Keresés: 电科芯片2025年重大资产重组进展公告 (3457 találat)
Óriásteknősök tértek vissza a Floreana-szigetre
Több mint 180 év után tértek vissza az óriásteknősök a Floreana-szigetre – számolt be róla a Guardian. A szigeten egykor elterjedt volt a galápagosi óriásteknős egyik alfaja (Chelonoidis niger niger), ám az 1840-es években kihalt,
http://www.magyarszo.rs/szines/a.347946/Oriasteknosok-tertek-vissza-a-Floreana-szigetreA helyi önkormányzat támogatja a hallgatók utazási költségeit
Óbecse község önkormányzata értesíti a község területén állandó lakóhellyel rendelkező egyetemi hallgatókat, hogy a tartományi kormány támogatásának köszönhetően hozzájárul a mindennapi helyközi és távolsági közlekedés költségeihez a havi bérletek megvásárlásakor.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.347931/A-helyi-onkormanyzat-tamogatja-a-hallgatok-utazasi-koltsegeitÚjabb merényletkísérlet
Őrizetbe vettek két kraljevói gyanúsítottat, akik a Belügyminisztérium (MUP) közlése szerint fegyverbeszerzést és Aleksandar Vučić szerb államfő, valamint családtagjai elleni támadást készítettek elő. Több kormánykritikus
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.347940/Ujabb-merenyletkiserletSzűnni nem akaró harctérerő
Úgy tűnik, holnap az ötödik évébe lép Oroszország fegyveres harca Ukrajna ellen. A hadüzenet nélküli háborúja, amely 2022.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.347910/Szunni-nem-akaro-harctereroVučić: A 2030–2035-ös terv nem attól függ majd, ki lesz hatalmon
Aleksandar Vučić államfő ma bejelentette, hogy március 5-e és 10-e között ismerteti a Szerbia számára készülő 2030–2035-ös fejlesztési tervet. Hangsúlyozta: a program nem attól függ majd, ki lesz akkor hatalmon, és ő maga sem lesz már államfő, mivel addigra lejár a második mandátuma.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347888/Vucic-A-2030-2035-os-terv-nem-attol-fugg-majd-ki-lesz-hatalmonÁllamcsíny előkészítésének gyanúja miatt tartóztatták le őket
Két férfit vettek őrizetbe Kraljevo városában, mivel a gyanú szerint az alkotmányos rend elleni bűncselekmény előkészítésében vettek részt, illetve államcsínyre készültek – közölte a Belügyminisztérium. A rendőrség a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.347864/Allamcsiny-elokeszitesenek-gyanuja-miatt-tartoztattak-le-oketNémet kancellár: Az ukrán erők hatalmas területeket foglaltak vissza februárban
A német kancellár szerint az ukrán erők hatalmas területeket foglaltak vissza az oroszoktól februárban. Friedrich Merz azt mondta hétfőn egy Kijev támogatására szervezett rendezvényen Berlinben, hogy Ukrajna küzdelme Oroszországgal szemben hatékonyabb, mint ahogy azt gyakran lefestik.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.347844/Nemet-kancellar-Az-ukran-erok-hatalmas-teruleteket-foglaltak-vissza-februarbanAz utolsó jugoszláv együttes
Antal Attilával, az újvidéki Lepša Brena zenekar alapítótagjával beszélgettünk – 2. rész
http://www.kepesifi.com/zene/a.347837/Az-utolso-jugoszlav-egyuttesAz erkölcsi iránytűjét vesztett társadalom
Alex Garland Polgárháború című filmjéből már 2024-ben értesülhettünk arról, hogy az Egyesült Államokban háború zajlik, a Stephen King 1979-es regénye alapján, Francis Lawrence rendezésében készült 2025-ös A hosszú
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.347740/Az-erkolcsi-iranytujet-vesztett-tarsadalomBoldog fordulat a magára hagyott kismajom történetében
Az Ichikawa Városi Állatkert magányos majmának, Punchnak a története végül boldog fordulatot vett. A kölyök 2025 júliusában született, ám anyja nem sokkal később elutasította.
http://www.magyarszo.rs/szines/a.347785/Boldog-fordulat-a-magara-hagyott-kismajom-tortenetebenA tűzoltó olimpikonok
Gunarason százkét éve létezik önkéntes tűzoltó testület, és ma is igen nagy népszerűségnek örvend a faluban. Azt, hogy a helyiek mennyire komolyan gondolják mindezt, jól bizonyítja, hogy több alkalommal is kijutottak a tűzoltó-olimpiára, Szerbia színeiben. Egy ilyen kis falu esetében ez óriási eredmény.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.347768/A-tuzolto-olimpikonokNem csak a tejről szól
Mezőgazdaságunknak jelenleg talán nincs is olyan szektora, amelyben az ott tevékenykedők ne lennének nehéz helyzetben. A problémák zöme több tényező függvényében változik, ezért a helyzet rendkívül összetett. Aki esetleg azt állítja, hogy ilyen-olyan rendeletekkel, intézkedésekkel hosszú távon és tartósan rendezni lehet a helyzetet, az sajnos téved.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.347731/Nem-csak-a-tejrol-szolVáratlan munkálatok bonyolítják a javítást
A moholi Szent György katolikus templom 1913-ban épült Angster-orgonája felújításra szorul, a javítását a helyi plébánia, amennyiben azt az anyagi lehetőségei megengedik, még az idén szeretné megkezdeni a topolyai L’ourge
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.347834/Varatlan-munkalatok-bonyolitjak-a-javitastOrbán Viktor: Ukrajnát nem szabad beengedni az Európai Unióba
Ukrajnát nem szabad beengedni az Európai Unióba, ha felveszik, azzal beengedték a háborút is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén szombaton Békéscsabán.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.347753/Orban-Viktor-Ukrajnat-nem-szabad-beengedni-az-Europai-UniobaOtthonteremtés és gazdaságélénkítés
Sikeresen zárult a Prosperitati Alapítvány legutóbbi pályázati ciklusa, amelynek keretében pénteken tizennégy órakor lejárt a jelentkezési határidő a falusi házvásárlási és a kezdő vállalkozói kiírásokra. A két programot még
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347716/Otthonteremtes-es-gazdasagelenkitesFolyamatos a vízvezeték-hálózat bővítése
A szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat egy új applikációt fejlesztett, amivel a polgárok saját maguk be tudják jelenteni a vízórájuk állását, ugyanakkor a számlák kiegyenlítése is egyszerűbbé válik.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.347747/Folyamatos-a-vizvezetek-halozat-boviteseÚj terminált kap a Liszt Ferenc repülőtér
Harmadik terminált kap a budapesti Liszt Ferenc repülőtér. Az új épületkomplexum alapkőletétele pénteken zajlott Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétével.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.347702/Uj-terminalt-kap-a-Liszt-Ferenc-repuloterÖsztöndíjpályázat egyetemistáknak
A nagykikindai önkormányzat szerdán írta ki a községben élő egyetemisták részére az ösztöndíjpályázatát a 2025/2026-os iskolaévre. A jelentkezőkkel kétoldalú szerződést írnak alá, amelyben rögzítik a szerződő felek
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.347723/Osztondijpalyazat-egyetemistaknakGörögország a szerbiai turisták kedvence
Az Utazási Irodák Szerbiai Szövetsége (YUTA) és a Görög Nemzeti Turisztikai Szervezet (GNTO) által közösen készített felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 67,9 százaléka Görögországot jelöli meg első számú úti célként, 85,6 százalékuk az elmúlt három évben már járt az országban, 95,7 százalékuk pedig újra ellátogatna.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347728/Gorogorszag-a-szerbiai-turistak-kedvenceKapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját
Kapu Tibor kutatóűrhajós átvette a Közmédia Év Embere Díját pénteken, Budapesten. A Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnök, Magyarország második hivatásos űrhajósa kiemelkedő szakmai teljesítménye, a magyar tudomány és innováció nemzetközi rangjának erősítése, valamint példamutató emberi magatartása elismeréseként vehette át az elismerést. A díjat Altorjai Anita, a Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója adta át
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.347715/Kapu-Tibor-atvette-a-Kozmedia-Ev-Embere-DijatAkik lemondják az Exitet az elveikért
Kórusban kaptuk a választ a Disvladislav tagjainak feltett kérdéseinkre
http://www.kepesifi.com/zene/a.347678/Akik-lemondjak-az-Exitet-az-elveikertMegválasztották az év legszebb balatoni házait
Balatonfüreden a Balatoni Főépítészség új épületében hirdették ki az Év Balatoni Háza 2025 építészeti pályázat nyerteseit. A győztes lakóépület egy tihanyi nyaraló-átalakítás, a legjobb üdülőépület egy badacsonyörsi
http://www.magyarszo.rs/szines/a.347657/Megvalasztottak-az-ev-legszebb-balatoni-hazaitElmaradt a várakozásoktól a gazdasági növekedés
Szerbiában a bruttó hazai termék (GDP) aránya mindössze 2 százalékkal növekedett, ami jelentősen elmarad a korábbi előrejelzésektől – hangzott el a svéd kormány által szervezett makrogazdasági panelbeszélgetésen Belgrádban, amelyet a KPMG tanácsadó cég és a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés (NALED) székházában tartottak. Mint mondták, hasonló tendencia volt megfigyelhető Közép- és Kelet-Európa országaiban is.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347666/Elmaradt-a-varakozasoktol-a-gazdasagi-novekedesEgész évben születésnap
A Palics Magyar Művelődési Egyesületben 2024-ben tisztújítást tartottak, így a tavalyi volt az első teljes esztendő, amikor az új vezetőség megvalósíthatta elképzeléseit. Az egyesület az idén ünnepli fennállásának huszadik
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.347661/Egesz-evben-szuletesnapA fájdalom tipográfiája nyomában
A szenttamási származású, Belgrádban élő és alkotó Pulai Árpád textilművész nyerte el a 2025. évi Politika-díjat, amelyet az elmúlt év legjobb képzőművészeti eseményéért ítélnek oda. A Topografija bola (A fájdalom topográfiája) elnevezésű, gyapjúból készült szobrokat és installációkat bemutató tárlatot tavaly szeptemberben tartották meg a Belgrádi Iparművészeti Múzeumban.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.348045/A-fajdalom-tipografiaja-nyomabanPentagon: Nincs változás az amerikai erők KFOR-misszióban betöltött szerepében
Az amerikai védelmi minisztérium egyik illetékese közölte, hogy jelenleg nincs semmilyen változás az amerikai erők elhelyezésében, reagálva a Politico portál értesülésére, miszerint az Egyesült Államok a NATO-tól bizonyos külföldi tevékenységek – köztük a koszovói békefenntartó misszió, a KFOR – csökkentését kéri.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347644/Pentagon-Nincs-valtozas-az-amerikai-erok-KFOR-misszioban-betoltott-szerepebenRockopera Temerinben
A Déryné Program 2025-ben új elemmel, a Határtalan Programmal bővült, amelynek köszönhetően eljutott Vajdaságba is. Nyáron Zentán a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével az óvodás, az általános és középiskolás, valamint a felnőtt korosztály és családok számára is szerveztek programokat, hogy erősítsék és támogassák a külhoni magyar közösség kulturális életét, valamint elérhetővé tegyék a színházi élményt a magyarlakta településeken.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.347598/Rockopera-TemerinbenSzámokban is erősödött Óbecse idegenforgalma
Rendezvények, vendégéjszakák, visszatérő és új látogatók – a számok mögött mozgalmas idegenforgalmi év áll Óbecsén. Ferenc Edvin, Óbecse község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója elmondta, hogy 2024-ben összesen 19.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.347617/Szamokban-is-erosodott-Obecse-idegenforgalmaSzabadka arculatát formáló polgármesterre emlékeztek
A szabadkai Városháza dísztermében megemlékezést tartottak dr. Szórád György tiszteletére.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.347616/Szabadka-arculatat-formalo-polgarmesterre-emlekeztekTöbb pénz jut a mezőgazdaságra
A Vajdasági Magyar Szövetség a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségével és a falugazdász-hálózattal közösen szerdán délelőtt Keviben, a Móra István Művelődési Egyesület székházában tartotta meg a mezőgazdasági
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.347591/Tobb-penz-jut-a-mezogazdasagraHonnan importálja Szerbia a legtöbb tejet?
Szerbia a legtöbb tejet Bosznia-Hercegovinából importálja: 2025-ben a teljes mennyiség mintegy felét, vagyis összesen 6026 tonnát, amiért körülbelül 4 millió eurót fizetett. Ezt követi Szlovénia, ahonnan 4678 tonna érkezett.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347532/Honnan-importalja-Szerbia-a-legtobb-tejetNémetországban minden negyedik munkáltató nem jelentette be alkalmazottait tavaly
Németországban 2025 folyamán több ezer munkáltató megtagadta a minimálbér kifizetését – közölte a feketemunka elleni pénzügyi ellenőrzés, miután mintegy 25 ezer munkáltatónál végzett ellenőrzést.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.347510/Nemetorszagban-minden-negyedik-munkaltato-nem-jelentette-be-alkalmazottait-tavalyOrbán Viktor: Aranykor köszöntött be az amerikai–magyar kapcsolatokban
Aranykor köszöntött be az Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolatokban – jelentette ki a miniszterelnök a két ország közötti nukleáris együttműködésről szóló megállapodás aláírása után, a Marco Rubio amerikai
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.347482/Orban-Viktor-Aranykor-koszontott-be-az-amerikai-magyar-kapcsolatokbanJogalkotás az árnyékból
Az olvasó egy nagyon francia és kifejezetten jogi megalapozottságú könyvet olvashat. Mindkét dolognak megvan az oka.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.347374/Jogalkotas-az-arnyekbolTörténelmi mélyponton a munkanélküliség Újvidéken
Žarko Mićin, Újvidék polgármestere szerint a városban a munkanélküliség történelmi mélypontra, 4,2 százalékra csökkent, miközben 2012 és 2025 között a nyilvántartott álláskeresők száma közel 30 ezerről 7946 főre esett vissza.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.347443/Tortenelmi-melyponton-a-munkanelkuliseg-UjvidekenGyors vasút, gyors határellenőrzés
Szerbia a közlekedéssel kapcsolatos joganyag átvételével aránylag jól áll, több mint 40 százalékát már átvette, 35 százalékát részben, és 23 százalék még várat magára – emelte ki Kovács Elvira, a köztársasági
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.347404/Gyors-vasut-gyors-hatarellenorzesOrbán Viktor: Szuverén külpolitika kell a nemzeti függetlenséghez
A szuverén külpolitika a nemzeti függetlenség előfeltétele. Vigyázni kell rá, mint a szemünk fényére – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.347416/Orban-Viktor-Szuveren-kulpolitika-kell-a-nemzeti-fuggetlenseghezNem közleményből élnek
Még mindig tart az elégedetlen tejtermelők tiltakozása a Čačakhoz közeli Mrčajevci településnél, ahol szerda 13 órától folyamatosan blokkolják az Ibari főutat. A gazdákkal együtt tiltakoznak a čačaki és a kraljevói egyetemisták is
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347398/Nem-kozlemenybol-elnekMegbecsülni a hazai tejet!
A tejtermelők továbbra is blokkolják az Ibari főutat a Čačakhoz közeli Mrčajevci településnél, de folytatják a tiltakozást Knićnél is, ahol a tüntetés első napján több mint 4 tonna tejet öntöttek ki.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347344/Megbecsulni-a-hazai-tejetEgy utazás, ezer történet
Habár a múlt évben valamelyest visszaesett az idegenforgalom Szerbiában, 2025-öt összehasonlítva 2019-cel, a koronavírus-járvány előtti évvel, minden évben nő a látogatók száma Szerbiában – mutatott rá Višnja Rakić, a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.347335/Egy-utazas-ezer-tortenetGlobális és regionális kihívások
– Meggyőződésem, hogy ez a látogatás hozzájárul Szerbia és Törökország kapcsolatainak további erősítéséhez, valamint a gazdasági együttműködés, a beruházások és a közös projektek elmélyítéséhez – jelentette ki tegnap
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347325/Globalis-es-regionalis-kihivasokLončar: Teljes körű ellenőrzés a čačaki kórházban
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter ma kijelentette, hogy az államnak át kell vizsgálnia a čačaki kórház teljes működését, és mindent ellenőrzés alá vonnak, ami az intézményben történik, amíg nem bizonyosodnak meg százszázalékosan arról, hogy minden rendben van.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347305/Loncar-Teljes-koru-ellenorzes-a-cacaki-korhazbanNyújtózkodunk, amíg a takarónk ér
HETI KÖRKÉRDÉS Tervez az idén nyaralni? Igen, már lefoglaltam.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.347292/Nyujtozkodunk-amig-a-takaronk-erA Škoda a legnépszerűbb
Boris Ćorović, a Szerbiai Jármű- és Alkatrészimportőrök Szövetségének főtitkára közölte, hogy az elmúlt évben 31 697 új személygépkocsit adtak el Szerbiában, és a Škoda továbbra is a legkelendőbb márka 7386 értékesített
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347289/A-Skoda-a-legnepszerubbKincseket találtak a tanulók
A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ október óta tizenöt alsós osztálynak nyújtott különleges élményt Nótás és a kincsesláda című interaktív foglalkozássorozatával. A programot a Népkör fennállásának 154.
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.347287/Kincseket-talaltak-a-tanulokKosztolányi családi arcképcsarnoka
„Kosztolányi számtalanszor leírta, mennyire fontos volt számára a gyermekkor, a boldog családi körben, az eseménytelen városban töltött időszak. (…) A kötetben – az első megjelenés betűhív átiratában – megjelent portrékban
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.347284/Kosztolanyi-csaladi-arckepcsarnokaSzijjártó Péter fogadta a kínai külügyminisztert
Magyarország sokat profitál a Kínával folytatott együttműködéséből, amelyet jól példáz, hogy a tavalyi immár sorozatban a harmadik olyan év volt, amikor Kínából érkezett a legtöbb beruházás hazánkba, illetve hogy február
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.347254/Szijjarto-Peter-fogadta-a-kinai-kulugyminisztertValentin-napi jeges fürdés Tiszafüreden
Valentin-napi jeges fürdést tartanak szombaton Tiszafüreden, a szervezők hét mobilszaunával és dézsafürdővel is várják az érdeklődőket. A fürdőzők biztonságáról vízimentők, búvárok és a mentőszolgálat munkatársai
http://www.magyarszo.rs/szines/a.347251/Valentin-napi-jeges-furdes-TiszafuredenKorokon, évszázadokon átívelő történet
A belgrádi Nemzeti Múzeum átriumában az Utazás és Turizmus regionális portál díjátadóján Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete és a Zobnaticai Lovas Játékok szervezője is elismerésben részesült. A Vezetők a turizmusban
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.347242/Korokon-evszazadokon-ativelo-tortenetMentorok és mentoráltak közös sikere Palicson
Ünnepélyes díjkiosztó gálával zárult a Vajdasági Mentorprogram ötödik évada Palicson, ahol mentorok és mentoráltak együtt tekintettek vissza az elmúlt hónapok munkájára. A program ötödik ciklusában is tapasztalt vállalkozók
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.347237/Mentorok-es-mentoraltak-kozos-sikere-PalicsonCseperednek a felsőlajosi oroszlán hármas ikrek
A magyarországi Felsőlajoson lévő MagánZoo 2015-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, az ötletgazda és tulajdonos Tóth Tibor kezdeményezésére. A 20 hektáros területen húzódó létesítmény az állatkölyök bemutatóival
http://www.magyarszo.rs/szines/a.347185/Cseperednek-a-felsolajosi-oroszlan-harmas-ikrekA fogyasztók érdeke az első
Szerbia még nem értesült arról, hogy megérkezett volna az Ahold Delhaize-csoport keresete Washingtonba, amely elindítaná a pereskedési eljárást – jelentette be Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi miniszter tegnap, és jelezte, hogy a békéltető testület előtt Szerbia továbbra is harcolni fog nemzeti érdékeiért. Mint arról már beszámoltunk, a vállalat előzőleg nemzetközi bíróságon támadta meg a kereskedelmi árréseket korlátozó országos rendeletet, arra hivatkozva, hogy az ellehetetleníti működ
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347181/A-fogyasztok-erdeke-az-elsoSzerbiai bort a kínaiaknak!
A szerbiai borászat mentsvára a kínai piac – mondta Aleksandar Vučić államfő tegnap Belgrádban, ahol ünnepélyesen átadták a borok, sörök és más szeszes italok, valamint az ágazat ellátásához szükséges eszközök gyártásával foglalkozók 2025-ös évi támogatásáról szóló határozatokat.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347178/Szerbiai-bort-a-kinaiaknakElvágva a világtól
A bánáti kistelepülés lakói egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mióta megszűnt az egyetlen, közvetlen autóbusz-összeköttetésük Belgráddal. A Nagybecskerekhez tartozó Farkasd lakosai szerint a döntés alapjaiban nehezíti meg a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.347149/Elvagva-a-vilagtolCsökken a bűnözés
A Dr. Rudolph Archibald Reiss nevét viselő újvidéki, rendőrségi szakmai szervezet statisztikai adatokkal reagált azokra a nyilvánosságban felröppenő megállapításokra, amelyek szerint a bűnözési mutatók ismét a múlt évszázad kilencvenes éveiben jegyzettekhez hasonlíthatók.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.347107/Csokken-a-bunozesUklanja se i poslednja deponija
Opština Kanjiža je krajem prošle godine uspešno konkurisala kod pokrajinskog sekretarijata za poljoprivredu, vodoprivredu i šumarstvo za uklanjanje divljih deponija. Ukupna vrednost ovog projekta iznosi 8 miliona dinara, pa su iz ovih sredstava izvedeni ovi radovi.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.347122/Uklanja-se-i-poslednja-deponijaCsökkent a munkanélküliség
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján Szerbiában tavaly decemberben 339.512 munkanélkülit tartottak nyilván, ami 13.725-tel kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor 352.237 személyt jegyeztek.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347127/Csokkent-a-munkanelkulisegNőtt a dinár- és devizamegtakarítás
A Szerb Nemzeti Bank (NBS) közlése szerint 2025 második felében a dinárban vezetett lakossági megtakarítások 10,4 milliárd dinárral, azaz 5,3 százalékkal emelkedtek. A jegybank tájékoztatása alapján a dinármegtakarítások
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347106/Nott-a-dinar-es-devizamegtakaritasSokan meghaltak csónakbalesetben Líbia partjainál
Felborult egy illegális bevándorlókat szállító gumicsónak Líbia partjainál, az ENSZ hétfői tájékoztatása szerint 53 ember, köztük két csecsemő vízbe fulladt vagy eltűnt. A csónakban 55-en utaztak, és a líbiai parti őrség csak két nigériai nőt tudott kimenteni a vízből. Az egyik túlélő a hatóságoknak azt mondta, vele utazott két kisbabája is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.347100/Sokan-meghaltak-csonakbalesetben-Libia-partjainalAz utolsót is felszámolják
Magyarkanizsa község is sikeresen pályázott a Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárságnál a tavalyi év végén az illegális hulladéklerakók felszámolására. A projektum összértéke 8 millió dinár, melyből a munkálatokat elvégezték. A város peremén, a Sloga vállalat melletti, de attól teljesen független, mintegy két hektárnyi területről ötszáz tonna szemetet hordtak el hétfőn, ez volt a befejező fázis.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.347096/Az-utolsot-is-felszamoljak„Kicsi, de erős közösség vagyunk...”
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) minden évben a hiteles értékőrző és értékteremtő munkát, valamint a közösségformáló tevékenységet ismeri el a Plakett díjjal, amelyet közösségszervezőként idén a kúlai
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.347020/Kicsi-de-eros-kozosseg-vagyunkPutyin a legnépszerűbb világpolitikai vezető Szerbiában
A világ vezető politikusai iránti globális támogatottság csökkenő tendenciát mutat – derül ki a Gallup International 57 országra és területre kiterjedő, 2026 januárjában közzétett közvélemény-kutatásából, amely Szerbiát is magában foglalta. A felmérés szerint Szerbiában a legnépszerűbb világpolitikai vezető Vlagyimir Putyin orosz elnök.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347054/Putyin-a-legnepszerubb-vilagpolitikai-vezeto-SzerbiabanEgyre nehezebb lakáshoz jutni Németországban
A német ingatlanpiacon az olcsó vásárlások korszaka lezárult, és a lakáshoz jutás egyre nehezebbé válik. A magas kamatkörnyezet miatt, az erős kereslet ellenére, az építőiparban nem látszik érdemi fellendülés - írja a dpa német hírügynökség.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.347040/Egyre-nehezebb-lakashoz-jutni-NemetorszagbanFebruár 15-től emelkednek a jövedéki adók Szerbiában
Szerbiában február 15-től lépnek hatályba az új jövedékiadó-összegek, amelyeket a 2025. évi fogyasztói árindexhez igazítottak. Az ólommentes benzin jövedéki adója (akciza) 72 dinár, az ólmozott benziné 76,55 dinár lesz literenként, tudatja a Tanjug.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.347034/Februar-15-tol-emelkednek-a-jovedeki-adok-SzerbiabanCsökkentek a BYD, nőttek a Xiaomi eladásai
Januárban csökkentek a kínai BYD Co., az XPeng és a Li Auto eladásai az egy évvel korábbihoz képest, miközben növelte értékesítését a Nio és a Xiaomi.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347005/Csokkentek-a-BYD-nottek-a-Xiaomi-eladasaiÚjra napirenden a Karađorđe stadion
Új látványtervek kerültek nyilvánosságra, de a rekonstrukciós tervek megvalósítása továbbra is kérdéses. A Karađorđe stadion ügye, azaz kibővítésének és átépítésének ötlete hosszú évek óta vissza-visszatérő téma a városban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.346973/Ujra-napirenden-a-Karadorde-stadionA Gemini visszalép
Nagy volumenű átszervezést jelentett be a Gemini amerikai kriptovaluta-platform. A tervek szerint több külföldi piacról is kivonul, s az alkalmazottainak egynegyedét elbocsátja. Mindezt a bitcoin elmúlt hetekben bekövetkezett árfolyamesésével indokolja – számoltak be a helyi médiumok.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.347003/A-Gemini-visszalepÖsszefogással a biztonságért
Pénteken délután a Gunaras központjában átadták az új tűzoltókamiont. Az eseményen jelen volt többek között Juhász Bálint, a tartományi parlament elnöke, Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere, Olekszej Uteshev, a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.346970/Osszefogassal-a-biztonsagertElhunyt Keleti Éva fotóművész
Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész életének 95. évében, február 6-án elhunyt – tudatta a család pénteken az MTI-vel, egyúttal kérve a sajtó és a közvélemény megértését, hogy további nyilatkozattétel céljából ne keressék őket.
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.346944/Elhunyt-Keleti-Eva-fotomuveszNyitott tér, közös élmények
Szerződést kötött az óbecsei önkormányzat egy új, közösségi célokat szolgáló beruházás megvalósítására: 10,6 millió dinár értékben nyári terasz épül az Erdőtelepítők parkjában. A munkálatok kivitelezésére és a teljes tervdokumentáció elkészítésére a belgrádi székhelyű Tesla sistemi Kft. kapott megbízást.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.346918/Nyitott-ter-kozos-elmenyekLakhatás és jövő
A Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma csütörtökön este Magyarkanizsán a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban tartotta meg a Lakhatás, lehetőség, jövő című panelbeszélgetés következő állomását. Az eseményen a résztvevőket a Vajdasági Magyar Szövetség szakpolitikusai és Prosperitati Alapítvány munkatársa tájékoztatta, akik beszámoltak az aktuális pályázatokról és hitelprogramokról.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.346896/Lakhatas-es-jovoMusk vagyona meghaladta a nyolcszázmilliárdot
Elon Musk lett az első ember, akinek a vagyona meghaladta a 800 milliárd dollárt, miután a rakétagyártó SpaceX cége felvásárolta a részben szintén hozzá tartozó xAI mesterséges intelligenciával és közösségi médiával foglalkozó vállalatát – közölte a Forbes magazin.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346879/Musk-vagyona-meghaladta-a-nyolcszazmilliardotMeghosszabbították a határidőt
Az októberben elfogadott legalizációs törvény alapján az illegálisan épített ingatlanok nyilvántartásba vételére vonatkozó jelentkezési határidőt három nappal meghosszabbítják, ami azt jelenti, hogy a jelentkezéseket vasárnapig, február 8-áig éjfélig lehet benyújtani – jelentette be szerdán Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346873/Meghosszabbitottak-a-hataridotSzínekkel üzent a Williams
Nem az autót, hanem annak megjelenését tárta a nyilvánosság elé a Williams: a grove-i csapat online bemutatón leplezte le 2026-os festését, amely egyszerre idézi meg a legendás múltat, és mutat irányt az új korszak
http://www.magyarszo.rs/sport/a.346866/Szinekkel-uzent-a-WilliamsTélen sem alszik a város
Szabadka a téli hónapokban is egyre markánsabban jelenik meg a turisztikai térképen, különösen azok számára, akik a zsúfolt szezon helyett nyugodtabb, mégis tartalmas városi élményre vágynak. A város téli kínálatáról, a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346853/Telen-sem-alszik-a-varosAz onkológiai kórképek alakulása az észak-bácskai körzetben
A megelőzés és a korai felismerés fontosságára hívja fel a figyelmet a rákellenes világnap. Mindez összefogás és tematikus kampányok kíséretében zajlik február negyedikén, ehhez csatlakozott a Szabadkai Közegészségügyi Intézet
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346852/Az-onkologiai-korkepek-alakulasa-az-eszak-bacskai-korzetbenTagadták a bűnösségüket
Tagadták bűnösségüket a belgrádi Vezérkar épületének ügyében elindított eljárás vádlottjai, Nikola Selaković kulturális miniszter, Slavica Jelača, a kulturális minisztérium titkára, Goran Vasić, a Köztársasági
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.346846/Tagadtak-a-bunosseguketElőrelépést ért el Szerbia a pénzmosás elleni küzdelemben
Szerbia előrelépést ért el a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása kockázatainak felmérésében, valamint az ilyen bűncselekmények üldözésében – közölte az Európa Tanács. A megállapítás a MONEYVAL, az Európai Tanács pénzmosás elleni szervezetének legfrissebb jelentésében szerepel, írja a Tanjug.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.346822/Elorelepest-ert-el-Szerbia-a-penzmosas-elleni-kuzdelembenÖnkormányzati támogatás az újszülötteknek
Ada község önkormányzata egyszeri pénzsegélyben részesítette azokat a községi családokat, amelyek újszülött gyermekei 2025. december végéig látták meg a napvilágot.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.346805/Onkormanyzati-tamogatas-az-ujszulotteknekA farsangi felvonulástól a templombúcsúig
A törökfalui Százszorszép Művelődési Egyesületben jelenleg népdalkórus és színjátszó csoport működik, valamint A Szakkör-program révén kézművescsoportok is tevékenykednek, illetve szeretnék mielőbb újraindítani a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.346804/A-farsangi-felvonulastol-a-templombucsuigRossz évet zárt a NIS
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) az EBITDA-mutató alapján felére csökkentette a nyereségét, amely 22,2 milliárd dinárt tett ki – közölte a Momentum Securities brókercég. A szankciók alatt álló vállalat az utolsó negyedévben 5,3 milliárd dinárt veszített, az egész 2025-ös évben pedig 5,6 milliárd dinár veszteséget szenvedett el.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346785/Rossz-evet-zart-a-NISTöbb naperőmű
Megkezdődik az akkumulátoros tárolóval ellátott, egy gigawatt teljesítményű naperőművek megépítési projektje – jelentette be Dubravka Đedović Handanović energetikai miniszter. A projekt a Szerbiai Villanygazdasággal együtt valósul meg.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346781/Tobb-naperomuRugalmasabb határátlépést!
Folyamatban vannak az egyeztetések az Európai Bizottság és a nyugat-balkáni országok képviselői között a hivatásos teherautósofőröket érintő problémákról, amelyek az Európai Unióban bevezetett elektronikus határregisztrációs rendszer (EES) bevezetését követően jelentkeztek – erősítette meg Markus Lamer, az Európai Bizottság szóvivője kedden délután.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346780/Rugalmasabb-hataratlepestImmunterápia az áttétes rákkezelésben
Szerbiában minden évben mintegy 7000 új beteget jegyeznek, illetve 5000 beteg halálozik el tüdőrákban. A Nyugat-Balkánon – a rossz statisztikai adatok miatt –, Szerbia volt az első ország, amely bevezette ennek a betegségnek a korai
http://www.magyarszo.rs/kozelet/egeszsegugy/a.346743/Immunterapia-az-attetes-rakkezelesbenRekordszámú újszülött Szenttamáson
Szenttamás község 2025-ben 164 újszülöttel gazdagodott, ezen belül a negyedik negyedévben 43 baba érkezése örvendeztette meg a családokat. Számukra és szüleik számára a községi képviselő-testület üléstermében fogadást és ajándékozást tartottak, amelyet ezúttal is az önkormányzat és a Ruka spasa egyesület szervezett. A támogatást 2016 óta évente három, illetve négy alkalommal adják át. Pénteken azokat az újszülötteket várták, akik októberben, novemberben és decemberben születtek.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.346745/Rekordszamu-ujszulott-SzenttamasonElsőként Nagybecskereken
A minap a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben bemutatták Klemm József Pont című verseskötetét. Ez volt a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kötetnek az első bemutatója, a szerzőnek pedig a második
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.346751/Elsokent-NagybecskerekenMatuzsálemi korú magyar platán lehet Európa legszebb fája
Magyarországot az év fája 2025-ös győztese, a békéscsabai „emlékek fája” képviseli a nemzetközi versenyen. Február 2-án elkezdődött a 2026-os Európai Év Fája verseny, amelynek az idén újra van magyar résztvevője.
http://www.magyarszo.rs/szines/a.346719/Matuzsalemi-koru-magyar-platan-lehet-Europa-legszebb-fajaRekordalacsony volt tavaly a születésszám Szerbiában
Az országban 2025-ben kicsivel több mint 58 ezer gyerek született, míg nagyjából 95 ezer ember halt meg a statisztikai adatok szerint. A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint, ha folytatódik a negatív tendencia, a 2024-ben
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346732/Rekordalacsony-volt-tavaly-a-szuletesszam-SzerbiabanIrodalmi kávéház a Magyar Szó-házban
A Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a Forum Könyvkiadó Intézet közös projektjeként a Magyar Szó székházában, Újvidék belvárosában, irodalmi kávéházat alakítanak ki. A kivitelezési szerződést hétfőn írták alá, az új tér pedig még az idén megnyílhat. A beruházás a Magyar Szó-háznak több éve zajló felújítását zárja le.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.346711/Irodalmi-kavehaz-a-Magyar-Szo-hazbanTeljes a dán lajstrom
A dán válogatott 34:27-re legyőzte Németországot az idei Európa-bajnokság döntőjében, és ezzel teljessé vált a sikersorozata: 2024-ben a párizsi olimpián, 2025-ben pedig a horvát–dán–norvég közös rendezésű világbajnokságon
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.346696/Teljes-a-dan-lajstromDíjazták a legjobb sportolókat
Pénteken este Magyarkanizsa önkormányzata a helyi sportszövetséggel karöltve átadta a 2025-ös év legeredményesebb sportolóinak járó elismeréseket. A jelenlévőket Fejsztámer Rudolf, a község polgármestere, valamint Borsos Csaba, a
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.346694/Dijaztak-a-legjobb-sportolokatHárommillió fölé nőtt a munkanélküliek száma Németországban
Németországban januárban meghaladta a hárommilliót a munkanélküliek száma – közölte a német Munkaügyi Hivatal. A hónapban 3,085 millió ember volt állás nélkül, ami 177 ezerrel több, mint 2025 decemberében, és 92 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbi adatot.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.346663/Harommillio-fole-nott-a-munkanelkuliek-szama-NemetorszagbanBizonytalan év elé nézhetnek a gabonatermelők
A tőzsdei árak enyhe emelkedése ellenére az agrárpolitikát figyelő európai szakportálok szerint az idei év továbbra is bizonytalan lehet a gabonatermelők számára, ami Szerbiára is kihat. A 2025/26-os piaci év nagy részében Szerbiában arra lehet számítani, hogy a búza ára alacsonyabb marad a kukoricáénál, ami növelheti a búza takarmányozási célú felhasználását, írja a Politika.rs.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/mezogazdasag/a.346662/Bizonytalan-ev-ele-nezhetnek-a-gabonatermelokKözzétették az iráni tüntetések csaknem 3 ezer áldozatának nevét
Maszúd Pezeskján iráni elnök hivatalos honlapján ma közzétették 2986, a közelmúltbeli iráni tüntetések és zavargások során elhunyt személy nevét.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.346659/Kozzetettek-az-irani-tuntetesek-csaknem-3-ezer-aldozatanak-nevetNagy értékű beruházások Temerinben
Két magyar érdekeltségű nagyberuházás is zajlik Temerinben, kizárólag önkormányzati forrásokból: a tervek szerint az idősebb magyar lakosok által még ma is Öreg iskolaként emlegetett Ifjúsági Otthon felújítása, valamint a Kókai
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.346641/Nagy-erteku-beruhazasok-TemerinbenMagyarZó Pistike messéi
Hol van már a zilveszteri örömködés, a sok-sok újévi fogadalomra sem emlékszik már senki sem, és még mindig január van. No de majdcsak véget ér ez az irtó hosszúnak tűnő hónap.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.346590/MagyarZo-Pistike-messeiTopolya turisztikai törekvéseit díjazták
A belgrádi Nemzeti Múzeum átriumában az Utazás és Turizmus regionális portál szervezésében díjátadó ünnepséget tartottak, amelyen Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete és a Zobnaticai Lovasjátékok is elismerésben részesült.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.346623/Topolya-turisztikai-torekveseit-dijaztakA népi kenyér maximális kiskereskedelmi ára 65 dinárra emelkedett
A kormány elfogadta a T–500-as lisztből készült kenyér kötelező gyártásáról és forgalmazásáról szóló rendelet módosítását, amely szerint ennek a terméknek a maximális kiskereskedelmi ára 65 dinár, míg a maximális termelői ára 55,74 dinár lesz.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346612/A-nepi-kenyer-maximalis-kiskereskedelmi-ara-65-dinarra-emelkedettKiszámíthatóság és stabilitás
A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság minden évben több pályázatot hirdet meg a gazdaság és az idegenforgalom fejlesztése érdekében. Jelenleg két pályázat áll nyitva: az egyik a turizmus és turisztikai kínálat megerősítését célozza, a másik elsősorban a mikro- és kisvállalkozókat szolgálja. A pályázatok részleteiről Pál Viktor tartományi gazdasági és idegenforgalmi segédtitkár nyilatkozott lapunknak, aki az előző évben megvalósított eredményekről is beszámolt.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346608/Kiszamithatosag-es-stabilitasTöbbtermes vendéglátóegység nyílik a Szent Péter-bazilika tetején
Étkezésre és pihenésre alkalmas, többtermes vendéglátóegységet alakítanak ki a Szent Péter-bazilika homlokzatának tetején található teraszon, közvetlenül a kupola alatt. Még az év vége előtt meg szeretnék nyitni.
http://www.magyarszo.rs/szines/a.346589/Tobbtermes-vendeglatoegyseg-nyilik-a-Szent-Peter-bazilika-tetejen
