otvorio je Robert Pastor, predsednik skupštine opštine.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.335145/Gde-se-kolo-i-cardas-plesu-zajednoNövekedett az áramfogyasztás
Szerbiában az elmúlt napokban a magas hőmérséklet miatt megnőtt a klímaberendezések és más hűtőberendezések használata, s ez az áramfogyasztás növekedéséhez vezetett. A Szerbiai Áramelosztó (EDS) adatai alapján a múlt csütörtökön az áramfogyasztás 83,48 millió kilowattóra volt, 15,77 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335131/Novekedett-az-aramfogyasztasSzombaton családi nap
A Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei helyi szervezete, valamint a Sólyom Lovas Rekreációs és Hagyományőrző Egyesület szervezésében július 5-én, szombaton tartják meg a Családi nap elnevezésű rendezvényt az óbecsei
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.335120/Szombaton-csaladi-napAhol együtt táncolják a kólót és a csárdást
A találkozások helye Temerin, ahol Szerbia leghosszabb utcája húzódik, ahol finom ételek és borok várják a vendégeket, ahol együtt táncolják a kólót és a csárdást, ahol a szerb és a magyar hagyomány, kultúra és örökség találkozik és összefonódik
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.335128/Ahol-egyutt-tancoljak-a-kolot-es-a-csardastFáklyával okozott sérülést
Letartóztattak egy fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy fáklyákkal sebesített meg egy személyt a Belgrádhoz tartozó Vračar városrészben. A gyanú szerint a 2006-os születésű Ž.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.335127/Faklyaval-okozott-serulestNagykikindán drágul a távfűtés
A nagykikindai Toplana távfűtő közvállalat kérésére a városi képviselő-testület hétfői ülésén a képviselők többsége jóváhagyta a távfűtés új díjszabását, így annak költségei magasabbak lesznek. Ahol
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.335122/Nagykikindan-dragul-a-tavfutesLogistički centar vojvođanskih Mađara u Beogradu
Tokom svoje posete Srbiji, Levente Mađar, zamenik ministra spoljnih poslova i spoljne trgovine Mađarske, u ponedeljak je učestvovao na svečanoj primopredaji dve značajne kapitalne ekonomske investicije koje je organizovala Fondacija „Prosperitati”. Prepodne je posetio izložbeni salon i salu za sastanke preduzeća EM Commerce d.o.o. u Bačkoj Topoli, a popodne logistički centar DLC d.o.o. u Beogradu.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.335098/Logisticki-centar-vojvodanskih-Madara-u-BeograduTeljes a Brutal Assault fellépőinek névsora
Újabb 25 nevet jelentettek be az ide Brutal Assault fesztiválra, amivel teljessé vált a fellépők névsora a 2025-ös évre. Ha valami változik, akkor az már lemondás és helyettesítés lesz.
http://www.kepesifi.com/programok/a.335112/Teljes-a-Brutal-Assault-fellepoinek-nevsoraMeglesz-e az első spanyol női Eb-arany?
Az Amerikai Egyesült Államokban most is zajló klubvilágbajnokság mellett az idei év egyik legjelentősebb labdarúgó-eseménye a XIV. női Európa-bajnokság, amelyet július 2. és 27. között Svájcban rendeznek meg.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.335084/Meglesz-e-az-elso-spanyol-noi-Eb-aranyGyöre rövidítésekkel veszített
Olga Danilović után Gálfi Dalma is győzelemmel kezdett Wimbledonban, vagyis egy-egy szerbiai és magyar lány jutott be egyelőre a 2. fordulóba. Gálfi következő ellenfele a brazil Beatriz Haddad Maia. Ugyanígy a kiesett Bondár Annához Nina Stojanović csatlakozott.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335087/Gyore-roviditesekkel-veszitettSzerdai sportajánló
LABDARÚGÁS Női Európa-bajnokság: Izland–Finnország (18.00, M4 Sport), Svájc–Norvégia (21.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335083/Szerdai-sportajanloJó reggelt! 02-07-2025
Az elmúlt napokban jegyzett hőmérséklet meghaladja a sokéves átlagot. Bizony elkel a klímaberendezés mindenhol, különösen a buszokban.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.335095/Jo-reggelt-02-07-2025Vučić: Győztünk Kosjerićben
Aleksandar Vučić államfő bejelentette, hogy a kosjerići 25-ös szavazókörzetben megismételt választásokon a Nem adjuk Szerbiának – Aleksandar Vučić nevű lista győzelmet aratott 197 szavazattal, míg az ellenzék 153 voksot
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.335093/Vucic-Gyoztunk-KosjericbenKiégett egy autó a bevásárlóközpont garázsában
Ma délután tűz ütött ki Újvidéken a BiG bevásárlóközpont (korábban Promenada) garázsában, a -1 szinten. Egy autó gyulladt ki, írja a 021.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.335090/Kiegett-egy-auto-a-bevasarlokozpont-garazsabanJúlius végéig igényelhető a tejprémium
Július 1-je és 31-e között nyújthatják be az érintett termelők kérelmüket az idei második negyedévi tejprémium igénylésére. A pályázás kizárólag elektronikus úton végezhető el az eAgrar platformon keresztül – ehhez egy
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.335073/Julius-vegeig-igenyelheto-a-tejpremiumÁtvette Dánia az EU-elnökséget Lengyelországtól
Átvette kedden Lengyelországtól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Dánia, a december végéit tartó, hat hónapos dán EU-elnökség a biztonság javítására, a versenyképesség erősítésére, a zöld átmenetre és az
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.335070/Atvette-Dania-az-EU-elnokseget-LengyelorszagtolÚjabb házvásárlási lehetőség
Az ősszel várható újabb gazadaságfejlesztési pályázatokkal kapcsolatban nyilatkozott kedden a Szabadkai Magyar Rádió műsorában dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.335065/Ujabb-hazvasarlasi-lehetosegForgalomkorlátozás távhővezeték-felújítás miatt
A Távfűtőművek Közvállalat megbízásából június 30-án megkezdték a távhővezeték-felújítási munkálatokat az Oblačić Rada és Boško Vrebalov utcák által határolt lakótömbben. A beavatkozás két szakaszban történik, és jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a munkálatok ideje alatt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.335037/Forgalomkorlatozas-tavhovezetek-felujitas-miattÚtkeresés negyed évszázad után is
Vasárnap ért véget a XXV. Dombos Fest, amely az idén is négynapos volt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.335047/Utkereses-negyed-evszazad-utan-isMásodikáig lehet benyújtani a javaslatokat a község éves díjainak és a díszpolgári cím jelöltjeire
Óbecse község éves díjait átadó és a díszpolgári címet odaítélő bizottság határozatot hozott az éves díjak és a díszpolgári cím odaítélésére vonatkozó nyilvános felhívás kiírásáról a 2025-ös évben. Az indoklással
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.335117/Masodikaig-lehet-benyujtani-a-javaslatokat-a-kozseg-eves-dijainak-es-a-diszpolgari-cim-jeloltjeireCsobbanjon a bajsai medencében!
Ez alkalommal tíz darab páros belépőjegyet sorsolunk ki a bajsai medencére. Egy 25×33 méteres, korszerű szűrőberendezéssel ellátott, feszített víztükrű medence várja a fürdőzőket, amelynek legsekélyebb része 1,20, a legmélyebb pedig 2,20 méter. A látogatók a medence és a büfé használata mellett akár biliárdozni vagy asztaliteniszezni is tudnak.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.335056/Csobbanjon-a-bajsai-medencebenA Verica Barać utca
Szabadka köztéri szobrait, illetve szökőkútjait, csobogóit, emléktábláit és emlékjeleit, valamint közkeresztjeit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka utca- és térneveit mutatjuk be. Kiknek a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.335055/A-Verica-Barac-utcaNyílt nap online térben
Google Meeten rendezik az idén meg a tanszék nyílt napját az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanárai és hallgatói. A programhoz a következő linken tudnak az érdeklődők kapcsolódni: https://meet.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.335049/Nyilt-nap-online-terbenBelgium fordított, és megvédte Eb-címét
A női kosárlabda-Európa-bajnokság történetének egyik legnagyobb visszatérését láthattuk: Belgium 12 pontos hátrányból, kevesebb mint három perccel a vége előtt, elképesztő 14:0-s rohamot produkálva győzte le Spanyolországot 67:65-re, ezzel megvédve kontinensbajnoki címét.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.335032/Belgium-forditott-es-megvedte-Eb-cimetNovak négykor kezd, vagy ötkor sem
Novak Đoković ma a wimbledoni 1. fordulóban a francia Alexandre Muller ellen a centerpálya második meccsét vívja. A napot a központi küzdőtéren a női címvédő cseh Barbora Krejčíková nyitja a 20 éves és a ranglistán 56. Fülöp-szigeteki Alexandra Eala ellen.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.335034/Novak-negykor-kezd-vagy-otkor-semKeddi sportajánló
LABDARÚGÁS Klubvilágbajnokság, nyolcaddöntő: Real Madrid–Juventus (21.00, M4 Sport).
http://www.magyarszo.rs/sport/a.335030/Keddi-sportajanloGiaufret: Az EU előrelépést vár Szerbiától a jogállamiság terén
Emanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai küldöttségének leköszönő vezetője ma kijelentette, hogy Dánia különleges időszakban veszi át az Unió soros elnökségét – nemcsak a világ, hanem Európa és a bővítési folyamat szempontjából is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.335039/Giaufret-Az-EU-elorelepest-var-Szerbiatol-a-jogallamisag-teren
