Keresés: 洛宝贝爱科学124 (846 találat)
A dízelkorszak végéhez közelednek Romániában
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.18753/A-dizelkorszak-vegehez-kozelednek-Romaniaban Romániában az idén több új elektromos és hibrid személygépkocsit adtak el, mint dízelt – közölte a román Környezetvédelmi Vízügyi és Erdészeti Minisztérium csütörtökön.
Tarolnak a kínai cégek
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.18345/Tarolnak-a-kinai-cegek A világ legnagyobb forgalmú vállalatainak Fortune Global 500-as listája nagy meglepetést hozott. Az idén ugyanis először a kínai cégek összbevétele meghaladta az amerikai vállalatok nyereségét. Két évtizede az 500-as listán a kínai cégek száma még a tízet sem érte el.
Nadal sem megy Kanadába
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.37991/Nadal-sem-megy-Kanadaba A héten a kanadai 1000-es rangú tornák lesznek műsoron. Montrealban a férfitornán Danyiil Medvegyev a címvédő, a versenyt pedig a sérült Rafael Nadal is lemondta. Két szerbiai játszik, Miomir Kecmanović a holland Botic Van de Zandschulp , Filip Krajinović pedig a brit Daniel Evans ellen kezd. A világelső Medvegyev a rajton erőnyerő, a 2.
Győzelem a romok közül
http://www.magyarszo.rs/sport/a.36872/Gyozelem-a-romok-kozul Cassidy és Di Grassi – ki gondolná, hogy ők lettek a verseny első két helyezettje! (Fotó: Formula–E) Az első sorozat, amely meghódította New York utcáit, a Formula–E a hétvégén visszatért Brooklynban, ahol a bajnokság hajrájára fordulva két versenyt is lebonyolítottak – melyek közül az első egészen kaotikus, már-már szürreális körülmények között ért véget, hiszen az autójával a falba csapódó Nick Cassidyt hirdették ki győztesként.
Novaké lett még egy Roger-csúcs
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.36494/Novake-lett-meg-egy-Roger-csucs Befejeződött egy újabb nagy torna, amelyen Novak Đoković, ki tudja már, hanyadszor, megmutatta a teniszvilágnak, hogy még nem ócskavasba való, hogy még nyeri a serlegeket és döntögeti a csúcsokat. Ő lett például az első teniszező, aki két nagy tornát is hét vagy több alkalommal nyert meg.
Kiváló eredmények a nyári hőségben
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.35012/Kivalo-eredmenyek-a-nyari-hosegben Ötvenegy szerbiai, magyarországi, horvátországi, bosznia-hercegovinai, montenegrói, svájci, bulgáriai, csehországi és olaszországi versenyző részvételével 16. alkalommal szervezték meg Palicson a 24, 12, 6 órás, valamint az 50 és 100 kilométeres országos ultramaraton-bajnokságot. A házigazda Paligo Palus Ultramaratonklub versenyzői közül mindenki szerzett érmet, ami örömmel töltötte el a pálya körül szurkolókat.
Nincs halálos áldozata a vírusnak
http://www.magyarszo.rs/kozelet/koronavirus/a.34172/Nincs-halalos-aldozata-a-virusnak Szerbiában az elmúlt 24 órában 242 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, összesen 7058 tesztet végeztek el.
Ismertek az ötödik Orbán-kormány tagjai
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.33244/Ismertek-az-otodik-Orban-kormany-tagjai Csák János, Nagy Márton és Szalay-Bobrovnicky Kristóf személyében három, a gazdaság területén (is) bizonyított új tag szerepel a várhatóan még májusban megalakuló ötödik Orbán-kormányban.
Egy döntetlen, amely senkinek sem jó
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.32342/Egy-dontetlen-amely-senkinek-sem-jo Topolya: TSC–Voždovac 1:1 (0:0)
Đoković serleg nélkül maradt
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.31956/Dokovic-serleg-nelkul-maradt Novak Đoković pályafutása 124. döntőjét vívta vasárnap a belgrádi 250-es tornán, és 38. vereségét szenvedte el. A tegnap már 367 hete világelső tehát serleg nélkül maradt a saját tornáján, a trófeát pedig az orosz Andrej Rubljov vehette át, ami idei 3., összesen 11. ATP-titulusa.
A Red Bull tarolt, a Ferrari botlott
http://www.magyarszo.rs/sport/a.31954/A-Red-Bull-tarolt-a-Ferrari-botlott Imolába, a Ferrari egyik hazai pályájára érkezett a Formula–1 a hétvégén, ám a vörösök eddigi lendülete éppen itt tört meg, így nem ők, hanem a Vörös Bikák aratták le a babérokat.
Méltányolják a kivitel engedélyezését
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.31828/Meltanyoljak-a-kivitel-engedelyezeset A köztársasági kormány a héten határozta meg a búza, a kukorica, a liszt és a finomított napraforgóolaj kiviteli kvótáját. Ennek értelmében havonta 150 ezer tonna búzát, 150 ezer tonna kukoricát, 20 ezer tonna lisztet és 8 millió liter napraforgóolajat lehet exportálni Szerbiából.
Ingramék borították a várakozásokat
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.31702/Ingramek-boritottak-a-varakozasokat Brandon Ingramék rendesen megviccelték az alapszakasz legjobb csapatát (Fotó: Oregon Live) A Minnesota memphisi meccslopása – amit Ja Moranték tegnap hajnalban kijavítottak – után újabb nagy meglepetés történt az NBA playoffjában, hiszen a playintornáról nyolcadik helyre becsusszant New Orleans diadalmaskodott az alapszakaszt toronymagasan megnyerő Phoenix parkettjén, így a Pelicans egyenlített a négy sikerig tartó párharcban.
Orosz szóvivő: Külföldi fegyverszállítmányokat semmisítettek meg Lvivben
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.31568/Orosz-szovivo-Kulfoldi-fegyverszallitmanyokat-semmisitettek-meg-Lvivben Az orosz védelmi tárca szóvivőjének közlése szerint külföldi fegyverszállítmányokat semmisített meg Lvivben az orosz légierő.
Indul a szezon sava-borsa!
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.31182/Indul-a-szezon-sava-borsa Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka befejeződött az NBA alapszakasza, és már máról holnapra virradó éjjel elkezdődik a csatározás a 7–8. helyekért a keleti és nyugati főcsoport playintornáján.
Washingtoni ujjgyakorlat
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.29704/Washingtoni-ujjgyakorlat Nem okozott különösebb gondot a Washington együttese a Denver számára, Nikola Jokićék a Wizards parkettjén egy pillanatban 28 ponttal is vezettek (73:101), végül a cserék a hajrában kissé közelebb engedték a Varázslókat (109:127). A zombori a második félidőben már nagyrészt pihenhetett, de 26 percnyi játékidő alatt is masszív mutatókkal (29-13-8) zárt.
Három hétig ismét igényelhető a kasszatámogatás
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.29431/Harom-hetig-ismet-igenyelheto-a-kasszatamogatas Beograd 14. mart 2022. Protest protiv uvodjenja fiskalnih kasa i digitalne fiskalizacije Foto:Nemanja Jovanović/Nova.rs Újabb lehetőséget kínál a kormány azoknak, akik kötelesek áttérni az új számlázási modellre, de eddig még nem kérték az állami támogatást az új pénztárgépek beszerzéséhez. Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy mától, azaz március 15-étől április 5-éig tart az újabb jelentkezési forduló.
Belgrádban a negyeddöntőről álmodnak
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.29198/Belgradban-a-negyeddontorol-almodnak A szezon legnagyobb skalpját gyűjtötte be a Crvena zvezda csapata, Dejan Radonjić tanítványai ugyanis az Euroligában kiélezett végjáték után legyűrték a végső sikerre is esélyes Real Madridot. A piros-fehérek a második félidőben már szinte végig tartották az értékes előnyt, ám a spanyolok végig ragadtak, csak az utolsó pillanatokban dőlt el a találkozó, amelyen a Zvezda kiegyensúlyozott csapatteljesítménye és védekezése bizonyult döntőnek.
Ha beindul a szekér
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.29123/Ha-beindul-a-szeker Ha Bogdan kicsit hatékonyabban dobja a hármasokat, a Hawks valószínűleg elbánik a Pistonsszal Alig telt el huszonnégy óra Nikola Jokić New Orleans elleni pazar produkciója óta, a zombori ismét klasszis partit hozott össze, amelynek ezúttal a pihenő Steph Curry és Klay Thompson nélkül fellépő Golden State itta meg a levét.
Egy újabb történelmi este
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.29060/Egy-ujabb-tortenelmi-este Tudvalevő, hogy a sportban sem tanácsos folyamatosan nagy jelzőket pufogtatni egy-egy teljesítmény kapcsán, ám ezúttal nem kerülhetjük el például a címben megjelenő kifejezés használatát. Nikola Jokić ugyanis újra olyat tett le az asztalra, amire sokáig emlékezni fognak a kosárlabda rajongói.
Öt-öt szerbiai és magyar
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.29058/Ot-ot-szerbiai-es-magyar Szerbiából és Magyarországról is egyformán öt teniszező érdekelt az idény első 1000-es rangú tornáján, amely a női selejtezővel az este kezdődött meg Indian Wellsben. Ma rajtol a férfiselejtező, szerdán a női, csütörtökön pedig a férfifőtábla versenye is.
A Király erősebb volt a Harcosoknál
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.28998/A-Kiraly-erosebb-volt-a-Harcosoknal Sorozatban négy vesztes mérkőzés után fogadta a Los Angeles Lakers a főcsoportgyőzelemre is esélyesnek tartott Golden State-et a Crypto.com Arénában, ahol LeBron James megmutatta, hogy még 37 évesen is a sportág legjobbjai közé tartozik.
Amikor a legjobban kell!
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.28924/Amikor-a-legjobban-kell Dončić egy hét alatt másodszor intézte el Thompsonékat (Fotó: Sports Illustrated) Kísértetiesen hasonlítani kezd az Atlanta és Bogdan Bogdanović szezonja a tavalyihoz, a finom kezű szerb bedobó ugyanis – ahogy a csapata is – ismét az alapszakasz hajrájára lendül bele igazán a pontgyártásba.
Magyarország meglepte Montenegrót
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.28657/Magyarorszag-meglepte-Montenegrot Vojvodáék borították a papírformát Podgoricában (Fotó: N1 Info) Nagy skalpot gyűjtött be Magyarország a jövő évi férfi-vb selejtezős sorozatának 4. fordulójában.
Zágráb fegyvereket küld Ukrajnának
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.28649/Zagrab-fegyvereket-kuld-Ukrajnanak Zágráb 124 millió kuna értékben (1 kuna jelenlegi árfolyamon közel 49 forint) gyalogsági fegyvereket és felszereléseket küld Ukrajnának - jelentette be Andrej Plenković horvát kormányfő a kabinet hétfői ülésén. A horvát hadsereg emelte a készültségi szintjét.
Danyiil hivatalosan is a trónon
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.28602/Danyiil-hivatalosan-is-a-tronon Az orosz Danyiil Medvegyev áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistájának élén.
Ivković nem bírt el honfitársaival
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.28499/Ivkovic-nem-birt-el-honfitarsaival Folytatódott a jövő évi, japán–indonéz–Fülöp-szigeteki rendezésű világbajnokság európai selejtezős sorozata.
Ha nincs horog, megy a passz!
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.47894/Ha-nincs-horog-megy-a-passz Curry blokkoló keze nem ért oda az üresen hagyott Morris dobására (Fotó: The Press Democrat/AP) Fantasztikus győzelmet aratott Oaklandben a Denver, amely az utolsó pillanatokban fordítva gyűrte le a liga második legjobb mérlegével büszkélkedő Warriorst.
Megállíthatatlan rohanások
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.47828/Megallithatatlan-rohanasok Több gárda is nagy sorozatot fut a tengerentúli elitligában, elsősorban a nyugatiak tesznek ki magukért. A teljes mezőnyben messze legjobb mérlegű Phoenix legutóbb a playinzonóban, negatív mérleggel álló Clippers ellen húzta be Devin Booker (26) vezetésével sorrendben a hatodikat, az pedig egészen félelmetes erőről árulkodik, hogy Chris Paulék a naptári évben 20/2-es es mutatóval állnak, kifejezetten komoly versenyprogram után.
A kameruni sem viccel
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.47663/A-kameruni-sem-viccel Egyre inkább kétszereplőssé válik a tengerentúli elitliga MVP-csatája, amelynek fő aktorai, Joel Embiid, a Philadelphia centere és Nikola Jokić, a Denver „ötöse” egyaránt kitettek magukért a hétvégén.
Későn kezdtek rohanni a Bikák
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.47357/Keson-kezdtek-rohanni-a-Bikak A keleti főcsoportban második Chicago és a nyugati, egyben teljes mezőnyt tekintve legjobb mérlegű Phoenix csapott össze a tegnap hajnali NBA-játéknap legnagyobb derbijén.
Mérföldmagasan is szenvedett a Nets
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.47299/Merfoldmagasan-is-szenvedett-a-Nets A Brooklyn ellen törte meg hárommeccses vereségsorozatát a Denver, amely egy pontzuhatagos első félidő (76:75) után megrázta magát (illetve a Nets dobása hűlt ki), és kényelmes, 20 pontos előnnyel ünnepelt.
Több mint 33 ezer új fertőzött Magyarországon
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.47239/Tobb-mint-33-ezer-uj-fertozott-Magyarorszagon Az elmúlt három napban 33.716 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta 1.650.562-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt
Felfelé szállnak a Sólymok
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.47126/Felfele-szallnak-a-Solymok Véget ért a nyugati főcsoport és a teljes liga legjobb mérlegű csapatának, a Phoenixnek a menetelése, amely csapat 11 győzelem után kapott ki Atlantában a pompás napot kifogó, 43 pontos Trae Young vezette Hawkstól.
Haraptak a Szürkefarkasok
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.47011/Haraptak-a-Szurkefarkasok Komoly, 130:115-ös vereségbe szaladt bele Minneapolisban a Denver, amelynek így véget ért ötmeccses győzelmi sorozata.
Észak-Bánátban aggasztó a helyzet
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.46969/Eszak-Banatban-aggaszto-a-helyzet Az észak-bánáti közigazgatási terület vezetője, Milivoj Linjački hétfőn szervezte meg szokásos ülését a terület inspekciós szolgálatainak és Covid-ellenőreinek a vezetőivel.
Bogdan végre belejött
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.46831/Bogdan-vegre-belejott Sorozatban másodszor volt csapata egyik legeredményesebb játékosa Bogdan Bogdanović, aki az Atlanta Boston elleni diadalán a padról beszállva 3/7-tel triplázott, és összesen 19 pontig jutott. A Hawks a keleti főcsoport legjobb szériáját futja, egymás után hat győzelemmel 23/25-re javította mérlegét, és már elcsípné a playintornát.
Horvátországban lerövidítik a karanténkötelezettséget az oltottak számára
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.46777/Horvatorszagban-leroviditik-a-karantenkotelezettseget-az-oltottak-szamara Horvátországban a koronavírus ellen beoltottak számára tíz napról hét napra rövidítik a karanténkötelezettséget, amely öt nap után feloldható lesz negatív antigén gyorsteszttel.
Joker az All Star-kezdőben
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.46749/Joker-az-All-Star-kezdoben Sorozatban negyedszer került be az NBA hagyományos All Star-hétvége slágermeccsének keretébe Nikola Jokić, a Denver zombori sztárcentere – immár nem is nagy meglepetésre – tavaly után ismét a kezdőötösben kapott helyet.
Pontzuhatag Indianapolisban
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.46687/Pontzuhatag-Indianapolisban Kelly Oubre Jr. gyilkos hatékonysággal tüzelt a triplavonalon túlról (Fotó: Sportsnaut) Franchise-rekorddal, a szezon legeredményesebb támadójátékát bemutatva 158:126 arányban győzött a Charlotte az Indiana parkettjén az elitliga szerda hajnali játéknapján. A Hornets 24 triplát süllyesztett el a Pacers gyűrűjében, ebből a meccs legjobbja, Kelly Oubre Jr. (39) egymaga tízet vállalt.
Verve a Király serege
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.45995/Verve-a-Kiraly-serege Három nap alatt kétszer aratott kiütéses győzelmet az elitligában a Denver, amely tegnap hajnalban a playoffért vívott versenyben közvetlen rivális Lakerst tarolta le, és 22/19-re javítva mérlegét, megerősítette helyét a nyugati főcsoport első hatosában.
Átgázoltak a Bikákon
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.45851/Atgazoltak-a-Bikakon A szezonban mindössze másodszor lépett pályára egyszerre a Brooklyn három nagyágyúja, Kevin Durant, James Harden és Kyrie Irving.
Trae Young vaskos szezoncsúcsa
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.45332/Trae-Young-vaskos-szezoncsucsa Alig telt el egy nap azután, hogy a bostoni Jaylen Brown is feliratkozott az 50 pontos meccsek listájára a szezonban, az Atlanta sztárirányítója, Trae Young még magasabbra tette a lécet, hiszen a liga idénycsúcsát érte el, amikor Portlandben 56 egységnél állt meg.
Az első elektromos szakaszgyőzelem
http://www.magyarszo.rs/sport/a.45329/Az-elso-elektromos-szakaszgyozelem Újabb áttörés az elektromos versenyautók számára (Fotó: Audi) Az esőzések miatt módosított harmadik szakasz 100 kilométerrel lerövidült, aminek során az Al-Quasumából induló mezőnynek ugyanoda is kellett visszatérnie.
A szupergazdagoknak ismét jó évük volt
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.45242/A-szupergazdagoknak-ismet-jo-evuk-volt FILE - In this Dec. 1, 2020, file photo, SpaceX owner and Tesla CEO Elon Musk arrives on the red carpet for the Axel Springer media award in Berlin. China is calling on the United States to protect a Chinese space station and its three-member crew after B Miközben különféle válságok tombolnak és millióknak a betevőre sem telik, a szemtelenül gazdagok még gazdagabbakká válnak.
DeRozan, a megmentő
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.45216/DeRozan-a-megmento Az alapszakasz féltávjához közelítve sem csúszott hátrébb az NBA-ben a liga idei meglepetéscsapata, a Chicago, amely ráadásul már a keleti főcsoport első helyén tartózkodik, miután sorozatban hét sikert számlál.
Bogdan beállította a szezoncsúcsát
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.44974/Bogdan-beallitotta-a-szezoncsucsat Nem tudott ellenállni a Chicagónak a számos fertőzött játékost nélkülöző Atlanta, amely saját parkettjén 130:118-ra kikapott a Bullstól.
Nyugaton a helyzet…
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.44851/Nyugaton-a-helyzet Több nagy presztízsű rangadót rendeztek az elitligában karácsony napján, ezek inkább a nyugati főcsoport élmezőnyét érintették. A szezon során már harmadszor csapott össze Phoenixben a konferencia két kiemelkedő csapata, és a Steph Curry (33) vezette Golden State 2:1-re módosította a Suns ellen a felek idei egymás elleni mérlegét. A Warrios 116:107-es győzelme alkalmával Nemanja Bjelica is szerepet kapott, a szerb 20 perc alatt 10 pontot írt be.
Ha mindenki összekapja magát
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.44519/Ha-mindenki-osszekapja-magat Atlantában javította ki a hazai, Minnesota elleni vereséget a Denver, amely a szezon legponterősebb produkciójával 133:115-re verte a Hawkst.
Szériában Salt Lake City
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.44376/Szeriaban-Salt-Lake-City A Utah futja a legjobb sorozatot az NBA-ben, a Clippers legyőzésével (124:103) a Jazz sorozatban nyolcadszor nyert, és fokozatosan zárkózik a nyugati főcsoport két élgárdájához, a Golden State-hez és a Phoenixhez. Ismét nagyot játszott Nikola Jokić (27-10-11), de a Denver hazai parketten kikapott a Memphistől (107:124).
Ínyencségek kavalkádja
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.44225/Inyencsegek-kavalkadja Zentán az elmúlt hétvégén tartották meg az V. Gazdanapokat
Idő előtt az öltözőbe
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.44198/Ido-elott-az-oltozobe Hiába játszott nagyot Nikola Jokić a Washington ellen, nem pazar teljesítményéről (28-19-9) marad emlékezetes a Denver győzelme (113:107), hanem egy újabb technikai faultja miatt.
Másodjára elesett a texasi erőd
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.44086/Masodjara-elesett-a-texasi-erod Három nap alatt kétszer csapott össze San Antonióban a Spurs és a Denver, és a péntek hajnali hazai siker után vasárnap már a Nuggets örülhetett (112:127).
Érdemes félni a Bikáktól
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.43774/Erdemes-felni-a-Bikaktol Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon is komolyan kell venni a nyáron újraszerveződött Chicagót.
Elesett a Madison Square Garden
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.43661/Elesett-a-Madison-Square-Garden Az amerikai sportok egyik legnagyobb presztízsű csarnokában, a Madison Square Gardenben is maradandót alkotott Nikola Jokić, akinek a vezetésével a Denver kényelmesen, 113:99-re verte a New Yorkot.
Leolvadt a denveri előny
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.43532/Leolvadt-a-denveri-elony Hiába vezetett a nagyszünetben meggyőző fölénnyel (63:47) a Denver Orlandóban, végül 108:103 arányú vereséget szenvedett.
A Magyar Országgyűlés elrendelte a gyermekvédelmi tárgyú népszavazást
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.43327/A-Magyar-Orszaggyules-elrendelte-a-gyermekvedelmi-targyu-nepszavazast A Magyar Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. Az erről szóló határozat
Bogdan keze újra elsült
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.43082/Bogdan-keze-ujra-elsult Folytatja remek sorozatát az NBA-ben az Atlanta, amely a San Antonio parkettjén hatodik mérkőzését nyerte meg egyhuzamban (106:124).
A lányok megszórták Izlandot
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.42435/A-lanyok-megszortak-Izlandot A magyarok nem sok teret adtak az izlandiaknak (Fotó: FIBA) Kosármeccsen ritkán látható különbséggel gázolt át Izlandon Magyarország együttese a 2023-as női Eb-selejtező 2. fordulójában, Székely Norbert tanítványai Hafnarfjördurban 115:58 arányú diadalt ünnepeltek.
Dončićék feliratkoztak
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.41047/Doncicek-feliratkoztak Torontóban szerezte meg első szezonbeli győzelmét a Luka Dončićtyal fémjelzett Dallas (95:103) az NBA új szezonjában.
A nagydöntősnél fordított a Nuggets
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.40902/A-nagydontosnel-forditott-a-Nuggets Komoly fordulat után győzte le a legutóbbi NBA-nagydöntő nyugati résztvevőjét, a Phoenixet a Denver.
Szerbek főszerepben
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.40512/Szerbek-foszerepben Két nap alatt kétszer játszott egymással melegítő mérkőzést Oklahomában a hazai Thunder és a Denver az NBA előszezonjában.
A lányok a fiúk nyomdokain
http://www.magyarszo.rs/sport/a.40370/A-lanyok-a-fiuk-nyomdokain Zomborban rendezték meg a női országos súlyemelő-bajnokságot, amelyen a Spartacus versenyzői két arany-, három ezüst- és egy bronzérmet nyertek.
Újabb rekordot dönthet meg Oroszország idei európai energiaexportja
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.39891/Ujabb-rekordot-donthet-meg-Oroszorszag-idei-europai-energiaexportja Megdöntheti a 2018-ban elért eddigi rekordot Oroszország idei energiahordozó-exportja, beleértve a gázkivitelt is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai online energetikai tanácskozáson.
Györe július óta nem nyert
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.38835/Gyore-julius-ota-nem-nyert Nur-Szultanban, Kazahsztán korábban Asztana nevű fővárosában biztosan megszakad egy kellemetlen nyári sorozat.
Emberközpontú önkormányzatokat!
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.57544/Emberkozpontu-onkormanyzatokat Olyan önigazgatási rendszerek megvalósításán munkálkodunk, amelyek az emberi igényeket helyezik az önkormányzatok érdekeltségének középpontjába – mondta Igor Mirović tartományi kormányfő, miután munkamegbeszélést tartott az Európai Ügyek Alapjával. Az egyeztetésen a NALED (Helyi Nemzeti Gazdaságfejlesztési Szövetség) munkatársai mellett részt vettek egyes önkormányzatok szakemberei is.
Binder nyerte meg a sakkjátszmát az esőben
http://www.magyarszo.rs/sport/a.56554/Binder-nyerte-meg-a-sakkjatszmat-az-esoben Maverick Vinalest szabotázsügy miatt nem engedte motorra a Yamaha, a Red Bull Ring pedig bejelentette, a következő évre egy törés révén lassítót épít a pályába a 2-es és a 3-as kanyar közötti egyenesbe, válaszul a MotoGP utóbbi években tapasztalt itteni baleseteire.
Szigorít Horvátország
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.55127/Szigorit-Horvatorszag A koronavírus újabb hulláma a korlátozások szigorításához vezet Horvátországban, az ország az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) szerint is egyre kockázatosabb.
Magyarország olimpiai bajnokai (1896–2016)
http://www.magyarszo.rs/sport/a.55130/Magyarorszag-olimpiai-bajnokai-1896-2016 A máig megrendezett 28 újkori nyári olimpia közül (1896–2016) három elmaradt a világháborúk miatt (1916, 1940, 1944), a magyar sportolók 26-on vettek részt.
A delta variáns dominánssá válhat a világon
http://www.magyarszo.rs/kozelet/koronavirus/a.55023/A-delta-varians-dominanssa-valhat-a-vilagon koronavírus a világban Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrelátása szerint a koronavírus delta variánsa, amely fertőzőbb és az újabb megbetegedések több mint háromnegyedéért felelős, számos országban dominánssá fog válni az elkövetkező időszakban – írja a 021.rs hírportál.
Kirabolta a saját bankját és az ügyfeleit egy fiókvezető
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.54617/Kirabolta-a-sajat-bankjat-es-az-ugyfeleit-egy-fiokvezeto A Belügyminisztérium illetékesei, a Korrupció Ellenes Egység tagjaival együtt, letartóztatta a 60 éves S.D.-t, a belgrádi Postabank egykori fiókvezetőjét. A férfit sikkasztással gyanúsítják, amely során 15.500.000 dinárral megkárosította a bankot.
A Nike negyedéves bevétele először haladta meg a 12 milliárd dollárt
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.53352/A-Nike-negyedeves-bevetele-eloszor-haladta-meg-a-12-milliard-dollart A Nike a cég történetében először ért el 12 milliárd dollárt meghaladó bevételt a május végével záródott pénzügyi negyedik negyedévében.
Enyhítéseket javasolt a válságstáb
http://www.magyarszo.rs/kozelet/koronavirus/a.52594/Enyhiteseket-javasolt-a-valsagstab A köztársasági egészségügyi válságstáb hétfői ülését követően Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár közölte, hogy a konstruktív vitát követően a testület további enyhítéseket javasolt a kormánynak.
124 új fertőzött, 8 halott
http://www.magyarszo.rs/kozelet/koronavirus/a.52558/124-uj-fertozott-8-halott Jelenleg 461 pácienst kezelnek kórházban országszerte, közülük 24 személynek van szüksége mesterséges lélegeztetésre.
Aranyat ért az első hazai siker
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.52173/Aranyat-ert-az-elso-hazai-siker Drámai körülmények között jutott be az NBA nyugati főcsoportjának elődöntőjébe a Los Angeles Clippers, amely a Dallas elleni széria hetedik meccsén 126:111 arányban bizonyult jobbnak.
Gyorsan kieshet a Lakers
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.50793/Gyorsan-kieshet-a-Lakers A Portland 132:116-ra verte a Denvert az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján, amivel eldőlt, hogy a TrailBlazers szerezte meg az utolsó garantált bejutóhelyet a rájátszásba, a Lakers hiába nyert New Orleansben.
Szerbia újabb két MiG-29 vadászgépet kapott
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.50759/Szerbia-ujabb-ket-MiG-29-vadaszgepet-kapott A batajnicai Milenko Pavlović ezredes katonai repülőtérre leszállt egy An-124-100M-150 Ruslan tipusú nehéz szállítórepülőgép, amely leszállította a négyből még két hátramaradt MiG-29 vadászgépet, amelyet Fehéroroszország adományozott Szerbiának.
Keleten tisztult a kép
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.50531/Keleten-tisztult-a-kep Az utolsó negyedben meglévő 13 pontos hátrányt (87:100) megfordítva nyert az Atlanta a Washington ellen.
Ellopták Westbrook show-ját
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.50368/Elloptak-Westbrook-show-jat Megdöntötte Oscar Robertson csaknem fél évszázados, a ’70-es évek óta álló csúcsát Russell Westbrook.
Nyitott kérdések az utolsó hétre
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.50292/Nyitott-kerdesek-az-utolso-hetre A keleti és a nyugati főcsoport hajrája is izgalmasnak ígérkezik a tengerentúli profi kosárlabda-ligában.
Kettőből semmi a bajnokesélyesekkel
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.50219/Kettobol-semmi-a-bajnokeselyesekkel Két nap alatt kétszer kapott ki fajsúlyos találkozón a Denver, amely szombat hajnalban a Utah vendégeként maradt alul (127:120), másnap a Brooklyntól kapott ki (119:125) hazai parketten, úgy, hogy a második negyed hajrájában Jokićék 21 pontos előnyt (71:50) is birtokoltak.
1680 új fertőzött Magyarországon
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.49969/1680-uj-fertozott-Magyarorszagon Meghalt 124 beteg.
Ismét Gianniséké az erőpróba
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.49961/Ismet-Gianniseke-az-eroproba Néhány napon belül másodszor játszott egymással a Milwaukee és a Brooklyn, a keleti főcsoportdöntőnek beillő összecsapást most is a Giannis Antetokounmpóval fémjelzett Bucks nyerte (124:118).
Már harmadik a Denver
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.49802/Mar-harmadik-a-Denver Nyugati főcsoportdöntőnek is beillő mérkőzést nyert meg vasárnap hajnalban, Los Angelesben a Denver, amely 110:104 arányban diadalmaskodott a Clippers parkettjén.
Vajdaság mosolya
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.49632/Vajdasag-mosolya A közúti infrastruktúra szempontjából a kormány számára az egyik prioritást a Zombor–Nagykikinda gyorsforgalmi út megépítése képezi – mutatott rá csütörtökön este a parlamenti képviselők előtt Tomislav Momirović építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszter.
Davis (még) kevés volt
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.49190/Davis-meg-keves-volt Több mint két hónapig húzódó Achille-sérülése után Dallasban tért vissza a pályára Anthony Davis.
Lemaradt az éremről a Sopron
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.48868/Lemaradt-az-eremrol-a-Sopron Nem szerzett érmet a női Euroliga isztambuli négyes döntőjében a Sopron.
Út a remizbe
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.48756/Ut-a-remizbe Mintha a szabadkaiak soha sem bocsátanák meg a városvezetőknek, hogy 124 évvel ezelőtt megszüntették a villamost. Nemcsak áprilisban kerül elő ez a téma, amikor utolsó útjára indult a piros szerelvény, hanem időről időre felbukkan baráti beszélgetésekben, emlékezésekben, a város értékeinek felsorolásában, sorsok, életek felidézésben, mint ahogyan egy végzetes veszteséggel lenni szokott.
A nagydöntős nem okozott gondot
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.48628/A-nagydontos-nem-okozott-gondot Simán, 123:106 arányban verte a Denver a legutóbbi szezon keleti nagydöntősét, a Miamit.
Bogdan karriercsúcsközelben
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.48358/Bogdan-karriercsucskozelben Három ponttal maradt el élete legjobb teljesítményétől Bogdan Bogdanović.
Harminc lepattanót szedett a török!
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.48313/Harminc-lepattanot-szedett-a-torok Dwight Howard 2018-as teljesítménye óta a török Enes Kanter lett az első, aki 30 lepattanót gyűjtött össze egyetlen NBA-mérkőzésen.
Matijević a szerb Bill Gates
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.67706/Matijevic-a-szerb-Bill-Gates A legnagyobb modern földmágnás Szerbiában továbbra is Petar Matijević 28 ezer hektár jó minőségű vajdasági szántóval, a sorrend a legnagyobb szerb földbirtokosok között az utóbbi időben azonban némiképp módosult.
Triplarekordot döntöttek a Sólymok
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.67657/Triplarekordot-dontottek-a-Solymok Trae Youngnak nem kell okvetlenül elmennie a triplavonalig… (Fotó: Bleacher Report) Nem akármilyen harmadik negyeddel vitte dűlőre az Atlanta a New Orleans elleni összecsapást.
Továbbra is Jeff Bezos a trónon
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.67606/Tovabbra-is-Jeff-Bezos-a-tronon FILE - In this Sept. 19, 2019, file photo, Amazon CEO Jeff Bezos speaks during his news conference at the National Press Club in Washington. Amazon said Tuesday, Feb. 2, 2021, that Bezos is stepping down as CEO later in the year, a role he's had since he Harmincötödik alkalommal készített listát a világ legtehetősebb embereiről az amerikai Forbes; az üzleti lap összeállításában 2755 személy kapott helyet.
Kitartott az előny
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.67278/Kitartott-az-elony Bár a Dallas a harmadik negyedben 23 ponttal is vezetett (51:73) Bostonban, Luka Dončićék végül csak kétkosárnyi előnnyel (108:113) nyertek a Celtics nagy felzárkózása után.
Dončić elbírt a fiatal szerbbel
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.67111/Doncic-elbirt-a-fiatal-szerbbel Nem számít meglepetésnek, hogy az Oklahoma és a Dallas kedd hajnali összecsapásán a vendégek részéről Luka Dončić játszotta a főszerepet, de az már annál inkább, hogy a Thundernél az NBA-elsőéves Aleksej Pokuševski.
Vezérhez méltón
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.66964/Vezerhez-melton Kevesebb mint hét perccel az órán még 100:89-es hátrányban volt New Orleansban a Denver.
Már mintegy 125 millió fertőzöttje van a járványnak világszerte
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.66693/Mar-mintegy-125-millio-fertozottje-van-a-jarvanynak-vilagszerte A világon 124 720 553 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 743 222, a gyógyultaké 70 760 105 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
Luka termelt, a Mavericks nyert
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.66279/Luka-termelt-a-Mavericks-nyert Nagy dobónapot fogott ki az egyik legnagyobb nyugati főcsoportbeli rivális, a Los Angeles Clippers ellen Luka Dončić.
Lillard ötvenese a fordításért
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.66183/Lillard-otvenese-a-forditasert Parádés izgalmak után nyert a Portland a New Orleans ellen szerda hajnalban.